Nógrád Megyei Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 254-277. szám)
2007-11-15 / 264. szám
9 2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS „ Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. ” Fájó szívvel emlékezünk arra a 10 évvel ezelőtti napra, amikor HUKICS IMRE szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. GYÁSZOLÓ FELESÉGE, GYERMEKEI, SZÜLEI, HÚGA ÉS CSALÁDJA „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPEKI ZSOLT életének 47. évében elhunyt. Egyházi búcsúztatása november 17-én, 11 órakor lesz a karancsaljai római katolikus templomban, gyászmise keretében. Hamvait később, szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Emléke örökre bennünk él! A GYÁSZOLÓ CSALÁD § VINCZE TEMETKEZÉS Kisterenye, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526,06-20-9549-682 „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OROSZ ISTVÁN 75 éves korában elhunyt. Temetése 2007. november 16-án, 14 órakor lesz a maconkai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN RÁKÓCZIBÁNYÁN kétszobás, fürdőszobás családi ház eladó, l.-ár: 2 499 999 Ft. Tel.: 06-30/6344-445, 06-70/329-4442. •82697* SALGÓTARJÁNBAN városközponti családi ház (3 szoba + nappali, dupla garázs) eladó. Tel.: 30/9351-951. *86725* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 •86726* __________VEGYES __________ TÉU g umi 4 db, felnire szerelve eladó (195*65*15). Érd.: 20/535-3521. *86846ÁLLÁST KÍNÁL LEHETŐLEG fiatal, női munkaerőt keresünk soproni munkahelyre, szállás, rezsi fizetve, 2, illetve 3 műszakos munkarendbe. Jó kereseti lehetőség hosszú távon. Jelentkezni: 20/960-3112. *86513*_______ FR ANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitásához vezetőket, munkatársakat keresünk átképzéssel, finanszírozással! 06-1-210-4673 *86727* ALKATRÉSZEK összeszerelésére dolgozókat keresünk tatabányai munkahelyre. Amit biztosítunk: bruttó 100-120 000 Ft-os kereseti lehetőség, havonta 4500 Ft-os étkezési jegy, 10 000 Ft-os jelenléti bonusz, ingyenes utazás és szállás, felszerelt albérletekben. Tel: 06-20/256-9952, 06-30/585- 3325, 06-20/263-9528, 06-20/257- 3476. *86764* HEGESZTŐKET (AWI-elektróda, C0), lakatosokat, forgácsolókat keresünk hosszú távra kiemelt bérezéssel. Tel: 20/262-2719. *86815* IRODAI adminisztrátori munkakör betöltésére középfokú közgazdasági végzettséggel, számítógépes felhasználói és munkaügyi ismeretekkel rendelkező, agilis munkavállalót keresünk, kisterenyei munkahelyre. Rövid önéletrajzot a következő e-mail-címre kérjük: katalinkabacsne@freemail.hu. Tel: 06-30/437-0386. *86837* PROFI csapatba keresünk értékesítőket. Új egzisztencia, új lehetőségek kezdőknek és értékesítési gyakorlattal rendelkezőknek. Megfelelő munkavégzés esetén akár egy évig kezdő támogatás adható. Feltétel: érettségi. Érd. munkaidőben 32/520-265, 70/458-8303. *86844* EGYEDI reklámfelületek értékesítéséhez vállalkozókat keresünk, jövedelemszint 350- 480 E Ft+áfa+költségtérítés+leegyeztetett tárgyalások.J?0/394-7040 *86868* ÍRORSZÁGI munkaközvetítő keres angliai és írországi munkahelyekre (egészségügy, építőipar, gyári munka, mezőgazdaság, vendéglátás stb.) szakképesített és betanított munkásokat. Nyelvtudás nem minden esetben feltétel. Elérhetőség: Baélassagyarmat, Kanada Ozletház. Tel: 30/570-5933. *86892* _________OKTATÁS_________ L0 VÁRINYELV-0 KTATÁS Salgótarjánban, nov. 16-tól, márciusi vizsgával. 30/273-9479. •86614* __________UTAZÁS__________ HA JDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval! 15 500 Ft/hét! 70/368-4584 www.hajduiroda.hu *86210* Hirdesse meg nálunk, ha... ... eladná, elcserélné régi autóját, vagy ha új autót szeretne vásárolni. ... több állata született, mint amire számított, s a többletet el szeretné adni. _ ÉM*ÉLAP www.nogradmegyeihirlap.hu Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói Kft. 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9. Tel.: 32/416-455 - Fax: 32/423-928. E-mail: nogradweb@axels.hu A NORDMETAL Acél- és Gépszerkezetgyártó Kft. azonnali belépéssel felvételre keres gyakorlattal rendelkező forgácsoló szakembereket karusszelre. Fizetés, költségtérítés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet 3078 Bátonyterenye, Köztársaság út 8. (Bányatelep) Tel.: 32/553-092/108 g 20/260-6995. 3 ZALAK ÉRÁM IA Társaságunk, az osztrák Lasselsberger-csoport tulajdonában lévő, a hazai építőipari piac kiemelkedő tagja, a Zalakerámía ZRt. az alábbi pozícióba keres munkatársakat romhányi telephelyére: Energetikai és üzemviteli munkatárs Feladatok: • a romhányi gyáregység energetikai és energiabiztonsági feladatainak ellátása, • mérőeszköz folyamatgazdai tevékenység ellátása, • üzemi PLC és számítógépes programok karbantartása, • ABB rendszer felügyelete. Elvárások: • felsőfokú műszaki végzettség, • hasonló munkakörben szerzett minimum f éves tapasztalat, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Word, Excel, Acces), • PLC programozói ismeretek, • angol- és/vagy németnyelv-tudás, • kiváló kommunikációs készség. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, bruttó fizetési igény megjelölésével az afábbi címre várjuk: Zalakerámía ZRl., 2654 Romhány, Zrínyi út 17., tel.: +36-35-520-600, e-mail: job@zalakeramia.hu, www.zalakeramia.hu 4j*J|J| Az URSA Salgótarján Zrt., Európa egyik piacvezető UFlSEi üveggyapot-gyártó és -forgalmazó multinacionális tif.,i;ta vállalata munkatársat keres az- alábbi munkakörbe: MARKETINGMUNKATÁRS (Trade marketing) Feladatai: Hh‘ - piaci információk gyűjtése, elemzése, |§ - hirdetési és PR-tevékenység bonyolítása, ' - promóciók tervezése, szervezése. Elvárások: f mm - felsőfokú szakirányú végzettség,- hasonló munkakörben szerzett 2-3 éves munkatapasztalat, * - kreativitás, határozott fellépés, ÍMjaL. • önálló munkavégzésre alkalmasság, >- .íÁy " angolnyelv-tudás. Amit ajánlunk: ImHR í ■ versenyképes juttatási csomag,- mobiltelefon,- szakmai fejlődési lehetőség. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, hogy magyar és angol nyelvű fényképes szakmai önéletrajzát legkésőbb november 23-áig küldje el az alábbi postai vagy e-mail címre: URSA Salgótarján Zrt., 3104 Salgótarján, Budapesti út 31., HR-igazgató, e-mail: szilvia.vegh@uralita.com______________________ HÉ T VÉGI DGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján városi és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig felnőttek és gyermekek ellátására. Hétvégén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Ady Endre út 1. Telefon: 32/410-853. GYERMEKSZAKRENDELÉS HÉTVÉGÉN ÉS ÜNNEPNAPON a városi és városkörnyéki gyerekek részére reggel 8-tól 12 óráig Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/422-413. az ANYATEJGYŰJTŐ ÁLLOMÁSON az Ady Endre út 1. szám alatt 8 és 9 óra között veszik át az anyatejet. FOGÁSZATI ÜGYELET: hétvégén és ünnepnapon 8- tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: a Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rútságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. SZÉCSÉNY: a Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. PÁSZTÓ: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561- 000/2191-es mellék. LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es, ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása SALGÓTARJÁNBAN a Bartók B. út 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár. BALASSAGYARMATON a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár. bátonyterenyén az Ózdi u. 31. sz. alatti Elixir gyógyszertár. PÁSZTÓN a Semmelweis u. 9. szám alatti Gyógyír gyógyszertár. szécsényben a Rákóczi u. 67. szám alatti Szent- háromság gyógyszertár. RÉT5ÁG0N nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek: A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. SALGÓTARJÁNI ÜGYELETI KÖRZET (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Kovács Zoltán Karancsalja, Béke út 17. Tel/mobil: 06-32/445-017, 06-20/5405-944. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B.-gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. út 13/A. Tel/mobil: 06-35/311-187, 06-30/9775-951. rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Lukáts András Nagyoroszi, Kossuth út 7. Tel/mobil: 06-35/374-107,06-20/9835-362. pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. György Zsolt Alsótold, Nefelejcs út 14. Tel/mobil: 06-32/3804)88,06-30/9531- 288. *** A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hatósági állatorvosi ügyelete: BALASSAGYARMAT, SZÉCSÉNY ÉS KÖRNYÉKÉN (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyarnándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): Dr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. út 13/A. Tel/mobil: 06-35/311-187,06-30/9775-951. SALGÓTARJÁN És környékén (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): Dr. SzlávikJózsef Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel/mobil: 06-30/2486-518. PÁSZTÓ, PALOTÁS ÉS KÖRNYÉKÉN (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): Dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth út 41. Tel/mobil: 06-32/477-033. Jégre vitték Peter Pant Az örökkévaló gyermekkor elképzelt világa A már világszerte ismert Holiday On Ice cég 2004-ben alapította meg új divízióját Kids Ice ShowS néven, kifejezetten azért, hogy egyre szaporodó gyerek nézőik számára különleges, kifejezetten gyerekeknek szóló előadásokat hozzanak létre. Az első ilyen, a már Magyarországon is egyre ismertebb Peter Pan mese jeges változata a PP on ice. Lenyűgöző műkorcsolya, mozgalmas történet, lélegzetelállító kaszkadőrmutatványok a jégen, fantasztikus akrobata mutatványok, látványos légi jelenetek, eredeti zene, elképesztően modern és professzionális hang- és fénytechnika, meseszép kosztümök - mindezek jelenti sűrítve a Peter Pan on ice jégrevűt. A történet J.M. Barrie fantasztikus tündérmeséjére épül, amely a világ egyes országaiban az egyik legkedveltebb mese, de a hazai könyvesboltok eladásait figyelve látható, hogy Magyarországon is egyre inkább ismerik és szeretik kicsik és nagyok. A repülő fiú, Peter Pan, aki nem akar felnőni, és a többi mesealak, Tinker Bell, Wendy és bátyja története a világ minden táján lenyűgözi a nagyközönséget. Pontosan 100 évvel I.M. Barrie csodás történetének színpadi debütálása után állította a Peter Pan-t a Holiday On Ice Productions és a Kids Ice ShowS jégszínpadra. Az előadás rendezője Robin Cousins a nemzetközi műkorcsolya világ egyik legismertebb és legelismertebb alakja. Kreatív csapatával arra vállalkozott, hogy a több mint 100 éves mesét nemcsak olyan közegbe adoptálja, ami merőben eltér a korábbiaktól, hanem hogy fel is frissíti a megjelenést a jelenkor kívánalmai szerint. így aztán igen szép, látványos kosztümöket, fantasztikus, lélegzetelállító effekteket varázsoltak az előadásba. Eddig több, mint20 ország gyerekéit és felnőttek nyűgözték le ezzel a levegőben és jégen előadott vicces mesejátékkal. A Peter Pan on Ice 2007. november 23.-25. között látható Magyarországon a Papp László Budapest Sportarénában. Az előadások időpontjai: 11.23.19.00 óra, 24. 11.00, 15.00, 19.00 óra, 11.25. 11.00, 15.00 óra Jegyárak: 3 900 és 9 900 forint között, gyermekjegy egységesen 2 900 Ft. A jegyek már kaphatók a Ticketpro országos hálózatában.