Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-12 / 10. szám

12 2008. JANUÁR 12., SZOMBAT SPORTTUKOR Akik bevállalják, amit a Dakar nem Chewbacca-jelmezben és Velorex-szel a 2008-as Budapest-Bamakón Mire olvasóink kezükbe veszik lapunkat és szokás szerint az utolsó oldallal, a sporttal kezdik az olvasását - hacsak nem no­tórius koránkeló'kről van szó - a Budapest-Bamako kalandtúra, flúgos futam (majd) minden magyar indulója már úton lesz Ausztria felé. Szombaton reggel 7.30 órakor a Parlament elől rajtol(t) ugyanis a 3. Budapest-Bamako mezőnye. Idén több mint 150 csapat közel 400 versenyzője áll rajthoz, a „fapados Dakarénak is nevezett jótékonysági száguldáson. A táv az idén hozzávetőlegesen 8760 km, nyolc országon (Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali) vezet keresztül és 16 napig tart. A résztvevők ebben az évben is verseny és túra kategóriában indulhatnak. Az autóstoppos kategóriát a szervezők az idén törölték, viszont új színfoltnak számit majd a buszok versenye. Ebben az évben, a BKV színeiben induló, jól felszerelt Volvo busz 8-as rajtszám­mal, míg 7-es rajtszámmal egy leharcolt csuklós Ikarus indul, ami mindenkép érdekes színfolt lesz a kietlen szaharai távon. Nógrád megyét a tavalyi hárommal szemben most egy és „egy- harmad” csapat képviseli. Verseny és túra Közel 400 résztvevő áll majd rajthoz Budapesten, Londonban, Lisszabonban és Brüsszelben. A 36 csapatos, és négy motorkerékpáros, 300 fős magyar kon­tingens számára a Parlament előtt dör­dült el a rajtpisztoly január 12-én, szom­baton 8-kor. Az Angliából, Norvégiából, Belgiumból, Portugáliából és Spanyol- országból induló csapatok január 15-én a spanyol tengerparton, Almeriánál Zelnik Csaba maradt egyedül a petényi Kolomposokból — csatlakoznak a magyar egységekhez. A Budapest-Bamakón verseny és túra ka­tegóriában lehet indulni. A versenyen a lényeg idén sem a sebesség lesz. Nincs időmérés. Csak a reggeli rajtidőpont fix és egy megadott esti időpontig kell megérkezni mindenkinek. Ha estig nem érkezik be a csapat, akkor sem esik ki a versenyből, csak aznapra nem kap pontot. A csapatoknak külön­böző tájékozódási feladatokat kell végrehajtaniuk, amelyek helyes meg­oldásáért pontokat kapnak. Vannak olyan feladatok, amelyeket csak a leg­hamarabb odaérkező csapat tud csak megoldani, így minimális az esélye an­nak, hogy a végén pontazonosság le­gyen. Az a csapat számíthat jó ered­ményre, aki remekül tájékozódik, jó a helyzetfelismerő képessége és logiku­san tud gondolkodni. A túra kategóri­ában indulóknak a táv leküzdése a cél. Jótékony céllal A Budapest Flotta névre hallgató csa­pat például egy mentőautóval indul, amelyet a futam után egy mali falunak adnak ajándékba. Az Afrikai Magyar Egyesület és a norvég Polar Bears csa­pat adományaiból pedig már el is ké­szült az a kút, amely egy piciny szaha­rai faluban 300 családnak biztosít majd tiszta ivóvizet. - Hihetetlen nagy aján­dék ez. A Budapest-Bamakót örökre imáinkba fogjuk foglalni - mondta a munkák befejeztével El Geddiyában a település elöljárója. Hiába van külön verseny ás túra kategória, az összes in­duló részt vesz a Teréz Anya jótékony- sági díjért vívott küzdelemben. Ezt az idén is az a csapat kapja, amelyik a leg­kiemelkedőbb jótékonysági munkát végzi a Bamako-rali során. Ettől ments meg, Uram! Tavaly a tarjáni Üvegtigriseket is többször kellett tolni Velorex és „Csubakka” A pontversenyben is kiélezett küzde­lemre lehet számítani, hiszen a magyar szervezésű futamon eddig mindig szlo­vák csapatok végeztek a dobogós helye­ken. Északi szomszédaink hegemóniá­ját szeretné megtörni a DLC Racing Africa csapat. Autójukat a nyolcszoros magyar terepralibajnok Gál „Baba”Ist­Nem akármi - Csubakka-jelmezben majd 9000 kilométeren át ván építette. - Fő célunk, hogy a ver­seny történetében először egy magyar csapat tagjai vehessék át az első helyért járó kupát - nyilatkozta Dobrosi Zsolt, a DLC kapitánya. A jótékony és versen­gő résztvevők mellett a Budapest- Bamakóra oly jellemző „flúgosok” is szép számban képviseltetik magukat. Budapestről rajtol az az angol duó, akik egy kis Polskival szeretnék átszelni a nagy sivatagot. A Family Frost For Africa csapata egy zenélő fagyiskocsival indul, de lesz Ikarus csuklós busz, Da­cia, Wartburg, az egykori mozgássérült „Merci”, a Velorex és tehénmintás Ural is. A legbizarrabb induló minden bi­zonnyal az a férfi lesz, aki nem merte a feleségének elmondani, hogy beneve­zett a Budapest-Bamako idei futamára. Névtelenségének megőrzéséért a Star Wars egyik híres figurájának, Chew- baccának, öltözve szeretné megtenni a közel 9000 kilométeres távot. - Otthon azt mondtam, hogy szakmai továbbkép­zésre megyek - mondta a rejtélyes résztvevő. r Es akkor a nógrádiak A tavaly már az olasz autópályás szakaszon feladásra kényszerülő Alsó­petényi Kolomposokból csak Zelnik Csaba vág neki újra a nagy utazásnak, és miután egymás után két mitfahrer- jelöltje (Pindroch Csaba színművész és Pesty László dokumentumfilmes - Fe­kete Doboz) is lemondta részvételét, két alföldi sráchoz társult be és Pesty Mazdájával próbálnak meg célba érni. Mali fővárosában, Bamakóban a kalabankoroi közösségi egészségügyi központot segítik, gyógyszerekkel és felszereléssel. A már „Bamako-veterá- noknak” nevezhető, érsekvadkerti-le- géndi páros, Szabó Tamás és Hegyi Vik­tor egy 100 lőerő körüli 2,5-ös turbódízel Nissant választott a majd 20 000 kilométeres útra, hisz ők, szo­kásuk szerint, nem adják el kocsiju­kat Bamakóban, haza is jönnek vele. A versenykategória orvosát, dr. Palotás Miklóst is magukkal viszik, és szoká­sukhoz híven megpróbálnak segíteni a bajba jutott, lerobbant autókon. Hogy járgányukról egy árva képet sem tu­dunk most közölni, nem csoda, hisz péntek esti lapzártánkkor még matri- cázták és kerekeket cseréltek rajta, és versenykész állapotban még nem ké­szülhetett róla fotó. Nem majréznak Annak ellenére hogy mértékadó és megbízható hírforrások szerint Afri­kában az érintett országok nem is igen tudnak a bamakósok programjáról Szabó Gál András - azaz indulóként „Villám Géza” - főszervező így felelt: - A mi versenyünk nem kapott terrorfe­nyegetést, Mauritániában béke van, a karhatalmi erők urai a helyzetnek. A helyi hatóságok ismét arról tájékoz- tattak(!), hogy tudnak az útvonalunk­ról, és bár senki testi épségét nem tud­ják garantálni, megerősítik a védel­met. Sőt, az első mauritániai táborhe­lyen Nouadibou rendőrfőnöke fogad majd bennünket, és tolmácsok segítsé­gével személyesen ad tájékoztatást az aktuális biztonsági helyzetről. Mint a mi nógrádi résztvevőink el­mondták, az egészséges versenystresz- szen kívül nincs bennük félsz a Mauri­tániában történtek (több mészárlást kö­vettek el banditák és lázadók) ellenére. Nem úgy a hozzátartozók, akiket telefo­non kerestünk meg és elmondták, hogy természetesen fokozottan aggódnak szeretteikért, de bíznak benne hogy minden rendben lesz. A próféta beszél­jen belőlük! (satis) Hűséges előfizetőink között január hóban is értékes nyereményeket sorsolunk ki. A sorsoláson minden olyan olvasónk részt vesz, aki az adott hónapban rendelkezik érvényes Nógrád Megyei Hírlap­előfizetéssel. Sok szerencsét és kellemes olvasást kívánunk! r • * i . január 24.

Next

/
Thumbnails
Contents