Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-19 / 293. szám
2007. DECEMBER 19., SZERDA 6 GAZDASÁG Kisebb hiányt vár az idei évre a PM csökkentette az idei államháztartási hiányra vonatkozó prognózisát a pénzügyi tárca. Az önkormányzatokkal együtt 6 százalék lehet a bruttó nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyított hiány a korábban jelzett 6,2 százalék helyett. Ennek egyik oka, hogy a minisztériumok néhány tízmilliárdot tudnak j elkölteni a novemberben felszabadított 162 milliárdos tartalékösszegből. Hárommiiliárdot hoz a Knorr-Bremse KUTATÁS-FEJLESZTÉSRE több mint hárommilliárd forintot fordít 2009-ig a Knorr- Bremse. A világ vezető közúti haszonjármű és vasúti fék-, felfüggesztés- és menetdinamikai rendszerek gyártójának budapesti és kecskeméti telephelyeit egy- aránt érinti a fejlesztés. Ama megrendelt ajándék még időben megérkezik AZ ON-LINE ÁRUHÁZAK többsége a hét közepéig vásárolt termékeket még az ünnep előtt eljuttatja a vevőkhöz - számol be a Világgazdaság. A legfrissebb felmérés szerint a magyarok 7 százaléka vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat a világhálón keresztül. A BUX-index 2007. december 18-án 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK >*• <» Részvény Utolsó ár ÍR) Változás (%} MüóR Richter 41200 +3,26 4318 MTelekom 920 + 1,88 894 Pannonplastl 445 + 1,47 223 Synergon 1796 +0,96 352 Danubius 8905 +0,06 105 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó«(R) Vatozás{%) MüóR OTP 8680 -0,80 17316 Mól 24400 -0,59 5536 Rába 1871 -0,48 135 Fotex 862 -0,35 563 Egls 19 510 -0,20 295 A BUX-index az elmúlt napokban 27 400 27000 26 755 26 751 26619 26600 26 663 vr^\ 26200 26549 \ 25 800 25 942 25400 .............................. ............... 250 00 24 600.______________________________ por t/12.10 12.11 12.12 12.13 12.1412.17 FORRÁSÁÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 18-án. /Ft $/Ft /$ 4 4 t wm *8888 254,47 176,86 1,44-0,35 Ft-0,74 Ft +1 cent Harc a megtévesztés ellen késlekedés Hónapokat csúszik a magyar törvény megalkotása A jövőben nem lehetne a gyermekeket arra ösztönözni a reklámokban, hogy vegyék meg a terméket, vagy győzzék meg a szüleiket a vásárlásról Késik a tisztességtelen kereskedelmi módszerek visszaszorítását szolgáló jogszabály. Az egyelőre csak munkaanyag formájában létező' törvénymódosítási csomagban tetemes bírságok szerepelnek szankcióként. Kosa György Az Európai Unió közös piacán nincs helye annak a kereskedőnek, amelyik nyomást gyakorol az emberekre, megtéveszti, netán zaklatja őket. Ez az az elv, amely alapján megszülettek a tisztességtelen kereskedelmi módszerekről szóló uniós irányelvek. A megtévesztő, félrevezető reklámok, az agresszív értékesítési technikák ellenében készült szabályozás ugyanazt a védelmet nyújtja az EU bármely fogyasztójának - függetlenül attól, hogy a sarki boltban vagy egy külföldi weblapról vásárol-e. Az irányelveket december 12-éig kellett volna átültetni a saját jogrendjükbe a tagállamoknak, ám ennek csak tizennégy ország tett eleget a huszonhétből. A többiek ellen eljárást indíthat az Európai Bizottság. ■ Csalogató reklám, ami arra biztat, hog}' nagyon alacsony áron vásároljuk meg a reklámozott terméket, amiből nem rendelkezik ésszerű mennyisé gű raktárkészlettel a cég. m Gyermekek közvetlen felszé lítása, hogy a reklámozott terméket vegyék meg, vagy szüleiket győzzék meg a vásárlásról. Magyarország nincs a tizennégyben - tudtuk meg Kovács Krisztinától, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szakértőjétől. Szerinte egyébként a körvonalazódó szabályozásnak köszönhetően a fogyasztók sokkal inkább tisztában lehetnek majd azzal, mit lehet velük megtenni, mit nem, ■ Piramiselvre épülő reklámozási rendszer, amelyben az ellentételezés más fogyasztóknak a rendszerbe vonásából ered. m Olyan hamis kijelentés, hogy a termék csupán korlátozott ideig áll rendelkezésre, és íg}' megfosztják a fogyasztót a megalapozott döntéshez szüksé ges megfelelő tájékozódástól. és hová fordulhatnak tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat esetén. A jövőben például nem lehetne azt állítani egy termékről, hogy gyógyít, ha azt nem tudja bizonyítani a gyártó, forgalmazó. A gazdasági tárca szakértői kérdésünkre nem nyilatkoztak arról, hol tart az egyeztetés. Csak annyit árultak el, hogy az idén már biztosan nem nyújtják be a parlamentnek a törvényt. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) egyetért az uniós irányelvekkel, ám túlzónak tartja, hogy akár ötszázmillió forint bírságot is ki lehet szabni. Bár jelenleg nincs felső határa a fogyasztóvédelmi bírságnak, a gyakorlat szerint átlagosan három-négy milliós büntetések jellemzőek - magyarázta Vámos György főtitkár. Az OKSZ szerint a bírságot a vétséggel arányosan kellene megszabni. Év végéig meg kell kötni az új autóbiztosítási szerződéseket A karácsonyi rohanás közben az autósoknak nem árt végiggondolniuk, hogy mindent elintéz- tek-e a jövő évi kötelező biztosításuk ügyében. Mintegy hétszázezer autós döntött úgy az idei szezonban, hogy másik társasággal kötne szerződést a jövő évre. A teendők azonban nem értek véget az előző biztosítás megszüntetésével. Elsőként érdemes utánanézni, hogy a felmondás eljutott-e időben a meglévő biztosítóhoz. Ha nem, akkor hiába köt valaki új szerződést, a régi kötelezője marad érvényben a következő évre is - Figyelmeztet közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége. Új biztosítást csak akkor lehet kötni, ha az előző valamennyi díját rendezte az autótulajdonos. ■ Január végéig meg kell fizetni a jövő évi biztosítások első djját. Legkésőbb december 31-éig meg kell kötni az új szerződéseket. Azoknak is figyelniük kell arra, hogy valóban aláírják az év vége előtt a szerződést, akik közvetítők útján váltottak biztosítót. Szintén az autós felelőssége, hogy az első díjat január 31-éig befizesse. Erről akkor is érdemes gondoskodnia, ha a biztosítótól nem kapott számlát vagy csekket, mert csak így kerülheti el biztosan az esetleges későbbi kellemetlenségeket. A fenti két határidő elmulasztása esetén az autós érvényes biztosítás nélkül maradhat, aminek a következményei akár ellenőrzés, akár baleset esetében súlyosak lehetnek. Ha a biztosítás nélküli járművel valaki balesetet okoz, a tulajdonosnak a kárral összefüggő valamennyi költséget állnia kell. Közúti ellenőrzés esetén pedig a hatóságok kivonathatják a forgalomból a biztosítatlan járművet. ■ T. M. Néhány tisztességtelen kereskedelmi módszer HIRDETÉS Munkáltatók, munkavállalók, munkavédelmi képviseló'k, érdekképviseleti szervek figyelmébe! Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF): 2007. október 1-től Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálatot működtet A tanácsadás kiszélesítésével a jövőben, a regionális munkavédelmi felügyelőségek székhelyén és a városi irodákban, a hatósági munkától jól elkülönítetten 2-3 fő munkavédelmi felügyelő tanácsadó kizárólag tanácsadási feladatokat lát el, a telefonos Munkavédelmi Információs Szolgálat további működtetése mellett. Tevékenységük célja a munkavédelmi ismeretek mind szélesebb körű terjesztése, a munkabalesetek számának csökkentése. A munkáltatók, munkavállalók és az érdekképviseleti szervek bizalommal fordulhatnak a Szolgálathoz, mert a tanácsadás kapcsán a munkavédelmi felügyelő tanácsadókhoz eljutatott adatokat, információkat szakembereink elkülönítetten kezelik. Felhasználásuk kizárólag statisztikai célra - személyazonosításra alkalmatlan módon - történik. Tanácsadási tevékenységünknél elsődleges szempont az együttműködés és a segítségnyújtás. Munkavédelmi felügyelő tanácsadók a szolgáltatás során telefonos, személyes és írásos tájékoztatással segítik, hogy a munkáltatók, munkavállalók, érdekképviseleti szervek megismerjék a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények kialakításához szükséges előírásokat. A munkáltatók optimális megoldást tudjanak választani a munkavédelmi feladatok ellátására. Tapasztalatainkat megosztjuk a tanácsot kérőkkel, így segítünk nekik abban, hogy elképzeléseik valóban hatékonyan valósuljanak meg, a biztonságos foglalkoztatás feltételeinek hiánya ne tájékozatlanságukon alapuljon. OMMF Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat Észak-magyarországi Munkavédelmi Felügyelőség (illetékességi terület: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Telefoni elérhetőség: munkanapokon (kivéve a meghirdetett hivatalszüneteket) hétfőtől-csütörtökig: 8.00-15.00 pénteken: 8.00-12.00 Közvetlen telefonszám: 46/562-080; 46/562-050; 46/562-062 Általános félfogadás: Miskolc, Szentgyörgy u. 40-44. minden héten kedd és csütörtök 8.00-14.00 Eger, Szarvas tér 1. minden hónap III. kedd 10.00-13.00 Salgótarján, Múzeum tér 1. minden hónap IV. kedd 10.00-13.00 Elektronikus elérhetőség: em-munkaved-tan@ommf.gov.hu Nem kell nyugtát adniuk az alkalmi őstermelőknek Jövőre indulhat az M43-as sztráda építése A tervek szerint 2008-ban elkezdődhet a Szegedet a nagylaki határátkelőhellyel összekötő M43- as autópálya építése - jelentette be Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára Makón. A kétszer kétsávos sztráda építéséhez uniós támogatást is igénybe kíván venni a tárca. Az elképzelések szerint a beruházás költségeinek 85 százalékát fedezné az uniós forrás. A támogatási szerződés aláírása után lehet kiírni a közbeszerzési eljárást. Csicsely Gábor, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztési Zrt. projektvezetője közölte: a Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakasz megépítéséhez már beszerezték a jogerős környezet- védelemi és építési engedélyeket, a területszerzés és a régészeti feltáráshoz kapcsolódó szerződéskötés jelenleg zajlik, a leletmentés tavasszal elkezdődhet. A Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakasz építése 2009-ben kezdődhet el, és várhatóan 2011-2012-ben fejeződhet be. ■ Z. H. Nem kell a jövőben adószámot kérniük, illetve számlát, nyügtát adniuk azoknak az őstermelőknek, akik alapvetően saját maguk, illetve a családjuk számára termelnek mezőgazdasági terméket, de ha feleslegük keletkezik, azt alkalmi, eseti jelleggel értékesítik a piacon - hangsúlyozta érdeklődésünkre Herbály Imre, a parlament mezőgazda- sági bizottságának alelnöke. Ehhez azonban egy csak erre a tevékenységre jogosító őstermelői igazolványt kell kiváltaniuk majd. Erre a maximum egy hektár termőfölddel, vagy 0,3 hektár szőlő-, illetve gyümölcsterülettel rendelkező őstermelők lesznek jogosultak. Az erről szóló kormányrendelet legkésőbb január végéig megszületik. Komoly riadalom támadt az őstermelők körében a múlt héten, amikor az adóhatóság közölte: jövőre nekik is kell adószám, és megszűnik az a mentességük, hogy ötszázezer forintig nem kell számlát, illetve nyugtát adniuk. A jövő év elején hatályba lépő áfatörvény-módosítás ugyanis kimondja, hogy adóköteles tevékenységet csak adószámmal lehet folytatni. Mindez azokra az őstermelőkre érvényes, akik üzletszerűen, rendszeresen értékesítenek - magyarázta Herbály. Nekik mindenképp kell az adószám jövőre, és bizonylatot is kell adniuk. Az adószámot az első értékesítésig kell kiváltani. Azoknak is kell számlát vagy nyugtát adniuk, akik nem felvásárlónak értékesítenek. Ötmillió forint alatti bevételnél célszerű alanyi adómentességet választaniuk. Ebben az esetben az adószámot 2008. január 15-éig kell kiváltani, és az alanyi adómentesség választásáról is eddig az időpontig kell nyilatkozni. Ha valaki elmulasztja a határidőt, igazolási kérelmet terjeszthet be az adóhatóságnak, amely egyedileg elbírálja, hogy valóban önhibáján kívüli ok miatt késlekedett az őstermelő. ■ Tóth M. ■ Az üzletszerűen értékesítő őstermelőknek kell adószám.