Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-11 / 286. szám
10 2007. DECEMBER 11., KEDD SZOLGÁLTATÁS DECEMBER 11. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Árpád nevű olvasóinkat! árpád. Az Árpa személynévből keletkezett, a régi magyar nyelvben szereplő -d kicsinyítő képzővel. Védőszentje: Szent Arpikász vértanú. Legismertebb Álmos fia, a honfoglalás törzseinek vezetője, Árpád, a magyar törzs vezére, aki rangja szerint gyula volt, a legfőbb ’ hadúr. Később a kende méltóságot is magához ragadta. Öt fiáról tud a történelemkutatás. Az első uralkodóház, az Árpád-ház őse lett. Sírját máig eredménytelenül keresik. Róla kapta Árpádföld, az Árpád híd, és az Árpád fejedelem útja a nevét. Latabár Árpád egy színészdinasztia tagjaként aratott - Kálmán öccsével együtt - sok sikert. Emlékezetes alakítást nyújtott a Mágnás Miska egyik ostoba grófocs- kája szerepében. Nap kel: 7.21, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kel: 9.14, nyugszik: 16.58. CSÜTÖRTÖKTŐL LEHŰLÉS reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 5-C 4 °C 3 “C 4 °C 5 °C 4 °C _ _ . .j£.eÁsépy á: Salgótarján Balassagyarmat Bátonytertffe Rétság w PászttM*»’ 5 °C 3 °C ,EMS EWS-^ Készíttette: zones Nógrád megyében ma a reggeli köd csak lassan ritkul. Időről- időre mérsékelt eső esik. Gyenge, változó irányú, néha kissé élénkebb északnyugati szél fúj. Reggelre újra köd várható. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 5 fok köré várható, szerda reggelre 3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdán havaseső. a Dél-Dunántúlon gyenge hóesés valószínű. A hét második felében erősen szeles, fagypont körüli időre. Időszakos napsütésre, mérsékelt havazásokra van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelőttig sűrű ködfoltok várhatók. Gyakori az eső is. Nyugat-Magyarországon erős széllökések várhatók. A szokásosnál jóval nagyobb követési távolságot kell tartani. Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig „KICSI". Az előrejelzésen felelős: Algner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobíle-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Siti s?c o-c Vizhőmérseklet Duna 4-6 °C Tisza 3-5-°C Balaton 4 C Velencei-tó 3 °C Fertő 3 “C Tisza-tó 3°C Tengerek Antalya 20 °C Bibione 14 “C Cote d’Azur 15°C REJTVÉNY WEST... STORY NÉLKÜL. LATINUL KÖPENY ~h> u KÁLIUM, LANTÁN u JUH NIKOTINBAN VAN! KÖZÖNSÉG VEGYI CSOPORT k T Y\J e. FRANCIA VÁROS KAMASZ ► L ▼ A N1 ANTARKT1KUS SZÁNTÓFÖLDI e L A N ír i & £ r SZABOLCSI FALU KESERŰ k TÁBLA RÉSZE! POSZT ► <9k ▼ e Y u Y SKANDINÁV MŰ UKRÁN VÁROS L jó L ÍR FONT RÉGI RÁDIÓMÁRKA e T KÓSZA DARAB! ELŐTAG: FÖLD PETŐFI SÁNDOR VERSE ►\/ ▼ e N c £ NEPTÚNIUM-A fÁ o u. KÖNYÖRÖG ►(L $ e £ ...SZÓ, PANASZ RUHÁT KÉSZÍT ► \J A BÉCSI NAGYPAPA ► o Á & MEGFEJTÉS: 930N3A KARÁCSONYI HITELAKCIÓ! Összege: 500 000 Ft, de lehet több és kevesebb is. Havi részlet: 11 000 Ft, illetve összegtől függően alakulhat. Futamidő: 72 hónap, de lehet több és kevesebb is, THM: 18,68 %. A megyében, ha a működési területen kívül lakik és hitelképes, a b.-gyarmati, rétsági, salgótarjáni, palotási, magyamándori fiókjainknál veheti fel, míg mások a lakóhelyükhöz legközelebbi kirendeltségünknél. Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet Igazgatósága ft December 9-i 1 3 6 11 12 19 27 29 36 38 JV. Kenő nyerőszámok 41 44 53 57 59 62 63 66 73 74 NAPI HOROSZKÓP 'h' nyilas (XI. 23—XII. 21.). Ügyes volt és ennek most érzi eredményét. Jó irányt vett élete, bár eddig sem panaszkodhatott. Ne higgye, hogy senki nem akarja az útját keresztezni. bak (XII.22-1.20.). A Bak-Hold hatására komor hangulat uralja lelkét. Keresse vidám emberek társaságát, és feledkezzen meg a gondokról. Érzéseivel legyen tisztában. vízöntő p. 21—11.20.). Kiadásai megszaporodnak karácsony havában, de Ön mindig talál megfelelő jó megoldást. Most is használja fantáziáját. halak (II. 21-111.20.). A kihívások elől ne hátráljon meg! Ön mindenre képes, amit akar... Hordjon divatos, feltűnő ruhákat, hozza ki a megjelenéséből a legtöbbet. kos (111. 21—IV. 20.). Törjön ki a szürke hétköznapokból! Próbáljon ki valami új dolgot, akkor is, ha költséges szórakozás elébe néz. bika (IV. 21-V. 20.), Egy projekttel kapcsolatban extra munkát kell elvégeznie. Lehet, hogy ez már nem képezi szerves részét feladatának. Értékelik tetteiért. ikrek (V. 21—VI. 21.). A szerelemnek kedvez ma a csillagok állása. Ha még nem foglalt a szíve, azt valaki ma bizony elrabolhatja. Csak érzéseire hallgasson. rák (VI.22-VII.22.). Egyszerre több dologgal is foglalkoznia kell a nap folyamán. A sok munka után jót tesz egy kis séta, beszélgetés, hogy levezesse a napi feszültséget. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Türelme határtalan, mégis úgy érzi, egyre nehezebb visszafogni indulatait. Hajlamos ma a kö- tözködésre. Rendezze lelki problémáját. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Érzelmileg rossz passzban van. Ez ne befolyásolja azonban hosszú távú terveit. Ne feledje, hogy holnap új nap kezdődik és minden jóra fordul. mérleg (IX. 24—X 23.). Remek kondícióban van. Most érdemes egy kicsit több energiát fektetni a munkájába, mert jó eredményeit gyorsaságának köszönheti. Ha magányos, ideje partner után nézni. skorpió (X. 24-XI. 22.). Bizonyos események olyan fordulatot vesznek, amire nem számított. Ezért is nyűgös és ingerlékeny. Ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Sokat rágódni rajta nem érdemes. Rádió* és televíziómüsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Quinn doktornő, a varázsló (amerikai sorozat-150/36.) 9.45 Tv-taxi (ism.) 10.05 Tiszta kabaré! (ism.) 11.00 Garonne (francia sorozat - 8/2.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Srpski ekran Szerb nemzetiségi magazin 13.00 Unser Bildschirm Német nemzetiségi magazin 13.30 Baba Tévé (ism.) 14.00 Kisvárosi doktor (német sorozat - 26/3.) 14.50 Engedjetek hozzám... 14.55 Katolikus krónika 15.30 Sophie - A nem kívánt jegyesség (német sorozat-65/55.) 16.00 Aladdin kalandjai 16.10 Blanche 16.15 Bob, a mester 16.30 Tv-taxi 16.45 Körzeti híradók 17.00 Hírek 17.05 Kisváros (magyar sorozat-124.) 17.45 Bűvölet (olasz sorozat - 54/6.) 18.45 Az örökös 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Önök kérték! 21.10 A társulat 22.05 Kedd este 22.45 Kultúrház 23.15 Lángelme 23.45 Hírek. Időjárás 23.50 Sporthírek m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Az egyiptológia úttörői (fr. dok.-film-sor. -12/7.) 16.25 Válaszd a tudást! 17.25 Membrán 17.50 Egy lépés előre (spanyol sorozat - 62/29.) 18.40 Hanuka ünnepe 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 Megtörtént bűnügyek (tévétilm, 1974) 21.20 Kultúrház 21.45 Kiadó szoba (angol film, 1963) 23.50 Napló 23.55 Záróra tv2 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 9.20 Stahl konyhája 9.25 Betűbár 10.05 Teleshop 11.05 Az utolsó piszkos tánc (amerikai film, 2003) Három visszavonult táncosnak most újra bizonyítani kell! Valaha egy társulatban táncoltak, de a társulat vezetője, Alex valóságos zsarnokként viselkedett velük és végül úgy halt meg, hogy a társaság szétszéledt és nem sikerül színpadra vinnie - egyébként zseniális - művét. Cbrissa, Travis és Max néhány év múlva felkérést kapnak, hogy vegyenek részt a darabban, ami nem csak fizikai, hanem lelki megpróbáltatásokkal is jár mindhármuk számára. Ráadásul Alex zsarnoki lényét még mindig képtelenek elfeledni. 13.10 Észbontó 13.55 Melrose Place (amerikai sorozat) 14.55 Száguldó vipera (amerikai akciófilm-sorozat) 15.55 Rex felügyelő (osztrák-német krimisorozat) 16.55 Bostoni halottkémek (am. krimisorozat) 18.00 Favorit 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.15 Miért pont Brian? (amerikai vígjátéksorozat) 21.15 A nagy fogyás 22.25 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 23.25 Columbo (amerikai krimi, 1977) Abigail Mitchell számára csak egyetlen dolog ad értelmet az életnek: megbosszulni unokahúga tragikus halálát. Ezért a halálért Abigail az unokaöccsét, Edmund Galvint tartja felelősnek, így adandó alkalommal megtervezi és végrehajtja a majdnem tökéletes bűntényt. Közben: Kenósorsoiás 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.25 Gyógyító száguldás (amerikai vígjáték, 2000) Justin betegen született, számos műtéten van túl, és kerekesszékben éli az életét. Bátyja kiváló sportoló, számos kupát nyert már. Justin álma, hogy egyszer 5 is nyerjen egy kupát. Véletlenül felfedezi, hogy a mogorva szomszéd kislánya korábban úgynevezett „dobozderbiken" indult. A dobozderbi motor nélküli kis autószerű járművekkel zajlik. Egy lejtőről indítják el a versenyzőket, de gurulás közben fontos az ügyes kormányzás, az út minden buckáját fel kell térképezni. Családja nagyon félti, mert Justin egészségi állapota labilis, de a fiú elszántan készül a versenyre. 13.20 Disney-rajzfilm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 VIPTöbb mint testőr (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Balázs A szembesítőshow 17.25 Mónika A kibeszélősbow 18.30 Híradó 19.10 Pókerarc 20.05 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 22.10 A Grace klinika (amerikai sorozat) Bailey-t bosszantja, bogy Burke és Cristina semmilyen büntetésben nem részesülnek, amiért eltitkolták, hogy a sebész keze néha nem megbízható. A kórházban 35 éves, az oldaluknál ösz- szenőtt ikrek szétválasztó műtétjére készülnek. Mivel Burke keze remeg, Derek alig meri vállalni a bonyolult műtétet. Richard visszavonulni készül, Burke-re bízná a sebészeti osztály vezetését, de az a feltétele, hogy Derek állítsa helyre a kezét. Az ikreket sikerült szétválasztani, de ennyi év után nehezen viselik az egyedüllétet, immár külön ágyon, de kézenfogva alQ7anak pI 23.20 XXI. század-A legendák velünk élnek 23.55 Reflektor 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 7.50 Nash Bridges (ism.) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Petrocelli (amerikai krimisorozat) 12.05 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Terrorkommandó (angol akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Petrocelli (amerikai krimisorozat) 17.25 Nevess tovább! 18.30 Benny Hill , (angol vígjátéksorozat) 19.00 Rejtélyes igazságok 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 UEFA Bajnokok Ligája 23.05 Las Vegas (amerikai krímisorozat) DUNA TV 5.10 Duna tér 5.20 Váltó (ism.) 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 8.00 Duna tér 8.10 Közbeszéd Tóth Krisztával (Ism.) 8.40 Isten kezében (ism.) 9.10 Magyar elsők 9.30 Váratlan utazás (kanadai sorozat, ism.) 10.20 Derrick (német krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár 13.50 Duna tér 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.30 Mediterrán ízek (spanyol sorozat-18/18.) 14.55 Mozgókép 15.30 Szövetség a fák világával 16.00 Világunk 17.00 Jack Holborn (angol-német sor.-6/1.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Egy lépés előre (spanyol sorozat-116.) 20.00 Kikötő - háttér 20.35 Iskolakerülők (magyar film, 1989) 22.05 Hírpercek. Időjárás 22.15 Ecetes csirke (francia krimi, 1985) Louis, a postásfiú nyomorék anyjával él egy düledező házban. Egy helybeli gazdagokból álló ingatlantársaság meg akarja szerezni tőlük a házat, hogy helyébe mást építsen, de ők nem hajlandók eladni. Az ingatlantársaság valamennyi tagjának családjában rejtélyes halálesetek, eltűnések történnek, ezért a helyszínre küldik Lavardin felügyelőt, hogy nyomozza ki, mi történt. Lavardinben, a kiábrándult, közönyös zsaruban feltámad a „vadászösztön”, sjhintha egy nehéz puzzle játékot rakna ki, úgy keresgél és találja meg a mocskos ügy darabjait. SPORT 1 13.15 Labdarúgás, olasz bajnokság 15. forduló (összef., ism.) 14.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság 15. forduló (összef., ism.) 15.15 Televíziós vásárlás 15.45 Olasz labdarúgás 16.15 Női kézilabda-vb Középdöntők (három mérkőzés, élő közvetítés) 22.30 Póker 6.00 A rablás művészete 7.05 Kikelet 7.35 A zarándokok földje: Tibet 8.10 Gyermekkórház, Glasgow 9.15 Umami - Az ötödik íz 10.15 A tengerek vándorai 11.20 A brit építészet . . 1000 éve (2.) 12.15 Gyermekkórház. Glasgow 13.15 Városok, stílusok (3.) 14.20 A rablás művészete (3.) 15.25 Haditerv (10.) 16.25 Modern kórképek 17.35 Olasz meló Jamie módra (3-4.) 18.45 Kikelet (13.) 19.15 A zarándokok földje: Tibet 19.50 A tengerek vándorai 20.55 Daruvonulás a Hortobágyon 21.55 A kommunizmus - Egy illúzió története 22.55 Vakáció Coxyval HALLMARK 6.00 Jelen és múlt (am. sor.) 8.00 H. G. Wells történetei (amerikai scí-fi, 2001 -3/1.) 10.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsor.) 11.00 Tiltott szerelem (amerikai film, 1998-2/2.) 13.00 Amynek ítélve (am. sor.) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 H. G. Wells történetei (amerikai sci-fi, ism.-3/1.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 Flóra mama családja (amerikai film, 1998-2/1.) Flóra a Fleming család birtokán él. A házban kap munkát, ahol az úrfi szemet vet rá. Flóra azt hiszi ez az igazi szerelem, de hamar kiderül, hogy a fiú csak kihasználja. 20.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 21.00 Hírszerzők (kanadai sorozat) 22.00 Wanted Az elit csapat (amerikai akciófilm-sorozat) 23.00 A médium (amerikai krimisorozat) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 197.) 11.00 Te vagy az életem (argentin filmsorozat, 201.) 12.00 Info Tv 15.00 Épitech. 15.30 Stílus 16.00 Info Tv 17.00 Helyszín - bűnügyi magazin 17.30 Info Tv : 18.30 Hírfüzér 19.00 Legendás évtizedek fekete-fehérben (9.) Vendég: Gecse Ferenc, Kmetty József, Vertieft József, Varga Sándor 1 20.30 Hírháló az ország hírei 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 A megszállott (amerikai film) KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 4.03 Népzene. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnaltáj. 6.00180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 14.35 Tér-idő. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöldövezet. 16.15 Hétköznapi tudomány. 17.30 Krónika. 18.03 Parlamenti ütköző. 1815 Magánhangzó - elemzések. 1830 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.20 Vendég a háznál. 19.45 Nyelvész 19.50 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.22 Mesék nőkről férfiaknak. 20.30 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés - tudományról. 23,00 Kenő. 23.04 Cigányóra. 0.10 Éjszaka. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02 Sporthírek. 10.03 Zene munkához Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 11.02,13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló a napi eseményekről. 16.03 Zene tanuláshoz Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, Időjárás és közlekedés. 17.02,19.02 Sporthírek. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó. 13.05 Zeneismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló 15.30 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 1835 Közelkép. 19.10 Mustármag. 19.35 Esti mese. 20.10 Egyházfórum. 21.05 Kávéház. 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. lTÁnn 1 T~l -jPjiA TTXT1.T k TVKiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9'., Postafiók: 96., kiadó: I 11 1% A I 1 ' H I I« I A P Salgótarján, Kassai sor 6.. Szei'kesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLÁCHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 11 VJA\i\JL/ megyei XxAAvLíxVX Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hivja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, _____________________KO‘CLE:i ____________________ Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sze rkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft, fél évre 10800 Ft, egy évre 21600 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. ; az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijcsztö Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. .V.wd* Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. _____________: szefkes7lőség' rendszerrel készült