Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-22 / 45. szám

2008. FEBRUÁR 22., PÉNTEK KOZELET Karsai József nem ért egyet azzal, hogy a vele készített interjú hang­neme miatt Bánó András nem vezetheti a jövőben az MTV Nap-kelte című műsorát. „Bánó András a Kereszttűz műsorában semmilyen formában nem sértett meg” - hangsúlyozta az MSZP-s politikus. A kőztévé etikai bizottsága szerint viszont Bánó .indulatosan" beszélt. HÍRSÁV Hétmillió eurós sikerdíj a MÁV Cargo eladásáért SIKERDÚ GYANÁNT 7,1 millió eurót (1,8 milliárd forintot) kap egy Geuronet Bt. nevű magyar lobbicég a MÁV Cargo részvényeinek meg­vásárlásához nyújtott szol­gáltatásokért - írta tegnap a FORMAT osztrák gazdasági lap. Mindezt annak a tavaly júniusi megbízási szerző­désnek az alapján, amelyet Gustav Poschalko, az oszt­rák Rail Cargo Austria elnökségi tagja kötött a betéti társasággal. Lemond az Amőba kuratóriumi elnöke lemondott az Alapítvány a Modem Baloldalért (Amő­ba) kuratóriumi elnöki tisz­téről Horváth Lóránt. Távo­zását azzal indokolta, hogy az MSZP és Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök érezhe­tően elfordult a mozgalom­tól, és nem kapott segítséget az alapítvány pénzügyeinek- 100 millió forint adósság- rendezéséhez. A minisz­terelnök blogja is elköltözik az oldalról. Kóka János adóreform­alapot akar létrehozni adóreformalap létrehozá­sát javasolja az SZDSZ - kö­zölte országértékelő sajtó- tájékoztatóján Kóka János. A liberálisok elnöke arról beszélt: ebbe az alapba le­hetne tenni az állami műkö­dési költségcsökkentésből és a többlet-adóbevételekből származó jövedelmet Kóka alapba tenné a bevételt Lelőtték a kémműholdat találat Moszkva űrfegyverkísérlettel vádolja az USA-t mérgező hidrazin üzemanyag megsemmisült, továbbá az űr­szerkezet apró darabokra hul­lott. A műhold ellen kilőtt raké­tán nem volt robbanófej. A műholdra magyar idő sze­rint csütörtök hajnali fél öt előtt négy perccel lőttek ki rakétát. A lövedéket a Csendes-óceánról, a Hawaiitól nyugatra hajózó ÜSS Lake Erie csatahajóról indították útnak. A rakéta 24 perces repü­lést követően találta el a szatellitet 247 kilométer magasságban, nem messze a Föld légkörének határától. A Pentagon szerint a szétrobbant műhold darabjai egy-két napon belül megsemmi­sülnek a légkörben. Az elkóborolt űreszközt 2006 decemberében indították útnak titkos küldetéssel, de az alig va­lamivel a pályára állítást köve­tően elvesztette kapcsolatát a föl­di irányítással. A kémműhold a szakértők szerint márciusban csapódott volna be, egyelőre nem tudni, hová. A mintegy két- tonnás szatelliten valamivel ke­vesebb, mint fél tonna hidrazin A haditengerészet lőtte ki azt a rakétát is, amely telibe találta a műholdat Hajóról indított rakétával lőtték le a kémműholdat Az amerikai védelmi minisztérium szerint szerdára virradóra robbantották darabokra az irányíthatatlan szatellitet. 3. A becsapódás a Csendes-óceán felett, 247 kilométeres magasságban történt. 2. Az SM-3 rakéta 9,3 km/s sebes­séggel találta el a célpontot 1. Az SM-3 típusú rakétát ÜSS Lake Erie cirkálóról indították útnak. Az USA 193 műhold • Megközelítőleg 500 kilogramm hidrazint (mérgező üzemanyag) tartalmazott. • A törmelék a Föld légkörébe érve ég el. Becsapódás történelem 1978-ban orosz műhold (Cosmos 954) zuhant le Kanadában. 2007-ben Kína lőtt szét egy meteorológiai műholdat a Föld körüli pályán. FORRÁS: EUROPRESM.YŰITÉS - EUROPRESSCRAFIKA Lelőtte az amerikai hadi- tengerészet azt a műhol­dat, amely a Pentagon állítása szerint becsapó­dással fenyegetett. Tibay Gábor Telibe találta a pályájáról letért kémműhold üzemanyagtartá­lyát a haditengerészet által ki­lőtt rakéta, így elhárult a Földet fenyegető mérgezés veszélye - közölte a Pentagon. Az amerikai védelmi minisztérium tájékozta­tóján James Cartwright, a hadi- tengerészet tábornoka azt mond­ta: „nagy bizonyossággal” eltalál­ták a szatellit mérgező hajtó­anyagot tartalmazó tartályát. A tábornok beszámolt arról, hogy a becsapódáskor tűzgolyó és cseppfelhő jelezte, hogy a ■ Nem lehet tudni egyér­telműen, miért kellett lelőni az amerikai kém­műholdat.- rakétahajtóanyag - volt, amely maró hatású, súlyosan mérgező. Hogy egy műhold működés- képtelenné válik, önmagában nem ritka eset - mondta lapunk­nak Almár Iván. A csillagász hozzátette: a működésképtelen mesterséges égitesteket irányí­tott módon semmisítik meg, jel­lemzően a tengerbe vezérlik őket- ebben az esetben azonban a rendelkezésre álló adatok alap­ján erre nem volt lehetőség. A szatellitet darabokra robban­tották, hogy a kis részek elégje­nek a légkörben. A csillagász emlékeztetett: az sem példa nél­küli, hogy hidrazint tartalmazó tartály hullik a földre: ez történt például a Columbia űrrepülőgép katasztrófájakor, 2003 február­jában. Akkor azonban nem oko­zott további bajt a földre hullott üzemanyag. Almár Iván felhívta a ügyei­met: mivel katonai műveletről volt szó, várható, hogy sok rész­let titokban is marad. így vélhe­tően nem derül majd ki egyértel­műen, mi volt a kémműhold le- lövésének valódi oka. Maguk az amerikai szakem­berek is vitatják, hogy a veszély volt az egyetlen érv a műhold megsemmisítésére. Philip Coyle, a védelmi minisztérium korábbi államtitkára például azt mondta a Space.com-nak: a Pentagon aligha akarta, hogy a műhold részei illetéktelen kezekbe ke­rüljenek. A műhold kilövésével kapcso­latban Moszkva korábban már csillagháborús rakétakísérlettel vádolta meg az Egyesült Államo­kat A szatellit szétrobbantása el­len Kína is tiltakozott, pedig alig egy éve éppen Kína volt az az or­szág, amely rakétaelhárító rend­szerrel végzett kísérletet: 2007 ja­nuárjában egy közel egytonnás műholdat lőttek le. A teszt óriási felháborodást váltott ki világszer­te: az ázsiai nagyhatalom ugyan­is közel 900 küométer magasság­ban semmisítette meg a célpon­tot, ahol a robbanásból származó törmelék akár negyedével is emelhette a Föld körül keringő űrszemét mennyiségét. Akár félmillió munkavállaló maradhat nyugdíj nélkül Komoly veszély leselkedik a nyugdíjba vonulókra: a nyugdíj­szabályok változása miatt lénye­gesen kevesebb nyugdíjra szá­míthatnak, már ha megvolt a nyugdíjra feljogosító húsz év állandó jogviszonyuk - derül ki Augusztinovics Mária és Köllő János közgazdász-kutató tegnap nyilvánosságra hozott előrejel­zéséből. Az ötvenes években születettek közé körülbelül 2,1 millió ember, azaz a lakosság ötödé tartozik. Járulékot ennek a nemzedéknek már 56 százalé­ka űzetett Ám ez még nem jelen­ti azt, hogy mindannyian meg is ■ A hatvanas-hetvenes években születettek nyugdija is veszélybe kerülhet. szerzik az időskori tb-ellátásra a jogosultságot, ami a jelenlegi szabályozás szerint minimum húszévnyi szolgálati időt feltéte­lez. Az előrejelzés szerint közü­lük félmillióan nyugdíj nélkül maradhatnak. „A nemzedék túlnyomó részé­nek megvan a húszéves jog­viszonya, náluk nem fenyeget, hogy nem kapnak nyugdíjat” - fogalmazott lapunknak Aszódi Pál jogász, az Országos Nyugdí­jas Polgári Egyesület alapítója. Szerinte inkább az fenyegeti ezt a nemzedéket, hogy alacsonyabb összeget kap majd kézhez. „Az idén nyugdíjba vonulók eleve nyolc százalékkal alacsonyabb nyugdíjat kapnak, ebből még kü­lön levonódik, ha igénybe veszik a korkedvezményt.” Összességé­ben így akár 15 százalékkal ke­vesebb nyugdíjat állapíthatnak meg nekik, mint azoknak, akik 2008 előtt vonultak nyugdíjba. A húszévnyi szolgálati idő ne­hezebben jön majd össze a hat­vanas-hetvenes években szüle­tetteknek. „Sokan egy évtizedig nem voltak bejelentve, így még ha dolgoztak is, nincs meg a szükséges szolgálati idejük. Ez akkor is így van, ha azt hitték, fizetik utánuk a járulékokat” - mondta Aszódi Pál. ■ F.K. Slota világháborút vizionál Koszovó Leállt az élet a tiltakozás miatt Szerbiában Kosa és Orbán egyelőre nem kardozik Elolvadt a Fidesz többsége a baranyai megyegyűlésben Legalább egymillió embert vár­tak a szervezők arra a tüntetés­re, amely lapzártánk idején még tartott Belgrádban. A Koszovó el­szakadása ellen tiltakozó gyűlés miatt Szerbiában iskolai szünet tét rendeltek el. A tüntetők este behatoltak az Egyesült Államok belgrádi nagy- követségének épületébe. A tün­tetésen megtámadták a TV2 Té­nyek műsorának stábját is. Közben két állam, Észtország és Olaszország is elismerte Ko­szovói, Szerbia innen is vissza­hívta nagyköveteit. Mások, így Szlovákia, nem hajlandó erre. Ján Slota szélsőséges politikus sze­rint Koszovó elszakadása harma­dik világháborúhoz vezethet ■ Amerikai zászlót is égettek a tüntetők: Washington támogatja Koszovói „Nem rántasz kardot?” - fordult Orbán Viktor Kosa Lajoshoz, aki azonnal válaszolt: „egyáltalán nem”. A kedélyes beszélgetés teg­nap zajlott le a Fidesz elnöke és Debrecen polgármestere között, amikor Orbán kampánykörútján a cívisvárosba érkezett A két po­litikus viszonyát nem árnyékolta be a HVG-interjú, amelyben Kosa arról beszélt, hogy esetleg vállal­ná a kormányfői posztot „A növekedés az igennel kez­dődik. A növekedés előfeltétele pedig a munka, a tudás és a fele­lős kormányzás” - ezt már kam­pánybeszédében hangoztatta Or­bán, megjegyezve: a tulajdon a legtöbb embert lehangolja, mert arra gondol, hogy nincstelen. ■ Miután a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési frakciójának két tagja tegnap bejelentette távozását, az önkormányzat önálló irányításá­hoz szükséges 21-ről 19-re apadt a üdeszes képviselők száma. Tusnádi Tamás, a megyei köz­gyűlés Fidesz-KDNP-frakciójá- nak vezetője bejelentette: egy másik képviselővel, Kustos Ro- landdal függetlenként tevékeny­kednek tovább, mivel nem kí­vánnak együtt dolgozni a köz­gyűlés kereszténydemokrata el­nökével. Ezzel a lépéssel a több­séghez szükséges huszonegy voks helyett már csak tizenki­lenc biztos szavazata van a me­gyei önkormányzatban a Fi- desz-KDNP-nek. Ráadásul Marenics János, Siklós polgármestere a csütör­töki ülésen azt mondta: csak ak­kor támogatja szavazataival a megyét vezető Fidesz-KDNP-t, ha megszűnnek az őt Siklóson érő, szerinte fideszes képvise­lőktől kiinduló támadások. Hargitai János, a közgyűlés el­nöke kijelentette: minden politi­kai erővel tárgyalásokat kezd, azt azonban leszögezte: nem gondolkodnak nagykoalícióról. Az országban eddig egyedül a Heves megyei közgyűlésben nem volt fideszes többség: ott is azt követően, hogy egy ellenzé­ki politikus átállt a kormány- pártiakhoz. ■ M. B.

Next

/
Thumbnails
Contents