Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-13 / 62. szám

6 (MM 2008. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK GAZDASAG Tovább drágulnak az élelmiszerek termelői árai januárban átlagosan 35,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH. A növényi terítékek árszínvonala 49,9 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 17,2 szá­zalékkal nőtt. Mindez előre­vetíti az élelmiszerárak to­vábbi emelkedését. Számlagyárat lepleztek le a pénzügyőrök cégből álló számla- gyáral leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség - közölte Sipos Jenő, a VPOP szóvivő­je. A számlagyár 2005-től 2008-ig mintegy 150 vállal­kozásnak állított ki fiktív bi­zonylatokat csaknem 1,2 milliárd forint értékben. Tizenegy személy ellen in­dult eljárás, akik közül ötöt őrizetbe vettek. Versenyhivatali bírság a Szegedi Paprikának J06ERŐSEN PERT STERT a Gazdasági Versenyhivatal a Szegedi Paprika Rt. ellen. A cégre azért szabtak ki hárommillió forint bírságot, mert „szegedi fűszerpapri­ka” feliratú csomagolásban árulta termékeit, amelyek külföldi paprikából készült őrleményt is tartalmaztak. A Hírsávot a MiftliHHU támogatja. A BUX-index 2008. március 12-én 22 900 Nyitóérték: 22 705 15.30, a New Korin tőzsde nyitása ,1 22 700 Záróérték: 22505 U L 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 6850 +2,33 24 627 Á. Nyomda 11195 +2,23 3 PannErgy 1447 + 1,82 13 Richter 36955 +0,29 1749 Genesis 2175 +0,23 41 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Synergon 1380-1,77 62 Egis 17 300-1,14 338 MTelekom 823-0,96 1086 Rába 1705-0,87 33 Mól 22300-0,44 5300 A BUX-index az elmúlt napokban 24400 99 finn zzw/ / V 22400 ff- 22588s SJ2235 22 414 / 21600,---­21741* / 03.04 03.05 03.06 03.07 03.10 03.11 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. március 12-én. /Ft $/Ft CHF/Ft 4 \ \ 259,01 168,14 163,32-3,24 Ft-2,11 Ft-3,76 Ft Kevés a legkisebb kereset jelentés Nem lehet tisztességesen megélni a minimálbérből A minimálbér összege az egyes országoki □ Nem alkalmaznak minimálbért $ Írország Luxemburg 411400 Nagy-Britannia 328 100 —1 J a Hollandia Belgium 336400 as védország Németország \ Észtország 72 900 Lettország 60 200 Litvánia S3100 Csehország Szlovákia cf'­Ausztria Franciaország 335 400 —□ "Svájc Magyarország Portugália 111 000 Szlovénia Horvatorszag .. Románia Szerbia Bulgária rA) Montenegró 9 y9 14 400 ^ au-l~r Törökország Görögország 172 400 Spanyolország 15Í .’00 Málta UH (00 FORRÁS: EURÓPAI MUNKAADÓK FÖDERÁCIÓJA - EUROPRESS-GRAFIKA Ciprus J 104 .UH) Már az amerikaiaknak is szemet szúrt, hogy tavaly sem lehetett Magyaror­szágon megélni a mini­málbérből - derül ki az Egyesült Államok emberi jogokról szóló jelentésé­ből. Várhatóan az idén sem lesz másként. Tóth Marcella A korábbi évekhez hasonlóan tavaly sem biztosított tisztessé­ges megélhetést a minimálbér Magyarországon - állapítja meg az amerikai külügyminiszté­rium 2007-re vonatkozó emberi jogi jelentése. A múlt évben a kötelező legkisebb kereset ösz- szege havonta 65 500 forint, azaz 368 dollár volt. Szlovákiá­ban ugyan ennél alacsonyabb, 356 dollár (csaknem 63 400 fo­rint) volt a havi minimálbér, de ez vidéken tisztességes életszín­vonalat biztosított, igaz, a váro­sokban már nem volt elegendő ehhez. Csehországban a 450 dolláros (majdnem 80 ezer fo­rintos) minimálbérből szintén meg lehetett élni, pláne az ala­csony bérű dolgozóknak nyúj­tott szociális segéllyel kombinál­va. A szlovéniai 785 dolláros (140 ezer forintos) tavalyi havi minimálbér több mint a duplá­ja volt a magyarországinak. A helyzet nem sokat javul idén sem attól, hogy 69 ezer fo­rintra emelkedett a minimálbér, illetve 86 300 forintra nőtt a Közmunkáért cserébe járna a segély munkateszt segítségével mé­rik fel hamarosan, hogy a 170 őzeméi is több szociális segé­lyen élő személy hajlandó és alkalmasé a munkavállalás­ra. A jövőben csak azok kap­nának segélyt, akik részt vesz­nek az első munkateszten, amely állami támogatással biztosít rész- vagy teljes mun­kaidős állást. Erről a munka­ügyi kirendeltségek és az ön- kormányzatok gondoskodnak - mondta a Világgazdaság­nak Lamperth Mónika szociá­lis és munkaügyi miniszter. szakképzettek kötelező legki­sebb keresete. Az adóbevallások szerint a bérből élők negyede volt minimálbérre bejelentve 2006-ban. A mintegy 960 ezer ember közül azonban sokakat részmunkaidőben, teljesítmény­bérben, idényszerűen, vagy nem az év teljes egészében foglalkoz­tatták. Jelentős a számuk azok­nak, akik csak papíron keres­nek minimálbért, az afölötti részt feketén, zsebbe kapják. Még így is rengeteg ember­nek kellene kijönnie mindössze havi 69 ezer forintból, főként a texüliparban, a mezőgazdaság­ban, illetve a kereskedelemben. Az ágazatok szakszervezeti ve­zetői szerint sem az a baj alap­vetően, hogy sokan kapnak mi­nimálbért, hanem az, hogy ab­ból nem lehet megélni. Í^ASH Splash: csobbanás Csobbanj! A vidámságba, a stílusba, az élet sűrűjébe! Milyenek a napjaid? Hullámzóak? Csak az a lényeg, hogy össze ne csapjanak a fejed fölött a hullámok! Miért ne vennéd könnyedén? Ha friss vagy, minden sikerülni fog! Lubickolj az ismerős mindennapok­ban, aztán kortyolj bele a váratlan kalandokba! Akkor jó, ha pezseg körülötted az élet! Nem baj, ha nem mindig viszed el szárazon... 3 _cr Tulajdonképpen mire vársz még? Csobbanj! T «/> Nyílt hétvégék a márkakereskedőknél | egész márciusban. S?-e b b é% CS o bb Márkakereskedőink: Balassagyarmat, SUZUKI IPOLY Ady E. út 47. Tel.: 35-300-279 • Pásztó, SUZUKI PILA Fő u. 149. Tel.: 32-460-845 Salgótarján, SUZUKI SALGÓ Bajcsy Zs. út 2. Tel.: 32-423-842 Idén is megmarad a Széchenykkártya egyszázalékos kamattámogatása Idén is jár az egyszázalékos ka­mattámogatás a Széchenyi-kár- tya-tulajdonosoknak - közölte a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztérium. A kamattámogatás mértéke a 2008. január 1-je és december 31-e között kibocsátott kártyák esetében is egy százalék marad, ami tízmillió forint hitel­összegig 365 napra érvényes. Tavaly november elején még úgy vőlt, hogy idén januártól megszűnik az állami kamattá­mogatás. Egy héttel később azonban Kóka János, akkor még gazdasági és közlekedési mi­niszterként bejelentette, hogy mégis marad az egyszázalékos támogatás. Ezt erősítette meg tegnap a gazdasági tárca. m Továbbra is kedvező kamatozású hitelből bővülhetnek a kis cégek. A kamattámogatás mértéke a kártya bevezetésekor, 2002-ben, majd fokozatosan tavaly januárra egy százalékra apadt. A kis- és középvállalkozások alacsony ka­mattal, rugalmas hitelkerettel, a Hitelgarancia Zrt.-vel történő kockázatmegosztással és gyors banki ügyintézéssel juthatnak egyéves futamidejű hitelhez. A tavalyi év végéig csaknem 87 ezer Széchenyi-kártya talált gazdára. Ezzel 457 milliárd fo­rintnyi hitelkeret nyílt meg az igénybevevők előtt. A Széchenyi-kártya-program is hozzájárult ahhoz, hogy a múlt évben nyolcszor akkora banki hitelforráshoz juthattak hozzá a kis cégek, mint 1999- ben. Fokozottabban ügyebiek a vállalkozások arra, hogy határ­időben eleget tegyenek fizetési kötelezettségeiknek. Lejárt hitel- tartozással vagy köztartozással ugyanis nem igényelhetnek a vállalkozások Széchenyi-kár- tyát, ráadásul a nem fizetők nevét nyilvánosságra is lehet hozni. ■ T. M. Két mérgező játékot vontak be a tisztiorvosok Két mérgező gyermekjátékot vont be az ÁNTSZ - közölte saj­tótájékoztatón Molnár Kornélia helyettes országos tiszti főorvos. A két játék - egy kalózfigura és egy elemes hal - olyan mű­anyaglágyító anyagból tartalma­zott a megengedettnél többet, amely ha nagy mennyiségben bekerül a szervezetbe, allergiát, asztmát, hormonzavarokat és vesekárosodást okozhat. Molnár Kornélia elmondta: nemzetközi riasztás alapján 280 egységet, egyebek között impor­tálókat, elsődleges forgalmazó­kat, kiskereskedőket, valamint piaci elárusítóhelyeket vizsgál­tak meg. A két játék árusítását az ÁNTSZ azonnal felfüggesztet­te, és a 400 ezer forint összérté­kű termékeket visszaszállíttatta a forgalmazókhoz. A forgalomból kivont játéko­kat a többi terméktől elkülönít­ve kell tárolni. A helyettes orszá­gos tiszti főorvos szerint nem biztos, hogy mindenhonnan si­került bevonni a veszélyes játé­kokat, ezért az ellenőrzéseket folytatják. ■ Z. H.

Next

/
Thumbnails
Contents