Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-25 / 21. szám
2008. JANUÁR 25., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Főszerepet kaptak a nógrádi Renegátok Budapest-BAMAKO 2008 A sivatag „megfogta” a mezőnyt - Már „közel” a végcél barátság útján. Másnap a konvoj áthaladt Alegen, a karácsonyi turistamészárlás helyszínén, és utána Nouakchott városkában beiktattak egy nap pihenőt, mielőtt a mezőny szerdán nekivágott volna a 750 kilométerre fekvő, sza- harai oázisba, Tidjikjába. A kocsik . többsége generálozáson esett keresztül, és mivel az M2- es orvosi autó kormányműgondokkal küzd és alapos szervizelésre szorul, a legéndi-érsekvadkerti Hegyi Viktor és Szabó Tamás-féle Renegátok vették át az eddig megosztott feladatokat dr. Palotás Miklós traumatológus vezetésével. Ami a versenykategória állását illeti, továbbra is a címvédő szlovák Ulrich házaspár vezet 253 ponttal. Az előnyük jelenleg 10 pont a második helyen álló 36os rajtszámú Pappas Team előtt. ■ (sts) így vigyáznak rájuk szakaszok legelején megjelent a Mauritániái Turisztikai Szövetség elnöke is, aki végigkíséri a mezőnyt egészen a mali határig. Ez a példátlan vendégszeretet és kedvesség, ami a helyiekből árad az utolsó kételyeket is eloszlatta a résztvevőkben. Ám az ott szokásos homokvihartól ők sem tudják megvédeni a flúgos futamosokat, akik így két szakaszon is több órára megismerhették a vendégmarasztaló sivatagot is, pedig dolgoztak alaposan az ásók, lapátok. A versenykategóriában 40-ből mindössze öt csapat ért be időre, az indulókból mindössze 70-80 jármű vette sikeresen az aznapi etapot, még a BKV csuklós busza is elakadt, de az IFA a segítségére sietett. Többen a dűnék között éjszakáztak, mert nem érték el a már hagyományosnak számító táborhelyet amelyett mindenki csak Budapest-Bamako Beach- nek hív még Mauritánia-szerte is. Szerencsére a gyengébb autókkal indulók egy egyszerűbb útvonalon közelítették meg ezt a lélegzetelállító partszakaszt, ahol a Szahara találkozik az Atlantióceánnal, és ahol voltak is, akik a parton éjszakázva nem számítottak a dagályra, és reggelre már a víz foglyaivá váltak - egészen az apályig. A motorkerékpárosok szenvedték meg legjobban a homokot és homokvihart, ők rendszeresen a szabad ég alatt éjszakáznak, sokszor hálózsákok és sátor nélkül, de nagyon együtt tartanak. A nehézségek utáni napon a nouakc- hotti táborban a mauritániai kormány képviseletében Madine turisztikai miniszter és két helyettes államtitkára fogadta a rali résztvevőit egy elegáns beduin sátorban, ahol a miniszter megköszönte a magyar és nemzetközi résztvevőknek, hogy ezekben a nehéz időkben bizalmat szavaztak országának. A magyar-mauritániai kapcsolatokról azt nyilatkozta, hogy a BB fontos lépés egy új Közelednek a nagy kaland céljához, Bamakóhoz a fapados Dakar résztvevői - már akik eljutottak Mauritániába - és alig több mint 1000 km vár a motorizált kalandorokra. De a technikai problémák is sokasodnak, és egy heves homokvihar után pihenő-, illetve szerelőnapot iktattak be a szervezők, úgyhogy a sivatagi Nouakchott városka szerelőműhelyei megteltek a bamakósok járgányaival. Egyre több dolga akad a 33- as rajtszámú nógrádi Renegátoknak, a szokásos műszaki mentés mellett most már az orvosi feladatokat is teljes mértékben átvették a velük utazó dr. Palotás Miklós traumatológus vezetésével. Fegyveresek (rendőrség, kato- „főrendőr” is rendszeresen „raj- naság) vigyázzák Mauritániá- ta van” az eseményeken. Az em- ban a BB mezőnyét, sőt a helyi lítetteken kívül már az ottani Color-siker az éllovasok rangadóján teremfoci Soproni 11. megyei téli bajnokság, Bátonyterenye Az elmúlt heti, Bátony Tüzép Vízmű elleni kisiklást magabiztos rangadógyőzelemmel feledtette, s ezáltal ismét pontelőnnyel vezeti a bátonyterenyei téli teremlabdarúgóbajnokság tabelláját a Color együttese. Tarlósi Tamásék igazi „hatpontos” mérkőzésen bizonyultak jobbnak egyik legnagyobb ellenlábasuknál, a Bátony Metall-Indoor Team együttesénél - egy, a legkényesebb igényeket is kielégítő összecsapáson. A címvédő kudarcával a leghosszabb veretlenségi sorozattal pillanatnyilag a harmadik helyen állomásozó Bátony Tüzép Vízmű büszkélkedhet, amely újabb duplájával egyvégtében immár a kilencedik sikernél tart. 15. forduló Gold Team - Csabagyöngye 6-8. GL: Csemer J. (5), Csömöri., ill. Sándor T., (2), Illés A. (2), Tóth I. (2), Tari S., Székely Á. Uniker - Bátony SC 6-4. GL: Dömök J. (3), Kerékgyártó N., ill. Szeberényi M. (3), Nagymajdon I. (2), Orosz M. Tesók - Big Fish Team 7-8. GL Kuris T. (3), Barják B. (2), Farkas Sz., Gecse D., Ul. Fekete T. (2), Bán T. (2), Vámos I. (2), Forgó F., Susán Z. Királyi Falatozó - Colgate 6-8. GL: Kiska I. (2), Egeresi L, Radvánszky G., Marosi I., Bujtár T., iU. Kovács Z. (3), Szabó G. (2), Tóth B., Csaba A., Mátrai V. Sárga lap: Egeresi L, Bartha K., ill. Szabó G., Mátrai V. Kiállítva: Oláh A. (Királyi Falatozó). Fűtőber - Elán 4-9. GL Kecskés A., Komódy ]., Bene B., Bakos A., ill. Tarjáni L. (3), Fazekas R. (2), Kovács A., Verebélyi A., Lászlók I., Birincsik D. Balcelona - Bátony Tüzép Vízmű 7-19. GL Szotlár L. (3), Klonka P. (3), Boros Z., ill. Szűcs Á. (5), Szűcs Cs. (5), Poor P. (2), Almási T. (2), Mező R. (2), Macska T., Kovács N., Balázs P. Bátony MetaU-Indoor Team - Color 5-9. GL Szerencsi R. (2), Kálmán I., Forgó P., Bakos T., ill. Tarlósi T. (4), Alapi G. (2), Szomora I., Novák I., Berki K. 16. forduló Királyi Falatozó - Csabagyöngye 14-3. GL Bujtár T. (6), Kiss P. (4), Marosi I. (2), Radvánszky G., Egeresi L, ill. Illés A. (2), Tóth V. Sárga lap: Torják I. (Csabagyöngye). Bátony SC - Big Fish Team 2-8. GL: Szilágyi Á., Dömök Zs., ill. Vámos I. (2), Kiéi Gy. (2), Forgó F. (2), Fekete T. (2). Uniker - Bátony Tüzép Vízmű 5-8. Gl.: Nagymajdon J. (3), Szeberényi M., Gubacsi L., ill. Szűcs Á. (4), Verebélyi L. (2), Szűcs Cs., Poor P. Gold Team - Fűtőber 5-9. GL Máté G. (3), Szomora Cs., Székely Z., iU. Balázs F. (3), Kecskés B. (2), Kecskés Á., Komódy J., Kecskés A., Bakos A. Tesók - Color 9-16. GL: Kuris T. (5), Határ I. (2), Farkas Zs., Matula ill. Novák I. (9), Mátrai R. (3), Berki K. (2), Tátrai A., Tarlósi T. Bátony Metall- Indoor Team - Elán 9-5. GL: Bakos T. (3), Kálmán I. (3), Forgó P. (2) , Szerencsi R., ill. Fazekas R. (3) , Tarjáni L. (2). Sárga lap: Forgó P., Szerencsi R., Ul. Sasvári A. Balcelona - Colgate 5-9. GL: Klonka P. (2), Szotlár L, Boros Z., Szabó L., ill. Tóth B. (5), Csaba A. (3), Mátrai V. A bajnokság áUása 1. Color 1614 1 1188- 91 43 2. BM-Indoor 1613 1 2 159-99 40 3. Bátony TV 1612 2 2162- 91 38 4. Colgate 1611 0 5 134-104 33 5. Elán 1610 3 3 150- 9833 6. Fűtőber 16 8 3 5 115-10627 7. Big Fish 16 7 1 8113-11122 8. Bátony SC 16 7 0 9113-109 21 9. Királyi F. 16 6 1 9 132-123 19 10. Uniker 16 5 2 9 113-134 17 11. Csabagyöngye 16 5 011 100-16415 12. Gold Team 16 3 013 97-164 9 13. Bakekma 16 3 0 13 78-147 9 14. Tesók 16 1 0 15 58-171 3 A góUövőlista élcsoportjának állása. 58 gólos: Novák lános (Color), 50 gólos: Kovács Z. (Colgate), 40 gólos: Birincsik D. (Elán), 36 gólos: Forgó P. (Bátony Metall-Indoor Team), Tarlósi T. (Color), 34 gólos: Csemer I. (Gold Team), 33 gólos: Pingiczer T. (Color), Szűcs Á. (Bátony Tüzép Vízmű), 31 gólos: Szűcs Cs. (Bátony Tüzép Vízmű), 30gólos: Nagymajdon J. (Uniker), Bakos T. (Bátony Metall-Indoor Team), Kálmán I. (Bátony Metall-Indoor Team), 29 gólos: Bujtár Tamás (Királyi Falatozó). ■ H.P. Nagy buli az Opelnél! OPEL Csak 2x12 órán át tombolnak a kedvezmények! Egyes Opel modellek akár 1 millió Ft árengedménnyel! 2008. január 25-26. A General Motors Southeast Europe Mt. es a programban resrt vevő mai koke* eskedesür fenntartják a jogot a? ajánlatok megváltoztatására vagy felfüggeszt.'sere A: aíaniaU' csak korlátozót t darabszámban, a 2008. január 25- 26 an megrendelt kcs.'leteo levó ok, modellekre érvényesek. A feltüntetetett árak ajánlott fogyasztói ara*, A tájékoztató nem teljes körű. konkrét ajánlatokért es további részietekért (p: rvtva tartós, pento felszereltség) kérjük, forduljon markakereskedesúnkhoz. Opel Kenderesi 3100 Salgótarján, Rákóczi ut 13S. fel.: (32) 441-255 kendercsi@mail.globonet.hu Akár 3 évig mosollyal fizethet KAKUK AUTÓHÁZ Kft Nyitva: H-P, 8-17. Szó., 8-16. V., 8-15. 3100 Salgótarján, Füleki út 152.Tel.: 32/520-640. 3200 Gyöngyös, Karácsondi u. 1 .Tel.: 37/503-503. www.toyota.hu Yaris most díjmentes karbantartással. A Toyotánál hivatalos fizetőeszköz lett a mosoly. Ha most új Varist vásárol, csupán ezt fogadjuk el autója rendszeres időszakos karbantartásáért, a garancia időtartama alatt. Nyílt hétvége: január 26-27. , Márkakereskedésünk egyedi ajánlata: Fenti ajánlatunk mellett választhatnak még 100 000 Ft térítésű légkondicionálót vagy 4,95% THM-ü hitelt!* *A kedvezmények nem összevonhatók! • WT-i benzinmotorok (69-87 LE) • D-4D dízel (90 LE) • Üzemanyag-fogyasztás (1/IOOkm): 4,5 - 6,0* • C02-kibocsátás (g/km): 119-141* • 3 év vagy 100 ezer km garancia. TODAY TOMORROW TOYOTA A költségmentes karbantartás részletet a gépkocsival átadott, „Szerviz és Garancia" c. füzet tartalmazza, a periodikus karbantartás tételes felsorolásával. A költségmentes munkákba nem tartoznak bele a kopó alkatrészek esetleges cseréi. Az akció a Toyota Motor Hungary Kft-hez, 2008. január 1. és 2008. február 29. között beérkező, új Yaris megrendelésekre érvényesíthető. * A jelölt értékek kombinált adatok. A képen látható autó illusztráció.