Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 66. szám
2008. MÁRCIUS 19., SZERDA Lemondana a tibeti nép szellemi vezetőjének rangjáról a dalai KOZELET tóma, ha tovább folytatódnak az erőszakos megmozdulások Tibetben és a környező tartományokban. A vallási vezető Ismételten felszólította a megbékélésre a feleket. Az események miatt már több sportoló bojkottot hirdetett a pekingi olimpia ellen. Vége a pénztártörvénynek? biztosítás Kóka János SZDSZ-elnök felmondaná a koalíciót Hiller István oktatási és Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel tárgyalt a népszavazás utáni helyzetről tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő Magyar beszéd miatt vertek meg egy nőt dührohamot kapott és nekitámadt egy magyarul beszélő nőnek egy ukrán férfi a kárpátaljai Nagyszőlősön. A férfi megütötte a civü ruhás rendőrt is, aki a nő segítségére sietett. A Kárpátalján eddig példa nélkül álló pénteki eset kapcsán a Kárpáti Igaz Szó című lap megjegyzi: a magyarellenes megnyilvánulások Ugocsá- ba is begyűrűztek. Sikerült új kormányt alakítani Belgiumban tegnap reggelre megállapodtak az új belga koalíciós kormány megalakításáról, amely a három vallon és a két flamand pártot tömöríti. Ezzel véget vetnek a tavaly június óta tartó patthelyzetnek, amely már az ország egységét veszélyeztette. Az új kormánynak a 47 éves kereszténydemokrata Yves Leterme lesz az elnöke. Hosszabb nyomozás a Zuschlag-ügyben A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG május 19-ig meghosszabbította a Zuschlag János és 15 társa ellen indított nyomozást - közölte Szabó Ferenc Bács- Kiskun megyei főügyészhelyettes. A különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás ügyében a nyomozás befejeződött, viszont a 16 gyanúsított és védőik részére idő kell az iratismertetésekhez. Zuschlag még mindig börtönben Kóka János SZDSZ-elnök a koalíció felmondásával fenyegetett arra az esetre, ha visszavonnák az egészségbiztosítási törvényt. Maros László Jelenleg szabad forrás mindössze annyi áll rendelkezésünkre, amennyit a házi gyermek- orvosok kompenzációjára fordítottunk” - mondta el tegnap Gyurcsány Ferenc miniszter- elnökkel folytatott megbeszélése után Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Ez havi 280 millió forint, várhatóan ebből a keretből kompenzálja a kormány a vizitdíj eltörlése miatt a bevételtől eleső háziorvosokat. Az összeg azonban Horváth Ágnes szerint is minimális, csak a negyede annak, amit a vizitdíjbevétel biztosított, de így a praxisok működtetése nem lesz veszélyben. Horváth Ágnes szerint a nép- szavazás következménye 20 milliárdos terhet ró az ágazatra, s a miniszter folyamatosan konzultál a szakmai szervezetekkel, hogy megoldást találjon a finanszírozás javítására. Az elképzelések szerint a forrásnövelést összekötnék egyfajta teljesítményrendszerrel. Lapértesülések szerint a koalíción belül erősödnek azok a hangok, amelyek szerint át kell alakítani vagy vissza kell vonni a február 11-én másodszor is elfogatott egészségbiztosítási törvényt. Ennek indoka, hogy egy esetleges őszi népszavazáson a törvény is csúnyán megbukhat. Ezzel kapcsolatban a koalíció felmondásával fenyegetett Kóka János, az SZDSZ elnöke. „Az SZDSZ nem fog segédkezni Magyarország lezüllesztésében” - mondta a liberális pártelnök a TV2 Tények hírműsorában. Kóka szerint ha a kormány elbizonytalanodna a reformokban, az helyrehozhatatlan károkat okozna. „Ha nincs reform, nincs értelme tovább a koalíciónak”- reagált a politikus. „Egy biztos, a törvényt nem fogjuk visszavonni” - jelentette ki lapunknak Kökény Mihály, aki elismerte, hogy több javaslat is felmerült, és gondolkodnak a módosításról. A parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint az esetleges változtatásokat nem elsősorban politikai megfontolások- így egy őszi népszavazástól való félelem - vezérlik. „A befektetők érdeklődése is megcsappant a Fidesz miatt. A március 9-i népszavazással a párt nemcsak a kormányt hozta nehéz helyzetbe, hanem bizonyította, hogy nem áll ki a reformok mellett” - mondta. Varga Mihály, a Fidesz alelnö- ke tegnap úgy fogalmazott: a koalíció kicsinyes bosszút áll az embereken, mert nem akarja pótolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételeket. Varga szerint a kormánynak most vissza kell adnia azt a pénzt, amit korábban a két ágazatból kivont. Az önkormányzatoknak nincs pénzük a vizitdíjra AZ ÖNKORMÁNYZATOK túlnyomó többségének nincs szabad forrása arra, hogy pótolja a kieső vizitdíjbevételeket - mondta lapunk kérdésére Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. Lehet, hogy népszerű egy hasonló lépés, ám hiba lenne, ha az önkormányzatok vizitdíj-kompenzációját bárki precedensnek és követendőnek minősítené - fogalmazott A Fidesz vezette Esztergom felvetette, hogy saját forrásból pótolná a kieső pénzt. Varga Mihály tegnap azt mondta: pártja elnökségi ülésén felmerült az önkormányzati szektor tudja-e rendezni ezt a kérdést Varga nem tartaná jónak, mivel kormányzati és nem helyi kérdésről van szó. A szerbek a magyarokon állhatnak bosszút Koszovó Magyarország a horvátokkal és a bolgárokkal ma elismerheti Koszovó függetlenségét „Elképzelhető, hogy lesznek magyarverések a Vajdaságban, ha a magyar kormány szerdán valóban elismeri független államként a Szerbiától elszakadt Koszovói - mondta tegnap Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. - A koszovói elismerés egyúttal azt is jelenti Magyar- ország számára, hogy kötelezettséget vállal a negatív következmények kivédésére is NATO- és EU-tagországként” - tette hozzá. A politikus arra az értesülésre reagált, miszerint Budapest, együtt a horvátokkal és a bolgárokkal, a mai napon elismeri a tartományt független államként. Az MTI információját lapzártánkig a Külügyminisztérium nem erősítette meg, ám többször kijelentették, hogy március 19-én hazánk elismeri Pristinát. Közben egy szerb parlamenti képviselő közölte: a vajdasági magyarokon állhatnak bosszút a szerbek. Milorad Markovics, a Szerb Radikális Párt tartományi parlamenti képviselőcsoportjának elnöke hétfőn sajtóértekezleten közölte, hogy amennyiben Budapest elismeri Koszovó függetlenségét, incidensek robbanhatnak ki a magyarok lakta vajdasági településeken. Mindezt megbízható „belbiztonsági és titkosszolgálati” információkra hivatkozva jelentette ki. . . ■. . Azután törtek ki zavargások, hogy az UNMIK visszafoglalta a bíróságot Meghalt egy rendőr Koszovóban kedden viszonyla- gos nyugalom honolt a hétfői erőszakos események után, a Pristinában szolgáló több mint 200 magyart egyelőre nem érte támadás. Közben Ukrajna bejelentette: fontolgatja, hogy kivonja erőit Koszovóbái, miután keddre virradóra meghalt az ENSZ-misszió (UNMIK) egyik ukrán rendőre, aki előző nap sebesült mgg Kosovska Mitrovicában. A legfrissebb adatok szerint 63 rendőr és hetven szerb tüntető sebesült meg az észak-koszovói városban kitört zavargásokban. Félmilliós vérdíjat tűzött ki a rendőrség a rendbontókra Minden egyes, a rendőri felvételeken látható és március 15-én jogsértést elkövető személy azonosításában segítő állampolgárnak félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel tegnap a rendőrség. Erre azért volt szükség, mert a rendőrökkel szombat este Budapest utcáin összecsapó fiatalok arcukat sállal takarták el, és csuklyás kabátot viseltek. A zavargásokkal összefüggésben eddig három ismeretlen ellen tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt a Készenléti Rendőrség. A rendbontók szombaton este vas- rudakkal támadtak a bevetési egységekre, valamint Molotov- koktélokat és petárdákat dobáltak a rendőrökre, hét rendőr ruhája ki is gyulladt, ezeket kollégáik oltották el. A mintegy kétezres tömeg a Nemzeti Önvédelmi Mozgalom rendezvényéről Budaházy György felszólítására indult el a Művészetek Palotájához, ahol Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök mondott ünnepi beszédet. Ennyit kaphatnak most a rendbontók Garázdaság______________max. 3 év Rongálás __________________1-5 év Hiv atalos személy elleni erőszak 3-5 év Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete 5 év „A rendőrség gyülekezési jog megsértése miatt indított szabálysértési eljárást Budaházy György ellen. Emellett kezdeményezte az ügyészségnél az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatti eljárást is” - mondta Bencze József. Az országos rendőrfőkapitány hozzátette: Buda- házytól kártérítést kérnek rendőri eszközben okozott 8 millió forintos kárért. Közben az MSZP tegnap ötpárti egyeztetést kezdeményezett a rendbontók és rendzavar rók hatékonyabb megfékezése érdekében. Á szocialisták szerint komoly társadalmi üzenete lenne annak, ha az Ország- gyűlés nagy többséggel, ellen- szavazat nélkül fogadná el a törvénymódosításokat. ■ Vég M. Megint kordonbontás a Kossuth téren BENCZE JÓZSEF BEJELENTETTE: kedd éjféltől elbontják a Kossuth téri kordont, amelyet biztonsági kockázatra hivatkozva vontak a Parlament köré a március 15-i ünnepségek előtt A Fővárosi Bíróság tegnapi jogerős ítéletében kimondta: nincs panaszjoga a Kossuth tér rendőri lezárása ügyében azott tüntetni kívánóknak, ám ennek oka szabályozási hiányosság. A köz- igazgatási pert a Deport’56 nevű szervezet indította azután, hogy 2006. október 23án Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány parancsára lezárták a Parlament előtti teret