Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)

2007-10-04 / 232. szám

2007. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK PF. 9 6 5 Családi emlékezet: a felvidéki kitelepítés Nagyszüleiül 1945 nyarán hagyták el szülőföldjüket, Nógrád és Gömör határvidékét. A kitelepítés előtt nagyanyám, Weissenpacher Klára a Somoskőújfalui bányatelepen, Macskalyukon volt tanítónő, nagyapám, Szpevár János pedig az ottani bázaltbánya munkásaként dolgozott. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a családunk történetét lelkesen kutató és az emlékeket féltve őrző édesanyám any- nyit mesélt nekem kisgyermekkoromtól kezdve a Felvidékről, ahon­nan származunk. Gondoskodása eredménye, hogy bár csak egyszer jártam Rozsnyón, a somoskői várnál és a kihalt bányatelepen, hazám­nak érzem ezt a térséget, s rágondolva összeszorult szívvel idézem fel őseim arcát, szokásait, fáradságos életét. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A felvidéki deportáláshoz kapcsolódó eseményekről nagyanyám hátrahagyott fel­jegyzéseiből, élénk levelezéseiből és novel­láiból is értesültem - édesanyám történetei mellett. Személyesen azonban nem ismer­hettem őt korai halála miatt. Úgy érzem, hogy az elmúlt hetek kutatásai során mint­ha sikerült volna közel kerülnöm nagy­anyám lényéhez. Kézírását olvasva, a régi, megsárgult fényképeket nézegetve megdöb­bentett a sok hasonló lelki tulajdonság: ugyanaz a gyermeki lelkesedés a világ új dolgai iránt, határtalan természet- és em­berszeretet, a végsőkig való kiállás az igaz­ság mellett. Nagyi - aki azt szerette, ha unokái így szólították - a Gömör megyei Rozsnyón szü­letett, értelmiségi család sarjaként 1917. áp­rilis 5-én. Édesapja Weissenpacher Gyula banki hivatalnok volt, akinek begyógyul- hataüan sebet jelentett a trianoni nemzet­tragédia, s így élénk szószólója lett a revizi­onista eszméknek egészen haláláig, 1934- ig, amikor egy szlovák orvos „hullamérges” injekció beadásával vetett véget életének. Egy évre rá nagyi teljesen árva lett: déd­anyám nem tudta elviselni az életet déd­apám nélkül és főbe lőtte magát. Akkor 17 éves nagyanyám gyámja nagynénje, Kortsmárossy Gizella lett, alá az első gyógy­szerésznők egyike volt Magyarországon. Az elemit és a polgári iskolát Rozsnyón, a taní­tóképző első két osztályát Pozsonyban vé­gezte, majd 1938-tól, a Felvidék magyarlak­ta részének visszacsatolása után Győrben folytatta. 1941. szeptember 1-jén kapta meg tanítói állását az egy tanerős, osztatlan kép­zésű elemi iskolában Somoskő-bányatele- pen, Macskalyukon. Hatalmas lelkesedés­sel vetette bele magát a pedagógiai munká­ba. Tanítványait, a szegény bányászsarja- kat, határtalan szeretettel és türelemmel oktatta, nevelte. Novelláiban, melyeket az 1970-es években írt, 30 év távlatából is tisz­tán felidézi ezeket a toprongyos, szelíd lel­kű gyermekeket, „kicsinyeit”, akikkel oly sok felejthetetlen élményt élt át. Macskalyuk, mint neve is mutatja, vad­macskában hajdan gazdag erdőségben he­lyezkedik el a somoskői vártól és a magyar határtól csupán pár kilométerre, a Medves­alján. 1881 óta bányásztak itt bazaltot, a kő­fejtő a 30-as években élte virágkorát, ekkor 1500 embert is foglalkoztatott. Az útburko­latra szánt bazalt macskaköveket kisvasút- tal szállították Magyarországra, innen pe­dig több európai országba is. Nagyanyám novelláiban gyakran esik szó e bányásznép elképesztő kitartásáról és szorgalmáról. Nem egyszer kísért haza lázas gyermeket az iskolából, hogy „bújjon ágyba, mert már kókadozott az iskolapad­ban”. Ugyamlyen szívósak voltak a szülők, a bányamunkások, akik - mint egyik novel­lában olvashatjuk - még akkor se vonakod­tak a munkától, amikor melegedőjük és mű­helyük teteje beázott és sorban megbete­gedtek. Ekkor nagyanyám, aki megsajnál­ta az ázó-fázó embereket, felháborodva ta­nácsolta a panaszkodó Szuja bácsinak, hogy hagyják abba a munkát, amíg az üzemve­zetők meg nem javíttatják az ablakokat. Azok így is tettek: leálltak a csillék, elhall­gattak a csákányok, s lett is nagy zűrzavar a bányában! Nagyi ablakán délután már ko­pogtattak a csendőrök, de nem vitték el, mert a falu népe azt nem engedte, viszont két hónapra eltiltották a munkától, az isko­la bezárt, s nagyanyám eközben a saját ott­honában, lopva tanította a gyerekeket. A legtöbb novella központi témája a telep családjainak hatalmas szegénysége. Leg­kedvesebb történetemben néhány gyerek „elkéretőzik” az iskolából a tízórai szünet­ben, mondván, hogy az ő zsíros kenyerüket „nem lehet előbb elhozni, mert szétmegy”. Mivel nagyanyám nem értette ezt az indo­kot, átment a tanítványaihoz, hogy megnéz­ze, miféle kenyérről beszéltek. A konyhába belépve látta, hogy „édesanyjuk kezében négy vékony pici fekete kenyérszeletke, egyenként a gőzölgő fazék fölé tartja, majd megsózza és a türelmesen várakozó apró kezekbe nyomja”. Az asszony, látva nagyi csodálkozó tekintetét, rákacsintott és kese­rű mosollyal folytatta a soványka étel szét­osztását csemetéi között. Nagyi gyakran ve­tette össze a '40-es évek felvidéki gyerme­kének sorsát a '70-es évek magyarországi gyermekével: mennyivel jobb a mostaniak sora, hogy megváltozott azóta az emberek életmódja! Különös és tragikus, hogy 1945 tavaszán Fertőszentmiklóson tartózkodott gyógysze­rész nagynéniénél: a falut egyik nap bom­batalálat érte, ekkor nagyanyámék kirohan­tak a házból segítem a Sebesülteken, de a következő pillanatban újabb bomba csapó­dott be a közelükben, ami a házukat találta el. Minden hivatalos dokumentumuk, ren­geteg értékük odaveszett Később, Magyar- országra áttelepülvén iratainak hiányában tudta „megfiatalítani” magát évekkel: 1917 helyett 1921-et diktált be születési dátuma­ként, s így korban jobban illőnek tarthatták az 1922-es születésű nagyapámhoz. Erre a „cselre” csak halála után jött rá a család... Nagyapámat, a szegény bányászfiút, Macskalyukon ismerte meg nagyanyám. Együtt hagyták el szülőföldjüket 1945 júni­usában, miután bekövetkezett életük egyik legtragikusabb fordulata: május 26-tól min­den felvidéki magyar iskolát bezártak, meg­szűnt a magyar nyelvű oktatás. Nagy­anyámnak két választása volt: vagy marad szülőföldjén és csak szlovákul tanít, vagy át­települ Magyarországra otthagyva minde­nét: a rozsnyói családi házat, rokonait, ba­rátait, tanítványait Az utóbbi mellett dön­tött, mert nem akart magyar gyerekeket csak szlovákul oktatni. Mindenüket hátrahagyva, 50 küónyi hol­mival (többet nem vihettek), koldusszegé­nyen indultak neki a nagy útnak. Szeren­cséjük volt azonban, hogy közel laktak a határhoz, így a bányamunkások az erdőn keresztülcipelve segíthettek nekik „átrak­ni” a régi családi bútorokat a túloldalra. A határhoz közel fekvő Bocsárlapujtőn házasodtak össze nagyszüleim 1946-ban. Nagyanyám aztán olyan környékre kérte elhelyezését tanítónak, ahol nagyapám el­kezdhette pedagógiai tanulmányait, vala­mint a Fertőszentmiklóson élő nagynénié­hez is közel lehetnek. így kerültek a Pápa melletti Ihászpusztára, ahol két tanerős is­kolában tanított nagyanyám, nagyapám pe­dig bejárt Pápára a tanítóképzőbe. Hogy mi­lyen lehetett számukra az erdős-hegyes ott­honi táj után megszokni a kisalföldi isme­retlen vidéket, a „puszták” kietlen világát, ahol senkit se ismertek, s teljesen nincste­lenek voltak, arról soha senki nem mesélt nekem, de át tudom érezni helyzetük bi­zonytalanságát és kétségbeesésüket. 1947- ben újszülött ikerlányaikat kellett eltemet­niük. Különösen megrázó számomra, hogy nagy hóviharban saját maguk vitték hónuk alatt gyalog a kis koporsókat Pápára a teme­tőbe. 1948-ban megszületett édesanyám, Szpevár Emőke, akit még egy ikerpár, Cson­gor és Tünde követett 1950-ben, majd egy fiú, Csaba, 1951-ben. Nagyapám iskolaigaz­gatói állást kapott a tanítóképző elvégzése és néhány év tanítás után Veszprém- varsányban. A bakonyi községben végre ott­honra lelt a család: rendeződni látszott bi­zonytalan helyzetük. Ebben a faluban nőtt fel édesanyám és testvérei, nagyszüleim pe­dig az általános iskolában tanítottak halálu­kig. Kártérítést soha nem kaptak a kitelepí­tés miatt, s egész életüket igen szerényen él­ték le szolgálati lakásokban. Nagyanyám rendíthetetlenül őrizte lelké­ben a Felvidék emlékét. Gyakran elmereng­ve mesélt édesanyáméknak az erdős-he­gyes, gyönyörű tájról, a falu hűs patakjáról, a Jégeresről, az azt körülölelő, magas fákról és persze az ottani emberekről, „szeretett népéről”. A felvidéki rokonokkal mindvégig tartották a kapcsolatot, leveleztek, s míg egészségük engedte, nyaran­ta meg is látogatták a rozsnyói és a füleki unokatestvéreket, nagynéniket, nagybácsikat. Macskalyukra azonban nem járhattak látogatóba, mivel a bánya pár éven belül megszűnt költözésük után, s a falut lassan be­nőtte az erdő. „A fejtés hanyatlása a máso­dik világháború után állt be” - olvasható rö­viden a település romjainál álló turisztikai tájékoztatótáblán. A teljes igazság az, hogy a fejtés a magyar lakosság kitelepülése, ki­telepítése miatt állt le. A falu 1945-től kezd­ve lassan elnéptelenedett. Macskalyuk, Macacia, ma kedvelt turisztikai célpont a környék természeti szépségei, a somoskői vár közelsége és persze a kihalt falu „kísér­teties” látványa miatt. Családunk igyekszik ápolni felvidéki gyökereit, bár a távolság, az idő feledtető múlása, s a dél-szlovákiai térség szegény­sége (másod-unokatestvérem eddig csu­pán egyszer tudott meglátogatni minket szűkös anyagi helyzetük miatt) nagyban nehezíti a kapcsolat és a kötődés fenntar­tását. Sok palóc kifejezést, ételt, de még já­tékot is ismerünk. Gyermekkorom mon­dókéi között néhány szlovák nyelvű is volt, melyeket még dédanyám szájából hallott édesanyám kislánykorában. Étele­inket szeretjük „felvidéklesen” elkészíte­ni: sok tejföllel, krumplival. Gyakran ke­rül az asztalra sztrapacska. Édesanyám­mal, testvéreivel és az unokatestvéreim­mel nyaranta meglátogatjuk a kihalt bá­nyatelepet és az azt körülvevő erdőt: gombázunk, palackjainkat megtöltjük a Jégeres vizével, bekukkantunk az omlado­zó bazaltházakba, próbálunk felfedezni valami személyeset: dédanyánk kemen­céjének helyét, egy-egy korhadozó bútor­darabot. Nagyanyám kötetben akarta megjelen­tetni novelláit „Egy tanítónő naplója” cím­mel, azonban ez korai hirtelen halála miatt nem valósulhatott meg. A halála előtti év­ben, 1980-ban járt utoljára az elhagyatott bányatelepen. Él tudom képzelni a benne kavargó érzéseket, amikor a romok közt lép­delt már özvegyen, hiszen nagyapám 1977- ben meghalt. Fájó, hogy nagyszüleimmel együtt sok ezer ártatlan embernek kellett elszenved­nie hasonló lelki-anyagi sérelmet, üyen ha­talmas kárt, politikusok és nagyhatalmak téves és igazságtalan eszméi miatt. Érthe­tetlen miért kellett két, ezer éven £ ' keresztül békében élő népet, a magyart és a szlovákot, egy- r I más ellen fordítani, a kapcso- • J latokat elmérgesíteni. Nagy- < szüleim története nagy hatás- -"J sál van rám kisgyermekkorom Lr óta. Bátorságuk a küzdés és a ki­tartás példaképeivé emelte őket szá­momra. Csodálom őket amiért annyi ne­hézség ellenére is sikerült új otthonra lel­niük, felnevelniük és taníttatniuk négy gyermeküket egy idegen környezetben és állandó honvággyal a szívükben. Veszp- rémvarsányban nyugszanak, de sírjukra évekkel ezelőtt vittünk egy darab bazalttu­fát a macskalyuki bányából - egy darabot a szülőföldjükből. Név és cím a szerkesztőségben CITROEN BERL1NGO ' 2 450 000 fttól www.citrocn.hu A CITROEN »ToTAC -ir* A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. október 1-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. október 33-íg bezárólag: a természetes személyek által leadott ügyfélmeg­rendelésekre vonalkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók Illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak: a változtatás jogát fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. Kedvezmények: C4:akár700 000 forint, Berlingo: akár! 175 000 lórin- Xsara Picasso:* 520000 Mm. CITROEN HAJAS 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 73. Tel.: 32/422-929 CITROEN EL SEM TUDJA KÉPZELNI. Ml MINDENT TEHET ÓNÉRT A CITROEN CITROÉN C4 Image KLÍMÁVAL MÁR 3 390 000 FT-TÓL CITROÉN HAJTSON RÁ A LEGJOBB AJÁNLATOKRA! Akár f élmilliárd forintot is kaphat! Uniós pályázat a turizmus fejlesztésére Hű Ön észck-mogyaiutszógr.«turisztika beainózósokon tón o fejét, ez o pályázat Önnek szól. Most untós pénzbő! fejlődhet o térség «k^enfofpbo - legyen szó ökör szoígóftatósokfóí, oltói progiomokíói, fendezvényektól. He van egy jó ötlete, a pénz irmenrő? mór nem lehet akadály Csokfióiyózr.ia kell ki Észak-mcgyatOfszögi Regió területén létrejövő idegenforgalmi beruházások megvolósitósóro. Az egészségtuiizmus modemízátíójiítój kezdve oz örökség- és kulturális turizmus erősítésén keresztül, oz ón. aktív turisztikoi betuházásokon ál, egészen az okofufíszliköi ■ fejlesztésekig. Tómogofósre szőmíthof továbbá okkor is, ho nemzetközt, illetve országos jelentőségű rendezvények, progromsofozotok, fesztiválok ínbastridűürájéTtok kiépítésén, korszerűsítésén gondolkodik. Az ottrokciókhoz, vonzerőkhöz, kapcsolódó üzleti szolgáltatások megvsfehässis biztosított o pályázót keretében Kik jelentkezhetnek? Álísmi szervezetek, központi költségvetési szervek és intézményeik, őnkoimányzofok önkormányzót! társulások, non profit szervezetek, gazdasági társaságok, vállalkozások és egyé« válloíbzók. Természetesen oz Észok-mogyorotszúgi Régióból. A pályázói benyújtásán} és megvolósitósóro konzorcium keretében svon lehetőség. Mennyi pénzre lehet pályázni? Minimum 10 miihó. maximum félmillióid forint vöszo nem térítendő támogatás o tét, a tervezett'beruházás összes eíszómolhotó költségének feie, de esetenként okór 90 szózoléko is lehet. A pályázatok benyújtásának tervezett határideje és áme: 2007. november 26-tól 2008 februái Ing lehet benyújtom a pályázótokat, a következő ómen: Észok - Magyarországi Regionális fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság, 3523 tóiskok pf.;228. A pályázatok benyújtásom postai úton m tehetőség. Aprogrom Storno ÉM0P-2007-2.U. A pályázáshoz szükséges dokumentumok és további hasznos tudnivalók c Nemzeti Fejlesztési ügynökség höfilsjptán, www.nfu.hu talólhotók Szeres pályázást kíván o Nemzeti Fejlesztési Ügynökség’ Áptojgfctek, az Europa* Unó umogafasava! az Európai Regwnéfe Fejlesztés* Alap társimanszirazasévaí vatósuma* ?n©§ Jubileumok napja Cered. A település a jubileumok napját ünnepli október 13-án. Ezen a napon 10 éves a Cered és Mikrotérsége Polgárőr Egyesü­let, 36 éves a helyi népdalkor és 20 éves a faluház. 9.00 órakor Czene Árpád polgármester nyit­ja meg az egész napos rendez­vényt, majd kispályás focival és különböző bemutatókkal folyta­tódik a nap. A délután folyamán szüreti felvonulást szerveznek a helyiek, a menet a Faluháztól indul, majd a települést bejárva Ide érkezik vissza. 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor, me­lyet megnyit Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Lektorátus főigazgatója, vala­mint Braunn Miklós Príma primissima-díjas koreográfus, táncpedagógus. A délután folya­mán okleveleket adnak át az ala­pítóknak, a faluház építésében közreműködőknek, később pe­dig fellép a ceredi népdalkor, a bárnai Petrence asszonykórus, a kazári asszonykórus, a Kazár táncegyüttes, az óbásti népdal­kor, a helyi gyermek néptánc- csoport. Az egész napos rendez­vényt szüreti bál zárja, melyen a jó hangulatot a domaházai Ha­verok zenekar biztosítja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents