Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-19 / 66. szám

2008.MÁRCIUS 19., SZERDA 5 GAZDASÁG Tovább tart az útdíj miatti harc kamionosok Adónak tartják a megemelt útdíjat a fővárosban tiltakozó fuvarosok Komoly rendőri ellenőrzés mellett zajlott tegnap a Hungária körúton a sajátos forgalomlassítás. Igazoltatták a részt vevő fuvarosokat is. Nem tudják elkerülni Budapestet - érvelnek azok a fuvarozók, akik több napja demonstrál­nak a Fővárosi Közgyűlés által tízszeresére emelt úthasználati díj ellen. Boda Veronika A szokásosnál nagyobb dugót nem okozott az a mintegy 30-40 kamionos, aki tegnap reggeltől délutánig demonstrált a Hun­gária körúton - tudtuk meg a Fővinform munkatársától. A körúton mégis érezhető volt a feszültség, az autósok és a gya­logosok is többször nemtetszé­süket fejezték ki a békésen tün­tető fuvarozókkal szemben. „Célunk nem a forgalom akadá­lyozása, hanem a szemlélet- váltás. Ilyen kötelezettségek és J szabályozás mellett lehetetlen § dolgozni” - mesélte lapunknak § Juhász Csaba, aki négy éve fog- í lalkozik fuvarozással. Juhász ' elmondta: ha tehetné, szívesen elkerülné a fővárost, de mint fogalmazott, nincs menekülőút, a Budapesten áthaladó teher­autóknak csak a Hungária kör­út marad. Juhász Csaba legszívesebben elkerülné a fővárost, de úgy tapasztalja, nincs más lehetőség A demonstrációt a Közúti Fu­varozók Érdekvédelméért Non­profit Kft. szervezte, mégpedig a behajtási díjak nyolc-tízszeresé­re emelése miatt. Balogh György, az újonnan alakult kft. vezetősé­gi tagja elmondta: a demonstrá­ció célja a behajtási engedélyek felülvizsgálata és a korábbi álla­pot visszaállítása. A fuvarozók nehezményezik azt is, hogy a Fő­városi Közgyűlés március else­jén életbe lépett határozatával - ebben tízszeresére, heti 50-60 ezer forintra emelték a behajtá­si engedélyek árát - életképte­lenné teszi a vállalkozásokat, és szerintük ez a lakosság érdekeit is sérti. A fuvarozók közölték: a megnövekedett kiadásokat a la­kosságra fogják hárítani. A fu­varozók már hétfőn is demonst­ráltak az Ötvenhatosok terén. Balogh szerint azért kényszerül­tek a keddi felvonulásra, mert az előzővel nem értek el megfelelő eredményeket. Közben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és Hagyó Miklós főpolgármes­ter-helyettes tegnap is tartott egyeztetéseket. Karmos Gábor, az MKFE főtitkárhelyettese sze­rint közeledtek ugyan az állás­pontok, ám a megoldás még messze van. „A főváros egyfajta új adónemet vezetett be, még akkor is, ha behajtási díjnak ne­vezi. Ezt a lépését ráadásul elő­készítés és hatástanulmányok nélkül, teljesen jogellenesen tet­te meg” - állítja a főtitkárhelyet­tes. Mint mondja, útdíjat csak miniszteri rendelettel lehetne szedni, az önkormányzatok, illetve a főváros saját hatáskör­ben csak parkolási díjakat szed­het. Ráadásul Karmos szerint nem igaz az sem, hogy ezzel a rendelettel a főváros a légszeny- nyezettséget csökkentené, ép­pen ellenkezőleg: ha több, ki­sebb járművel kell a szükséges árumennyiséget a boltokba szál­lítani, az még nagyobb károkat okoz. Hagyó Miklós azt javasol­ja: tízszázalékos kedvezményt kapnának, akik egy egész évre megvennék a behajtási enge­délyt. A fuvarozók a rendelet tel­jes hatályon kívül helyezését szeretnék elérni, legalábbis ad­dig, amíg el nem készülnek az MO-s körgyűrű őszre ígért sza­kaszai. Nincs menekülőút marad a dugó jelenleg a Budapesten csak áthaladó fuvarozók a Fővárosi Közgyűlés számukra kijelölt útjain, tehát a Hungária és a Könyves Kálmán körúton, a Nagykőrösi úton, valamint a dé­li MO-s szakaszon közlekedhet­nek díjtalanul Akik a 2, illetve a 2A jelzésű főút vagy az M3-as autópálya felől érkeznek, csak a fővároson keresztül, azon belül is a Váci úton, majd a Hungária körúton áthaladva tudják meg közelíteni az Ml-es, M7-es és Mó-os autópályát, illetve az 5äs számú főutat Az MO-s híd át­adását augusztusra, a körgyűrű északkeleti szakaszának át­adását pedig őszre ígérik, az­után valamivel könnyebb lesz a helyzet A fuvarozóknak ugyan meg kell kerülniük egész Buda­pestet, a dugókat viszont való­színűleg elkerülhetik majd AZ ÁRUSZÁLLÍTÓ TEHERAUTÓK a belvárosi védett övezetben, a Római-parton, valamint a Hajó­gyári-szigeten csak behajtási engedéllyel és a behajtási díj megfizetésével közlekedhetnek, és az áru lepakolására maxi­mum 20 percet kapnak EU-pénzek: nem tudják, voltak-e gyanús ügyek tájékoztatást kér a Nemze­ti Fejlesztési Ügynökségtől a parlament Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtá­sát felügyelő eseti bizottsága arról, hogy az uniós pályá­zatok kapcsán hány gyanús ügyre vonatkozó bejelentés érkezett, hány ügyben in-* dúlt vizsgálat. Pelczné Gáli Ildikó (Fidesz), az eseti bi­zottság elnöke azzal indokol­ta a kérést, hogy még a kép­viselők sem látnak tisztán. Bayer Mihály lett a Nabucco-nagykövet A miniszterelnök Bayer Mi­hály moldovai nagykövetet kérte fel Nabucco-nagykövet- nek. A diplomatát március 31-ével rendelik haza Kis- inyovból, és április 8-ára ter­vezik parlamenti bizottsági meghallgatását. A nagykövet feladata lesz többek közt a Nabuccóval kapcsolatos ma­gyar elgondolások, javasla­tok promóciója, de foglalko­zik a vezeték működéséhez szükséges forrásokkal is. Hatvanmilliónyi bírság a Kikelet hadműveletben több mint 60 millió forint bírságot szabtak ki az élel­miszer-ellenőrző hatóság szakemberei a Kikelet had­művelet elnevezésű fogyasz­tóvédelmi ellenőrzési akció­ban - közölte Süth Miklós országos főállatorvos. Az el­lenőrök - múlt hét péntekig, március 14-ig - több mint 4000 helyen 41 ezret meg­haladó mintát vizsgáltak meg. A vizsgálatok eredmé­nyeképpen több mint 34 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból. Csökkentek az adómérséklés forrásai „A 2009-RE TERVEZETT adó­és járulékcsökkentésre fordítható forrásokat február végén még 200-250 milliárd forintra becsülte a kor­mányzat, a március 9-i népszavazás után viszont ma reálisan ennél 100 milliárd forinttal kisebb összeggel lehet számolni”- jelentette ki tegnap Veres János pénzügyminiszter egy konferencián. Erre járnak a kamionok - meglévő és épülő elkerülőutak A fuvarozó, ha autópályától autópályáig akar jutni, egyelőre nem tudja megke­rülni Budapestet. A kamionok átmenőutakon kénytelenek behajtani a városba. = Meglévő autópályák ----Meglévő főútvonalak-— Tervezett gyorsforgalmi utak — Fővárosi átmenőutak ü 2 ( FORRÁS: EUROPRESS-GYŰÍTÉS EUROPRESS-GRAFIKA A pártok pálinkaügyben egyetértenek A kevesebb házasság miatt fogy a magyar? gyermekvállalás A tizenévesek már nem kötnek házasságot, harminc fölött kevesen szülnek A pálinkáról szóló törvény lehe­tővé teszi, hogy a pálinka nem­zeti itallá váljon, ezenkívül egy­séges jogszabályban rögzíti az itallal kapcsolatos fogalmakat - erről beszélt az ötpárti egyet­értéssel előterjesztett jogszabály vitájában Font Sándor (Fidesz) tegnap a parlamentben. Ha a Ház elfogadja a törvényt, már nyártól azokat a magyaror­szági gyümölcsből készült gyü­mölcspárlatokat lehet majd pá­linkának hívni, amelyeket Ma­gyarországon cefréztek, párol­tak és főztek; szabályoznák azt is, hogy a speciális pálinka­elnevezéseket - mint például a törköly, aszútörköly - milyen ita­lokra lehetne használni. ■ Z. M. Ma a nők jóval később mennek férjhez, később szülnek gyereket is A megváltozott házasságkötési és gyermekvállalási szokások miatt csökken a népesség - véli a Köz­ponti Statisztikai Hivatal (KSH) kutatója. A KSH demográfiai mu­tatói szerint 2007-ben 21 ezerrel kevesebben voltunk, mint egy évvel ko­rábban, a természe­tes népességfogyás pedig felgyorsult. Kamarás Ferenc demográfus tegnapi tájékoztatóján az okok­ról szólva elmondta: ma a nők jóval később mennek férjhez, ké­sőbb szülik első gyermeküket, az egyre népszerűbb élettársi kapcsolatban pedig nagyon ke­vesen vállalnak gyereket. A ti­zenévesek házasságkötése má­ra gyakorlatilag megszűnt. Míg 1990-ben az első esküvő idején még 22 év volt az átlagos életkor, 2007-re ez 27 évre emelkedett. Tíz éve esett százezer alá az éves születések száma, és ezt a számot azóta sem érte el. Kamarás Fe­renc szerint ez azzal magyarázható, hogy míg 1990-ben 22 évesen, addig most átlagosan 29 évesen szülnek a nők először, az idősebb nők pedig kevesebb gyermeket vállalnak. Kamarás Ferenc szerint vár­ható, hogy lassulni fog a népes­ségfogyás. A nemzetközi vándor­lás mértéke egyelőre nem jósol­ható, így a hatása is kérdéses. ■ A korábbiaknál több nő halt meg; tavaly. Hatszázezerrel kevesebb magyar, mint 1980-ban A kutatók A halálozási arány csökkenését várják 2007-ben azonban még többen haltak meg, mint egy évvel korábbam ezt azzal magyarázzák, hogy a nők közül is többen hunytak el A születések és halálozások köz­ti különbség növekedése is hoz­zájárulta népességfogyáshoz. A FORDULÓPONT 1980 VOLT: az­óta minden évben többen hal­nak meg, mint ahányon szület­nek Az 1980. év a népesség szempontjából is csúcsot jelen­tett: abban az évben még több mint 10 millió 700 ezren éltek az országban. .....................

Next

/
Thumbnails
Contents