Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-21 / 17. szám

2008. JANUÁR 21, HÉTFŐ 11 SPORTTÜKÖR Nem jó, ha vezet alpesi sí Magyar Kupa, Ausztria A közelmúltban az auszt­riai Kreischbergben ren­dezték meg az alpesi sí- zők Magyar Kupájának soron következő forduló­ját, ahol a salgótarjáni Varga Bence, a Petőfi DSE sízője korosztályos válo­gatottként csatolt lécet. Az első nap szokás szerint az óriás-műlesiklás várt az in­dulókra, ekkorra egy gyors, technikás pályát tűztek ki. Bence nem találta a pálya rit­musát, rontott is, így korosztá­lyában a dobogóról 3 század­dal lemaradva a 4. hellyel kel­lett beérnie. Másnap a szlalom már a serdülőkorúaknak is két futamból állt, az időjárás, na­gyon elromlott, esett az eső, és ez a pálya állapotára is rá­nyomta a bélyegét. Pár induló után minimális előnnyel a ve­zető helyről várta a másodikat. Ez azonban rossz ómen is volt a tarjámnak, mert eddig még soha nem sikerült megtartania előnyét. Most is így alakult, a második futamban nem koc­káztatott, ment egy „biztonsá­git”, ami azonban kevés volt a győzelemhez, így a versenyt a második helyen zárta. Legközelebb három szakági verseny is vár rá Csehország­ban, Ausztriába és Andorrában. ■ bl Szász aranyérmes Westend Grand Prix, Budapest Szász Emese aranyérmet szerzett a Westend női párbajtőr Grand Prix-n, ezzel megerősítette helyét az olimpiai kvalifikációs ranglistán. A döntőben 15-10-re verte a román Ana Branzát. a párbajtőr Világkupa-verse­nyen, melyben viszont nem le­hetett kvótát szerezni, hisz ez a szám nem szerepel a pekingi programban. A győzelmet a né­metek szerezték meg, az ezüst­érem az olaszoknak, a bronz pe­dig a románoknak jutott. Múlt csütörtökön „Az olimpia . ...... - yv f | *1 f » . Szá sz (balra) legnagyobb meccsét a francia Flessel ellen az elődöntőben vívta A dudapesti kiemelt GP- viadalon 37 ország 150 párbaj­tőrözője indult, a 12 magyar kö­zül hat már a pénteki selejtező után kiesett A kvótaszerzésből még nyolc verseny van hátra, ebből kettő dupla szorzójú GP- viadal. A magyaroknak, első sorban a most 10. Nagy Tímeá­nak és a 12. Mincza-Nébald Il­dikónak a továbbiakban - Szászt kivéve - kiemelkedő eredményeket kell elérniük az ötkarikás részvétel kiharcolásá­hoz. Egy országot legfeljebb ket­ten képviselhetnek az olimpián ebben a szakágban. Vasárnap női csapatunk (Nagy, Mincza- Nébald, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka) az 5. helyen végzett a a tét” szlogen jegyében öt sport­ág (asztalitenisz, cselgáncs, ka­jak-kenu, öttusa, vívás) fogott össze egymás idei kiemelkedő hazai versenyeinek népszerűsí­tésére, a szurkolók figyelmének együttes felkeltésére. A Westend GP a hat viadalból ál­ló sorozat első állomása volt, s részben az összefogás jegyében ott volt a lelátón a kajakos Ko­vács Katalin, az öttusázó Hor­váth Viktor és az asztalitenisze­ző Lovas Petra is. * * * Rédli András bronzérmet szerzett a férfi párbajtőrözők do­hai Grand Prix-viadalán, Boczkó Gábor pedig ötödikként zárt. ■ (sts) Ismét pattog a pingponglabda szécsény A „Szerva” újjáélesztette a sportágat Egy olyan kisvárosban, mint Szécsény - leszámítva a labdarúgást és az atlétika egy pár területét - hogy milyen sportág terjed el, kisebb vagy nagyobb közös­ségek körében mennyire lesz népszerű, az erősen személyi jellegű. Kell hozzá a sportágat szerető, azt megfelelő szinten űző karizmatikus személy, aki maga köré tudja gyűjteni a sportág híveit, azt az ér­deklődőkkel meg tudja szerettetni. Ilyen sportág az asztalitenisz is. Harcra” készen, Jöhet az ellenfél! Szécsényben valamikor a hábo­rú előtt és után az asztalitenisz a Domszky testvérek jóvoltából volt népszerű. Később Tőzsér Ferenc, Sarankó István és társai éveken át a megyebajnokság élmezőnyéhez tartoztak, többször „döngették” az NB lü. ajtaját A következő fejezet Bállá Tibor, Pintér Ferenc és játé­kostársai nevéhez kapcsolódik. A hölgyek között meg kell említeni dr. Kerekes Tündét, Simák Gizellát Egy ideig csend volt Szécsényben az asztalitenisz háza táján. A mos­tani fejezet dr. Harik Ferenc nevé­vel fémjelzett. A kaucsuklabda szeretetét, vonzalmát génjeiben és neveltetésében áz NB Il-ben is ját­szó édesapjától örökölte. Gyer­mekkorában gyakran vett ütőt a kezébe, s órákon át ütötte a lab­dát Iskolájának, a sajószentpéteri általános iskolának „összeütött” jó néhány sportsikert Miskolcon fel­figyeltek a tehetséges fiúra és meghívást kapott az NB II/A-ban játszó csapatba. Akkor az volt a szabály, hogy ebben az osztály­ban, az öt játékos közül egynek 18 éven alulinak kellett lenni, ez volt ő. Játszott a BÉM Diósgyőr NB in­as, majd NB Il-es csapatában. Szí­ve hazahúzta, így elfogadta a me­gyei első osztályban játszó sajószentpéteriek felkérését A kö­vetkező évben „beütötték” magu­kat az NB ni-ba, majd az NB II-be. Miskolcon, az egyetemen ismer­kedett meg feleségével, így került 2000-ben Szécsénybe. Hat évig még visszajárt Sajószentpéterre játszani. A távolság, a sok utazás egyre megterhelőbb volt számára. Szécsényben maga köré gyűjtötte a pingponglabda híveit, 2007 nya­rán megalakították, a Szerva Asz­talitenisz Sportegyesületet, amely­nek ő lett az elnöke és természete­sen játékos-edzője. Nyáron bene­veztek a megyebajnokságba, az őszi szezon végén már a tabella élén álltak. Az egyesületnek több mint 10 tagja van. A játékosok: Borik Albert, Pintér Sándor, Heizer Zoltán, Kövendijános, Szállási Mi­lán, Rigó János, id. Harik Ferenc és dr. Harik Ferenc. Az edzéseket csütörtöki napokon a gimnázium tornatermében tartják, a hét más napjain Borik Albertéknál. Az egyesület önellátó. Dr. Harik Fe­renc elmondta, az aktív játéko­sok közül a főszponzorok: Borik Albert, Pintér Sándor, Heizer Zol­tán, Rigó János. Természetesen az egyesület elnöke is a szponzorok listáján szerepel. Támogatást kaptak, amit ezúttal is köszönik, a Nógrád Sportjáért Alapítvány kuratóriumától. A gimnázium­ban lévő négy asztal közül az egyik Harik Ferencé, a másik Bo­rik Alberté, a harmadikat bére­lik, a negyediket Holecz Bertalan ajánlotta fel az egyesületnek. Cél­juk az utánpóüás-nevelés, az isko­lákkal hatékonyan együtt kíván­nak dolgozni. Ami pedig a baj­nokságot illeti, szeretnék meg­nyerni. ■ szeno Jó látni: újra „pingpongnagyüzem” Szécsényben SPORTTURMIX Gólszegény továbbjutás Eger. Ritkán láthatóan gólsze­gény csatában 5-1-re (2-1,1 -0, 1 -0,1 -0) nyert az Eger férfi ví­zilabdacsapata a LEN-kupa ne­gyeddöntőjének visszavágóján a Szeged ellen és 13-12-es össze­sítéssel kiharcolta a továbbju­tást. (Gólszerzők: Feltham 2, Decker, Kis G., Kovács 1-1, illet­ve Weszelovszky 1.) így az Eger a montenegrói Budvanszka Rivijerával vív meg a döntőbe ju­tásért. Nem megy a mieinknek sakk. Az elmúlt hétvégén 64 éve­sen elhunyt a szovjet „sakkhege- mónia-törő” Bobby Fischer, min­den idők egyik legnagyobb sak­kozója, így talán a gyász is rá­nyomta bélyegét néhány játékos teljesítményére a hollandiai szu- persakktornán, Wijk aan Zee- ben. Bár a mi két résztvevőnk előtte még remizett egymással, másnap a 6. fordulóban Polgár Ju­dit elszenvedte első vereségét: a 17 éves norvég fenoméntől, Carlsentől kapott ki sötéttel, Lékó Péter pedig az eddig gyengélkedő exvüágbajnok Topalovtól húzta ki a gyufát vüágossal. Judit másnap „ismételt” a jelenlegi világbajnok, az ezen a tornán eddig ugyan­csak „bénázó” Anand ellen, Lékó pedig Gelfanddal ikszelt Vasár­nap Polgár feketével kibekkelte az ugyancsak volt világelsőt, Kramnyikot, és legjobb nagymes­terünk is megosztozott a ponton a hazai Van Welyvel. Anand le­győzte Topalovot, Carlsen pedig gyalogelőnnyel hiába „nyúzta” Gelfandot, nem tudta megverni, de így is 5,5 ponttal egyedül ve­zet az 5-5 pontos Kramnyik és Áronján előtt. A mieink 3,5-tel a 14 résztvevő között a 10-13. he­lyen állnak Topalowal holtver­senyben. Totóeredmények 1. Birmingham-Chelsea 0-12 2. Fulham-Arsenal 0-32 3. Reading-Manchester United 0-22 4.Genoa-Atalanta 2-11 5,Florentina-Torino 2-11 6.Juventus-Sampdoria O-Ox 7. Napoli-Lazio 2-2 x 8.Palamo-Siena 2-32 9. Reggina-Cagliari 2-01 10. Roma-Catania 2-01 ll.Udinese-Milan 0-12 12.Wigan-Everton 1-22 13. Manchester Qty-West Ham lapzárt után 14. AtL Madrid-Real Madrid lapzárt után Rangadót nyert a Bátony Tiizép Vízmű teremfoci Soproni 11. megyei téli bajnokság, Bátonyterenye A döntetlenre adott nyitó mér­kőzését követően zsinórban 11 győzelmet arató listavezető Color, illetve az utóbbi hetekben parádézó Bátony Tüzép Vízmű rangadója jelentette a bátony- terenyei téli terem-labdarúgóbaj- nokság elmúlt hét végi dupla for­dulójának „fénypontját”, s a ta­bella első és harmadik helyezett csapatainak csúcstalálkozója nem is okozott csalódást a szép számú közönségnek. A nagy ira­mú, színvonalas mérkőzésen né­mi meglepetésre végig a báto- nyiaknál volt - a hol egy-, hol pe­dig kétgólos - előny, s Almási Ta- másék végeredményben teljesen megérdemelten fosztották meg veretlenségétől riválisukat, újra nyílttá téve ezzel a bajnoki cí­mért folytatott versenyfutást. 13. forduló Királyi Falatozó - Gold Team 11-4. GL: Kiska J. (3), Kiss P. (2), Bujtár T. (2), Egeresi L. (2), Radvánszky G., Oláh A., ill. Csemer J. (2), Máté G., Székely Z. Tesók - Fűtőber 3-6. GL: Kuris T. (3), ill. Orosz T. (2), Bene B. (2), Bakos A., Szebeni A. Bátony Metall-Indoor Team - Uniker 9-5. GL: Szerencsi R. (3), Kál­mán J. (2), Forgó P. (2), Kegye Cs., Ágoston A., ill. Nagymajdon J. (2), Orosz M., Berta G., Guba­csi L. Balcelona - Elán 3-12. GL: Klonka P., Sáfrány K., Boros Z., ill. Birincsik D. (5), Tarjáni L. (3), Sasvári A. (2), Fazekas R., Lász­lók J. Bátony SC - Csabagyön­gye 4-5. GL: Sándor K. (2), Dömök J., Szilágyi Á., ill. Szomora Gy. (2), Sándor T. (2), Il­lés A. Bátony Tüzép Vízmű - Color 8-ó. GL: Almási T. (3), Me­ző R. (2), Szűcs Á. (2), Szűcs Cs., ill. Novák J. (3), Berki K. (2), Ala­pi G. Big Fish Team - Colgate 6-10. GL: Klei Gy. (3), Vámos I. (2), Medve G., ill. Szabó G. (5), Orosz P. (3), Kovács Z. (2). 14. forduló Tesók - Bátony SC 4-9. GL: Máté D. (2), Farkas Sz., Geese D., ill. Kovács D. (3), Kerékgyártó N. (2), Sándor K. (2), Dömök Zs., Szilágyi Á. Királyi Falatozó ­Bátony Tüzép Vízmű 7-12. GL: Kiska J. (2), Bujtár T. (2), Kiss P., Majoros G., Fodor Zs., ill. Almási T. (3), Szűcs Cs. (2), Mező R. (2), Kovács N. (2), Szűcs Á., Verebélyi L, Balázs P. Uniker - Balcelona 13-3. GL: Gubacsi L. (3), Szeberényi M. (3), Berta G. (2) , Orosz M. (2), Galgóczi R, Nagymajdon J., Orosz V, ill. Só­lyom P. (2), Szotlár L. Gold Team - Colgate 5-11. GL: Kruppa D. (3) , Máté G. (2), ill. Kovács Z. (6), Mátrai V. (2), Szabó G., Csík Zs., Ozsváth Cs. Elán - Csabagyön­gye 16-3. GL: Birincsik D. (5), Fazekas R. (4), Verebélyi A. (2), Kovács A. (2), Ispán Á. (2), Tarjáni L, ill. Kiss K. (2), Tóth V. Fűtőber - Color 7-9. GL: Orosz T. (2), Komódy J. (2), Bakos A. (2), Kecskés B., ill. Novák J. (3), Tarlósi T. (2), Berki K. (2), Pingiczer T. (2). Sárga lap: Ba­kos A., ill. Berki K. Kiállítva: Pingiczer T. (Color). Bátony Metall-Indoor Team - Big Fish Team 8-3. GL: Bakos T. (2), Kál­mán J. (2), Ágoston A., Szerencsi R., Letovai T., Forgó R, ill. Bán T. (2), Kiéi Gy. A bajnokság állása 1. Color 14 12 1 1 163- 77 37 2. BM-Indoor 1412 1 1 145-85 37 3. Bátony TV 4. Elán 1410 2 14 9 3 2 135-7932 2 136-85 30 5. Colgate 6. Fűtőber 14 9 0 14 7 3 5 117-93 27 4 102- 92 24 7. Bátony SC 8. Királyi F. 14 7 0 14 5 1 7107-95 21 8 112-112 16 9. Big Fish 14 5 1 8 97-10216 10. Uniker 14 4 2 8 102-122 14 11. Csabagyöngye14 4 010 89-144 12 12. Bakelona 14 3 011 66-119 9 13. Goid Team 14 3 011 86-147 9 14. Tesók 14 1 013 42-147 3 A góllövőlista élcsoportjának állása. 48 gólos: Novák János (Color), 47 gólos: Kovács Z. (Colgate), 39 gólos: Birincsik D. (Elán), 33 gólos: Pingiczer T. (Color), Forgó P. (Bátony Metall- Indoor Team), 31 gólos: Tarlósi T. (Color), 29 gólos: Csemer J. (Gold Team), 26 gólos: Bakos T. (Bátony Metall-Indoor Team), Kálmán J. (Bátony Metall-Indoor Team), Sándor K. (Bátony SC), Mező R. (Bátony Tüzép Vízmű), Kiska J. (Királyi Falatozó).

Next

/
Thumbnails
Contents