Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-07 / 32. szám

2008. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK 5 JÓ TANÁCS A szolgáltatás díja több lett a postaköltséggel sárga csekk Olvasónk azért méltatlankodik, mert a távközlési szolgál­tató megnövelte sárga csekkjén a szolgáltatás díját a postaköltséggel. Ugyanígy furcsállja az alapdíjat a közműveknél. A szolgáltató nem háríthat postaköltséget az ügyfélre. Azért is van sárga csekkje. A szolgáltatóknál mindenhol az általunk választott cso­mag díját fizetjük a sárga csekken, nem többet. Legyen szó internetről vagy akár telefonról. Az úr reklamáljon a szolgáltatónál - tanácsolta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regio­nális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályveze­tője. De vegye figyelembe: a szerződés az irányadó. Ha abban a kifogásolt meg­oldás szerepel, és azt ő alá­írta, nincs mit tenni. Más a helyzet egy csomag­küldő szolgálatnál. (Egy ilyen cég vezetője méltatlan­kodott a fenti panasz miatt.) Az csak természetes, hogy az utánvéttel érkező csomag postaköltségét a megrende­lőnek kell állnia. Ami a közműszolgáltatóknál bevezetett alapdíjat illeti, a víz és a gáz esetében már van ilyen, a villanynál még nincs - mondta szakértőnk. A vízszolgáltatóval kapcso­latban érdemes tudni, hogy a helyi vízműveket az ön- kormányzatok üzemeltetik. A kedves olvasó keresse fel a helyhatóságot. De a terü­letileg illetékes fogyasztó- védelmi hatósághoz is for­dulhat. Pontos elérhetőségét a www.nfh honlapon meg­találja. (Jelen esetben a bé­késcsabai kirendeltség címe: 5600 Békéscsaba, Jó­zsef A. u. 2-4., 5601 Békés­csaba, Pf. 284., telefonszám: +36-66-441-352, e-mail: fvffbekes@ mail.globonet.hu) ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Két héten belül véget érhet az influenzajárvány Tizenhét százalékkal kevesebb beteg fordult orvoshoz influen­zás tünetekkel január 28. és február 3. között, műit egy hét­tel korábban. A járvány túl van a csúcson, így 2-3 hét múlva akár véget is érhet. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal sajtótájékoztatóján el­hangzott, hogy 14 megyében és Budapesten csökkent a meg­betegedések száma, és mind­össze öt megyében nőtt. Az emelkedés az észak-magyar­országi régióra volt jellemző. Az ÁNTSZ-től megtudtuk, a kalocsai, bajai, szigetvári és nagyatádi rendelőintézet vala­mennyi részlegében már fel­oldották a látogatási tilalmat. ■ GAZDASÁG Sem a MÁV, sem a szakszervezet nem tudta pontosan, hány vonat nem indult el menetrend szerint. Ahogy azt sem, hogy ez mennyibe került. Titkosított vasutaspénzek sztrájk A szakszervezet a sztrájkért, a MÁV a munkáért fizet A vasúti sztrájk folytató­dik, ám azt senki sem tudja, hogy meddig tart. Ahogy azt sem, hogy a szakszervezet mennyi pénzből finanszírozza. Vizer Helga - Maros László A tegnapi egyeztetés is ered­ménytelenül zárult a MÁV és a sztrájkoló szakszervezet, a Vas­úti Dolgozók Szabad Szakszer­vezetének (VDSZSZ) vezetői kö­zött. Ugyanerre a sorsra jutott a MÁV-Start Zrt. és a szakszerve­zet közötti egyeztetés is. A meg­beszéléseken csakúgy, mint ed­dig, sem a VDSZSZ követelésé­ről, sem pedig a minimális szol­gáltatásról nem tudtak megálla­podni. „A sztrájk kilátástalan, viszont veszélyezteti az utasok magyar vasúiba vetett bizalmát, és beláthatatlan kockázatot és veszteségeket eredményez gaz­daságilag és társadalmilag is a most kialakulóban lévő MÁV- csoport számára. Itt az ideje, hogy valamennyi vasutas figyel­me az utasok felé forduljon” - nyilatkozta lapunknak Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke. Ennek érdekében a vasút­társaság mindent megtesz. Kedd estétől azon munkavállalók szá­mára, akik a vonatközlekedés biztosításán dolgoznak a sztrájk idején, ötezer forint jutalmat kí­nálnak. Arra a kérdésünkre, hogy a MÁV Zrt. mekkora keret­tel rendelkezik a jutalom kifize­tésére, ezt a választ kaptuk: „A rendelkezésünkre álló hu­mán alapból fizetjük ki a pénzt. A keretösszegről nem tudunk nyilatkozni”. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszerve­zete (VDSZSZ) pedig azoknak nyújt támo­gatást, azaz sztrájk­segélyt, akik nem veszik fel a munkát. „Természetesen arról nem fogunk tájékoztatást adni, hogy mennyi pénzünk van. Arry- nyit elárulhatok, hogy a tagdíj- bevételünkből finanszírozzuk. A tagsági díjat minden szakszer­vezeti tag keresetéből levonjuk, amely a bruttó fizetésük (átlag 190 ezer forint) egy százaléka. Jelenleg tízezer tagja van a A MÁV szerint visszaéltek a sztrájkjoggal. VDSZSZ-nek” - mondta lapunk kérdésére Bárány Balázs Péter alelnök. „A sztrájkolok a munkáltató­juktól azokra a napokra nem kapnak fizetést, amelyeken nem vették fel a munkát” - tudtuk meg Sigulinszki Tibortól, a MÁV Zrt. szóvivőjétől. Mint ismert: a MÁV Zrt. kedden délután a Fővárosi Munkaügyi Bíróság­hoz fordult egyrészt a sztrájk jogellenes megállapítása iránt, másrészt a Munka törvény- könyvében meghatározott együttműködési kötelezettségé­nek, továbbá rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megsértése, valamint a sztrájk­joggal való visszaélés miatt. A VDSZSZ vezetői is aláírták 2006 decemberében a közép­Több mint száz autóbusszal segít a Volán akárcsak az elmúlt napok­ban, várhatóan ma is több mint száz rásegítő autóbusz- járatot indít a Volánbusz Zrt. a vasutassztrájk miatt kiala­kult közlekedési káosz enyhí­tésére, tudtuk meg a cég sajtó- osztályától. A társaság tájé­koztatása szerint a február 10-ig érvényes január havi MAV-bérleteket, illetve az arc­képes utazási igazolványokat továbbra is elfogadják, de az előre váltott vonatjegyek nem érvényesek. A menetrend bőví­tése miatti költségekről és azok ellentételezéséről a Vo­lánbusz még egyeztet a MAV- Start Zrt.-vel. Arról nincs adat, hogy a rendkívüli helyzet miatt mennyivel emelkedett a busztársaság jegybevétele. távú, 2007-2010-re szóló bér­megállapodást, amely tartalmaz­za azt is, hogy annak megváltoz­tatására egyik szakszervezet sem kezdeményez munkabeszünte­tést. „Dehogy írtuk alá. Mi egy olyan dokumentációt írtunk alá, ami egyfajta minimum bérnöve­kedést tartalmaz. De nem négy évre előre” - mondta Bárány Ba­lázs Péter, a VDSZSZ alelnöke. „A MÁV szerint a Vasúti Dol­gozók Szabad Szakszervezete visszaél a sztrájkjoggal, ezért a vasúttársaság bírósághoz for­dult. A testületnek tizenöt napja van kimondani, hogy az érdek- képviselet törvényt sértett-e. A döntéshozatalkor azonban a bírói joggyakorlatnak komoly szerepe lesz. Ennek oka, hogy az 1989-es, mindössze hat paragra­fusból álló sztrájktörvényt az Or­szággyűlés a mai napig nem pontosította” - állítja egy neve elhallgatását kérő munkajogász. A törvény szerint a közszolgálta­tást ellátó cégek dolgozói addig nem szüntethetik be a munka­végzést, amíg az elégséges szol­gáltatásról nem állapodnak meg a munkaadókkal. Ha egyezség nincs az elégséges szolgáltatás­ról, úgy azt a bíróságnak kell megállapítani, addig azonban a munkának a megszokott kerék­vágásban kell folynia. Ugyan a MÁV és a VDSZSZ nem egyezett meg, mégsem biztos a bírósági elmarasztalás. Hangfelvétel igazolhatja a korrupciót Terézváros Be volt drótozva a vállalkozó, amikor a kenőpénzt kérték tőle? A nyomozás érdekeire hivatkoz­va tegnap nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Nemzeti Nyomo­zó Iroda (NNI) azt az értesülést, hogy birtokukban van egy hang- felvétel, amelyen a terézvárosi - budapesti VI. kerület - vagyonkezelő igaz­gatója 18 millió forint kenőpénz kifizetését javasolja egy vállal­kozónak egy belvárosi helyiség bérleti jogáért. A botrány még január végén szabadult el a Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan körül. Berecz Ká­roly, a helyiség bérlője jelentős összeggel, 130 millió forinttal tartozott az önkormányzatnak, ugyanakkor az általa bérelt he­■ Az alpolgármes tért még nem hallgatták ki. üzlet­lyiségeket meg akarta vásárolni. Berecz állítása szerint a szerző­déskötés érdekében 18 millió fo­rint csúszópénz megfizetésére kötelezték közvetítőkön keresz­tül a VT. kerület döntéshozói. A Müárt-Press ügy­vezetője azonban be­vonta a rendőrséget, és a hamis eurókkal megtömött kenőpén­zes táska átadása-átvétele idején lebuktatta a politikusok közvetí­tőit. K. Pétert, a vagyonkezelő igazgatóját őrizetbe is vették, az­óta szabadlábon védekezik. Berecz Károly kihallgatása so­rán azt vallotta, hogy a pénz vég­ső címzettje Bajor Zoltán lett vol­na. Az SZDSZ-es alpolgármester Az ominózus üzlethelyiség épülete mindezt tagadta, és úgy nyüatko- zott, hogy az aljas rágalomért jo­gi úton vesz elégtételt Tény, hogy a nyomozók még nem hallgatták ki az ügyben. Ugyanakkor úgy tudni, létezik egy hangfelvétel, amely egyértelműen bizonyítja a korrupciót Mindenesetre az ügy végét meg sem várva, ülés Zol­tán Fidesz-képviselő már hivata­losan is bejelentette: a Fidesz- KDNP-frakció a képviselő-testü­let feloszlatását kezdeményezi, amelyre nyílt levélben kérik Verők István MSZP-s polgár- mestert A levél szerint „a kerület­ben olyan súlyos politikai, gazda­sági és társadalmi válság alakult ki, amely más módon nem szá­molható fel”. ■ V. M. Tavaly jelentősen nőtt a szállodák bevétele a kereskedelmi szálláshe­lyek bruttó bevétele az elő­zetes adatok szerint 4,4 szá­zalékkal nőtt 2007-ben, 244 milliárd forintot tett ki - kö­zölte tegnap a Központi Sta­tisztikai Hivatal. A szállás­díjbevétel 138,6 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. A szállodák átlagosan 49,8 százalékos szobakihasznált­sággal működtek, ez 1,9 szá­zalékponttal haladta meg a 2006. évi foglaltságot. Ha nincs átíratva, kivonják a forgalomból ha a gépjármű adásvétele­kor a jogszabály szerint meg­határozott időn belül nem je­lentik be a tulajdonjogi válto­zást, a régi tulajdonos ellen szabnak ki bírságot, a jármű­vet pedig kivonhatják a for­galomból - hívta fel a figyel­met tegnap a rendőrség. Emlékeztettek: a gépjármű üzembentartója, illetve a gép­járművet használatra átvevő személy felel azért, hogy a szabályokat betartsák. Ha az előírásokat megszegik, 30000-től 300 000 forintig terjedő közigazgatási búsá- got kell kiszabni. Veres: eredményes volt a végrehajtott kiigazítás veres János szerint az el­múlt másfél évben végrehaj­tott államháztartási kiigazí­tás eredményes volt, meg­adja az esélyt arra, hogy az Európai Unió részéről Ma­gyarországgal szemben indí­tott túlzott deficiteljárás 2009-ben megszüntethető legyen. A pénzügyminiszter tegnap elmondta: a kor­mányzati szektor hiánya a GDP-hez mérten a 2006-os 9,2 százalékról tavaly 5,7 százalékra mérséklődött, az államháztartás 2008-as vár­ható hiánya pedig a GDP-hez viszonyítva 4 százalék lesz. Veres elégedett és bizakodó Internethasználat, régiós különbségekkel legtöbbet a szlovénok e-maileznek, a románok chatelni szeretnek, az internetes bankolásban az osztrákok az élenjárók. A magyarországi inter­netezők körében legelterjed­tebb az e-mailezés, valamint a hírekről, információkról való online tájékozódás - derül ki a GfK Csoport leg­frissebb felméréséből. Az intemethasználati szokásokat kutató felmérés tavaly szep­temberben 13 közép- és kelet­európai országban készült, or­szágonként ezer, 15 évesnél idősebb fő megkérdezésével.

Next

/
Thumbnails
Contents