Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-19 / 42. szám

2008. FEBRUÁR 19., KEDD mmmmmmmmmmmmmmmmsmmm GAZDASÁG - KÖZÉLET Gyógyszervásárlás nagy tételben egy budai patikában. A kamara szerint a kölcsön csak növelné a társadalom amúgy is magas gyógyszerfogyasztását. Gyógyszervásárlás hitelből? könnyű kölcsön Húszezer forint felett megelőlegeznék a pirulák árát JÓ TANÁCS Nyomtatónkat festék nélkül kaptuk vissza ki a hibás? Olvasónk bevit­te elromlott nyomtatóját a szervizbe megjavíttatni. A készülékben előzőleg cseréltek tintapatront, de amíg a gép a műhelyben volt, a festék állítólag be­száradt. a hölgy nem tudja, köteles-e az üzlet másik tintapatront adni, azaz kártalanítani őt. A kérdés az, hogy miért szá­radt be a festék, illetve miért lett üres a patron - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regio­nális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályvezető­je. Ha a szerviz a hibás, mert mondjuk nem megfelelően tárolta a készüléket, akkor megegyezhetnek az ügyféllel abban, hogy a javítóműhely ad neki egy új tintapatront DE FELMERÜLHET AZ IS, hogy a tintapatronnal volt a baj. Ezt viszont egy másik eljárás keretében állapíthatják meg. Itt a tintapatron szavatossá­gáról van szó, amely minden termék esetében két év. A vásárlást követő fél évben a gyártónak kell bizonyítania, hogy a tintapatron nem gyár­tási hibából száradt ki. Ha­nem mondjuk mert a szerviz rosszul tárolta a nyomtató javításának ideje alatt. MINŐSÉGI REKLAMÁCIÓT a patronra tehet a vásárló. Amennyiben a patront for­galmazó kereskedő elismeri hibáját, kicserélheti, vissza­vásárolhatja a patront, vagy hozzájárulhat, hogy a vevő levásárolja az árát. Ha nem tudnak megegyezni, irány a békéltető testület, illetve a bíróság. NE UEDEZZÜNK a karakán megoldástól. Ha látják, hogy élni akarunk jogainkkal, a legtöbb helyen elébe men­nek az esetleges kellemet­lenségnek, és maguk ajánla­nak fel számunkra kedvező megoldást. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Áruhitel-konstrukciót dol­gozott ki az egyik magyar- országi bank húszezer fo­rint feletti gyógyszervásár­lásra egy gyógyszergyártó cég kezdeményezésére. Boda Veronika Hétfői parlamenti hozzászólásá­ban Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is meg­említette a tervet, amely szerint a kezeléshez szükséges gyógysze­reket egy banki hitelkonstrukció keretében hitelre is megvehetnék a betegek. Minderről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a speciá­lis áruhitelt magas térítési díjú orvosságok vásárlására lehetne felhasználni, valamint, hogy a hi­telfolyósításra csak 20 ezer forint feletti vásárlás esetén lenne mód. Aki eléri ezt a limitet, szokatla­nul könnyen juthat a kölcsönhöz: mindössze egy 30 ezer forintot meghaladó, rendszeres havi jöve­delmet és egy minimum három hónapos munkaviszonyt igazoló dokumentumot kell bemutatnia a hiteligénylőnek az érvényes taj- kártya mellett. Rögtönzött közvélemény-ku­tatásunk szerint azonban mind­ezek ellenére sem élnének sokan ezzel a lehetőséggel. Az ötvenhét éves Jakab Sándor elmondta, hogy még akkor sem venné igénybe a hitelt, ha a havi gyógy­szervásárlási költségei megha­ladnák a fent említett összeget. „Nem élnék ezzel a lehetőséggel akkor sem, ha sokkal több gyógy­szert kellene szednem. Nem tudnám fizetni sem, mert egyéb­ként is van másik hitelem” - tet­te hozzá. „Az, hogy egy patikus felajánl­ja a betegnek, hogy vásároljon hi­telre, semmiképpen nem vezet jó­ra.” Ezt Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke mondta, aki szerint a hitelkonst­rukció révén megeshet, hogy egy gyógyszerész akaratlanul is a pénzintézet ügynökévé válik. Éppen ezért minden patikust ar­ra kér, hogy tartózkodjon egy ilyen lehetőségtől. Az elnök el­mondta: nem vezet jóra, ha egy krónikus beteg hitelt vesz fel a gyógyszervásárlásra, hiszen azt a gyógyszert a következő hónap­ban is meg kell vásárolni, de ak­kor már az előző havi költségeit, a kamatokat is fizetni kell. Szerin­te azok közül, akik hitelt akarnak felvenni - és főleg azok, akik ezt az egészségük megőrzése miatt teszik sokan nem tudják fel­mérni a hitellel járó megnö­vekedett anyagi terheket. Horváth rámutatott: ha az em­berek olyan többletpénzhez jut­nak, amelyet csak gyógyszerre költhetnek, fennáll a lehetősége annak, hogy olyan gyógyszere­ket, gyógyhatású készítményeket is megvásárolnak, amelyekre egyébként nincs is szükségük. „Ez az esetleges egészségkárosí­tás mellett más negatív hatással is jár. Olyan fokozott gyógyszer- fogyasztásra ösztönzi a lakossá­got, amely ellentétes a több mint egy éve hatályos gyógyszer-gaz­daságossági törvénnyel” - tette hozzá a szakértő. A szakember szerint az igazi megoldást egy jól működő szociális háló jelentené. „A krónikus betegek, akik jellem­zően meghaladják a hitelben megjelölt alsó értékhatárt, aligha vannak kisegítve egy-egy hitellel, számukra egy folyamatos támo­gatás lenne az igazi megoldás.” A gyógyszertáraknak is többletköltséget jelentene a „hiteles” rendszer Az általunk megkérdezett pati­kusok elmondták, hogy ók sem tartják célravezetőnek egy ilyen hitel bevezetését Szerin­tük a támogatást kell növelni, mivel a hitel nem oldja meg azt a problémát, hogy a gyógy­szert 2-3 hónap múlva is meg kell venni Aki ilyen gyógysze­rekre szorul, a legtöbb esetben már nem tud dolgozni, ezért kétséges, hogy ki tudja-e fizet­ni a hitelt A legdrágább ké­szítmények közé tartoznak a daganatos betegek és a pszi­chés megbetegedésben szenve­dők gyógyszerei Nem ritka viszont az sem, hogy (a lassan népbetegségnek számító) aller­giás vagy cukros betegek gyógyszerei is meghaladják a 20 ezer forint összeget. A patikusok szerint ezt a limi­tet egyébként hamar el lehet érni, mivel a korszerű és iga­zán hatásos gyógyszerek mind nagyon drágák. Ráadásul a hitel bevezetése nem csak a betegekre ró pluszfizetési ter­heket, a gyógyszertáraknak is át kellene állniuk egy ilyen rendszerre, amely szintén többletköltségekkel járna. 5 HÍRSÁV Manherz: nincs javaslat a tandíjról semmiféle kész, konkrét ja­vaslat a tandíjról vagy a té­rítési díj jövőbeni kiszámí­tásáról nincs - közölte Manherz Károly, a felsőok­tatási tárca szakállamtitká­ra egy napilap értesüléseit cáfolva. A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy információi szerint ha a népszavazáson nem kötelezik a tandíj eltörlésé­re a kormányt, akkor a je­lenleginél sokkal kedvezőt­lenebb rendszert vezethet­nek be. Véleményezhető lesz a gáz és a villany ára? szabó Máté ismét jogsza- bály-módosítást javasol an­nak érdekében, hogy a fo­gyasztói érdekképviseletet ellátó társadalmi szerveze­tek előzetesen kifejthessék véleményüket a villamos energia és a földgáz ármeg­állapítása során. Az állam- polgári jogok országgyűlési biztosának hivatala emlé­keztet: tavaly az igazság­ügyi és rendészeti minisz­tert hasonló tartalmú jog­szabály-módosításra kérte fel az ombudsman, de ezt az akkori tárcavezető nem fogadta el. Régi-új államtitkárok álltok hétfőn munkába több régi-új államtitkár állt új posztján munkába a hét első napján. Tegnapi ha­tállyal ugyanis a szociális tárcától érkezett Csizmár Gábor a Miniszterelnöki Hi­vatal (MÉH), Simon Gábor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Keller László pedig a Pénzügyminiszté­rium államtitkára lett. Csizmár a MÉH államtitkára lett Újabb eredménytelen vasúti egyeztetés közvetítős tárgyalások Herczog László már kidolgozta javaslatait a feleknek Tovább dagad a német adócsalási botrány „Olyan messze vannak az állás­pontjaink egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől” - mondta lapunk kérdésére Bárány Balázs Péter, a Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezetének (VDSZSZ) alelnö- ke a MÁV és a szakszervezet közti, késő estébe nyúló tárgya­lások közben. Mint ismert: múlt héten a VDSZSZ javaslatára egy békítő közvetítő segítségét kérték a hónapok óta zajló béregyeztető tárgyalásokra. Erre a szerepre Herczog Lászlót, a társadalmi kapcsolatokért felelős szak­államtitkárt, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szol­gálat közvetítőjét kérték fel. A szakállamtitkár bevonásával már pénteken megkezdődött az egyeztetés, ami még tegnap is folytatódott. Herczog László azonban a jog­szabály szerint csak akkor nyi­latkozhat elképzeléseiről, ha az ügyben érintett valamelyik fél felhatalmazza. Ez egyelőre még nem történt meg, bár úgy tudni: a közvetítő kidolgozta egyezte­tésre váró javaslatait. A VDSZSZ öt nappal hosszab­bította meg a sztrájk be­szüntetését, amelynek határideje ma lejár. „Nem fogjuk folytatni a sztrájkot, ha látunk valami kis le­hetőséget a megegyezésre” - tud­tuk meg Bárány Balázs Pétertől. ■ Vizer H. Herczog egyelőre nem nyilatkozik MÁV-kereset: elutasítva idézés kibocsátása nélkül utasította el a Fővárosi Mun­kaügyi Bíróság a MÁVZrL azon keresetét, amelyben a munkáltató annak megálla­pítását kérte a bíróságtól, hogy a Vasúti Dolgozók Sza­bad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkja során jogait rendel­tetésellenesen gyakorolta, és visszaélt a sztrájkjoggal. Az elutasítás indoka: a MÁV Zrt keresetlevele nem tartal­mazott határozott és pontos, határozathozatalra alkalmas kérelmet Naponta húsz-huszonöt promi­nens személynél terveznek raz­ziát a német ügyészségi nyomo­zók, hogy felderítsék a múlt héten kirobbant tömeges adócsalási botrányt, amely a hét végén Klaus Zumwinkel Deutsche Post- vezér lemondásához és őrizetbe vételéhez vezetett. A hatóságok által egy informátor­tól ötmillió euróért megvásárolt adatok szerint 3,4 milliárd eurónyi, Liech­tensteinbe menekített jövedelem­ről van szó, emiatt az elmúlt évek során 3-400 milliónyi adóbevétel­től esett el a német kincstár. Az ügy egyre komolyabb poli­tikai viharokat kavar. Több parla­menti képviselő törvénytelennek tartja, hogy a botrányt kirobban­tó adatokat a szövetségi hírszerző szolgálat szerezte meg, holott an­nak feladatai között nem szere-’ pel az adócsalások felderítése. Berlinben ugyanakkor „jó befek­tetésnek” nevezik az ötmilliós díjat, amelynek jogszerű­ségéről még a héten tanácskozik a Bun­destag. Szociáldemokrata vezetők a törvények szigorítását követelik, rámutatva: januártól mindenfajta tőkejövedelemre forrásadót vet ki a német kormány, és emiatt az eddiginél is több tőkemenekítési ügyre kell felkészülni. ■ VG ■ Összesen 3,4 milliárd eurót menekítettek át Liechtensteinbe.

Next

/
Thumbnails
Contents