Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-18 / 15. szám

12 2008. JANUAR 18., PÉNTEK SPORTTŰKÖR A Cserhát Print lenyomta a nyomdászokat 22. téli terem-labdarúgóbajnokság a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért Balassagyarmat A városi terem­foci-bajnokság 9. fordulója a nyomdászcsapatok rangadójával vette kezdetét, ahol gyors Sán­dor góllal nyitott a Nyomdász FC, de hiába vezettek kétszer is a Cserhát Print mindkétszer ega­lizált majd hetesekkel győzött. Az újabb rangadó nagy csatát és színvonalas, izgalmas küzdel­met hozott a Jovem Colonia és a Necseszdel csapatai között és mint már annyiszor most is Béta Zoli gólérzékenysége döntött, mesterhármasa három pontot ért csapatának. Az SZTK SE el­len hiába vezettek kétszer is a Cortez fiataljai, most is vesztet­tek, akárcsak a két pont nélküli alakulat, az FC All-In és a Sznikersz FC. Utóbbiak ellen Vincze hét találatig jutott. A Rocco ismét szoros mérkőzést ví­vott és fél óra játék után érte egyetlen, de három pontot érő ta­lálatát. Az éllovas Joker FC úgy tömte ki a Budíceket, hogy játé­kosai kettesével köszöntek be az ellenfélnek. A befejező meccsen a Babcsán Művek a forduló meg­lepetését szállította azzal, hogy döntetlen után hetesekkel nyert a Jackson 5 ellen. Cserhát Print - Nyomdász FC 2-2 (1-2), hétméteresekkel: 4-3, gl.: Szakai (2) ill. Sándor Sz., Mahót. Jovem Colonia - Necseszdel FC 2-3 (1-3), gl.: Ágner (2), ill. Bóta Z .(3). Cortez - SZTK SE 3-5 (1-1), gl.: Rózsa (3), ill. Mészáros (4), Mutter. FC Rácz Caffé - Sznikersz FC 14-2 (5-0), gl.: Vincze (7), Varga L. (4), Végh, Rácz R., Csernák, ill. Szorcsik, Takács. Yard - Rocco 0-1 (0-0), gl.: Mohácsi. Joker FC - Budícek 6-0 (0-0), gl.: Erdélyi (2), Szabó A. (2), Szilágyi G. (2). FC AlHn - Hiénák 1-7 (Ö-2), gl.: Rutai, ill. Baranyi Á. (3), Varga Gy. (2), Szenográdi, Széles G. Észak Kapuja - Viking FC 4-0 (1-0), gl.: Helmreich, Benécs, Varga Z., Tresó. Jackson 5 - Babcsán Művek 5-5 (3-2), hét- méteresekkel: 7-8, gl.: Mátyás, Oláh T., Jónás, Kardos K., Kovács A. (öngól), ill. Babcsán T. (3), Ko­vács A., Bogdány Zs. (k. f.) SPORTTURMIX Dupla bukta Mfenne. Szávay Ágnes - Mari­ja Kirilenkóval az oldalán - az egyes után női párosban is az el­ső fordulóban búcsúzott az auszt­rál nyílt teniszbajnokságon. A11. helyen kiemelt magyar, orosz duó a Lindsey Davonport, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák kettőssel találkozott, s az első játszmát villámgyorsan 6-2- re elbukta, majd már nagy csatá­ban a másodikat is (7-5). Szávay így már csak vegyes párosban maradt versenyben. Ingyensztár HnKtraág. A Bayern München bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött Tim Borows- kival. A német válogatott közép­pályás július 1-jén csatiakozik a bajorokhoz. A vb-bronzérmes Borowski szerződése lejár a Werder Bremennel, így a Bayernnek nem kell érte fizetni. Fáj neki, de csinálja tovább Ötödik olimpiájára készül Kolonics Ludasi Róbert kenuscsoportja kéthetes tatai edzőtábo­rozással kezdte a 2008-as évet. Soraikban Kolonics György ötödik(!), és talán nem utolsó olimpiájára ké­szül, ám nem tagadja, egyre fájdalmasabbnak érzi az emberpróbáló alapozó edzéseket. Ezért a pillanatért csinálja tovább- Most már túljutottam a legne­hezebb időszakon, ami számomra a téli munka első harmada, ami­kor még oly távolinak tűnik a vízreszállás - mondta a kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbaj­nok csepeli kenus. - Persze az el­múlt fél hónap sem volt leány­álom: az első héten a futás, a má­sodikon az úszás dominált Mit ne mondjak, sokkal jobb a vízen ke­nuban küzdeni, legyen bár több tíz kilométer is a napi penzum! Az idő múlásával Kóló legföl­jebb a kenustechnikát tekintve le­het helyzeti előnyben a feltörekvő generációkkal szemben, 36 éve­sen már nehezebben tesz szert tö­kéletes versenykondícióra.- Hiába vagyok edzésben már jó negyedszázada, az izmok bu­ták, minden évben újra és újra ko­moly terheléssel kell emlékeztetni őket arra, milyen az ideális edzett­ségi állapot. Az ízületeim pedig még makacsabbak, minden év­ben hosszabb regenerálódással és nagyobb fajdalommal válaszolnak a munka gyötrelmeire. Ugyanak­kor ésszel helyretehetők: tisztá­ban vagyok azzal, hogy a kenuzás az életem, és bármilyen szenve­dést vállalok a sikerekért! Az edzői utasításokat pedig megfelelő kon­centrációval, de nem „hűbeleba- lázs” módjára végzem. Hiába erős­ködnek körülöttem a fiatalok, én ma már nem csinálok minden egyes tréningből presztízskérdést, mert tudom, ha a résztávokat, fu­tásokat, súlyzózásokat erőn felül teljesíteném, néhány hét múlva sérülten várakozhatnék a felépü­lésre. Kolonics Pekingért folytatott ön­kéntes szárazföldi inkvizíciója már csak jó egy hónapig tart, hi­szen a dél-afrikai meleg vízi edző- táborozás előtt még itthon is szíve­sen hajóba szállna.- Február 25-én indulunk a meleg vízi edzőtáborba, de ha ki­csit is jobb lesz az idő, addigra szeretnék már néhányszor itthon is evezni. Az idei felkészülés egyébként harmonikusabb, mint az elmúlt évek alapozásai, hiszen a kezdetektől együtt edzek páros­társammal, Kozmann Györggyel, aki eddig máshol végezte a szá­razföldi munkát, ám ezt a szezont már Ludasi Róbertnál kezdte. Kolonicsék két éve 1000 méte­ren, tavaly pedig 500 méteren sze­rezték meg a C-2-es szám világ- bajnoki aranyát, és megnyugtató, hogy az olimpia évében sem vágy­nak szólókarrierre:- Maradunk a párosnál, mert ez bevált Azt persze ezek után ne kérdezze senki, melyik a jobbik számunk. Április tájékán talán megmondjuk, melyikben tartunk előrébb, de végleges választ mi is mindig a világversenyeken ka­punk. Remélem, egyformán re­mek lesz mindkettő. Ötszázon vb- címvédőként elég a jó Világkupa­szereplés az olimpiai csapattag­sághoz, és a hosszabb távon is áll­ni fogjuk a riválisok rohamát, elvégre 2003 óta, mióta együtt ver- senyzünk, itthon még nem győz­tek le minket Mi lesz veled Fradika?! Még mindig nincs befektető az ingatlanokra ítlMCHflf. Érvényes, de ered­ménytelen volt az FTC Üllői úti ingatlanára kiírt újabb pályázat, jelentette be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A beadványt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Ta­nács (NVT) bírálta el. Az indok­lás szerint a pályázati kiírásra ketten jelentkeztek, a Neuchatel Financial Ltd. azonban a pályá­zati dokumentációt nem vásárol­ta meg, a formanyomtatványokat nem nyújtotta be és az ajánlati biztosítékot nem fizette be. A má­sik jelentkező, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. által benyújtott pályázati anyag­ban szereplő, az ingatlanokra vo­natkozó vételárajánlat a pályáza­ti kiírásban meghatározott limit­árnál mintegy 1 milliárd forint­tal alacsonyabb. A pályázó mind­emellett nem, vállalta, hogy megfizeti az FTC részvényeinek 800 millió forintos vételárát, és olyan feltételeket támasztott, me­lyeket a pályázati kiírás nem tett lehetővé. Ez volt az ötödik ered­ménytelen pályázat az Üllői úti hat plusz két hektáros ingatla­nokra. Az angol Esplanade korábban kétszer is pályázott az Üllői úti ingatianegyüttes értékesítésére, ám minden alkalommal ered­ménytelenül. Az céget birtokló Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tu­lajdonosa korábban úgy nyilat­kozott, hogy sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is haj­landó lenne befektetni a ferenc­városi futballklubba. Az NVT akár következő ülésén foglalkoz­ni kíván egy újabb értékesítési eljárás mielőbbi megindításának lehetőségével. A ferencvárosi klub az közleményben fejezte ki sajnálatát az eredménytelen pá­lyázat miatt, ami a zöld-fehérek szerint a magyar labdarúgásra is nagy csapás. Nehezményezte, hogy az MNV Zrt. tanácsa érvé­nyesnek, de eredménytelennek nyilvánította a pályázatot a meg­fogalmazott okok miatt, amelyet mély megdöbbenéssel vett tudo­másul a Ferencváros vezetése. Érthetetlen, hogy elutasították egy olyan befektető már érvé­nyesnek nyilvánított pályázatát, aki évente több százmillió eurót költ labdarúgásra, aki egy mai kornak megfelelő új stadiont épí­tene a magyar sportnak, aki hoz­zájárult volna a magyar labdarú­gás felemelkedéséhez. Az irányí­tók bíznak abban, hogy hamaro­san új pályázatot írnak ki az Ül­lői úti ingatlanegyüttesre és sikerül találni egy befektetőt. A ferencvárosi drukkerek kü­lönböző internetes fórumokon tiltakozó megmozdulást szer­veztek a Magyar Nemzeti Va­gyonkezelő Zrt. épületéhez teg­nap este, mely atrocitások nél­kül zajlott le. A csábítás nagy, a készlet egyre kisebb! 3104 Salgótarján, Hősök útja 2. (Zagyvapálfalva! Arany J. Alt. Isk. mellett.) Tel.: 06-32/512-200, 30/625-0012. PEUGEOT Bosszantó pásztói vereség kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió Nagytétényi Kohász - Pásztói SZSE-Green Devils 113-97 (21-24,29-25,29-20,34-28) Nagytétény, vezette: Gyurko- vics, Pálmai. Pásztó: MARKÓ I. 20/3, MOHÁCSIK 24/9, Szeles 16/6, Zeke 12, Markó A. 11. Cse­re: Reviczki 8, Pataki 6/6. Játé­kos-edző: Reviczki Gábor. Kipon­tozódott: Szeles (28.), Markó A. (30.). A betegeskedő Szőliősi Szabolcs hiánya érzékenyen érintette a pásztóiakat, akik épp center­poszton szerették volna a maguk javára billenteni a mérkőzést Rá­adásul a mieink számára rossz óment jelentett a mérkőzés játék­vezetőinek személye. Az első fél­idő még egyenlő erők küzdelmét hozta, kőkemény palánk alatti pozícióharccal és látványos trip­lapárbajjal. Ugyan a „szürkeru­hások” már ebben az időszakban is észrevetették magukat néhány idegborzoló ítélettel, ám ezek az eredményt még nem befolyásol­ták (50-49). Nem úgy Szeles Pé­ter és Markó Attila kipontozódása, ami a harmadik felvonásban gya­korlatilag el is döntötte a két pont sorsát. Bár a távoli kosarakkal operáló nagytétényiek a záró tíz percre összekuporgatott tízpon­tos előnye nem tűnt behozhatat- lannak, a magas embereitől meg­fosztott vendégcsapatnak már esélye sem volt a fordításra. Markó István, a pásztóiak csa­patkapitánya: - Majd’ 100 dobott ponttal maradtunk alul egy nyerhető mérkőzésen, mert a já­tékvezetők kifújták magas em­bereinket. Fálmai játékvezető ebben a szezonban másodszor fosztotta meg csapatunkat az ér­telmes kosárlabdázás lehetősé­gétől, ami azért fájó, mert ez a vereség könnyen a felsőházi sze­replésünkbe kerülhet. A bajnokság állása 1. Jászberény II. 10 9 1 816-680 0.950 2. TFSE/B 12 10 2 1072- 705 0.917 3. Net'54-H. 12 9 3 860- 710 0.875 4. Nagytétényi K13 8 5 925- 945 0.808 5. Pásztói SZSE 13 6 7 979-979 0.731 6. Budaörs 13 6 7 922- 993 0.731 7. Kobak KC 13 5 8 870-864 0.692 8. Maccabi VÁC 13 310 903-1087 0.615 9. N. Hártyán 13 0 13 663-1047 0.462

Next

/
Thumbnails
Contents