Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-27 / 297. szám
2007. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Ajándékkal teli szatyrok (Folytatás az 1. oldalról) Szivárvány, Ábel és Jövőnkért lakásotthon gyermekei adtak elő betlehemes karácsonyi verseket zenei kísérettel. A Napsugár tagóvodások karácsonyi történettel, énekkel léptek fel, valamint Kail Karolina család- gondozó mesélte el „A suszter cipője” című mesét. A Szavária táncegyüttes két tánccsoportja tartott bemutatót, s az intézmény dolgozói közös énekléssel zárták az ünnepi műsort. Ezután következett az ajándékosztás. Mindenki nevét felolvasva adták át az intézmény munkatársai az alaposan megpakolt, ajándékokkal teli szatyrokat, melyek tartalmazták a Madách gimnázium és az adventista egyház által gyűjtött „cipődoboz”-adományokat is. A legtöbb család két nagy szatyor karácsonyi ajándékkal térhetett haza. A rendezvényt támogatta a salgótarjáni Tesco hipermarket, a Metkont Kft., a Nógrádi Gazdaságfejlesztő Kht., a salgótarjáni és lucfalvai baptista gyülekezet, a Demarco Divatház, a Kakuk Autóház Kft., az Asia Kft., a Csarna Mx Racing, a Sütő ízes Kft., a Reál Élelmiszer Szarvas- gede, a CBA Héhalom, Pál László és családja, a Dánon Kft. Budapest, a Karancs Épker Üzletház, az adventista egyház, valamint a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium. Játékok aprópénzből Kazár. A község vállalkozói megkezdték a jövő márciusban megszűnő egy- és kétforintosok gyűjtését. A befolyt összegből az óvodába vásárolnának játékokat és a játszóteret bővítenék az akció szervezői. Összefogtak Szurdokpüspöki. A vöröskeresztesek kezdeményezésére szinte az egész település összefogott, hogy a nehézsorsú gyerekeknek örömet szerezzenek. Óvónők, képviselők, vállalkozók, a helyi lelkész együttes munkája nyomán, szépen becsomagolt ajándékok, édességek kerültek a Nógrád Megyei Vöröskereszt ajándékosztójának a zsákjába, ezeket a napokban kapják meg a gyerekek. Monitort kaptak ajándékba Képünkön az adomány átadói és a kórház dolgozói a műszerrel Szabó A. Balassagyarmat a karácsonyi' ünnepeket megelőző napokban a Medirex Zrt. a törökbálinti székhelyű Happy Box Kft-vel összefogva értékes ajándékkal lepte meg a Dr. Kenessey Albert KórházRendelőintézet fertőző osztályának gyermekrészlegét. A Medirex nevében Tóth Ákos kereskedelmi képviselő, a Happy Box képviseletében Simon Gábor irodavezető egy betegőrző monitort adományozott a kórháznak. A készülék elősegíti a páciensek paramétereinek mérését, ezáltal megkönnyíti a diagnózis felállítását. A Happy Box ezen kívül plüssállatokkal, játékok tömkelegével érkezett a dr. MazzagÉva vezette osztályra. Simon Gábor elmondta: cégük minden évben folytat karitatív tevékenységet, a Medirex pedig tudta, hol van az adományra a legnagyobb szükség. Dr. Szabó Géza, a kórház igazgatója hozzátette: az intézmény beszállítói köréből több céget megkeresett, segítséget kérve kórháza számára, s a Medirex reagált a leggyorsabban.- E hasznos, értékes és hiánypótló eszköz örömet szerez nekünk. Szép, jó és előrevivő dolog egy ilyen adományozás - mondta az intézményvezetője. Táncos emlékidéző Szabó Andrea RimÓC. Vincze Ferenc táncos adatközlő, a népművészet mestere valóságos fogalommá vált a községben, s nem túlzás azt mondani, hogy a magyar néptánc történetében is. A 2001 decemberében elhunyt mester születésének századik és halálának hatodik évfordulója alkalmából a község önkormányzata és hagyományőrző csoportjai emléknapot, s annak keretében palóc gálaműsort rendezett a település sportcsarnokában december 22-én. A rendezvényen tiszteletét tette az esemény fővédnöke, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, de megjelent Borenszki Ervin és dr. Nagy Andor ország- gyűlési képviselő is. A nap ünnepi szentmisével vette kezdetét Vincze Ferenc emlékére, majd megkoszorúzták a száz éve született táncos sírját. A közönség megnézhette a Vincze Ferenc életéről szóló filmet, s aztán jött az emléknap legszínesebb része: a palóc gála és táncház, amely Gyebnár László ötletét valósította meg. Azon néptánccsoportok tagjai, koreográfusok és néptáncpedagógusok, akik még személyes kapcsolatot tartottak Feri bácsival, most táncukkal, énekükkel hajtottak képletesen fejet annak az embernek a munkássága előtt, aki őrizte és továbbadta a népi hagyományokat. Dr. Felföldi László, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete tudományos igazgatóhelyettese, táncfolkiorista levelét Paluch Norbert, a Nógrád táncegyüttes művészeti asszisztense, az esemény rendezője olvasta fel. Vincze Ferenc amépművészet táncos-énekes mestereinek egyik legkiválóbb képviselője volt, aki beírta a nevét a magyar folklórkutatás és hagyományápolás aranykönyvébe. A nagy mesterek emlékét nem szobrok, s lábnyomukat nem a kőnyomatok fogják megőrizni, mint a híres művészemberekét, hanem az a sok tízezer, s lassan több százezer fiatal táncos-énekes, akik az ő táncaikat járják és dalaikat éneklik az együttesekben, a táncházakban és a művészeti iskolákban. Vincze Ferenc, Fülöp Ferenc, Karsai Zsig- mond és a többi mester mögött generációk sokasága rejtőzik, akik ezt a mozgáskultúrát és ezt a zenei hagyományt használták-csi- szolták máig. A Népművészet Mestere cím az egész magyar nemzet elismerését jelentette számukra, de ők mindig megmaradtak rimócinak, lőrincrévinek, decsinek. Vincze Ferenc megélte a rimóciak kemény paraszti életét, s részese volt a huszadik századi magyar sorsnak - háborúknak, meg- csonkítottságnak, szabadulásnak. Jó megfigyelőképessége, biztos emlékezete, szép hangja, jó mozgáskészsége és örömre hangolt egyénisége azonban kiemelte őt nemzedéke sorából. Mindenütt élővé tudta varázsolni azt a gazdag hagyományt, amely a faluban már csak az emlékezetben élt. Azóta a rimóci csárdás, a huszárverbunk és a leányok-asszo- nyok karikázója a néptáncmoz-galomban széles körben ismert és közkedvelt tánccá vált, Magyarországon és külföldön egyaránt. Ehhez nagyban hozzájárult a rimóci hagyományőrző együttes és a Holecz Istvánná, Feri bácsi táncos párja, aki 1999-ben szintén megkapta a Népművészet Mestere címet. Paluch Norbert megköszönte azt, hogy mintegy kétszáz táncos jött el tisztelegni Vincze Ferenc emléke előtt. A rimóci hagyományos zenei kultúráról elmondható: a felvételek, illetve a helyszíni gyűjtések azt bizonyítják, hogy először a környéken általános duda, majd a nagylóci, mohorai, illetve szécsényi cigánybandák voltak a falu természetes táncalkalmainak zeneszolgáltatói. A nógrádi dudazene, illetve az említett vonósbandák repertoárja tartalmazza e táj zenefolklórjának legarchaikusabb, legszebb darabjait is. A Gyöngyösbokréta-mozgalom részeként 1935-ben megalakult a rimóci hagyományőrző együttes, amely 1969-ben alakult újjá, s 1973-ban létrejött egy másik csoport is. Az együttesek fellépéseihez évtizedeken keresztül a helyi rezesbanda szolgáltatta a zenét. Stílusosan most is a rimóci rezesbanda nyitotta meg a gálát, amelyen Vincze Ferenc fia, Béla is táncolt feleségével. Ő az, aki a mester hét gyermeke közül édesapja nyomdokaiba lépett. Az előadás zenei kísérője a Dűvő zenekar volt. Színpadra léptek az Ágasvár, az Iglice, az Ipoly, a Karancs, a Kazár, a Muzsla, a Nógrád és a Palóc táncegyüttesek, valamint a két rimóci hagyományőrző csoport és a Rokolya énekegyüttes. A közönség láthatta táncolni Hájas Tibor és Hájasné Nagy Anikó, Gyebnár László és Dobos Beáta, Szmolenszki Gábor és Dénes Annamária, valamint Szabó Szilárd és Németh Ildikó párosait is. A palóc emléknap táncházas mulatsággal ért véget. A résztvevők a Dűvő autentikus zenéjére járhatták évszázadok átörökített lépéseit. Közmeghallgatás Sz. F. Szécsény. A város képviselőtestülete december 22-én tartotta közmeghallgatással egybekötött ez évi utolsó testületi ülését. A közmeghallgatáson Bállá Tibor a posta felé vezető lépcső rossz állapotáról, a városháza felújításának a fontosságáról, a várkertben a vandálok rongálásáról, a tűztorony felújításról szólt. Megkérdezte, hogy ha az önkormányzat eladja a városi könyvtár épületét és annak kertjét, mi lesz az ott lévő, védelem alatt álló fával? Megköszönte, hogy a Rákóczi Városa Alapítvány által - amelynek ő az elnöke - 2000- ben a városnak ajándékozott II. Rákóczi Ferenc köztéri bronzszobrát az önkormányzat kivilágíttatta. A válaszadásban elhangzott, hogy az önkormányzat tervezi a városháza felújítását, intézkedést foganatosítanak a város és várkert értékeinek megvédésére. Ameny- nyiben a könyvtár és annak parkja eladásra kerül, a fa továbbra is ott marad. Özvegy Bunder Ferencné több virágot szeretne a házak előtti parkokban látni. Kifogásolta, hogy egyes személyek a házuk előtti közterületet virágok helyett burgonyával és más haszonnövényekkel ültetik be. Gyarmati Attila, a bölcsőde, óvoda, általános iskola, gimnázium és szakközépiskola igazgatója elmondta, hogy intézményükben a közelmúltban volt a Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának ülése. Meglátogatták iskolájukat, a földrajztanárok országos egyesületének a tagjai is. Mindkét közösség látogatást tett a városban és elismerően nyilatkoztak Szécsényről. Ott volt a közmeghallgatáson, Késmárki András 10. osztályos középiskolás, aki részt vett Tajpejben a nemzetközi junior természettudományi diákolimpián és egyéniben a harmadik helyen végzett. A fiú röviden beszámolt a versenyről, élményeiről és megköszönte a testületnek a támogatását. Dr. Havasi Zoltán képviselő javasolta, hogy a következő közmeghallgatásra hívják meg a városi rendőrkapitányságot is. Több olyan probléma is felvetődött, mint például a fiatalok italozása, randalírozása, s a rongálás, amely ellen összefogva együtt hatékonyabban lehet fellépni. Kápolnaszentelés és áldás (Folytatás az 1. oldalról) Azt mondta: minden újszülött gyermekben a Jóisten saját módon Isten gyermekének ajándékát bízza ránk. A szentmise végén Gyönyör László, a falu lelkipásztora is megköszönte a kápolna felújítása során tapasztalt példaértékű hozzáállást. Tóth Tihamér polgármesternek átadta a pápai áldás díszoklevelét. A szentmise után mindenki a kápolnához vonult, ahol Beer Miklós kérte a Jóistennek az áldását a kápolnára.- Istenünk te hajlékot készítesz magadnak a képmásodra teremtett emberben, de veled való találkozás helyéül elfogadod, hogy kőből is házat építsünk nevednek. Kérünk, mennyei áldásoddal töltsd el ezt a felújított kápolnát, hogy mindazok, akik itt szent fiadnak halálát és feltámadását ünnepelik, Nepomuki Szent János közbenjárására elnyerjék tőled a mennyei javakat és a földi élet számára bűnbánatot, vigasztalást, megerősítést és a békét. Legyen ezen megszentelt hely mindazoknak, akik ide betérnek hálát adni, a kéréseiket eléd tárják, meghallgatást nyerjenek és a kegyelem ajándékával halmozd el őket, hogy az igaz hit hirdetői legyenek. Gyurnyik József vezényletével a Jubilate Deo kórus előadásban felhangzott a Tedeum, miközben dr. Beer Miklós megáldotta, megszentelte a felújított kápolnát, amelynek a falán márványtáblába vésve-írás őrzi: 1767-ben épült Isten dicsőségőre, Nepomuki Szent János tiszteletére. Felújítva 2007-ben. Tóth Tihamér polgármester beszéde és a szentmise után a Jubilate Deo énekkar tette emlékezetessé az ünnepet