Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-07 / 283. szám

16 2007. DECEMBER 7., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Felmentették Kovács Ágnest A Nemzetközi Úszó Szövet­ség (FINA) hivatalosan tájé­koztatta a Magyar Úszó Szö­vetséget, hogy elfogadja a MÚSZ fegyelmi bizottságának döntését, miszerint Kovács Ág­nes nem követett el dopping­vétséget és ezen határozatot a FINA a Nemzetközi Sportdön­Kovács Ágnes tőbíróságnál nem fellebbezi meg. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója levelében le­szögezte, teljesen valószínűt­len, hogy a sportoló azért talált ki ürügyet, hogy elkerülje a mintavételt. Leszögezi, Kovács Ágnes az eljárás első felében együttműködő volt. A FINA úgy ítéli meg, a mintavételi el­járás nem követte a nemzetkö­zi szabályok szokásos rendjét. „Elvárható lett volna, hogy egy kísérőt nevezzenek ki a spor­toló mellé, aki a találkozót kö­vetően visszakíséri a sportolót a mintavételi eljárás színhe­lyére. Mindezt a nemzetközi mintavételi szabvány egyik pa­ragrafusa rögzíti”. Marculescu, arra kérte a Ma­gyar Úszó Szövetséget, hogy a fent említett aggodalmakat to­vábbítsa a magyar doppingel­lenőrzési hatóság számára. Ugyanakkor leszögezte, az eset semmiképpen sem szol­gálhat precedensként. A FINA a továbbiakban is szigorúan elvárja, hogy a mintavételt mindenkor fejezzék be, és an­nak időleges megszakítását csak egészen különleges ese­tekben tartják elfogadhatónak. Az olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hétszeres Euró- pa-bajnok klasszis így most már nyugodtan készülhet a jö­vő csütörtökön kezdődő rövid­pályás Európa-bajnokságra, az ott elért eredményét biztosan nem semmisítik meg. A tenisz szerelmesei Szabó Ferenc (balra) adta át a serleget a házi bajnok Juhász Ferencnek Sriciáqf. A városban több mint egy évtize­de működik a teniszezők baráti köre, a Top Five teniszkor. Tagjait a barátság és természe­tesen a teniszezés szeretette kapcsolja össze. Azok, akik teniszezni szeretnek, gyakran ütőt vesznek a kezükbe, hogy sportszenvedélyük­nek hódoljanak. A csoport, amelynek egyik fő­szervezője és motorja, Szabó Ferenc, a másik, Varga Pál, önellátó. A teniszezők tartják kar­ban a Tommy-Invest Elektromechanikai Kft. telephelyén lévő salakos pályát, ahol edzései­ket és mérkőzéseik nagy részét játsszák, fede­zik a különböző versenyeken való részvétel költségeit A kis csoport az elmúlt hétvégén vacsorával egybe kötött, évet értékelő összejövetelt tartott. Volt mit számba venni. 2007-ben több terem és szabadtéri versenyen szerepeltek eredménye­sen. Ők maguk is több meghívásos tenisztor­nát rendeztek. Mint minden évben, az idén is sorkerült a házi bajnokságra, ahol mindenki játszott mindenkivei. Tavasszal Romhányban a teremtorna bajnokságon a férfiak közül Sza­bó Ferenc-Varga Pál páros a 4. helyen végzett. Ugyanez a kettős Rimócon az eredményhirde­téskor felállhatott a dobogó második fokára. A sikeres duó Salgótarjánból két kupagyőzelem­mel tért haza. Megnyerték a Pintér-emlékver­senyt és övéké lett a Petőfi-kupa. Ugyancsak Salgótarjánba rendezték meg a Denevér-ku­pát, ahol női párosban Vargáné és Varga Katin­ka bizonyultak a legjobbnak. A férfiak páros mezőnyében a Varga-Filiczki duó a 3. helyet szerezte meg. Salgótarjánban a Vidámvásár- kupa versenysorozatáról Varga Katinka ezüst­éremmel tért haza. A balassagyarmati városi kupaversenyen a szécsényi teniszező hölgy szintén ezüstérmes lett. Tolmácson Szintainé Mócsány Zsuzsanna a 3. helyen végzett. A me­gyei diákolimpián Makovinyi Richard korcso­portjában a 2. helyet szerezte meg. A szécsényi teniszezők nyílt házi bajnoksá­gán, az Ádám-kupán a Szab&Varga férfi páros 2. volt A Juva-kupát a Juhász-Tományi páros­nak sikerült otthon tartani. A szeptemberi ku­pa a Juhász-Horváth kettős jóvoltából szintén Szécsényben maradt. Az októberi kupát a vá­ros másik teniszcsoportja „a győri teniszkor” szervezte. Itt a Juhász-Varga páros nyert A Top Five teniszkor életében fontos a házi bajnokság, amely szinte átfogja az egész évet, s mindenki játszik mindenkivel. Ennek ered­ményhirdetésére és a díjak átadásra az évet ér­tékelő összejövetelen került sor. A hölgyeknél Varga Katinka lett az első, megelőzve Szintainé Mócsány Zsuzsannát és Vinczéné Szita Móni­kát A férfiaknál Juhász Ferenc, Árva Vince és Varga Pál volt a sorrend. ■ Szenográdi Ferenc Élre ugrott az újonc Szécsény Asztalitenisz Nógrád megyei oajnokság A megyei bajnokságban újabb három fordulón vannak túl a csapatok. Az addig vezető pásztóiak megbotlottak a nagy menetelésbe kezdett gyarmatiak ellenében, akik az ötödik fordulóban otthonukban legyőzték az előző évad győztesét, a Vámosmikola együttesét is. Azonban a gyarmatiakat a kö­vetkező fordulóban éppen az újonc, egyébként bajnoki cím­re törő szécsényi Szerva ASE csapata állította meg. Hat for­dulót követően az élre állt szécsényi csapatból dr. Harik és Kövendi eddig minden egyéni találkozóját megnyerte. 4. forduló Vámosmikola - Bgy. Dózsa DSE HL Cserhát Takarék 12-6 Győzött: Fenyővári 3, Jancskár P. 3, Együd I. 3, Együd Gy. 2, Kómár-Jancskár P. páros, ill. Garamvölgyi 1, dr. Molnár 4, Vankó M.-dr. Molnár páros. Salgótarjáni Petőfi DSE - Főnix ASE Rétság 9-9 Gy: Szilinyi 4, Vas 2, Gyetvai 2, Szilinyi-Gyetvai páros, ill. Vass 3, Rádi 3, Szikszai 1, Körösi 1, Rádi- Kőrösi páros. Generál Sportkör - Szerva ASE Szécsény 3-15 Gy: Lovassy 1, Hahn 1, Wesely 1, ül. dr. Harik 4, Kövendi 4, Szőllősi 3, id. Harik 2, dr. Harik-Kövendi és Szőllősi-id.Harik páros. Bgy. Dózsa DSE IL - Pásztói AC nno-8 Gy: Pölhös 4, Csabai 3, Márta 1, Thurzó 1, Thurzó-Pölhös páros, ül. Nagy 3, Ispán 2, Csépe 2, Csépe- Nagy páros. 5. forduló Főnix ASE Rétság - Generál Sportkör 0-18 Gy: Lovassy 4, Hahn 4, Wesely 4, Vas 4, Hahn-Vas és Lovassy- Wesely páros. Vámosmikola - Bgy. Dózsa DSE H 5-13 Gy: Együd I. 2, Fenyővári 1, Együd Gy. 1, Fenyővári-Dobra pá­ros, ül. Pölhös 3, Csabai 3, Márta 3, Thurzó 3, Csabai-Márta páros. Pásztói AC HL - Bgy. Dózsa IV. Heurímport 13-5 Gy: Ispán 4, Palaticzky 4, Nagy 4, Palaticzky-Nagy páros, ül. Ber- tók 1, Demeter 1, ifj. Thurzó 1, Mitasz 1, Demeter-Bertók páros. Bgy. Dózsa DSE HL Cserhát Takarék - Szerva ASE Szécsény 4-14 Gy: Garamvölgyi 1, Vankó M. 1, Major 1, Vankó M.-Major páros, ül. dr. Harik 4, Kövendi 4, Szőllősi 3, id. Harik 2, Kövendi-id. Harik pá­ros. 6. forduló Bgy. Dózsa DSE IL - Szerva ASE Szécsény 7-11 Gy: Pölhös 2, Thurzó 2, Márta 1, Csabai 1, Csabai-Márta páros, ül. dr. Harik 4, Kövendi 4, Szőllősi 2, Kövendi-dr. Harik páros. Generál Sportkör - Salgótarjáni Petőfi DSE 13-5 Gy: Lovassy 4, Wesely 3, Hahn 2, Vas 2, Hahn-Vas és Lovassy- Wesely páros. Főnix ASE Rétság - Bgy. Dózsa DSE DL Cserhát Takarék 6-12 Gy: Bodó 2, Kovács 2, Szikszai 1, Kovács-Bodó páros, ill. Zöld 4, Garamvölgyi 3, Vankó M. 2, Komoróczy 2, Garamvölgyi- Komoróczy páros. Bgy. Dózsa IV. Fleurimport - Vámosmikola 3-15 Gy: Bertók 1, Demeter 1, Bertók- Demeter páros, ül. Együd I. 4, Együd Gy. 4, Jancskár P. 3, Fenyő­vári 3, Együd-Fenyővári páros. A bajnokság állása 1. Szécsény 550076-1410 2. Vámosmikola 6 5 0 1 73-35 10 3. Bgy. Dózsa 11. 5 4 0 1 54-368 4. Pásztói AC III. 5 4 0 1 63-278 5. Generál Sportkör 6 3 0 3 62-466 6. Bgy. Dózsa 111. 6 2 0 4 43-654 7. St Petőfi DSE 501416-741 8. Rétság 501421-691 9. Bgy. Dózsa IV. 500524-660 ±/ iilúúúi vúsúflúil usulyún/ult isa/üluak líiwijulib/u iim^yénkúiil A10 SZOMSZÉD Mini Coop. Coop, Coop Maxi, Coop Szupermarket akció 2007. november 14 - december 31^. cjSAiT^óri^AS^: • Nógrád megye: Szabolcs megye: Hajdú megye: Sorsod megye: 2 db 100.000 Ft 6 db 100.000 Ft 4 db 100.000 Ft 10 db 100.000 Ft 2 db 75.000 Ft 6 db 75.000 Ft 4 db 75.000 Ft 10 db 75.000 Ft 2 db 50.000 Ft 6 db 50 000 Ft 4 db 50.000 Ft 10 db 50.000 Ft MÁTÓL LEHET TIPPELNI A LEGJOBBAK!»! Mint november 28-ai számunkban meghirdettük, december 18-áig az alábbi szelvényen - melyet kivágva la­punk szerkesztőségébe (3100 Salgótarján, Alkotmány út 9.) kell eljuttatni - lehet tippelni „Az Év Sportolójá­ra”. A beküldők között ajándéktárgyakat sorsolunk ki, és akinek szavazatai egybeesnek a Magyar Sportújság- írók Szervezetének (MSÚSZ) voksaival, féléves előfizetést nyer. Ha részt vett rajta, vagy épp szervezte... ... ha sokan voltak, vagy még többen... ... ha első alkalommal volt idén, vagy jubilált... ... szavazzon és nyerjen kedvenc rendezvényével! RENDEZVÉNY NEVE: IDŐPONTJA 2007-BEN: Természetesen velünk és az év rendezvényével nyerhet is! A beküldők között MKjRAD ^ HIRL iTelőfizetéseket sorsolunk ki! Szavazataikat postára adhatják a 3100Salgótarján Pf.96 címre! A borítékra írják rá: „2007 Legjobb rendezvénye!” BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2007. DEC EMBER. 24

Next

/
Thumbnails
Contents