Nógrád Megyei Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-18 / 41. szám
2008. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Kis győzelem, de nagy diadal Koszorúzás Somoskőújfalu központjában, a hősök emlékművénél ■nn Pályáznak a fejlesztésért Csécse. Az év folyamán számos jelentős beruházást tervez az önkormányzat, amelyek megvalósító-' sához pályázati támogatásban bíznak. Többek között utak felújítására, egészségház létrehozására és az általános iskolában digitális tábla beszerzésére folyamodnak alkalomadtán támogatásért. Idei tervek Vizslás. A kultúrotthon felújítását, közösségi házzá alakítását, a temető rendbetételét és térfigyelő-' rendszer kialakítását tervezi a község önkormányzata az idei évben. A beruházások megvalósítását pályázati segítséggel szeretnék megvalósítani, ennek érdekében adandó alkalommal támogatásért folyamodnak. Az Arc, a Hang, a Szem Balassagyarmat. Musicalrészleteket és verseket hallhat a közönség a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában február 23- án 17 órakor kezdődő, az Arc, a Hang, a Szem című irodalmi esten. A műsor Karafiáth Orsolya megzenésített verseire épül, de világhíres zenés játékok részleteit is előadja Kovács Dorina, aki Pécsett tanul énekelni, s már jelentős sikereket ért el, valamint Papp Zoltán zeneszerző, karmester,. Az Európai Unióról Salgótarján. Az idősek népfőiskolája február 20-ai, szerdai, a József Attila Művelődési és Konferencia-központban 14 órakor kezdődő összejövetelén „Európai Unió és nemzet tudat” címmel tart előadást Demus Iván, Európai Unió-szakértő. (Folytatás az 1. oldalról) Az elvett területeket a népszövetségi tanács 24. ülésszaka 1923. április 23-án csatolta vissza Magyarországhoz. Somoskő és Somoskőújfalu községek és a környékbeli bányák tényleges birtokbavétele 1924. február 15-c volt, ezért ünnepük minden évben ezt a napot a hazatérés napjaként - ahogy tették azt az elmúlt vasárnap is, a Hazatérés emlékmű parkjában.- Az Úr azt próbálja meg, akit szeret.. A többszöri megpróbálás edzette meg a Krepuska családot, s keményítette meg Somos népét annyira, hogy a legújabb időkben is képes volt a legradikáüsabb válaszokra az igazi kihívások alkalmával. így lett újra függeüen a falu, Uletve így indított újra iskolát az országos intézménybezárások közepette - hangsúlyozta ünnepi beszédében Somoskőújfalu alpolgármestere, Murányi Sándor, aki a jelen tennivalóiról is szólt, kiemelve: „minket, határ mentieket jobban éget a 2004. december 5-ei gyalázat, az, hogy megtagadtuk felvidéki testvéreinket, mi, akik onnan tértünk haza 1924-ben”. Dr. Krepuska Géza unokája, Fritsch Ottó így emlékezett: „mi, unokák, dédunokák nem lennénk itt, ha nagyapám a hazaszeretetén túl nem sugározta volna felénk az itt élő emberek iránti szeretetét, az itteni táj iránti ragaszkodását is, de nem állnánk itt akkor sem, ha az itt lakók nem tisztelték, nem becsülték volna őt”. A Krepuska-leszármazott könnyek között mondott köszönetét azért, hogy somosi föld is kerülhetett nagyapja sírjára, hogy nem engedték az emlékét a feledés homályába veszni, s hogy róla nevezték el a tavaly újra eündí- tott iskolát. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a hazatérés nem rengette meg a vüágot, kis győzelem volt, de a hazaszeretet nagy diadala. Ez napjainkban is létező fogalom, mindannyiszor aggódó szeretetünk kifejeződésének jele, ha szembeszállunk mindazzal, ami rendkívüü nemzetörökségünket vagy a hagyományos magyar értékeket veszélyezteti.- Hazánkért ma már nem szükséges meghalni, napjainkban élni kell érte. Ma az is elég, ha gondoskodunk a családunkról, ha tisztességgel elvégezzük a ránk bízott feladatokat, ha tanulunk, ha őrizzük és ápoljuk patinás hagyományainkat, ha becsületesen élünk, ha szeretjük egymást, ha emberek maradunk, ha felszólalunk a hitványság eüen és eltoljuk magunktól a becstelent. Ez év március 9-én, a szociális népszavazáson háromszor is igent mondhatunk hazánk szeretetére - hangsúlyozta Becsó Zsolt. Zupkó Mária felvidéki szociálpolitikus elérzékenyülve arról szólt, hogy a schengerii határnyitás éjszakáján is Somoskőújfalun volt a sorompó eltávoütásánál, s megfogalmazhatatian boldogság járta át a szívét: „végre nemzet- egyesítés van”. Néhány perc elteltével, a nemzeti ima eléneklése után viszont rá keüett ébrednie, hogy nem így van...- Hisz’ vannak még testvéreink a határokon túl, akikért most már nekünk együtt kell cselekednünk. Arra kérem az anyaországban élő összes magyart: ne feledjék, egyenként gyengék leszünk, ha egyesülünk, senki sem tud megtörni bennünket! - fogalmazott Zupkó Mária. A megemlékezés után a rendezvény résztvevői elhelyezték a kegyelet koszorúit a Hazatérés emlékművénél. Csengetnek... Ha én alulról jövő, újszerű, hosszú távra szóló kezdeményezés vagyok, az uniós támogatású Leader-program nagyban segíti a megvalósulásomat Mint ahogyan több helyen ezt meg is tették már, előrukkolhat remek ötletekkel önkormányzat, vállalkozó, sőt civil szervezet is. A tét óriási: fejlődhető vidék, és nem is kis lépésekben! Gyakran az az érzésem, nem is tudjuk, mekkora lehetőség kínálkozik kis falvaknak is ezen a furcsa néven: ha ügyesek, bebiztosíthatják a jövőjüket. Nem újdonság már, amiről szó van. S hogy kihasználják az általa kínált előnyöket, települések kapaszkodtak össze és nyertek ezáltal már évekkel ezelőtt is. És most csengetnek a következő menetre, s ehhez, ebben, akár hiszik, akár nem, sokak jövőbe mutató javaslatára, elképzelésére számítanak. Azokéra is, akik nem lehetnek pályázók, de van elgondolásuk arról, milyen legyen falujuk, városuk tíz, harminc, ötven év múlva. Vajon megszólíttatott-e az egyszerű ember, s eljutott-e hozzá a megszólítás? Hallott-e már, s ha igen mit, a számára ismeretlen csengésű Leader-ről? Vagy csupán a helységnévtábla mellett elhelyezett kék tábla jelez, sejtet számára valamiféle halvány európaiságot? Tudja-e, hogy a helyi közösség holnapja egyáltalán nem a feje felett dől el ő is szereplője lehet a vidéki életminőség javításának? A salgótarjáni és bátonyterenyei kistérséget, harminchat települést magába foglaló vidékfejlesztési közösség tagjai között vannak, akik fontosnak tartják, hogy verjék a dobot, de több helységben nem elég hangos és alapos az effajta hírverés. Itt az ideje a kiabáló felhívásoknak, ötletbörzéknek, a tét tudatosításának, a felkiáltó-és kérdőjeleknek, hogy a jó elgondolások befuthassák a pályájukat. Meddig tűrhető a tűrhetetlen? (Folytatás az 1. oldalról) aki ismertette a törvény adta lehetőségeket - komplex eüenőrzés, nagyobb apparátus, nyitva tartás szabályozása lakossági igény szerint -, és melyből kiderült, a jelenlegi négy közterület-felügyelő kevésnek bizonyul a rendeletek betartatásához. Márpedig olvasói vélemények szerint a gyakorlatban ők a fenti lehetőségek érvényre juttatásából eddig édeskeveset tapasztalnak, továbbra is nyilvánosan iszogató, hangoskodó (főleg) fiatalok lepik el a város- központot, a nyugati városrészt, első sorban a Szent István teret és környékét, a Kálvária-lépcsőt és a hegyoldalt.- Nem merünk barátnőimmel az aüg tipegő, néha még el-eleső, „csúszó-mászó” gyermekeinkkel kimenni az előbb emütett térre, főleg hétvégeken. Az összetört italosüvegek maradványaitól, sokszor alig észlelhető szilánkjaitól rettegünk, és együtt tudunk érezni a kutya- tulajdonosokkal is - panaszolja egy anyuka. A péntek és szombat esténként rendszeresen kiborogatott szemetes kosarakról, hánya- dékról, randalírozásokról, „kis éji zenékről” és hajnali üvöltőkórusokról már nemegyszer tettünk említést lapunkban, mint ahogy a bódult áüapotban ihletett graffiti „alkotásokról”, egyéb rongálásokról is. A Kassai soron és az Alkotmány úton élők pedig a lakossági tiltakozás eüenére nyitás előtt álló Szent István téri „műintézmény’ és félelmük szerint az emiatt csak szaporodó, zárórát követő „utántöltések” és azok következményei miatt aggódnak. A környéken lakók féltik parkoló kocsijaik épségét is a közvetlen és „közvetett” (a Kálvária-lépcső „stációiról” ledobált üvegek általi) károkozásoktól is. Ebben az ügyben többen és többször kérték már a rendőrség segítségét és a polgárőrség fokozott jelenlétét a környéken. De mit tehetnek a rend őrei? A Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője, Butkai Sándor alezredes elmondta: érkeznek ugyan a rendőrségre bejelentések a hét végi, Alkotmány úti randalírozásokról, de nem olyan sűrűséggel, hogy a város egészét tekintve azt kiemelt problémaként kellene kezelniük. A belvárosban előforduló rendbontások kezelésére ugyanakkor folyamatosan figyelnek: péntek és szombat éjszakai rendre megerősített szolgálatok vigyázzák az utcák biztonságát Több városrészben a polgárőrség segítségét is igénybe veszik: folyamatos munkakapcsolatban állnak a rendőrök, s több közös hétvégi akciót valósítottak meg együtt Pályázhatnak a civil szervezetek NMH-információ Nógrád megye. Működési célú kiadásaikra nyerhetnek támogatást a Nógrád megyei civü szervezetek is a Nemzeti Civil Alap Észak-magyarországi Regionális Kollégiumának pályázatán. A pályázati felhívás - az országban másodikként - hétfőn jelent meg. Annak érdekében, hogy Nógrád megyéből a civil szervezetek, egyesületek minél több jó pályázatot adhassanak be, a Civü Szolgáltató Központ, ifletve az Európai Szoci- áüs Alap munkatársai a héten három helyszínen tartanak tájékoztatót és konzultációt Február 19-én, kedden 15 órától Salgótarjánban, a városháza doktor Förster Kálmán termében várják az érdeklődőket, majd egy nappal később Balassagyarmaton, szintén három órától és ugyancsak a városházán tartanak konzultációt A harmadik tájékoztatót február 22-én, pénteken 15 órától a pásztói könyvtárban rendezik. Tavaszi tüzek: felcsaptak a lángok Nógrád megye. Bőven adott munkát a kigyulladt száraz növényzet az elmúlt hét végén szűkebb hazánk lánglovagjainak, köszönhetően az enyhe télnek, az erős szélnek és a felelőtlen „gyújtogatóknak”. Szombaton Drégelypalánkon és Magyargécen fékezték meg a lángokat két-két hektáros területen, tegnap pedig Kisterenyén, Hugyagon, Mátraterenyén és Mátraverebélyben égett a bozót. Tollfosztók Palotás. Az Őszirózsás nyugdíjasklub következő összejövetelén, amit február 20-án tartanak, a toüfosztás népi hagyományát elevenítik fel. Beszélgetés, viccelődés, nótá- zás közben felidézik a régi téü estéket, amikor összegyűlt a falu lakossága és Ubatoüat fosztottak. A klub év végi foglalkozásán, a 73 tag közösen állítja össze a következő esztendő programját, amely során figyelembe veszik a személyes kívánságokat, és persze az anyagi lehetőségeket is. Idén is számtalan érdekes közös szabadidős elfoglaltságot terveznek, többek között tavaszköszöntő gálán vesznek részt, nyáron fürdőzni indulnak, de részt váüalnak a település programjainak szervezésében is. Megyénkben járt a Kicsi Hang Duó Nógrád megye. A dunaszerdahelyi Kicsi Hang zsikájukkal az érdeklődőket, majd 11.00 órá- Duó a múlt hét végén megyénkben koncerte- tói az endrefalvi művelődési házban léptek zett: reggel Salgótarjánban, a Balassi Bálint fel, délután pedig Szendehelyen, az általános Megyei Könyvtárban örvendeztették meg mu- iskolában hallhatták őket a zenekedvelők. Kedd az új „SÉTA”-nap (Folytatás az 1. oldalról) foglalkozásokon vesznek részt, minden nap megkapják lapunkat és az Axel Springer ifjúsági lapjaiból is kapnak ízelítőt, egy alkalommal ellátogathatnak szerkesztőségünkbe, kiadónkba s a Nóg . — , ^ rád Megyei Hírla- pót előállító Egri Nyomda Kft. üzemébe is. Sőt kipróbálhatják és a nyilvánosság, a közvéle- „ mény „ítélőszéke” I előtt mérethetik meg íráskészségüket is. Február 19-étől ugyanis nyolc héten át minden kedden helyet biztosítunk iskolájukat, településüket, élményeiket, gondolataikat, életérzéseiket kifejező cikkeiknek, amelyek remélhetően elnyerik az olvasók tetszését. Eddig tapasztalataink azt igazolják, hogy ezek az írások elsősorban a fiatalok családtagjai, osztálytársai, barátai, ismerősei körében népszerűek ugyan, de lapunk idősebb korosztályú előfizetői, vásárlói is szívesen ismerkednek a felnövekvő generációk személetét tükröző, érdekes, lendületes cikkekkel. Amely írások nem fémek be a keddenként! „SÉTA”-oldalakba, azokat az interneten tesszük közzé. A következő hetekben a balassagyarmati Szent-Györ- gyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a füleki gimnázium érdeklődő tanulói lesznek részesei e programnak. Az utóbbi intézmény kapcsolódásával a „SÉTA” - megyénkben első ízben - átlépi az országhatárt is. Rajra kész tehát a 2007 tavaszi kurzus, holnap már egy közös oldalon olvashatók lesznek a balassagyarmati és a füleki diákok intézményüket bemutató cikkei. Jó tanulást, sikeres alkotómunkát és szép élményeket kívánunk lapunk ifjú szerzőinek, Uletve áüandó és új olvasóinak!