Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
2008. FEBRUÁR 19., KEDD SPORTTÜKÖR Száz nap a rajtig öttusa. Száz nap múlva kezdődik az év kiemelkedő hazai sporteseménye, az MVM öttusavilágbajnokság, ennek apropóján bemutatták a sajtó képviselőinek a verseny tervezett informatikai hátterét. Amint az a tájékoztatón elhangzott, a magyarok mindig is innovatív szerepet játszottak a sportágban, ezt a hagyományt követve ezúttal is lesznek újdonságok, melyek közül a leglátványosabbnak az tűnik, hogy a küzdelmeket hat kamerával közvetítik az interneten. A hetedik magyarországi - valamennyi fővárosi - rendezésű öttusa-vb versenyeire május 29. és június 3. között kerül sor a Puskás Ferenc Stadion területén található szoborparkban, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, illetve a Nemzeti Sportcsarnok melletti uszodában. Különös jelentőséget kölcsönöz az eseménynek, hogy ezen lehet utoljára olimpiai kvótát szerezni. Kábel-bérletek kézilabda. A férfi NB 1/B Keleti csoportjában szereplő Balassagyarmati Kábel SE megkezdte a bérletek árusítását Az éves 8, míg féléves 4 ezer forintba kerül. A tikettek megvásárlásáról érdeklődni lehet a 06-20-420-6837-es mobilszámon. Két nagy csata LABDARÚGÁS Bajnokok Ligája A keddi négy nyolcaddöntő közül kettő igencsak izgalmasnak ígérkezik a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ugyanis az Intemazionale a Liverpoolhoz, míg a Real Madrid az AS Romához látogat A rómaiak nem túl jó előjelekkel várják a találkozót, hiszen hétvégén 1 -O-ra kikaptak a Juventustól, ezzel elszállni látszanak bajnoki reményeik, az Inernazionale már 11 ponttal vezet előttük. Luciano Spallettinek ugyanakkor nem csak az együttes felrázása okozhat gondot, Francesco Totti csapatkapitány hát- és bokaproblémákkal küzd, így még a játéka is kérdéses, amennyiben nem vállalja a fellépést, a montenegrói Mirko Vucinic helyettesítheti. A spanyol bajnok szintén rossz főpróbát tartott, a Real Betis vendégeként kapott ki 2-1-re. A királyi gárda szintén sérülésekkel tizedelt, leginkább védelme gyengült meg, Bernd Schuster nem számíthat Pepére, Gabriel Heinzére és Christoph Metzelderre sem. De elől szintén kérdéses Robinho, Wesley Sneijder és Javier Saviola játéka. A másik csemegének ígérkező meccsen a bomba formában lévő Intert fogadja a Liverpool, amely mostanság igencsak inga- dozóan teljesít. Az olasz gárda teljesítményéről mindent elárul, hogy a Serie A-ban 29 meccs óta nem talált legyőzőre, utoljára tavaly áprilisban veszített, ugyanakkor a szigetországi együttes nagy meglepetésre alulmaradt hétvégén az FA Kupában a másodosztályú Barnsleyval szemben, ezzel kiesett. A másik két összecsapáson a Porto a Shalke 04, míg a Chelsea az Olimpiakosz vendége lesz. A keddi program. Nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Schalke 04 (német) - FC Porto (portugál) 20.45 ó, FC Liverpool (angol) - Internazioale (olasz) 20.45 ó, AS Roma (olasz) - Real Madrid (spanyol) 20.45, Olimpiakosz Pireusz (görög) - Chelsea (angol) 20.45 ó. A visszavágókat március 5- én rendezik, kivéve a Liverpool - Intemazionale párharc második összecsapását, amelyre március 11-én kerül sor. Peking téged (is) vár Olimpiai szellemi vetélkedő Salgótarjánban Az országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedő területi egyéni döntőjét február 23-án, szombaton 11 órától Salgótarjánban, a megyeháza épületében rendezik a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA), a megyei közgyűlés és sportági szakszövetségek támogatásával. A sajtóban és a MOB honlapján 10 héten át - természetesen az olimpiai mozgalommal és játékokkal foglalkozó témakörben - megjelent kérdésekre legeredményesebben válaszolók közül 120-an jutottak a területi döntőkbe, melyek azonos | időpontban és azonos időben | zajlanak szerte az országban, így nálunk, Nógrádban, Salgótarjánban is. A megyeházi nyilvános vetélkedőre - melyen szívesen látják az érdeklődőket - 14-en jutottak be északi környékünkről (Miskolc, Vác, Borsodnádasd, Szomolya, Mezőgyán), közülük Hegedűs Géza (Karancslapujtő), Józsa Csaba (Diósjenő), dr. Kollár Mihály (Salgótarján), Szász István (Somoskőújfalu) Tóth Sándor (Bátonyterenye), Tömösvári Sándor (Rétság) képviseli megyénket. Természetesen a zsűriből sem hiányoznak a hazaiak, de először nézzük, kik és honnan tisztelik meg az itteni finálét. Babati Lajos, a MOB szervezési és marketingigazgatója a döntőbírók csapatát erősíti, míg dr. Szabó Béla tanszékvezető egyetemi tanár, a MOA tanácsának tagja vezeti a vetélkedőt. A zsűri elnöke Básti István olimpiai bajnok, a MOB Nógrád megyei tagja, helyet kap még Dr. Kollár Mihály, sok nagy szellemi csata hőse most is felveszi a kesztyűt benne az ugyancsak olimpiai (foci)csapatgyőztes Szalay Miklós és Szabó János, kiváló sporttörténészünk, aki most „rablóból pandúrrá lesz”. A koordinátori és előkészítői feladatokat Szolnoki-Takács Eszter, a Nógrád Megyei Közgyűlés hivatalának sportreferense és Répássy László, a megyei sportági szakszövetség titkára látja el. A rendkívül 'izgalmasnak ígérkező területi verseny elsőharmadik helyezettje már csapatként jut tovább az országos elődöntőbe, melynek két legjobbja június 13-án a Duna Televízió nagy nyilvánossága előtt vív meg a pekingi olimpiai utat érő elsőségért. A másodikak meg kell elégedjenek egy svájci, lousanne-i látogatással, ahol többek között az olimpiai múzeumot is megtekinthetik. Az FTCmintát követnék Csepelen Az FTC ingatlanainak értékesítéséhez hasonló módon oldaná meg a XXI. kerületi Béke téri sportlétesítmény helyzetét az üzemeltető Csepel SC Alapítvány - derül ki a szervezet hétfői közleményéből. A Zárai László vezette alapítvány már 2007 novemberében megkezdte a 96 éve sporttelepként működő terület hasznosítási programjának kidolgozását az Ecorys Magyar- ország Kft. segítségével. „Elsődleges cél, hogy a terület megújulása eredményeként az alapítvány az eredeti céljait tartani tudja, azaz a kerület és a terület hagyományait ötvözve az országos jelentőségű sportterületen a sportcélú hasznosítás élvezzen elsőbbséget. A bevont tőkével a sportolás körülményei, feltételei Csepelen és ezen belül a Béke téri létesítményben a jelenleginél magasabb szintre emelkedhetnek" - áll a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy a terv kidolgozásánál valamennyi érdekcsoportot igényeit figyelembe veszik. A sajtóanyag szerint a fejlesztési programhoz szükséges pénzügyi feltételeket már sikerült is előteremteni, így megépülhet többek között a régóta tervezett fedett uszoda is a kerületben. Az ingatlanhasznosítás ezen formájához ugyanakkor meg kell teremteni a jogi feltételeket, ehhez pedig szükség van egy új kerületi építési szabályozási tervre. Ezt a Fővárosi Közgyűlés egyetértésével hagyhatja jóvá a helyi önkormányzat. A közgyűléshez a véleményezési dokumentációt a XXI. kerületnek kell felterjesztenie, ez ügyben az egyeztetések már megkezdődtek az alapítvány és a város között - áll a közleményben. A kerületben az ellenzéki politikusok, illetve a helyi sportvezetők hónapok óta élesen támadják az alapítvány munkáját, és többször adtak hangot azon véleményüknek, hogy a területet különböző cégeknek akarja kijátszani a Csepel SC az MSZP vezetésű önkormányzattal közösen, s a Béke tér telepet nem sportcélra használják majd a jövőben. A Budapest Stars indulna jégkorong. Az eddig utánpótlás-nevelő klub, a Budapest Stars is indulna a jégkorong ob I 2008/09-es idényében. Gágyor Péter szakági titkár az MTI-nek elmondta: azért jönne létre a felnőtt csapat, hogy ne kelljen elengedni azokat a j átékosokat, akik a következő szezonban már nem szerepelhetnének a juniorok (20 évesek) között. „Szükség lenne 4-6 külföldire is, de kizárólag 20 év körüli, orosz, cseh vagy szlovák hokisban gondolkodunk. A többi játékos mind a jelenlegi Budapest Starsból kerülne ki. A hazai mérkőzéseket a káposztásmegyeri csarnokban rendeznénk. A felnőttek között az eredmény egyelőre nem fontos, lényeg, hogy játszhassunk”- nyilatkozta Gágyor. A szakmai munkáért a szlovák Robert Spisak felelne. Az ob I-ben jelenleg hét csapat indul: a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu, a HC Csíkszereda, az SC Csíkszereda, az Újpest, az FTC-Érsekújvár, a Miskolci Jegesmedvék és az Álba Volán. A Wamsler SE legjobbja, Hartvich Tamás (a labdával) tarthatatlannak bizonyult a fővárosiak számára fotó; archív Rossz taktika, görcsös játék, de győzelem kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak A-CSOPORT Wamsler SE-Salgótarján - Közgáz 73-60 (13-16, 19-16, 20-14, 21-14) Salgótarján, Madách Gimnázium, 70 néző, vezette: Kis B., Minár. Wamsler SE-Salgótarján: Szabó Z. 4, Horváth T., Kiss K. 11/3, HARTVICH 33/3, Fekete 6. Csere: Kolarics 1, Kenyeres, SVITEK 16/3, Moravszki 2, Murányi. Edző: Dániel Tamás. Az eredmény alakulása. 4. perc: 4-9, 8. perc: 11-16, 14. perc: 13-21, 18. perc: 27-30, 24. perc: 39-36, 28. perc: 49-42, 34. perc: 60-49, 38. perc: 67-58. Minden elismerés megilleti az elmúlt évek élgárdájából az idei szezonra középcsapattá szelídült Közgáz együttesét, hiszen ceglédi és csepeli kollégáiktól eltérően az egyetemisták nemcsak hogy bátran bemerészkedtek a veretlen listavezető oroszlánbarlangjába, de ha már ott voltak, a találkozó elején alaposan meg is ráncigálták a békésen szendergő „nagyvad” bajuszát. Bár az első kosarat Hartvich Tamás pöttyintette be, a folytatás valóságos rémálommal ért föl a mindkét palánk alatt gyermeteg hibák sorozatát elkövető vendéglátók számára, akik a nyitó negyed derekára teljesen megérdemelten kerültek tízpontos hátrányba lelkesen játszó ellenfelükkel szemben. A játékrész hajrájában azután legalább hátsó soraikat sikerült rendezniük a tarjániaknak, s a látogatók négyperces gólcsendjét kihasználva a kisszünetre némileg emészthe- tőbbé tették addigi, meglehetősen szegényes produkciójukat Kiss Károlyék. Dániel Tamás ennek ellenére egy teljesen új összetételű csapatot vezényelt pályára a rövid pihenőt követően, ám míg a védekezésben töb- bé-kevésbé sikerült tartaniuk elődeik színvonalát, addig támadásban teljesen hatástalannak bizonyultak a közelmúltban külföldre távozó Borisz Maljkovics pótlására igazolt Kolarics Dániel által dirigált tartalékok. A Wamsler SE első kosarára majd' öt percet(!) kellett várni, igaz, megérte türelmesnek lenni, hiszen Stefan Svitek triplája egy átmeneti fordítást eredményező 9-2-es hazai roham nyitányát jelentette (32-32). A térfélcserét követően gyorsan és immár végérvényesen magukhoz ragadták a vezetést a közelről és távolról egyaránt eredményes Hartvich, illetve a hatalmas rutinját kiválóan kamatoztató Svitek vezette tarjániak, arra azonban már nem futotta a szinte kizárólag az előbbiek eredményességére építő vendéglátók erejéből, hogy a továbbra is szívósan küzdő riválisuk ellenállását teljesen letörjék. A záró felvonás elején mindenesetre egy 6-0-ás sorozattal a mérkőzés folyamán először tíz pont fölé növelték Előnyüket a házigazdák, ám elég volt néhány figyelmetlenség, s a fővárosiak ismét ott toporogtak a mieink sarkában. A kimagasló teljesítményt nyújtó Hartvich Tamásnak azonban a hajrában is helyén volt szíve, s a mezőny legjobbjának bizonyuló középjátékos idegnyugtató kosarai végeredményben a találkozó összképe alapján kifejezetten fölényesnek mondható sikerhez segítették a korábbi formájától jócskán elmaradó éllovast. Dániel Tamás: - Nagyon rossz taktikát eszeltem ki és ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Az is igaz azonban, hogy a csapat sem játszott csúcsformában, végig erőlködtünk, görcsösek voltunk, amit az ellenfél és a két játékvezető ki is használt. Az viszont mindenképpen az erőnket mutatja, hogy az idény legrosszabb játékával is győzni tudtunk, sorrendben immár tizenkilencedszer.