Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-09 / 259. szám
12 SPORTTÜKÖR 2007. NOVEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Uj egyesület alakult Salgótarjánban tőrként maga is aktív versenyző) elmondta, hogy a klub céljai között szerepel többek között a helyi fiatalok sportolási lehetőségeit bővítsék, valamint felkarolják a tehetséges utánpótlás korú versenyzőket. Hozzátette, hogy ehhez most minden lehetőség adott. Adott az „alapanyag” is, hiszen már most közel kéttucatnyi vasemberpalánta bontogatja szárnyait az egyesületi keretek között. Király Zoltán testnevelő, edző, az új egyesület elnöke egyébként már jó néhány éve foglalkozik a városi duatlo- nosok és triatlonosok jelentős részével, ezzel a lépéssel csak hivatalossá válik a tevékenysége. Az egyesület várja azon gyerekek és felnőttek jelentkezését, akik szeretnek úszni, biciklizni valamint futni, és érdeklődnek egy olyan sport iránt, ahol a kihívás állandó, és amit nem lehet megunni. A jelentkezéseket a 06-20/321- 5915-ös telefonszámra várják. Továbbá várják azon szponzorok jelentkezését is, akiknek módjukban áll és szívesen támogatnák a főleg utánpótláskorú versenyzőkkel foglalkozó egyesület működését. Triatlon. A közelmúltban megalakult, és immáron hivatalosan is bejegyzésre került új városi klub a Tarjáni Tornádó Triatlon SE, amely nagy ambíciókkal és optimizmussal telve készül az elkövetkezendő versenyévadra. és a Létesítmény és Sport Kht. is - Fenyvesi Gábor alpolgármester és Telek András ügyvezető igazgató személyében - nyitott volt a kezdeményezésre és minden segítséget megadott Tárgyalás a salgótarjáni polgármesteri hivatalban az egyesület alapításáról (balról): Telek András, Kropkó Péter és Fenyvesi Gábor. Néhány vállalkozó szellemű, a sportág iránt elhivatott személy úgy határozott, hogy új triatlon egyesületet alapít Salgótarjánban. Az elképzelés már régóta érlelődött az ötletgazdák fejében, de konkrét lépésre csak a versenyszezon után, az utóbbi két hónapban kerülhetett sor. Kropkó Péter, az ország eddigi legeredményesebb triat- lonosa (jelenleg a Sport XXI. nevű program sportági koordinátora - szerk.) nagyon sokat segített, hogy létrejöjjön az új klub, és rengeteg szakmai, és vezetői tanáccsal látta el a leendő egyesület vezetőit. A városvezetés ahhoz, hogy a tömörülés létrejöhessen. A napokban a cégbíróság is bejegyezte, így immáron hivatalosan is megalakult az egyesület. Szultán Attila az egyesület egyik alapítója (aki a triatlon hazai megjelenése óta kapcsolatban van a sportággal, amaJól tanulnak, jól sportolnak Balassagyarmat Balassagyarmat Város Önkormányzata október 23-án testületi ülést tartott a volt Vármegyeháza zsúfolásig megtelt dísztermében. Az eseményen Medvácz La/'ospolgármester és Csach Gábor alpolgármester adta át a város ez évi jó tanulója jó sportolója díjait. Ez utóbbi díjakat a 2006. év sporteredményei és a 2005/2006. év tanulmányi eredményei alapján ítélte oda a képviselőtestület. Balassagyarmat Sportjáért díjban részesült Honfi Attila, a Vitalitás SE erőemelő szakosztályának elnöke, a város sportéletében betöltött áldozatos szerepvállalásáért, eredményes sportéleti, sportvezetői és szervezői tevékenységéért. A Balassagyarmat jó tanuló jó sportolói díjat az alábbi tíz fő kapta: Kovalcsik Bernadett (sportág: tájfutás, egyesület: Medosz Tájfutó SE, iskola: Balassi Bálint Gimnázium tanulója), Rózsa Balázs (triatlon, diatlön, Kiss Árpád VDSE, Kiss Árpád Általános Iskola), Fenyvesi Péter (triatlon, duatlon, hegyikerékpár, Kiss Árpád VDSE, Vitalitás SE, Kiss Árpád Általános Iskola), Dudás Enikő (karate, Vitalitás SE, Kiss Árpád Általános Iskola), Bíró Bernadett (duatlon, triatlon, Kiss Árpád VDSE, Kiss Árpád Általános Iskola, Zólyomi Dávid (duatlon, triatlon, Kiss Árpád VDSE, Kiss Árpád Általános Iskola, Klebniczki Barbara (karate, Karate SE, Balassi Bálint Gimnázium, Stolcz Viktória (karate, Karate SE, Dózsa György Általános Iskola, Fenyvesi Tamás (kerékpár, Vitalitás SE, Mikszáth Kálmán Középiskola), GömörRéka (látványtánc, Vitalitás SE, Pásztói Kéttannyelvű Gimnázium). Medvácz Lajos polgármestere elismerő díszoklevéllel köszöntötte azokat a balassagyarmati sportolókat, tanulókat, akik megyei elismerésben részesültek a 2006-os eredményeik alapján. Ők a következők: Odor Ándrás, Kovács Boldizsár, Dudás Márton, Dobos Máté, Béla Attila, Szalai Gergő, Wágner Bianka, Kovalcsik Anna, Kovács Domonkos, Kovács Sebestyén. ■ K.F. r * Besztercei dobók versengtek atlétika Diákolimpia, ügyességi csapatbajnokság, III-IV. korcsoport, döntő Nemrég a fővárosi ÚTE-pálya adott otthont az általános iskolások (III-IV. korcsoport) ügyességi csapatbajnokságának országos döntőjét. Megyénket egyedül a salgótarjáni Beszterce-lakótelepi tagiskola képviselte. A Beszterce két dobószámban, súlylökésben és kislabda-hají- tásban állított ki csapatokat, mindekét nemben. A legjobb helyen a lányok végeztek súlylökésben, Szabó Dóra mindkét számban a hátán vitte a csapatot. A fiúknál nem akadt ilyen „univerzális” diák, aki az egyik számban jó volt, a másikban gyengélkedett. A 49 benevezett iskola közül a tarjániak végül az előkelő 14. helyet szerezték meg.- A lányok súlylökőeredményével elégedettek vagyunk, azt hozták, amit vártunk - értékeltSzabó Attila testnevelő. - Kislabdahajításban jobb eredményre számítottunk, a lányok akár a dobogón is végezhettek volna, ha mindenki azt teljesíti, amit tud. Ez az eredmény ennek ellenére nagyon szép, hisz a csapatban mindössze egy nyolcadikos volt. A fiúk is gyengébben dobtak, mint amit terveztünk, de ők a legjobb eredményükkel is csak a középmezőnyben végezhettek volna. Eredmények. Lányok. Súlylökés (3 kg, 12 csapat): 5. Salgótarján, Beszterce-lakótelepi Tagiskola, átlag: 8,7675 méter (Szabó Dóra 9,44, Gérecz Petra 8,69, Csányi Bettina Fruzsina 8,49, Nádasdi Nikolett 8,45, Karvaj Melánia 7,55). Kislabdahajítás (10 csapat): 6. Beszterce 47,30 (Szabó Dóra 51,06, Gérecz Petra 48,38, Karvaj Melánia 45,53, Nádasdi Nikolett 44,23, Csányi Bettina Fruzsina 42,24). Fiúk. Súlylökés (4 kg, 11 csapat): 8. Beszterce 9,8725 (Farkas Ri- chárd 10,87, Petrény Erik 9,95, Érsek-Csanádi András 9,36, Ti- haméri Balázs 9,31, Bálint Márk 8,67). Kislabdahajítás (13 csapat): 13. Beszterce 51.9250 (Bálint Márk 54,90, Tihaméri Balázs 52,92, Farkas Richárd 50,44, Gazsi Richárd 49,44, Petrény Erik 48,72). A pontversenyben (Kovács Csaba Vándorkupáért, 49 iskola): 1. Kiskunfélegyháza, KÖÁI József Attila Ált. Isk. 78 pont... 14. Beszterce 34 pont, testnevelők: Szabóné Sipos Éva, Szabó Attila. ■ B. L. Labdarúgás ÖREGFIÚK MÉRKŐZÉS. Az SKSE öregfiúk labdarúgócsapata pályaavató mérkőzésen szerepelt a hét végén Karancs- kesziben. A felújított községi sportpályán megérdemelt vendégsiker született. Karancske- szi - SKSE 3-6 (1-4). Karancs- keszi: Nagy - Mancsi (Bobál), Barta, Simon Gy., Tőzsér (Szől- lős), Simon Z. (Zsidai), Simon L. (Lantos), Bud-veszel, Básti (Mákos), Baksa (Dénes Zs.), Dobos (Dénes G.). SKSE: Szikora - Kadlót (Sebők), Váradi, Scherz, Szabó, Kovács, Bódi, Csongrádi, Bencsok, Fekete (Keszthelyi), Gaál. GL: Budveszel L. (2), Dobos A., ill. Gaál Z. (3), Bódi K. (2), Kovács V. Kézilabda HEVES MEGYEI BAJNOKSÁG. Férfiak, 9. forduló: Mátrai KK - Pásztói KC 36-28 (19-16). Sírok. 50 néző, vezette: Simon, Ifj. Váradi. Pásztói KC: Szabó - Márton 2, Kecskés 2, Petreczky 10/3, Fösvény 3, Vas 9/1, Juhász Imre 2. Cs.: Juhász István kapus. Edző: Szabó Zsolt. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4. Kiállítások: 2 perc, ill. 2 perc. Szabó Zsolt: - Tartalékos és mezőnycsere játékos nélkül egy félidőn keresztül teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a hazai gárdának. A második félidő közepére - mivel nem tudtunk cserélni - teljesen elfáradt a csapat, így felülkerekedett a Mátrai KK. Akár 600 miliőt is kaphat! Fejlődő turizmus - uniós pénzből Ht & (mámwm&i » Msaia Mmáskan Ma a km, Mim m * mMm 6mé. sM tmt mk ítfiZSál 3 ífiíííg Hr'piúp' 'Jj ' ü - 5SÍ SÍ® 3 PSSjjféíS ylVK'i'it-fpl C!ápá*to«W! Mire igényelhető fnmegjrto$? tesngasgé sáMá, imtögá.. Uüéúé. MssM- » ÁMa# sMMk adgáNísMá «MMy Kik jeigsifjtezitefftek? fefcsáp áwwgoi, «fcfaróá, egyta aafafaat ét ás ábn B mtomemi, őássassfmá. «ásimsBZä* sbs&bI, MaM ez haft«agyseség. ápM. * sánca W?~ bsfetes s SdsMSssg mennyi pvnzrv lenci pfliyuzni i ttasut IS aü. msiesüE 438 «ilta («esst »atze tm SEBUsséj ti. restait * »«sete Sagfáekb 3i - sfeásteítfeS!. Hegy« kell jelentkezni? 20«. Maua» ti.klSBt.mati I* MaH) vstá. a téptam.* s taeáaa -jmc faá - finywni|i tejissÄ tejksMk Hasábéi tsássasS taság 352S fe&sk, Sádtssss«. ffi Jfátosiáiawssáa jwste am m hMátf. t pagan sóm: ÍWtmil\ i gefettste aügs éimmmk & feat* taa» káMlft t fees*« (áfásáén Úgpááj tmmtik mm A Ite ssiAe# * Stem iám i nmem Ments i*aáá$1 fi sr Bufäfxm sä fcssas®Stg&ssiir: m t*k stimm. s MN Wemxetí fejlesitési ܧy»eíts«te| __ KÜLÖNLEGES AJÁNLATOK Nyílt hétvége: november 10-11. Modelleink között szemezgetve összegyűjtöttünk egy különleges kollekciót, tele ellenállhatatlan extrákkal és kedvezményekkel. Látogasson el novemberben a Toyota márkakereskedésébe, és biztosan megtalálja az Önnek ideális ajánlatot! www.toyota.hu Kakuk Autóház Kft. 3100 Salgótarján, Füleki út 152. Tel.: 32/520-640. Nyitva: H-P: 8-17, Szó. 8-17. Vasárnap: 8-15. 3200 Gyöngyös, Karácsondi u. 1. Tel.: 37/503-503. ►