Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-08 / 284. szám

2007. DECEMBER 8., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE HÍRSÁV Átadó ünnepség Bátonyterenye. Dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti mi­niszter adja át a rendőrkapitány­ság felújított épületét december 8-án (ma) a 10.00 órakor kezdő­dő ünnepségen a Kossuth út 4. szám alatt. Köszöntőt mond Ju­hász Gábor államtitkár, Lavajné Dóka Éva polgármester csapat- zászlót ad át az ünnepségen. Gyűlnek a forintok Salgótarján. A Magyar Vöröske­reszt Nógrád megyei szerveze­téhez eddig mintegy 120 kilo- grammnyi egy- és kétforintost juttattak el az akcióban részt­vevő lakók, közösségek, intéz­mények. Az érmegyűjtők to­vábbra is a Vöröskereszt épüle­tében adhatják le az aprópénzt. Művészeti elődöntő Balassagyarmat. A Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban december tizedikén 10.00 órá­tól rendezik meg a cigány fiata­lok művészeti fesztiváljának te­rületi elődöntőjét. Gyümölcsös Mikulás Dorogháza. A község és a hozzá tartozó Újtelep településrész ut­cáin december 6-án találkozhat­tak a gyerekek a Mikulással, aki édességet és gyümölcsöt osztogatott nekik. Kávéházi kiállítás Salgótarján. Lukács Róbert fes­tőművész kiállítása december 31-éig látogatható a Cafe Frei kávéház galériájában. Fogadószoba Salgótarján. December 12-én 15 órakor munkajogi és elhelyez­kedési kérdésekben várja szak­ember az érdeklődőket az MSZP salgótarjáni irodáján. De­cember 13-án 10 órakor Boldvai László országgyűlési képviselő fogadónapot tart ugyanitt. Salgótarján. Immár huszonötödik alkalommal köszöntötték a megyeszékhely jól tanuló jó sportolóit pénteken délután a városhá­zán. Képünkön Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester (alul, bal szélen) a rendezvény résztvevőinek egy csoportjával. Rész­letes beszámolót későbbi számunkban olvashatnak róla. Ismerkednek az újságkészítéssel Az országban egyedül a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban indult kísérleti jelleggel idén szep­tembertől printmédia elnevezésű tantárgy. Az elmúlt pár hónap tapasztalatai alapján elmondható: tanár és diák egyaránt élvezi a képzést. Salgótarján. A Magyar Lapkiadók Egyesülete és az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet közös kez­deményezésére kísérleti jelleg­gel indult a gimnáziumban a pintmédia-óra, amellyel értő ol­vasásra szeretnék nevelni a diá­kokat. Az intézmény többek kö­zött a HÍD és a SÉTA programban is aktív szerepet vállalt, emellett itt található a megyei mozgókép- és médiaközpont, így örömmel vállalkoztak a feladatra. Idén szeptembertől a 10/b osztályo­sok heti egy órában ismerked­nek a nyomtatott médiával. Mi­vel a kötelező tanórákon kívül ez pluszelfoglaltságot jelent a gyere­keknek, ezért szülői egyeztetés előzte meg a képzés indítását, akik „áldásukat adták” az órára. A tanulók minden alkalom­mal lapszemlét tartanak, a Nóg­rád Megyei Hírlap mellett orszá­gos napilap, hetilapok és havon­ta megjelenő magazinok is terí­tékre kerülnek. Cikkeket olvas­nak, reagálnak a hallottakra, az intézmény rendezvényeiről tu­dósítanak és az iskolaújságot is ők készítik.- Szívesen tanítom az új tár­gyat és a diákok is nagyon élvezik - mondta el Kele Szabó Ágnes ta­nárnő -, amellett, hogy az elmé­leti fogalmakat elsajátítják, kifejt­hetik a véleményüket, szélesedik a világnézetük és jó hangulatú foglalkozásokon ismerhetik meg az újság készítésének folyamatát. Kele Szabó Ágnes kifejtette, hogy a printmédia-óra akkredi­tálási folyamata elkezdődött, azt szeretnék elérni, hogy a jövőben szabadon választható érettségi tantárgy legyen. Tegyük együtt szebbé! Salgótarján. Közeledik a karácsony, amely minden más jeles alkalomnál jobban rávilá­gít arra, hogy az egyre szegényedők és mind­inkább elmagányosodók számára milyen so­kat jelenthet az együttérzés, s az, hogy en­nek jelét is adjuk. Lapunk, a Nógrád Megyei Hírlap és a DeMarco Üzletház adománygyűj­téssel kapcsolódik a Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ kezde­ményezéséhez, amelynek célja, hogy szeb­bé tegyék a térségi településeken élők rászo­ruló családok, idősek, gyerekek karácso­nyát. Számítva az összefogásra, azok segít­ségére, felajánlására, akik feleslegessé vált, jó állapotú ruhaneművel és játékokkal hoz­zá tudnak járulni közös megmozdulásunk­hoz. Az adományokat december 10-éig az üzletház eladóterében veszik át, a kistérsé­gi szolgáltató központ ünnepség keretében fogja átadni az adományozásból összegyűlt ajándékokat. Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a Sajóvölgye Takarékszövetkezetbe beolvadással átalakuló Háromkő Takarékszövetkezet kedvező kamatozású karácsonyi kölcsön- akciót hirdet, kezelési-költség-mentesen, 300 000 Ft-ig, maximum 24 havi futamidőre. Az akció 2007. 11. 15-től 12. 30-ig tart! THM: 19,20% (300 000 Ft folyósítása 24 hóra)* *a THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a fettételek változása esetén a mértéke módosulhat. Ismét bizalmat kapott Szécsény. A tavalyi helyhatósá­gi választásokat követően dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény város polgármes­terét négy évre megválasztot­ták a kistérség többcélú társu­lása elnökének. Egy évre meg­bízást kapott a településfej­lesztési társulás vezetői teen­dőinek ellátására is. A többcé­Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet lú kistérségi társulás a leg­utóbbi ülésén a város polgár- mesterét további három évre megválasztotta a területfej­lesztési társulás vezetőjének. A ciklus végéig, a megyei terü­letfejlesztési tanácsban to­vábbra is ő képviseli a kistér­ség településeinek, önkor­mányzatainak az érdekeit. Karácsonyi dallamok Roitlhány. Immár ötödik éve vehetnek részt a zene­kedvelők a romhányi iskola volt növendékeinek színvonalas karácsonyi hangversenyén, amelyet december 15-én a művelődési házban rendeznek meg. A program keretében a zeneiskolás diákok furulya-, zongora- és énekelőadásokkal kedves­kednek az érdeklődőknek. A hangversenyen való részvétel díjmentes. Szombati köszöntő időseknek NÓgrádsáp. Hosszú évek hagyo­mánya már a községben, hogy va­lamikor Mikulás és Luca-nap kö­zött köszöntik a helybeli idős em­bereket. Ez évben december 8-án 14.30 órakor az iskola tornater­mében tartják meg a rendez­vényt, amelyen bemutatják mű­sorukat a nógrádsápi óvodások, iskolások, a szlovák önkormány­zat és a helyi hagyományőrző együttes tagjai is. Ugyancsak ilyenkor adják át Nógrádsápért emlékplakettet, amelyet idén Grenács Istvánná Németh Mária vehet át, a község hitéletének ápo­lásában kifejtett áldozatos mun­kájáért. A napot közös vacsora zárja, karácsonyi ajándékként minden nyugdíjas szaloncukrot kap az önkormányzattól. Világörökségi nap Húsz éve a listán Mj. Amikor egy faluban világ­örökségi falu születik... Holló­kő, a kis nógrádi település életében 1987. december 11- én indult ez az az új fejezet, az UNESCO-tól ekkor kapta a megtisztelő címet. Részben úttörő jellegű feladatokkal, tá­mogatással és gyakran támo­gatás híján kellett ezen a pá­lyán maradnia, figyelemre méltóan teljesítenie, s meg­nyernie magának a világ ro- konszenvét. Útmutatója volt is, meg nem is, hiszen az 1973 óta meglévő világörök­ségi listán „ő” volt az első fa­lu. s így akarva, akaratlan is­kolát teremtett más kistele­püléseknek ahhoz, hogy nemzetközi elismerést kap­hassanak örökségükért. Mennyi minden történt az­óta! Mennyi munka fekszik abban, hogy a világ örökségé­nek apró gyöngyszeme fénye­seden, gyarapodott, népese­dett, merthogy ez utóbbi is szerepel céljai között. És ta­nult, mert az utat magának kellett kitaposnia egy-egy új állomáshoz. Igaz, más minőségben, de most is elért egy jeles alka­lomhoz: húsz éve vették fel a rangos listára, ezt ünnepli a helyf közösség a „világörök­ségi napon” december 9-én 15 órától a Látogatóházban, amelynek egyben névadója lesz ez az esemény. Szabó Csaba polgármester köszönti majd a résztvevőket és sok szép műsorszámmal is készülnek a hollókőiek a ju­bileumi rendezvényre. Játék­és modellkiállítás Salgótarján. A Balassi Bálint Me­gyei Könyvtárban- január tizen­egyedikéig látható a játék- és modellkiállítás. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az 1970- 80-as évek gyermekszobáiban található babákból, bútorokból és kisautókból összeállított tár­latba, valamint harci járműve­ket, repülőgépeket és vitorlás­hajókat is láthatnak. Rákász Gergő ünnepi koncertje Salgótarján. - Mi a szívek és a lelkek hangjaival készülünk a karácsonyra, hogy feltöltsük a hallgatókat szépséggel. Hideg van, csúsznak az utak, nagy­kabátot kell venni, de felkere­kedünk, mert minden évben ez a legbensőségesebb kon­cert, s látva a mosolygó közön­séget, magam is rengeteget töl- tekezem ilyenkor. Ünnepi hangversenysorozata kapcsán ezzel az üzenettel fordul kö­zönségéhez Rákász Gergely győri orgonaművész, aki már több ízben aratott sikert a mű­faj salgótarjáni hívei körében. A koncertorgonista a megye- székhelyi református temp­lomban december 13-án 18 órától ad hangversenyt, mely­nek érdekessége lesz Reményi Attila külön erre az alkalomra komponált bájos darabja, vala­mint Mozart variációi a „Hull a pelyhes fehér hó” kezdetű gyer­mekdalra. Jól tanulnak, jól sportolnak

Next

/
Thumbnails
Contents