Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-28 / 23. szám

2008, JANUÁR 28., HÉTFŐ KOZELET 86 éves korában elhunyt Indonézia korábbi elnöke, Hadzsl Moham­med Szuharto. Az egykori diktátor katonai jellegű, központosított kormányzást alakított ki, kíméletlenül leszámolt politikai ellenfeleivel A hatvanas évek második felében legkevesebb félmillióan haltak meg vagy tűntek el .tisztogatásai’ következtében. 32 éven át irányította vaskézzel az ázsiai országot Afroamerikaiak biztosították Obama győzelmét Dél-Karolinában Nagy előnnyel nyert Barack Obama a Dél-Karolinában szom­baton tartott demokrata párti előválasztáson: az illinoisi sze­nátor több mint kétszer annyi szavazatot szerzett, mint fő ve- télytársa, Hillary Clinton. Győ­zelmi beszédében Obama hang­súlyozta: a választás nem régiók­ról, vallásokról, nemi hovatarto­zásról, vagyoni helyzetről vagy korról szól, sem arról, hogy va­laki fekete vagy fehér. Ennek ellenére minden elem­ző úgy látja: 55 százalékos győ­zelmében nagy szerepet játszott a helyi fekete választók magas részvételi aránya. Az ABC fel­mérése szerint Obama a fehér szavazatoknak csak mintegy ne­gyedét szerezte meg. Hillary Clinton vereségét ugyanakkor a férjével, Bili Clin­ton volt amerikai elnökkel foly­tatott, túl erőszakosnak ítélt kampánnyal magyarázzák. A Fox News szerint a volt ameri­kai elnök egyenesen úgy kam­pányolt, mintha ő lenne a de­mokrata jelölt, Obama pedig republikánus ellenfele. Egy fel­mérés szerint a szavazók 70 szá­zaléka látta úgy, hogy Clinton tisztességtelen vádakat fogalma­zott meg Obama ellen. Clintonék már tovább is lép­tek: a házaspár már a keddi, flo­ridai voksolásra készül. Ez lesz az utolsó forduló a február 5-i szuperkedd előtt, amikor 22 ál­lamban rendeznek előválasztá­sokat az Egyesült Államokban. Ekkor jó eséllyel eldőlhet, hogy a demokraták és a republikánu­sok kit jelölnek a novemberi el­nökválasztásra. Obama két Clin­tont győ­zött le Nem tudni, hová zuhan az amerikai kémműhold MŰKÖDÉSKÉPTELENNÉ VÁLT és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémmű-, hold. A mesterséges égitest február végén vagy március­ban csapódik be a Földön. Egyelőre nem lehet meg­állapítani, hol és mikor ér földet, nem tudják ugyanis irányítani a káros anyagokat is tartalmazó egységet. Kiengedhetik ma a csalással vádolt brókert vasárnap egy nappal meg­hosszabbította Jerome - Kerviel őrizetét a francia rendőrség, de ha nem talál­nak elég bizonyítékot, ma szabadon kell engedniük. A brókert azzal vádolják, hogy szabálytalan határidős ügyleteivel 5 milliárd eurós, 1280 milliárd forintos vesz­teséget okozott a francia Société Générale banknak. Fidesz: embertelen az új dobozdíj EMBERTELEN az Egészség- ügyi Minisztérium rendel­kezése, hogy februártól a sclerosis multiplexben, kró­nikus veseelégtelenségben vagy bizonyos leukémiás be­tegségben szenvedőknek is fizetniük kell a patikákban a 300 forintos dobozdíjat - közölte Küpper András (Fi­desz). Kincses Gyula, a tár­ca államtitkára megerősítet­te: fizetni kell, ám a rászo­rulók kérhetik a közgyógy- ellátási keret megemelését. Küpper a dobozdíj ellen A Páva Utcában emlékeztek a holokausztra. A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban emlékeztek tegnap, az ENSZ Holokauszt Emléknapján az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának évfordulójára. A megemlékezésen Igor Szavolszkij, Oroszország budapesti nagykövete felhívta a figyelmet: Auschwitzban mintegy másfél millió embert pusztítottak e. Agrárössztűz Gyurcsányra davos Rendkívüli ülésre viszik az támogatások kérdését A miniszterelnök a ma­gyar gazdák érdekei ellen foglalt állást - közölte az ellenzék. A kormány szerint a gazdák meg­kapják a pénzüket. Europress-összeállítás Össztűz zúdult a hét végén Gyurcsány Ferenc miniszterel­nökre a davosi világgazdasági csúcson az agrártámogatásokról tett kijelentéseivel kapcsolatban. A magyar miniszterelnök az International Herald Tribune sze­rint az Európai Unió agrártámo­gatási rendszerének felülvizsgá­lata és átalakítása mellett érvelt. A cikk szerint a kormányfő hang­súlyozta, hogy az emelkedő élel­miszer-piaci kereslet és az árak fényében a gazdák kevésbé vagy egyáltalán nem lesznek ráutalva támogatásokra. A magyar kor­mányfő úgy vélte, a felszabaduló összegeket oktatásra, kutatásra, fejlesztésre és a versenyképesség javítására lehetne fordítani. A mi­niszterelnök ezt az MTI-nek adott nyilatkozatában már azzal egé­szítette ki: a mezőgazdasági tá­mogatáspolitika nem igazodhat az éves változásokhoz, 2013-ig érvényben kell hagyni. Az ellenfél oldalára állt Gyur­csány Ferenc az agrártámogatá­A franciák megtartanák, A JELENLEGI uniós agrártámoga­tási rendszer teljesen közösségi alapú: a nemzed támogatás egyenesen tiltott (az új csatlako­zók, így Magyarország kivéte­lével, ahol nemzeti forrás­kiegészítés is megengedett). Az agrárpolitikával kapcsolatos magyar álláspont a franciáké­val egyezik meg: nemet mondá­sokkal kapcsolatban - jelentette ki tegnap Szájer József európai parlamenti (EP) képviselő. A fideszes Szájer szerint a kor­mányfő azért, hogy „a g lobális tő­ke és néhány kormány előtt” jó színben tüntesse fel magát, gyen­gítette a támogatások megőrzésé­re irányuló pozíciót. Szájer felszó­lította Gyurcsányt: vonja vissza szavait. Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő közölte: ha marad a britek csökkentenék nak a támogatáscsökkentésre. A britek szerint azonban az agrártámogatásnak jelentősen csökkennie kellene: az ellenzék szerint Gyurcsány épp ezt az ál­láspontot tette most magáévá, noha a magyar kormány 2007- ben egyértelműen állás1: foglalt a közös agrárpolitika jelenlegi formájának védelme mellett rendszer, úgy az EU 2014-et köve­tő hétéves költségvetési idősza­kában a területalapú támogatá­sokból 400 milliárd forint jutna évente Magyarországnak (2007- ben ez kb. 130 milliárd volt). A kormányszóvivői iroda köz­leménye szerint kommunikációs trükközés a Fidesz értelmezése. Hangsúlyozták: a magyar gaz­dák nem járhatnak rosszabbul 2013 után sem, mert addig a tá­mogatásukat közelítik az EU 15 régi tagállamának támogatási szintjéhez. Tény az is - írták hogy az árak emelkednek, így egyre több árut lehet eladni. Ha pedig a gazdák bevételei tartó­san magasak, az 2014 után lehe­tőséget teremt a támogatási rendszer újragondolására. Az üggyel kapcsolatban hét­főn rendkívüli tanácskozásra összeül az Országgyűlés agrár­bizottsága, meghallgatnák Gráf József szakminisztert is. Riadókészültség: országszerte károkat okozott a szél orkán Hat megyében rendelték el a legmagasabb, harmadfokú meteorológiai riasztást a vihar miatt Az Országos Meteorológiai Szol­gálat (OMSZ) tegnap Fejér, Ko- márom-Esztergom, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adta ki. Erre azért volt szükség, mert a leg­erősebb széllökések néhol a 115 km/órás sebességet is meg­haladták. Legalább kétszáz riasztást kaptak a tűzoltók az or­szágszerte tomboló szélvihar miatt - mondta el lapunknak Dobson Tibor. Az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a Fejér megyei Seregélyesen 4 embert szállítot­tak kórházba szén-monoxid­mérgezéssel, miután a nagy szél miatt visszaáramlott az égés­termék a lakásba. Az energiaellátást nem veszé­lyeztette az orkánerejű szél, a közlekedésben azonban sok he­lyütt okozott fenn­akadást. A 8-as főút Veszprémet elkerü­lő szakaszán a szél letépte az úttest fölötti forgalom- irányító jelzőlámpákat, néhány helyen a vasúti felsővezeték szakadt le, ezzel okozva késé­seket. Pápán több ház tetőzetét megbontotta a vihar, itt tetőcse­repek hullottak a járdára és az úttestre. A Győr-Moson-Sopron megyei Iván községben tegnap ■ A hét elején ónos eső, hava­zás nehezíti a közlekedést. Miskolcon egy áruház tetőszerkezetének egy darabjátszakította e a szél életveszélyessé vált egy családi ház, miután a viharos szél be- döntötte az épület tűzfalát: a la­kókat, három felnőttet és négy gyermeket kiköltöztették. Győr­ben egy panelház tetejéről sza­kította le a szigetelést, Sopron­ban is több épület tetejét bontot­ta meg a vihar. Egy miskolci üz­let alumíniummal borított tető- szerkezete a gerendával együtt szakadt ki a helyéről száz négy­zetméteren. Borsodban több he­lyen fákat csavart ki a szél. Az OMSZ tájékoztatása sze­rint ma délutánra jelentősen gyengül a szél ereje, de az or­szág középső és déli részén ónos eső, északon havazás nehezíthe­ti a közlekedést. ■ Sz. B. Lengyelországban áldozata van a viharnak SÚLYOS KÁROKAT okozott OZ Or- kánerejű szél Ausztriában. A helyenként 130 kilométeres széllökések fákat és a villany- oszlopokat döntöttek ki. Lengyelországban a szélvihar következtében egy család autójá­ra dőlt egy fa Ciechanów város közelében. A kocsit vezető férfi meghalt, vele utazó felesége és hat hónapos gyermekük meg sérült Az országban sok helyen szünetel az áramszolgáltatás. Csehországban is fákat döntött ki és háztetőket szaggatott le az óránkénti több mint száz kilométer sebességű orkán.

Next

/
Thumbnails
Contents