Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-25 / 21. szám

2008. JANUÁR 25., PÉNTEK ELETM Borral főzött és sütött fogások fűszer Az ital zamata finomítja az ételt, és főzés közben az alkohol is elpárolog A bor íze, zamata fino­mítja az ételt. Gyenge, jel­legtelen borokkal nem is szabad kísérletezni. Rados Virág A borral való főzés a gasztronó­mia különleges területe. Majd­nem mindenhez, a hidegkony­hai készítményeket is beleértve, lehet több-kevesebb bort önteni. A borral a szőlő eredeti íze, zamata kerül be az ételbe. Az al­kohol főzés közben elpárolog, te­hát az autósoknak sem kell tar­taniuk a szondáztatástól. Bor használható levesek ké­szítéséhez is. Pikánsabb a hús- és csontleves, sőt még az erő­leves is egy-egy kanál borral. A halak remekül párolhatok natúr vagy fűszerezett fehérbor­ban. A barna húsú halak a rozét vagy a könnyedebb vörösboro­kat kedvelik, a pecsenyehúsok szintén meghálálják a boros pá­colást vagy sütés közbeni locsol­gatást. Ilyen a vörösboros mar­hapörkölt vagy a vadhús. A szár­nyasok közül a libához az új­borok, a kacsához inkább az érettebb vörösek passzolnak. Az ételhez lehetőleg azt a bort szervírozza a házigazda, amivel a fogás készült. Sertéskaraj raguval HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 4 szelet sertéskaraj, 0,5 dl olaj, 0,5 dl olívaolaj, 2 dl vörösbor, 10 dkg póréhagyma, 30 dkg cukkini, 30 dkg paradicsom, só, darált bors, 1 ek. oregano A KÖRETHEZ: 40 dkg főtt, áttört burgonya, 10 dkg liszt, 1 tojás, só, őrölt fehérbors ELKÉSZÍTÉS: 1. A húst mossa meg, sózza, borsozza. Tisztítsa meg a zöld­ségeket. A hagymát fél karikák­ra, a cukkinit fél centi vastag fél karikákra vágja. Héjazza le a paradicsomokat, kaparja ki a belsejüket, s vágja cikkekre. 2. Forralja a bort a harmadára, közben süsse ki a húst olajon. 3. Az olívaolajon pirítsa meg a hagymát és a cukkinit, sózza, borsozza. Tegye rá a paradicsomcik­keket, és öntse rá a bort Szórja meg oregánóval, és for­ralja össze. A ragut öntse rá a serpenyőben lévő sült húsra, majd tálalja. 4. A körethez keverje össze a tisztet az áttört burgonyával, tojással, sóval, borssal. For­mázzon lepényeket, s kevés, nem túl forró olajon süsse meg. Fehérboros, gombás, sajtos halfiié burgonyával vékony csíkokra. Olajon pirítsa meg a gombát, sózza, borsozza és keverje bele a zellerzöldet 2. Vajazzon ki egy hőálló tálat. Tegye bele a vékonyra vágott zöldségeket, sózza, borsozza. Helyezze rá a sózott halszele­teket. Öntse rá a bort és a tejszínt. A halszeletekre tegye a pirított gom­bát, majd szórja meg sajttal. 3. Tegye 180 fokos sütőbe 20 percre. Amikor kész, frissen, petre­zselymes bur­gonyával körítve tálalja. HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 60 dkg fehér húsú halfiié, 2 dl fehér­bor, 10-10 dkg sárgarépa, szár­zeller, cukkini, póréhagyma, szí­nes paprika, 1 dl tejszín, só, darált bors, 10 dkg reszelt sajt, 3 dkg vaj, 15 dkg gomba, 1 ek. vágott zellerzöld, 2 ek. olaj ELKÉSZÍTÉS: 1. Tisztítsa és mossa meg a zöldségeket. A gombát vágja szeletekre, a többi zöldséget Borkrémes palacsinta HOZZÁVALÓK 4 ADAG: A TÉSZTÁHOZ: 2 tojás, 2 dkg cukor, 20 dkg liszt, 2 dl tej, só, olaj A KRÉMHEZ: 3 dl fehérbor, 4 szem szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, 10 dkg cdkor, 4 dkg ma­zsola, 3 tojássárgája, 1 ek. liszt, 2 dl tejszínből kemény hab ELKÉSZÍTÉS: l. Tegye fel főni a bort 1 dl víz­zel, szegfűszeggel, fahéjjal, cu­korral és a mazsolával Amikor 3 decire forrt, szűrje le egy keve­rőtálba. Keverje el benne a lisz­tet és a tojások sárgáját Gőzön, keverés mellett sűrítse be. 2. A tojásból cukorral, liszt­tel, tejjel, sóval és szóda­vízzel készítsen jól te­rülő tésztát A szoká­sos módon süsse meg. 3. A krémet keverje el a főtt mazsolával és a tejszínhabbal A palacsin­tákat hajtsa négybe, vegye a ke­zébe. Nyissa ki az egyik hajtás­nál, oda töltse a krémet Juhar­sziruppal meglocsolva kínálja. Közös családi lakomákat tesz tönkre a televíziózás Hot dog és muffin: ez Amerika sokféleség A tengerentúlon vitamindús étel is akad A közös családi étkezésekről rég tudják, milyen fontosak. Növe­lik az összetartozás érzését, erő­sítik a kötelékeket. A rohanás kö­zepette egyre keve­sebben figyelnek er­re oda. Vagy ha igen, ott bömböl a tévé. A Minnesota Egye­tem kutatói állítják: az étkezés alatti televíziózás káros hatással van a felnőttek, de főleg a gyere­kek táplálkozási szokásaira. Azok a gyerekek, akik evés köz­ben tévéznek, kevesebb zöld­séget és gabonafélét, több cuk­rozott üdítőitalt, valamint sültet fogyasztanak társaiknál. A hirdetések a felnőtteket szin­tén erősen befolyásolják abban, Egészségtelen a sokat tévézők étrendje. milyen ételeket válasszanak, amelyeket aztán a gyerekekkel is megetetnek. A reklámbámuló kicsiknek például jobban ízlik az egyik ismert gyors­étteremlánc lógó­jával díszített csoma­golásban tálalt étel, mint ha ugyanazt más papírban kapják. A probléma Európát sem ke­rüli el. Egy elhízással foglalkozó konferencián bemutatott angol tanulmány szerint a tévés élel­miszerreklámok 134 százalék­kal növelik az elhízott gyerekek ételfogyasztását. Érdemes tehát arra törekedni, hogy a család evés közben beszélgesssen a té­vézés helyett. ■ Rados V. Egységes amerikai konyha nem létezik, hiszen a kontinens észa­ki része nagy kiterjedésű föld­rész. Országaiban sokféle kultú­rájú nép él. A különböző helyek­ről bevándorolt csoportok - kü­lönösen, ha kolóniában élnek - megőrzik magukkal hozott étke­zési szokásaikat is. A magas színvonalon álló tar­tósító- és élelmiszeripar termé­keiben egy azonban közös: friss nyersanyagot szinte alig használ­nak. A húsokat főleg roston vagy grillen sütve fogyasztják, sokféle salátát, sült burgonyát esznek. Szívesen készítenek csirkét, ka­csát, de a legkedveltebb az érlelt rostélyosszelet átsütve vagy fél- angolosan. A húsokat szívesen eszik párolt gyümölccsel. Sok gyümölcsöt és gyümölcslevet fogyasztanak, salátáik jellegük­ben leginkább a Károlyi- és a Gundel-salátához hasonlítanak. Konyhájukból a vitamindús éte­lek sem hiányoznak. Villásreggelivel kezdik a napot, amelynek főfogása valamilyen to­jás-, hal- vagy húsétel. Délben ros­ton sültet vagy szendvicset, hot dogot, hamburgert esznek. A va­csora kiadósabb, levessel kezdik, valamilyen hideg vagy meleg elő­ételt is fogyasztanak. Ezután hal­étel vagy mártásban párolt hús következik. Az édességek közül a gyümölcsös tésztákat, a fagylal­tokat, a pudingokat, a krémeket szeretik legjobban. ■ R. V. Sütőtökös sütemény A SÜTŐT ELŐMELEGÍTJÜK 180 fok­ra. Előkészítünk egy muffin- tepsit kipapírozva. A reszelt sü­tőtököt fazékba tesszük, rányom­juk a citromlevet, és lefedve kis lángon pároljuk. Összeturmixol- juk az olajat, a tojást, a mézet, a joghurtot, a tejet, a párolt süt& tököt Egy másik tálban össze­keverjük a lisztet, sót, sütőport és a fűszereket A két keverékből kapott masszát a muffinformák- ba töltjük és készre sütjük. Díszítéshez a tojásfehérjéket a porcukorral kemény habbá ver­jük. Papírzsákkal feldíszítjük a muffinokat, és csokoládéval fejezzük be a muffinok szemeit Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & N EVELÉS Két kilogramm mínusz havonta EHET ÉS FOGYHAT, aki a KIS­HEGYED konyhája receptjeit és főzési tanácsait választja. A legfrissebb szám kalória­táblázata és diétás receptjei megkönnyítik a fogyókúrás menü összeállítását. Télűző falatok: fánk és kocsonya A húsvéti böjt kezdetéig még másfél hét van hátra. A januári vízkereszttől a február 6-i hamvazószer­dáig tartó farsangi időszak a bőségről és télbúcsúzta­tásról szól. Ehhez néhány jellegzetes étel is tartozik. A húsfélék kedvelői kocsonyá­val, az édesszájúak iánkkal örvendeztethetik magukat Leveszsírtalanítás jégkockával, káposztával lemerhető a túl zsírosra sikerült levesekről a felesle­ges mennyiség, ha 4-5 jég­kockát dob a lébe. A zsira­dék megdermed, és köny- nyen lekanalazható. A forró levesről pedig egy tiszta káposztalevéllel lehet le­kapni a felesleget. A zöld­ség magához vonzza a zsírt. Kelkáposzta: ízletesen és szépen változatosan elkészíthető alapanyag a kelkáposzta. A zöldséghez jól illik a pet­rezselyem, a bors, a fűszer- paprika, a kapor és a fok­hagyma. A levelek főzve, párolva a legjobbak, s ha a vízbe egy kis szódabikar­bóna is kerül, nem veszíti el élénk színét sem. Zabpehely és liszt a krumpliköretekhez omlóssá teszi és felissza a felesleges folyadékot a krumplipüréhez kevert zab­pehely. Elkészítéskor két- kanálnyit keverjen a masz- szába. A köretnek szánt sült krumplit pedig szép ro­pogósra piríthatja, ha sütés előtt beszórja liszttel, és for­ró növényi olajban pirítja. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents