Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-06 / 282. szám

2007. DECEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK KOZELET' Még 10-12 rendelkezés kell Schengenhez. Még 10-12 kormányrendeletnek kell meg­születnie hazánk schengeni csatlakozása előtt - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán. A Fidesz szerint a kormánynak kötelessége, hogy bizto­sítsa a schengeni határokon kívül élő magyarok anyaországgal való kapcsolattartását.! Hitelesítették az aláírásokat népszavazás A Fidesz azt várja, hogy még az idén döntsön a parlament a voksolásról Szavazatszámlálás előtt az Országos Választási Irodában. A jelentés szerint mindhárom kérdésben szavazhatunk HÍRSAV Bukta a minisztérium az Orbán elleni pert jogerősen pert vesztett szerdán a Fővárosi ítélő­táblán az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Orbán Viktorral szemben. A tárca azért indított pert, mert a Fidesz elnö­ke egy televízió-műsor­ban kijelentette: a rendőr­ség politikai utasításra hajtott végre brutális ak­ciókat 2006. október 23- án. A bíróság szerint Or­bán szavai a vélemény- nyilvánítás keretein belül maradtak. Orosz sérelmek a rakétapajzs ügyében szergej lavrov orosz kül­ügyminiszter sérelmezi, hogy az amerikai rakéta­pajzs terveiből kimaradt az orosz tisztek állandó jelenléte a cseh és lengyel támaszpontokon. Az Egye­sült Államok elsősorban az iráni fenyegetésre hi­vatkozva akarja Közép- Európába telepíteni a ra­kétavédelmi rendszer egyes részeit, Moszkva viszont úgy véli, Oroszor­szág biztonsága elleni lépésről van szó. Hitelesítette a választási bizottság a Fidesz népsza­vazási aláírásait. A párt a bizottság elnökét és a házelnököt sürgette: cél­juk, hogy a parlament még idén döntsön a vok­solás kitűzéséről. Tibay Gábor Meg lehet tartani a népszavazást a Fidesz három - vizitdíjjal, kór­házi napidíjjal és tandíjjal kap­csolatos - kérdésében: össze­gyűlt a szükséges számú aláírás. Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap este határozatban állapította meg a szükséges szá­mú szignó meglétét. A jelentés szerint mindhárom kérdésben legalább negyedmillió hiteles g aláírás gyűlt össze. A kérdés a Fidesz szerint mos­tantól mindössze annyi, hogy mi lesz a döntés utóélete: magyarán szólva az, hogy mikor dönt az Országgyűlés a referendum ki­írásáról, és mikor tartható meg a voksolás. Ha ugyanis a téli ülés­szakban nem hoz erről döntést a parlament, úgy a népszavazás minimum további két és fél hó­nappal csúszik. Deutsch-Für Tamás, a párt el­nöki kabinetjének főnöke ezért már tegnap délután, a választá­si bizottság ülése előtt azt kér­te Szigeti Pétertől, az OVB elnö­kétől, hogy a testület döntésé­ről haladéktalanul tájékoztas­sa Szili Katalint, az Országgyű­lés elnökét. Szilitől pedig azt várja a Fidesz, hogy szintén azonnal terjessze a parlament elé a népszavazás ügyét, hogy arról a Ház még a téli ülésszak­ban dönteni tudjon. Deutsch-Für közölte: semmi­lyen indok, magyarázat vagy ki­fogás nem fogadható el, ha Szige­ti Péter „utolsó utáni” akcióként azzal akarná az időt húzni, hogy nem tájékoztatja haladéktalanul a házelnököt az aláírások hitele­sítéséről. Deutsch-Für ezért a „legnagyobb tisztelettel, de ha­tározottan” arra kérte Szigetit, hogy a döntésről már csütörtö­kön tájékoztassa írásban Szili Katalint. A fideszes politikus hozzátet­te, a házbizottság mai ülésén Szi­li Katalint is arra fogják kérni, hogy gyors döntéssel tegye lehe­tővé a referendum mielőbbi kitű­zését. Deutsch-Für Tamás hoz­zátette: ha a házelnök a parla­ment elé terjeszti az ügyet, úgy az Országgyűlésnek 15 nap áll rendelkezésére a döntéshez. Hozzátette: bízik abban, hogy er­re a december 6. és 17. közötti 12 nap is elég lesz. Az korántsem biztos, hogy egyenes utat kap a referendum ügye: az OVB hitelesítő döntését ugyanis három napon belül még meg lehet támadni a Legfelsőbb Bíróság előtt, amelynek további három napja van a döntésre. És ha még ez sem elég, a parlament esetleges idei döntése is megtá­madható az Alkotmánybírósá­gon: az alkotmánybírósági eljá­rás további egy-két hónapos csú­szást eredményezne. Most bármire Ön tudja legjobban, mi kell cége sikeréhez. tfi BŐVÍTÉS IX Mi segítünk előteremteni. Fejlessze vállalkozását, és valósítsa meg rövid távon elképzeléseit a Raiffeisen Univerzál szabad felhasználású vállalkozói jelzáloghitellel! • lő éves futamidőre, kedvező törlesztőrészlettel • Magán- és céges ingatlanfedezettel • Adós tulajdonában lévő ingatlanra is • Induló társas vállalkozások számára is Nyerje meg Ön a különlegesen felszerelt Volvo S60 sportlimuzint, vagya 20 darab 150 000 forint értékű üzemanyagkártya egyikét! Igényeljen 2007. december 31-ig bármilyen Raiffeisen vállalkozói hitelt, és Ön is eséllyel indul a nyereményekért. A promóció Részvételi Feltételeit keresse bankfiókjainkban vagy weboldalunkon! VELÜNK KÖNNYEBB ■z? 0640484848 www. raiffeisen. hu/univerzál Raiffeisen BANK HIRDETÉS közel a környezethez 10 000 Ft-ért beszámítjuk régi készüléked, a vezetékest is pannon A10 000 forintos kedvezmény 2007.11.06. és 2008.01.13. között, új tarifacsomag vásárlásával érvényes. Prakti­kum és Pannon Limit esetén 1 éves. Pannon 60-1200 előfizetésnél 2 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén. A ked­vezmény az akciós árlistában feltüntetett összegből kerül levonásra, nem halmozható, és más kedvezményekkel nem vonható össze. Amennyiben az új készülék ára kevesebb, mint 10 000 forint, a készülék 0 forintért elvihető. A Pannon a különbözet értékét nem téríti meg. A kedvezmény további feltétele, hogy a leadott mobilkészülék az IMEI-száma, a vezetékes telefon a típusa (márkája) alapján azonosítható legyen, valamint a készüléket leadó előfizető a készülék tulajdonjogáról nyilatkozzon. A készülékajánlat 2007-12. 04-től 2008. 01. 02-ig érvényes. A készülék csak Pannon SIM-kártyával használható. További részletek és készülékajánlatok a Pannon üzleteiben. Telefonos Ügyfélszolgálat: 1220. www.pannon.hu

Next

/
Thumbnails
Contents