Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-19 / 293. szám
2 NÓGRÁD MEGYE 2007. DECEMBER 19., SZERDA Díjat kaptak K.L. Pásztó város önkormányzati képviselőtestülete által alapított Ágasvári Lajos-díj elismerésben részesítette nemrégiben Illés Rudolfné óvónőt és Balogh Tiborné tanárnőt. Illés Rudolfné 1967-ben Budapesten kezdte óvónői pályáját. 1973-ban került a illés Rudolfné pásztói II. számú összevont napközi otthonos óvoda hasznosi részlegébe. 1979-ben Mátrakeresztesen az újonnan kialakított tagóvoda vezetői teendőivel bízták meg. lelkiismeretes pedagógiai munkája, az új iránti fogékonysága, tudatos kapcsolatépítése segítette vezetővé válásának folyamatát. 1994-ben kapott megbízást a pásztói székhely óvoda vezetésére és egyben az összevont óvoda vezetőhelyettesi tisztére, melyet azóta is ellát. 40 évet töltött az óvónői pályán, a közoktatási reformokat, a szakmai innovációt kihívásnak tekintette. Alkotó munkával jelentős részt vállalt a „Százszorszépet százszor jól” címet viselő helyi nevelési program kidolgozásában, az intézmény minőségfejlesztési rendszerének kiépítésében. Pályázatok írásával, adományok gyűjtésével járult hozzá az óvoda nevelési feltételeinek javításához. A Százszorszép Óvodásokért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Szívesen nyújt segítséget szakmai kérdésekben, magánéleti gondokban egyaránt, kifinomult érzékkel kezeli a felmerült konfliktusokat. Példaértékű közösségformáló tevékenységével meghatározó személye a nevelő- testületnek. Balogh Tiborné, magyar-orosz szakos diplomát szerzett, majd később a német szakot is elvégezte. Volt munkaközösségvezető, igazgató, illetve 10 éve igazgatóhelyettesként látja el feladatát a pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Éveken keresztül a Pedagógus Szakszervezet titkáraként képviselte kollégái érdekeit Törekedett arra, hogy tudását, tapasztalatát átadva segítse az általános iskolákban sokszor elszigetelten dolgozó kollégák szakmai és pedagógiai munkáját, fejlődését. Igényességével, új iránti fogékonyságával és felkészültségével tűnt ki környezetéből. Nagyfokú felelősség és elhivatottság jellemzi munkáját a helyi oktatás irányításában, munkájában elsődleges szempont mindig a gyerek, a diákok érdekének szem előtt tartása. Alapossága, következetessége, céltudatos és tervszerű munkája, tantárgya tanításában elért eredményei a megyei versenyeken és országos tanulmányi versenyeken szerzett sikerek önmagukért beszélnek. A tam'tás mellett a gyerekek szabadidős-tevékenységével is sokat foglalkozik. Nyaranta külföldön és belföldön nyelvi és országjáró táborokat tervez és szervez. Tanárként és nevelőként kollégáival és diákjaival a tiszteleten, megértésen és sze- reteten alapuló kapcsolatot épített ki, mely segített a helyes értékrend kialakításában és követésében. Illés Rudolfné Tanulságos tűzesetek November második felében több tanulságos tűzeset történt Pásztón és környékén. Valamennyi esetben a pásztói önkéntes tűzoltóság szakemberei avatkoztak be és rövid idő alatt, önerőből oltották el a tüzeket - tájékoztatta lapunkat Csépe Zsolt tűzoltó százados, a városi önkormányzati tűzoltóság parancsnoka. Kerekes Pásztó. Kétszer a tüzelő - fűtőberendezés, illetve kéménybe szabálytalanul épített gerenda miatt csaptak fel a lángok. Itt szeretném felhívni figyelmüket a szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén) üzemelő készülékek használóinak, hogy a tüzelő-fűtő berendezés és az égéstermék-elvezető, valamint a környezetében lévő éghető anyag között olyan távolságot kell tartani, illetve olyan hő- szigetelést kell alkalmazni, hogy üzemeltetés mellett ne jelentsen az éghető anyagra gyújtási veszélyt. Olyan kéményt sem szabad használni, amelynek falába éghető anyagú épületszerkezet (fagerenda, szarufa) van beépítve vagy amelyeknél az időszakos vizsgálatot és tisztítást nem végezték el. Egy esetben húsfüstölés közben kapott lángra a melléképületben elhelyezett füstölő. A gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült megmenteni a faszerkezetű melléképület felét és a lakóházat. Ilyen tevékenység végzése közben ügyelni kell arra, hogy környezetére tűzveszélyt ne jelentsen, és a füstölés ideje alatt őrizetlenül ne hagyjuk a füstölőt. A helyszínen mindig tartsunk készenlétben olyan eszközt és felszerelést, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható és eloltható. E sorok írása közben ismét pusztított a vörös kakas. Csütörtökön a kora reggeli órákban Pásztón egy tárolásra használt épület gyulladt ki. Most is a helybeli tűzoltóknak köszönhető, hogy a szomszédos garázsokra és a bennük lévő autókra nem terjedt át a tűz. Végezetül a közelgő karácsonyi ünnepek veszélyeire hívnám fel figyelmüket. Sajnos az elmúlt évek sem múltak el karácsonyfatűz nélkül, melyek nem egy esetben tragédiával végződtek. Egy kis odafigyeléssel tudjuk békéssé, boldoggá és tűzmentessé tenni az ünnepeket: sosem hagyjuk a meggyújtott adventi koszorút és a csillagszórót őrizetlenül. A lakás elhagyása esetén vagy lefekvés előtt oltsuk el az égő gyertyákat. Az adventi koszorú alá nem éghető anyagú alátétet, tálcát tegyünk. Csak kifogástalan műszaki állapotú és engedélyezett elektromos égősort és füzért használjunk. Az egyik oltási helyszín A kórház nincs és nem is lesz eladva, de kell a segítség Pásztó. A kórházzal kapcsolatos legutóbbi írásunkban az intézmény vezetése segítségért fordult a környék lakosságához, önkormányzatokhoz. Az eltelt időszak eseményeiről kérdeztük dr. Boczek Tibor igazgató-főorvost. esla- Először is szeretnék köszönetét mondani a pásztói, és Pásztó környéki lakosoknak, hogy a november elején tett kórházi felhívásra többen nyújtották a kezüket és anyagi segítséget nyújtottak a kórház a működéséhez. Sajnos nagyon sok tévhit van a városban továbbra is a támogatást illetően. Vannak ellenlábasok, vannak emberek, akiknek az az érdeke, hogy feszültséget szítson. Azt is ki merem jelenteni, hogy ezeknek az embereknek, az az érdekük, hogy a kórház becsődöljön, és ne tudjon működni. Sajnos ez az ellenpropaganda jelenleg is működik, megosztja a lakosságot. Ennek következtében, nem olyan mértékben történik meg a lakossági támogatás, mint ami számomra megnyugtató lenne, hogy a felhalmozott hetvenmillió forintos adósságunkat jelentősen csökkenteni tudjuk. A hónap végéig 4,4 millió forint támogatás érkezett és még egyszer azt tudom mondani a betegek, dolgozók, a kórház és a város vezetése nevében, hogy köszönjük szépen mindenkinek a segítségét és felajánlását. Nem záródott be ez a lehetőség, akinek van módja és lehetősége, természetesen folyamatosan várjuk a közalapítványunk számlájára a felajánlásokat, támogatásokat. Nagyon sok tévhit van abból adódóan is, hogy a kórház kéregét, hogy a későbbiekben hányszor kell még adni a betegeknek, hozzájárulást a lakosoknak. Több helyen, több fórumon elmondtam, nyomatékosan kihangsúlyoztam, hogy ez csak egy, egyszeri támogatás.- Mi várható jövőre?- A 2008. évre, a mai árakkal, bekalkulálva a várható energia-, élelmiszer- és egyéb áremelkedéseket, valamint a mai társadalombiztosítási finanszírozást ismerve, figyelembe véve elkészítettük a kórház költségvetési tervezetét. Ebben világosan látható, hogy amit november hónapban ígértünk, a további veszteségtermelés megállt. A jövő évben a havi bevételeink a betegek ellátására, a dolgozók bérére, és az épületek fenntartására szükséges költségeket fedezni fogják, de ezt a hetvenmillió forintos veszteséget meg kell szüntetni, amennyire lehet, csökkenteni kell. Nagyon fontos, hogy hosszú idejű szállítói tartozásunk ne maradjon, hiszen ha bármi negatív hatás bekövetkezik, például a kazán elromlik és több tízmillió forintos javításra kerül sor, vagy az épületek valamelyikében olyan változás történne meg, ami nagyobb költséget jelentene, a kórház csődközeli helyzetbe kerülhetne. Ezt nem szabad megvárni, hiszen ekkor elveszíthetné a lakosság a kórházát. Már oly sokszor a pásztói, Pásztó környéki emberek kinyilvánították a kórház iránti hűségüket, szeretetü- ket, hogy szükségük van erre az intézményre, és azt mondhatom, {/ S ^ Dr. Boczek Tibor hogy a kórház vezetése és dolgozói továbbra is azon fáradozik, hogy ugyanazzal az odaadással, ugyanazzal a színvonallal tudjuk a betegeinket gyógykezelni, mint ezt korábban tettük.- Milyen más módon lehetne megszüntetni a veszteséget?- Ennek a hetvenmillió forintnak a megszüntetése több módon lenne lehetséges. Ugye nem lehet és nem szerencsés azt hangoztatni, hogy a kórház vezetése, dolgozói tehetnek arról, hogy egy ilyen veszteségállomány halmozódott fel. Nem a kórház dolgozói tehetnek erről, hiszen ezt már többször, több helyen kihangsúlyoztam, egyszerűen megváltozott a kórház működtetési szerkezete, ezzel megváltozott az intézmény finanszírozása is. Kezdetben 317 millió forintot vontak el a kórház működésétől. A rengetek intézkedésünk, elbocsátások, átszervezések ellenére ebből az elvont összegből adódott hiányt le tudtuk csökkenteni hetvenmillió forintra, de ezzel már önerőből a kórház vezetése nem tud megbirkózni. A bevételek növelése folyamatban van, de egy javaslat, egy ötlet, amikor megszületik, hogy milyen tevékenységet tudnánk és kellene végezni bevételnövelés céljából, mire az megvalósul, realizálódik, megkapjuk a hozzá szükséges engedélyeket, az a mai tapasztalatok szerint legalább öt-hat hónapos időintervallumot vesz igénybe. Adódik a kérdés, hogyan tehetne csökkenteni a veszteséget? Lehetne csökkenteni úgy is, hogy több tíz embert elbocsátunk a kórházból. Harminc-negyven ember elbocsátásával ezt a hetvenmillió forintot egy év alatt nullára lehetne csökkenteni. Ám ez nem célja az intézménynek, ez nem egy járható, követhető utat jelent, hiszen, úgy gondoljuk és nekem hitvallásom, ahhoz, hogy a beteg örömmel jöjjön a pásztói kórházba, hogy megfelelő színvonalú gyógykezelést, és ápolási ellátást kapjon, akkor ahhoz a megfelelő létszámra szükség van. Még mindig több dolgozót foglalkoztatunk, mint az ÁNTSZ által előírt minimumkövetelmény. Számomra elfogadhatatlan hogy egy hatvanágyas osztályon két nővér dolgozzon és lássa el a betegeket. Szerencsére mi tudjuk biztosítani, hogy több, négy, öt, akár hat nővér is legyen egy nappali műszakban, hiszen ez alapvetően a betegek érdekeit szolgálja. Egy másik csökkentési lehetőség lenne az, hogy amit a betegellátásra fordítunk, dologi kiadási összegen kellene spórolni. Nekem megint csak hitvallásom, hogy ami a betegnek jár, amire a gyógyulásához szükség van, azt meg kell adni részükre. A legjobbat kell adni, nem szabad ezen spórolni, illetve elvonni ebből az összegből. így marad az, hogy lehetőség szerint intézkedésekkel újabb pénzforráshoz jussunk, akár azzal, hogy újabb pénzdíjas szolgáltatásokat indítunk be, és az ország különböző részéről jöjjenek betegek a kórház meglévő szabad kapacitásának a kihasználására. Ez a bevétel segítséget jelenthet, hogy a nem finanszírozott, vagy rosszul finanszírozott eseteket is el tudjuk látni. Szeretném még egyszer hangsúlyoznia lakosság felé, hogy ezen kezdeményezésünk egy egyszeri hozzájárulást jelent, nem célja az intézménynek, hogy havonta, félévente a lakosságot szólítsuk meg, viszont, hogy a kórház jövőre is stabil és működőképes legyen, hogy megvalósulhasson az a 800 millió forintos pályázati beruházás, amely jelenleg folyamatban van, reményeink szerint sikeres pályázat lesz, ahhoz kell a segítség. Ebből egy vadonatúj európai színvonalon felszerelt szakrendelést, járóbetegellátást,, tüdőgondozót kaphassanak környékünk lakosai, ehhez az szükséges, hogy a csődközeli helyzetből a kórház kibillenjen. Ehhez szeretném még egyszer kérni és megköszönni a lakosság támogatását.- Olyan hírek is terjengnek, hogy már el van adva a kórház?- E téren is nagyon sok tévhit van a köztudatban. Hozzám is eljutnak ilyen hírek, miszerint a városban azt beszélik az emberek, hogy miért adjunk, amikor már úgyis eladták a kórházat. Megveszi akár a polgármester, vagy akár az én nevemet emlegetik, vagy befektetői cégeket. Azt kell mondanom, hogy a város, a kórház vezetése világosan letette a voksát Minden fórumon hangoztatjuk, hogy nem értünk egyet a funkcionális működtetési privatizációval, hiszen ezzel olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülne az intézmény, és vele együtt a lakosság, ami elfogadhatatlan. Meg kell nézni a szomszédos kórházakban a több százas nagyság- rendű leépítést és amire az előbbiekben hivatkoztam, hogy bizony egy-egy osztályon csak két nővér dolgozik. Nekem meggyőződésem, hogy minőségi ápolás és ellátás egy hatvanágyas osztályon két nővérrel nem tud működni, hiszen ha egész nap mennek, akkor sem tudnak minden beteghez odaérni. El kell ezeket a tévhiteket hessegetni. Természetesen vannak olyan befektetők, akik állandóan keresnek bennünket, szeretnék működtetni a kórházat, de mi azért kezdeményeztük a mostani felhívási akciót is, hogy az önkormányzat nehogy rákényszerüljön egy olyan lépésre, hogy az intézmény csődhelyzetbe kerül, önerejéből nem tudja kifizetni a szállítók felé a tartozásunkat, és egy befektetőnek a pénzét kelljen ehhez felhasználni. Ezért kérjük a lakosságot és a kistérségi önkormányzatokat is, hogy az ő érdekükben megmaradhasson a pásztói, Pásztó környéki embereknek a kórháza, nem pedig arról van szó, hogy ezt a kórházat másnak odaadnánk, vagy elherdálnánk. Szó nincs erről - zárta tájékoztatóját a kórházigazgató-főorvos.