Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám
gpa mmammMmmmmMmmmmmmmmmmmmmmmmmm rpm ELETMOD Gyalogosokat veszélyeztetni és kereszteződésben bent ragadni tilos Csaknem 44 ezer voksot gyűjtött be az egyik hazai internetes portál egy a közelmúltban lezárult közvélemény-kutatásában. Arra keresték a választ, hogy melyek a legbosszantóbb autós hibák és szabálytalanságok. A vezetők legsúlyosabb vétke a szavazók szerint a gyalogosokkal szembeni figyelmetlenség (37,8 százalék), illetve a kereszteződésekben ragadás (30,2 százalék). A KRESZ mindkét esetben egyértelműen fogalmaz: a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, illetve bekanyarodáskor az ott szabad jelzésen áthaladó gyalogosoknak elsőbbséget kell adni. Az autósok zöme elfelejti ezt, csakúgy, mint a kereszteződéseken történő áthajtás szabályát: még zöldnél sem szabad az útkereszteződésbe hajtani, ha azt a torlódás miatt nem lehet elhagyni. A belső sáv indokolatlan használatát az Origó válaszadóinak 8 százaléka tartja a legbosszantóbbnak. A körforgalom helyte■ Itt lenne az ideje megtanulni a körforgalomi közlekedés szabályait. len használata 10,1, a főútról való indexelés nélküli lekanyaro- dás pedig 9,4 százaléknál veri ki a biztosítékot. A körforgalom szabálya persze lehet újdonság. Ezekből néhány éve alig akadt az országban. Hosszú ideig az autós tanfolyamokon a budapesti Lánchíd budai hídfője volt az egyetlen példa, holott azt is csak formai jegyei alapján lehetett a körforgalmak közé sorolni. Mára elszaporodtak az ilyen kereszteződések, ezért ideje megtanulni az áthaladás szabályait is: a körforgalomban haladó járműnek elsőbbsége van, ugyanakkor a körforgalom elhagyását az irányváltoztatás szabályai szerint az irányjelzővel kell jelezni. Megbocsátható viszont a balra húzódás hiánya az egyirányú utcákból történő balra kanyarodáskor (2,3 százalékot bosszant), illetve a buszsáv indokolatlan használata jobbra kanyarodás előtt (2,2 százalék). ■ Árvay Piszkosul megy a gagyigyár másolatok Tanulságos üzemlátogatás a Smart-hamisítóknál Európa a DVD- és CD-ha- misítók paradicsoma, Kínában viszont az autókoppintás a bomba üzlet. Komplett vállalatok élnek meg a nyugati modellek gátlástalan másolásából. Árvay N. Tivadar Egyelőre kevesen mertek ujjat húzni a Kínában tevékenykedő autóhamisító vállalkozásokkal. Ez érthető is, hiszen a koppintók európai és tengerentúli áldozatainak a Távol-Kelet még akkor is aranybánya lehet a jövőben, ha modelljeiket jelenleg hamisítványként dobják piacra ott. A motorizáció robbanásszerű fejlődésével ugyanis a kis manufaktúrák nem tudnak lépést tartani, ezért előbb-utóbb óhatatla- nul megjelennek az eredeti - drágább, de tisztességes körülmények között gyártott - modellek is. Addig azonban marad a sufnituning. Az AutoBild helyszínen járt tudósítója szerint ugyanis legfeljebb így jellemezhető a hamisítványgyár. Az ál-Smart-üzem értékesítési vezetője, Zhang Yinshun egyébként cseppet sem érzi úgy, hogy rejtegetnivalójuk lenne. Büszkén mutatta meg az AutoBild negyvenmilliós olvasótáborának a korszerűnek kis jóindulattal sem nevezhető üzem „gyártósorát”. A kérdésre pedig, amely a szerzői jogokat firtatja, így válaszol: „Igen, jártak itt a Daimler- től. Szeremének együttműködni velünk, azt akarják, hogy készítsünk nekik autókat.” Mindez persze aligha igaz. A gyártás körülményei, a technológia és a felhasznált alapanyagok ugyanis köszönő viszonyban sincsenek a Daimler- nél elvártakkal. A (kézi) munka azonban folyik, és a végeredmény is működik: a Smart- klónok (elektromos motorral) ott sorakoznak a műhelyben. Arról pedig, hogy hol a határ, Yinshun úr így nyilatkozik: „Mindent elkészítünk rendelésre.. Ha kell, egy E-osztályos Mercedest is.” A körbefutó világos vonal az eredeti Smarton a törésbiztos Tridion biztonsági cellát jelzi. A másolatra csak ráfestették. Karosszéria-gyártás sámli, asztal, ecset. A munkások így ragasztgatják a karosszéria-elemekre az üvegszál lapokat. A műgyantát izzó faszénnel töltött olajoshordókon olvasztják. A mérgező anyagokkal veszélyes a munka, ezért az ott dolgozók a szokásos munkabér kétszeresét (46-51 ezer forintnyi összeget) keresik. Alváz - szögvasakból A vándormunkások többnyire sufniműhelyekben tanulták ki a szakmát, de a nyers karosszéria így is elkészül három-négy nap alatt A váz összehegesztésén két munkás dolgozik a sötét csarnokokban. Amikor minden elem készen áll, további egy hét alatt szerelik készre az ál-Smartokat a hétlóerős villanymotorraL Olcsóbb a kézi munka gyártósor nincs az üzemben. Az alvázakat és az üvegszálas karosszériaelemeket emberi erővel vonszolják végig a csarnok padlóján az összeszerelés helyszínére. És hogy mennyire biztonságos egy ilyen autó? A menetpróbán kiderült, hogy a fékek gyengék, az üvegszálas kasztni ütközéskor szilánkosra, pengeéles darabokra törik. HIRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Dacia Sandero: itt az új ötajtós családi autó IGAZI MEGLEPETÉS Volt a Genfi Autószalonon bemutatott új Dacia, az ötajtós Sandero. Az autó motor is ott volt az európai mustrán. A legfrissebb számban bemutatkoznak az újdonságok, és az eddig gondosan rejtegetett koncepcióautók. Közép-Európa-rali: start egy hónap múlva április 20-án indul Budapestről az új Dakar-széria első futama, a Közép-Euró- pa-rali: 135 motor, 86 autó és 46 kamion áll rajthoz. A fővárosból Romániába tart a mezőny, de Veszprém mellett ér véget a verseny. Jobban járnak autó nélkül a nyugdíjasok? AGGÓDNAK A JAPÁNOK az idős vezetők miatt, akik sok balesetet okoznak. Különféle kedvezményekkel veszik rá őket, hogy adják vissza a jogsijukat. Többek között olcsóbb éttermi árak, alacsonyabb banki kamatok és ingyenes házhoz szállítás jár a gyalogos nyugdíjasoknak. @ további érdekességek: www.reggel.hu Nehéz eldönteni, mikor kell a gumikat lecserélni Vége a külföldiek szabálysértéseinek együttműködés Egységes elvek szerint büntetnének az EU-tagállamok A téli és nyári gumiabroncsok közötti különbség elsősorban a mintázatukban szembeötlő. Előbbin apró barázdák százai sorakoznak, ezek biztosan kapaszkodnak a hóban. A másik típuson széles vízelvezetők vannak, amelyeken át kiszorul a nedvesség a futófelület és az aszfalt közül. Már ez is elég indok, hogy az évszaknak megfelelő abroncs kerüljön a felnikre, de a két típus anyagösszetételében is van különbség. A téli gumiban több a szilikon, hidegben lágy marad, ezért jobban tapad. Nyáron ez a képessége tovább nő, de lágysága miatt gyorsan kopik. A szeszélyes időjárás miatt nehéz megválasztani a gumicsere ideális időpontját. A gyártók a plusz 7 fokot tekintik választóvonalnak, azaz már hetekkel ezelőtt, a kora márciusi tavaszban lecserélhette volna mindenki a kerekeket. Mégis érdemes várni. Aki többet utazik éjjel, a hajnali és esti órákban, várjon az átállással. Ugyanez vonatkozik azokra, akik keveset autóznak. Néhány kilométer nem eszi meg a gumit, és ha visszatér még a hideg, biztonságosabb a téli abroncs. Az átlaghőmérséklet csak áprilisban éri el a gumicseréhez megfelelő értéket. ■ Árvay N. T. Egységes elvek szerint büntetnék a jövőben a rendőrök az EU- tagállamok területén az autósokat, függetlenül attól, hogy hazai pályán vagy külföldön vétkeznek. Az Európai Bizottság közlekedésügyi biztosa, Jacques Barrot szerint ez lehet az egyik leghatékonyabb eszköz, hogy az unióban a 2001-es szint felére csökkenjen a halálos balesetek száma tíz éven belül. Az új irányelv a tagállamok közötti elektronikus nyilvántartási rendszer kiépítését írja elő. Ez leegyszerűsítené a büntetések kiszabását, és lehetővé tenné a bírságok behajtását. A tervezet négy szabálysértési körben ad nagyobb mozgásteret a rendőrségnek: ezek a gyorshajtás, az ittas vezetés, a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a piros lámpán áthajtás. A jogszabályok egységesítésével a büntetőeljárás annyira leegyszerűsödne, hogy a szankciók érvényesítésekor a nyelvi akadályok sem jelentenének problémát. A direktíva támogatói szerint tarthatatlan a jelenlegi állapot: a vétkezőket csak akkor tudják megbüntetni, ha a helyszínen sikerül fülön csípni őket. Az utólagos behajtás körülményes, és sokszor sikertelen az adatok hiánya, vagy a gyorshajtókról készített fotók rossz minősége miatt. Európában jelenleg Ausztria és Németország között él együttműködési megállapodás, amely lehetővé teszi a vétkesek kölcsönös megbüntetését, de ez sem működik zökkenőmentesen. Az egységes jogszabályrendszer felállításának ellenzői is vannak. Szerintük óriási pazarlás egy átfogó informatikai rendszer kiépítése. A külföldön elkövetett szabálysértések száma ugyanis alacsony, a beszedett bírságok összege meg sem közelíti egy ilyen rendszer kiépítésének költségeit. ■ ÁNT Ennvibe kerülhetnek a külföldi szabálysértések* Ausztria 15 000 Ft-ig 57 000 Ft-tól 38 000 Ft-ig Csehország 9 000 Ft-tól 116 000 Ft-ig 9 000 Ft-tól Horvátország 10 000 Ft-tól 18 000 Ft-tól 36 000 Ft Németország 9 000 R-ig 650 00 Ft-tól 52 000 Ft-ig Szlovákia 6 500 Ft-tól 70 000 Ft-ig 52000 Ft-ig Szlovénia 33 000 Ft-ig 33 000 Ft-tól 65 000 Ft Olaszország 39000 Ft-tól 72 500 Ft-tól 39 000 Ft-tól * EURÓBÓL FORINTRA ÁTSZÁMÍTVA. ** 20 KV^ÓRÁS SEBESSÉGTÚLLÉPÉS ESETÉN FORRÁS: AUTOBILD- EUROPRESS GYŰJTÉS ■ Néhány hetet még- ajánlott várni a váltással.