Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-29 / 276. szám
4 Útmutatóm a jövőmhöz $A7TÓ TANUíÁS Változunk, de nem változunk meg 2007. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Sok velem egykorú kamasz teszi fel magának ugyanazokat a kérdéseket nap mint nap: mi lesz velem egy, öt vagy tíz év múlva? Elérem a céljaimat? Hogyan fog majd alakulni az életem? Milyen munkám lesz? Híres leszek és elismert, vagy szegény és nem fog megérteni senki? Hogy fogok majd kinézni? Meg fog változni a külsőm? Eltűnnek majd végre a pattanásaim? Sok barátom lesz, vagy egyedül fogok élni? Ezek mind olyan kérdések, amelyek miatt aggódunk, pedig nem kellene. Hiszen a választ nem kaphatjuk meg most. Várnunk kell rá. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Ha talpraesettek vagyunk, keményen dolgozunk, bátran viselkedünk és megragadjuk azokat a nagy lehetőségeket, amiket az élet felkínál, akkor egészen sokra vihetjük. Persze az élet nem az igazságáról híres. Amikor életünk legnagyobb döntéseit akarjuk meghozni, bizony sok múlik a szerencsén is. Ebből van akinek több jut, van akinek kevesebb. A jövővel kapcsolatos kérdések nyomasztják a fiatalokat. Sokan a döntés felelőssége miatt félnek. Nem tudják megítélni, hogy a döntés, amit hoznak, jó lesz-e a jövőjük- re nézve. Mivel jelenleg még nem tudhatjuk, a „Párkák” hogyan fonják majd életünk fonalát, szerintem ne is aggódjunk előre! Tegyük azt, amit szívünk szerint helyesnek érzünk és bízzunk a döntés sikerében! Azt gondolom, ha valaki küzd, kitart, sohasem adja fel és bízik a sikerében, el kell, hogy érje a céljait. Én író szeretnék lenni, többek között ezért is jelentkeztem erre a programra. Akartam tenni valamit a célom elérésének érdé kében. Adódott egy lehetőség és belevágtam. Szerencsére sokan olvassák a sétások cikkeit. Örülök neki. Lehet, hogy ezekkel az írásokkal is alakítjuk már a jövőnket? Remélem, igen. Most már csak rajtunk múlik, hogyan folytatjuk tovább. Pap József Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, 10. c 2057. Időm, nyavalyám és ráncom egyre több, míg türelmem, célom és az életutamból hátralévő kilométerek száma egyre kevesebb. Azért nem panaszkodom. Csak ha kérdeznek. Akkor is csak az illem kedvéért. Ha pedig nem kérdeznek, akkor a kertben ücsörgők, kártyázom Nagypapával. Többnyire persze én nyerek, főleg, mióta eldugtam a szemüvegét. Gyakran sopán- k o dunk a mai világ iramán. Amikor én gyerek voltam, még gyereknek valóbb világ volt. Nagypapának pedig még szebb gyermekkor jutott - irigykedem is titokban, s álmodom az elmaradt vad gyermekkorról. Unoka pedig még inkább irigy lesz, amikor majd ráeszmél a különbségre világ és világ között. Persze ez így van rendjén. A szomszédokkal nem sokat beszélgetek. Folyton szidják a politikusokat. Állítólag nem mondtak igazat. Az ötven évvel ezelőtti kormányt követelik. Az árak magasak, az új körzeti orvosnak természetellenes bajusza van, és ezek a mai fiatalok...! Egyszóval fejj- dípipoke, a teknős és a nyúl Minden ember egész életében arra vágyik, hogy boldog és/vagy sikeres és/vagy gazdag legyen (utóbbit sokan tagadják). Ám ez ritkán adatik meg. Életünket számtalan tett és döntés határozza meg. Olykor jól döntünk, máskor éppen a céljainkkal való ellentmondásba ütközünk. Ha megkérdeznénk egy fiatalt, hogy körülbelül milyen lesz az élete úgy tíz, vagy ötven év távlatában, biztos vagyok benne, hogy semmilyen konkrétummal nem tudna szolgálni. Vajon miért? Vegyük csak Hamupipőke esetét az üvegcipővel. Ő tudta, hogy milyen céljai vannak, s tudatában volt annak, hogy igenis a szőke herceggel akarja leélni az életét. Ez is bizonyítja, mindenhez csak akaraterő kell, csupán a kitűzött célok felé vezető útról nem szabad letérni (nem úgy, mint Piroska tette). Nem szerencsés a már régen közhellyé vált „család, aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak” témával előhozakodni, de azért mégis lehet benne valami. Lépten-nyomon megjelennek ugyanis a nemek közti különbségek, amely itt azt takarja, hogy a nők a mindennapi életben kevesebb lehetőséget kapnak álmaik megvalósítására, mint a férfiak, ráadásul egy adott fizetésért cserébe többet is kell dolgozniuk, mint az erősebbik nem képviselőinek. Lehet, hogy ez a vélemény szélsőségesnek tűnik, mégis érdemes elgondolkozni azon: vajon nőként vagy férfiként könnyebb az élet? A kutya valószínűleg mégsem itt van elásva... „Egy harmincnégy éves, nincstelen, saját lakás nélküli pasi jó fogás, mert egyedülálló. Egy harmincnégy éves, jó állással rendelkező, hatalmas palotában élő nő viszont tragédia, mert egyedülálló. S ha az ember harmincnégy éves és szingli, talán csak egy dolog rosszabb: ha harmincnégy éves és elvált.” Soha nem érdemes sztereotípiákban gondolkozni, fogalmazni, ezek a mondatok mégis nagy dilemmákra, vissza-visszatérő belső konfliktusokra mutatnak rá. Ebben a világban olykor nehéz eligazodni, s ha hozzuk a „papírformát”, még bonyolul tabb lesz tíz, húsz vagy akár ötven év múlva. Mindezek ellenére a modern családokban a gyerekeknek születésük óta azt mondják, hogy az lehet belőlük, amit csak akarnak. Lehetnek űrhajósok, vezethetnek internetes céget, vagy otthon is maradhatnak a gyerekükkel. Nincsenek többé szabályok és a választások száma is végtelen. A jelek szerint az embernek csak ki kell nyújtania a karját. Elvileg szabadon választhatunk, mégis képtelenek vagyunk rá. Többek között ezért ilyen nehéz a pályaválasztás. Az egész életünk játék - komoly és meghatározó lépésekkel. Ahogy a teknős kicselezte a nyulat, úgy kell az embernek nap mint nap helytállnia az iskolában, a munkájában és a magánéletében. S ha ez sikerül, akkor akár a mese is valóra válhat. Az ember végül munkájának gyümölcsét learatva segit gyermekeinek, unokáinak, hogy olyan dolgok valósuljanak meg számukra, amiről ő annak idején csak álmodhatott. Aztán kezdődik minden elölről. Hol volt, hol nem volt... Csatár Bence, BBG jövő? Nehéz téma, mint a legtöbb dolog az életben. Soha nem lehet biztosra tudni, hogy mi fog történni, ezért én sem tudom, mi lesz velem tíz, húsz, vagy ötven év múlva. De elképzeléseim, ahogy szinte mindenkinek, nekem is vannak. Szeretn é k olyas- mivel foglalkozni, ami érdekel és szeretem is. így, 16 évesen még túl sok dolog érdekel egyszerre, (zene, színház, irodalom, rajzolás stb.) nem tudnék választani közülük. Sokféle munkát el tudnék képzelni magamnak, de fogalmam sincs, hogy mi lesz érettségi után. Jó esetben továbbtanulás, a rossz esetet inkább hagyjuk. Persze a szülők álma legalább három diploma és luxusmunkahely nagyon jó fizetéssel. Igen, nem is lenne rossz, de valahogy engem ez Én és éveim Szinte mindenki a korára a legérzékenyebb, legalábbis általában. Ha túl fiatalok vagyunk az is baj, ha túl idősek az is, de ha netalán középtájt, akkor is van valami ok arra, hogy bosz- szantson mindez. Belegondolva, tíz év múlva talán már nem fogok tanulni - ezt úgy értem, hogy nem fogok már iskolába járni. Persze az ember mindig tanul valami újat. Befejezem (remélhetőleg szerencsésen) a sulit, s végleg belecsöppenek az „igazi” életbe. Bízom abban, hogy nem lesz nehéz a saját lábamra állni, de hiszem tó bagázs. Régi Baráthoz gyakran átbuszozom nosztalgiázni, s néha annyira nevetünk, hogy azt hiszem, az én koromban az ilyesmi már illetlenség. A halál is szóba kerül olykor. De természetesen ez számunkra sem cél, inkább a beteljesedést, a megérkezés megkönnyebbülését jelenti. Hét végenként pedig Unokával filozofálgatunk az élet nagy dolgairól és az óvoda elkezdésének kellemetlenségeiről. Ez a legszebb nap a héten, amikor jönnek a Gyerekek, hozzák Unokát és vele örömöt, zsivajt és némi rendetlenséget. Nagypapa szerint Unoka tartja fiatalon. Szerintem a szívóssága és minden problémán átütő természetes derűje, amiből a sok-sok együtt töltött év alatt nekem is átadott egy keveset. Talán ennek és 67 évem tapasztalatának köszönhetem az elégedettségemet és a nyugalmamat. S bár a problémáim, a félelmeim, a hibáim, a korlátáim folyamatosan változtak, a számuk állandó maradt. Mert én is - ahogyan mindenki - változtam, de nem változtam meg. A sok év alatt felhalmozott hibáim és csalódásaim pedig felérnek a legmagasabb iskolákkal, mert azzá tettek, ami ma vagyok. Bazsó Bea Balassi Bálint Gimnázium, Balassagyarmat Tervek nem vonz. Nem akarok gazdag lenni (ez a veszély nem is nagyon fenyeget). Legyen meg, amire nagyon szükségem van, több nem kell. Csak élvezni akarom az életem és szeretni a munkámat. Ezen kívül remélem, megmaradnak a mostani barátaim, jönnek újak, később egy boldog család sem ártana. Ehhez nem feltétlenül kell három diploma vagy sok fizetés, egy embert nem a végzettsége vagy a fizetése alapján kell megítélni. Legjobb lenne, ha külföldön tudnám folytatni az életem, nagy álmom Írország, ott még takarító is szívesen lennék. Persze könnyebb az országban maradni, de. ma már nagyon sok fiatal terveiben ez nem szerepel. Egyszóval: még bármi lehet belőlem, ha eldöntőm, hogy mit akarok és teszek is érte. Molnár Mariann MÍG, 10. c azt, hogy vagyok annyira talpraesett, hogy kezdjek valamit a jövőben. Ami még viccesebb, ha elképzelem mi is lesz velem ötven év múlva. Ha megélem hatvanashetvenes éveimet, én akkor is „fitt” mama leszek. Ráadásul pletykás is, aki a barátnőkkel összeül egy kicsit hörpinteni, miközben „szabad európásko- dunk”, de persze csak diszkréten. Lesz egy öreg démonom, akivel szeretjük egymást, amíg csak lehet. Mivel őt nem viszem a pletykadélutánra, ezért elmegy az öreglányók férjeivel. Hová is...? Az unokáim imádni fognak. Elviszem őket mindenféle muris helyre. Vidámparkba is... Ki tudja, lehet, én is épp' any- nyira élvezném, mint ők!? Sőőőőt... Még idősebb koromban is lesz bennem egy kis gyerekesség. Bár ez szerintem minden mamókában megvan. Nem tudom mi lesz, de remélem, hogy ehhez hasonló. Ne szidjuk annyit az éveinket - lehet nem a legjobb, de minden kornak megvan a maga szépsége. Zilahi Tünde MÍG, 10. c
