Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-18 / 65. szám
Reménnyel és bizonytalansággal Humus deposit, Deus disponit Semmi sem biztos, csak a halál és az adó - ezt vallották a régiek. Nem tudom, ez jó felfogás-e vagy sem, de a biztos, hogy az ember a halál ellen nem tehet semmit Hacsak nem próbálja meg késleltetni. A jövő beláthataüanul lebeg a szemünk előtt, izgalmas, ugyanakkor félelemmel tölt el. Főleg a?, hogy úgy érzem, 18 évesen elrontottam az életemet. Aztán megpróbálom meggyőzni magam, hogy csak múló bizonytalanság, pánik tört rám és minden úgy történik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. De ha a józan eszem nem győzedelmeskedik, s a pánik eluralkodik, agyamat megszállják a kérdések, mint Francisco Goyáét a szörnyek és kérdések sorozata merül fel bennem: mi lesz velem ezután? Most mit tegyek? Mindannyian átéltük már ezt az érzést, mindenki érezte már magát olykor esetíennek és bizonytalannak. Hogy mi lesz velem tíz év múlva? Tudom, most a felnőttek elvárnák tőlem, hogy valami izgalmas dologgal álljak elő, például: orvos leszek Afrikában, vagy én leszek az egyik űrkutató a NASA-nál, esetieg feltalálom a rák ellenszerét S ha azt mondom, hogy normális életet akarok élni családdal és gyerekekkel, csak furcsán néznek, hogy még nem tudom, mit szeretnék az élettől. Pedig erről szó sincs. Mindenről saját véleményem lesz, s pont ezért nem fogom hagyni, hogy mások befolyásoljanak. A jövőt pedig nem ismerem. Nemhogy fogalmam sincs, mi lesz velem tíz év múlva, azt sem tudom, mi lesz velem holnap, arra pedig vállalkozni sem merek, hogy megjósoljam, mi lesz ötven év múlva. Csak feltételezéseim és reményeim vannak, ez minden, amiben megkapaszkodhatok, mert bizonyosság rájuk sehol sincs. Tíz év múlva 28 éves leszek, feltehetően túl számos szerelmen, szakításon, szerencsétlenségen és iszonyatos meglepetéseken. Tele reménnyel és bizonytalansággal. Már 12 évesen eldöntöttem, hogy nem leszek olyan karrierista nő, aki depressziós és folyton másoktól függ, a saját lelkében pedig egy nagy nulla, s ezt ő is tudja. A család az első fontosabb lépcső, utána a barátok, s csak harmadik helyen áll a munka. Persze tudom, hogy az alapokhoz jó munkahely kell (legalábbis állítólag a mai világban máshogy nem megy). Van még rengeteg dolog, ami érdekel, s amiért érdemes küzdeni. A családom, a barátaim, az ellenségeim, s rengeteg dolog, amit talán még most nem is tudok, de az életem során fontosak lesznek. Ehhez jön életem legnagyobb feladata (amit már attól a perctől gyakoriok, hogy megszülettem, s a végrehajtása nehezebb, mint leérettségizni, vagy megszerezni egy diplomát, esetleg beutazni a Földet egy nap alatt), hogy megtudjam, ki is vagyok valójában én. Hogy megtaláljam önmagamat és vele a boldogságot Néha azt hiszem, ehhez túl rövid az élet, de minden nap tartogat valami meglepetést, hiszen annyi szépség van a világon. Néha úgy érzem, egyszerre látom mindet, s túl sok, a szívem felduzzad, mint egy léggömb s majd' szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, s ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért Ez az az érzés, amit remélem még tíz, sőt ötven év múlva is érezni fogok. Nagyőszy Lilla, ll.d Szent-Györgyi Albert Gimnázium Tizenéves fejjel az egyén még nem tudja, mit akar az élettől. Vannak sejtései, halvány elképzelései, de ezek mind csak feltételezések. Letisztult tervekkel a fiatalság csak egy kis rétege rendelkezik. Az igazat megvallva a felnőttek között is akad, aki csak teng-leng, nem tud mit kezdeni az életével és arról, hogy holnap mi lesz, halvány lila gőze sincs. Az ember elgondolkodik, hogy milyen pályán folytassa. Mi legyen? Orvos? Ügyvéd? Pedagógus? Nem, orvos semmiképp: ahhoz nincs kedvem... Ügyvéd. Ahhoz nincs gyomrom... Pedagógus. Ahhoz pedig idegeim... Mivel a matematika érdekel, esetleg a könyvelő vagy a pénzügyi szakember szóba jöhet. Ezenkívül ha valaki ügyes, még jól is kereshet vele. Ha anyagi helyzetem megengedi, egy idő után szeretnék családot alapítani, saját kis fészket (nem nagyot, inkább otthonosat), gyerekeket és főleg szeretnék boldog lenni. S hogy hol lehet az ember boldog? Bárhol, hisz a boldogság nem helyhez kötött, hanem személyekhez. Szeretteink, barátaink társaságában mindenhol jól érezzük magunkat. Az embernek vannak elképzelései, de hogy mi valósul meg belőle, kérdéses. Hisz még a régi bölcsesség is azt mondja: Humus deposit, Deus disponit, azaz ember tervez, Isten végez. Gáspár Ágnes, 3. a Füleld Gimnázium Fejlődést - ne csak a technológiában Rajtam múlik a sorsom Mivel nyelvi előkészítő osztályba járok, elsősorban az angol nyelvet fogom kiismerni, mire az érettségiig jutok, így erre alapozom a további életemet. Vagy ezzel a nyelvvel szeretnék foglalkozni, vagy pedig külföldön próbálok meg elhelyezkedni, persze megfelelő szakképzés után. Régi álmom egy saját kávéház, de ugyanúgy érdekel a pszichológia, a marketing és - a jövőmet illetően gyanítom, sajnos, csak mint kellemes időtöltés - az írás, ami nem marad majd el az életemből. Hogy hol leszek mondjuk tíz év múlva, s mit csinálok majd, kivel, és vajon szeretni fogom-e az életemet? Csak akkor fog kiderülni! Tudom, hogy nem csak rajtam múlik a sorsom, hiszen annyi dolog történik körülöttünk, amibe nem tudunk beleszólni, hogy csak remélni tudom: sikerül majd úgy alakítani az életemet, hogy az adott körülmények közt tudjam szeretni a munkám és magamat. Ötven év múlva talán már ká- véházláncom lesz, vagy egy neves pszichológiai intézet elismert doktora leszek, vagy mások a könyveimet olvasgatják majd esténként. De az is lehet, hogy egyszerűen csak mami leszek és az unokáim babakocsiját tologatom a játszótereken, elégedett leszek azzal, hogy olyan életet éltem, ami boldoggá tud majd tenni, ha reggel a tükörbe nézek. Major Zsófi, ll.d Szent-Györgyi Albert Gimnázium Amíg az ember fiatal, sokat tervez, álmodozik a jövőről; azon tűnődik ,mi lesz vele tíz, húsz vagy ötven év múlva. A többségünk híres akar lenni, vagy legalábbis elismert, gazdag. A fiatalok el sem képzelik, hogy szegények is lehetnek, vagy sokat kell majd dolgozniuk. De a fiatalok mindig a jelen körülményeit vetítik ki a jövőre. Például valaki szeretne egy menő sportkocsit, vagy egy szép házat, ha felnőtt lesz. Arra nem gondolnak, hogy mire felnőnek, az a sportkocsi elavult lesz, már teljesen más lesz az értékrend, mivel a világ folyamatosan fejlődik, változik. Éppen ezért nehéz megjósolni, milyen lesz az életem húsz év múlva. Most megpróbálkozok vele. Valószínűleg egy nagyvárosban fogok lakni, mivel ott több a munka- lehetőség. Szerintem a jelenlegi falutípus el fog tűnni, mivel a fiatalok többsége már napjainkban is a városokba költözik. Több település már nem fog létrejönni, csupán a nagyvárosok terjeszkednek. A túlnépesedés és a kevés hely miatt az emberek felhőkarcolókban laknak majd. A közlekedés területén is nagy változások várhatók, mivel az olajkészletek kimerülése miatt a jövő mérnöke kénytelen lesz létrehozni az elektromossággal, vagy megújuló energiával működő járművet. így valószínűleg én is egy ilyen környezetbarát autón fogok közlekedni az addigra már amúgy is túlságosan szennyezett Földön. A jövőben mint orvos szeretnék dolgozni, ugyanis legnagyobb mértékben az orvostudomány fog fejlődni - már az utóbbi tíz évben is jelentősebb eredményeket értek el a biológia és a genetika területén, mint az elmúlt száz évben. Ha végre teljesen megismerjük génjeinket és irányítani tudjuk majd őket, bármire képesek lehetünk, gyógyíthatjuk a rákot és más halálos betegségeket. Az a fejlődés, amiről eddig írtam, mind a technika és a tudomány fejlődésével kapcsolatos. Az igazi kérdés az, hogy maga az ember, mint társadalomban élő lény, tud-e majd fejlődni? Nem az a nagy kérdés, hogy müyen meghajtású autóval közlekedünk, hanem hogy az emberi kapcsolatokon és egymáshoz való viszonyunkon tudunk-e javítani. Meg tudjuk-e majd oldani a szociális problémákat? Itt van egy egyszerű példa. A múltban is voltak szegények és most is vannak. A különbség csupán annyi, hogy a múltban lovas kocsin vittek nekik élelmet az ünnepnapokon, esetleg a „szegények házában” lakhattak. Ma pedig modern mentőautókon visznek nekik forró teát, takarót és lakhatnak a hajléktalanszállókon. A lényeg azonban ugyanaz, csak a körülmények változtak. Az az emberiség, amely űrszondákat küld a Marsra, évszázadok óta nem tudja megoldani az éhezők és szegények problémáját. Ebből a szempontból nézve az ember semmit sem lépett előre az ókorhoz képest Az emberek együttérzése, segítőkészsége nem fejlődött. A társadalom viszonyulása, az emberi kapcsolatok nem változtak. Ezért az igazi fejlődést nemcsak a technológiában kellene mérni, hanem a társadalmi viszonyok javulásában is. Ezt is kellene fejleszteni. Sikerül ez majd a jövőben? Talán igen. Csak világszemléletünkön kellene változtatni. Szabó Norbert, 3. b Füieki Gimnázium További írások (Fridrich Ágnes: A jövő zenéje, Fehér Zsuzsanna: Tervek vagy álmok?) a www.nogradmegyeihirlap.hu-n. Naplótöredék a jövőmből Ha kitartó maradok... A vüágban minden embernek vannak vágyai, álmai és egyszer szeretné, ha ezek teljesülnének. Nem vagyok én sem kivétel. Amikor kicsi voltam, színésznő, nővérke, orvos szerettem volna lenni, de ahogy nőttem, ez is változott velem együtt Jelenleg új terveim vannak. Színésznő akarok lenni, mert rájöttem, hogy ez az én „igazi” gyerekkori álmom. Ez az, amit egy életen keresztül szívesen csinálnék. S itt a nagy kérdés! „Mi lesz velem 10-50 év múlva?” Azt hiszem, ha kitartó maradok, lehetek sikeres színésznő, akit világszerte ismernek. Remélem, az elkövetkező tíz évben megtalálom azt az embert, aki boldoggá teszi életem, mellettem lesz mindig, ha szükségem lesz rá. Lesznek gyermekeink és egy boldog család leszünk, mert ez a legfontosabb. Borbás Csilla, 1. a Füleld Gimnázium A fiókomban kutattam és egy naplótöredékre bukkantam a jö- vőmből. Egy tíz és egy ötven évvel későbbire. Fogalmam sincs, hogyan került oda... 2018. MÁRCIUS 12. FINNORSZÁG. HELSINKI „Négy éve diplomáztam, itt Helsinkiben, mivel magyarországi főiskolámnak köszönhetően tanulmányaimat elvégezhettem egy általam szabadon választott külföldi fősulin. Kezdetben akadtak nehézségeim, de sikerült jól beilleszkednem a finn társadalomba. Gyakorlataimat is itt végeztem, így sikerült elég kapcsolatra szert tennem, hogy az iskola után könnyen találjak magamnak munkát Mivel a végzettségem operatőr-rendező, így egy filmes társaságnál sikerült elhelyezkednem. Bár eddig még csak egy klipet rendeztem - ugyanis mi zenés videoklipeket, illetve dokumentumfilmeket készítünk. Nem is igazán bánom, hogy nem rendezek annyit, mert szerintem az nagyobb felelősséggel is jár. Egy-egy munka hosszabb ideig is eltarthat, ezért kevés a szabadidőm, de ezt nem bánom, mert szeretem a munkám. A munkatársaim is nagyon kedvesek, bátorítanak ötleteim megvalósításában. Ez jólesik, mivel még eléggé zöldfülű vagyok a szakmában. Ha van szabadidőm, elkocsikázom egy szép helyre és megörökítem a csodálatos naplementét, vagy a tenger hullámainak lágy táncát Szeretem ezt az országot, de amikor csak tehetem, hazalátogatok szülőhazámba, mert nekem Magyarország az otthonom. De sajnos (vagy szerencsére) életem nagy része már Finnországhoz kötődik.” 2058. MÁRCIUS 12. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST „Bár filmes karrierem Finnországban indult,' Magyarországon ért véget. A Magyar Filmszemlén elnyertem a legjobb operatőrnek járó díjat és több dicséretet is kaptam. De ma már túl öregnek érzem magam mindehhez. Inkább az örök szenvedélyemnek, a fotózásnak élek, de legfőképp a családomnak és az unokáimnak.” ... Nem biztos, hogy az életem ilyen lesz, mint ahogy ebben a naplóban van leírva, amit a fiókomban találtam, hiszen az élet kiszámíthatatlan, még azt sem tudhatjuk, hogy mi fog velünk történni a következő öt percben. Az élet útjai rögösek és kiszámíthatatlanok... Vígh Anikó, 11. c Szent-Györgyi Albert Gimnázium Találkozás az ismerősökkel Mi lesz velem tíz, húsz vagy ötven év múlva? Erre végképp nem tudhatom a választ. Esetleg azt meg tudnám mondani, mit szeretnék, ha lenne velem pár év múlva. Elvégzem a gimit, aztán az egyetemet és munkába állok, mint normális esetben szoktak az emberek. Család, karrier és persze majd (jó sokára!) gyerekek. De vannak ezektől sokkal elrugaszko- dottabb álmaim is, mint például szívesen rendeznék egy filmet, vagy legalábbis találkoznék kedvenc rendezőimmel, színészeimmel. Egy világ körüli utazást sem utasítanék vissza, de kétségkívül legnagyobb álmom az írói karrierem megvalósítása lenne. Ha (ne)adj’ isten valaha sok pénzem lenne, annak egy részét állatmenhelyekbe fektetném, gondolok itt leginkább a kutyákra. Egyvalami már sokszor átfutott a fejemen: húsz, esetleg harminc év múlva, bármi is lesz akkor velem, nagyon szívesen találkoznék régi ismerőseimmel. Szinte bárkivel, akinek valaha köze volt az életemhez. Rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Talán azért tűnik nekem ez olyan fontosnak, mert nosztalgikus, ragaszkodó típus vagyok és akármi is lesz velem húsz év múlva, nehéz elképzelni hogy a mostani megszokott környezetem, a barátaim ne lennének benne a jövőmben. Nagy Csilla, 1. a Füieki Gimnázium
