Nógrád Megyei Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-253. szám)

2007-10-17 / 243. szám

annn: OKTOBER 17.. SZERDA KOZELET „A népszavazással az ország történelmi lehetőség kapujában áll” - jelentette ki Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint pártja képes arra, hogy amint az aláírásgyűjtés technikai akadályai elhárulnak, 48 óra alatt összegyűjtse a népszavazáshoz szükséges aláírásokat. I L”7\ Hat rendőrt büntettek a tévés megbírságolásáért befejeződött a vizsgálat a Kiskunhalasi Rendőr-kapi­tányságon. Három rendőri vezetőt és három beosztott­jukat büntették meg a me­nekülés közben telefonáló tévésre kiszabott bírság miatt. Hárman feddést kap­tak, egy rendőr megrovás­ban részesült. Cellatársai akasztották fel a tököli rabot zárkatársai akasztottak fel egy 19 éves fiút szombat éj­jel a tököli börtönben. A fiút szabályosan kivégezték az ötszemélyes cellában: az egyik rab volt a hóhér, hárman pedig a segédei. Egy fűtéscsőre akasztották fel a két hete ott lévő férfit, a lepedő széléből vágott csí­kokból készített kötéllel. Nemzetbiztonsági kabinet: zavargásokra készülnek szélsőséges csoportok, köz­tük neofasiszta szervezetek, valamint a sporttelepekről ismert notórius zavarkeltők az október 23-ai ünnep meg­zavarására készülnek és látványos akciókat tervez­nek - mondta Bencze József rendőrfőkapitány a nemzet- biztonsági kabinet ülésén. Október 23-áról beszélt Alapszabályt módosít a Magyar Gárda A MAGYAR GÁRDA alapsza- bály-módosítást tesz, hogy az ügyészség által jogsértő­nek tartott helyzetre törvé­nyes megoldást találjon. A Fővárosi Főügyészség sze­rint jogsértő, hogy a szerve­zet honlapján lévő nyilatko­zatban katasztrófa-, rend- és polgárvédelmi feladatokat is célul tűzött ki, de ezt a bíró­sághoz benyújtott alap­szabály nem tartalmazta. SZDSZ: egzisztenciális harc lehet a női kvóta „nyilvánvaló, hogy a listán bejutott férfi képviselők egy része féltheti a saját helyét, a női kvóta bevezetése eg­zisztenciális harcokhoz is vezethet a pártokon belül”- mondta Sándor Klára. A li­berális parlamenti képviselő felhívta a figyelmet, hogy a parlament megoszlása 89-11 százalék a férfiak javára. Az SZDSZ törvényjavaslata sze­rint a jövőben a pártok listái­nak felét nőkkel töltenék fel. Több mint két hónappal el­tűnése után fény derült ar­ra, mi történt Dominikkal. A kisfiút apja kutyái mar­cangolták szét. Farkas Károly „Megtaláltuk Dominik holttest­ét - mondta budapesti tájékoz­tatóján Bognár Zsolt, a Buda­pesti Re n dő r-fő k a p i tá ny s ág (BRFK) ezredese. - A holttest­hez az édesanya vallomása ve­zetett el minket, aki még pénte­ken mondta el, hogy mi is tör­tént valójában.” A kisfiú kiment az udvarra augusztus elején, amikor egy vagy több pitbull, amelyeket az. édesapa tenyész­tett, rátámadt. A szülők ezután a két és fél éves kisfiú tetemét egy talicskában mintegy két ki­lométerre vitték a házuktól, ahol egy mezőgazgasági terüle­ten elásták. Néhány nappal később jelen­tette be Dominik édesanyja a kis­fiú eltűnését. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, ám megindult a felderítés egy esetleges bűncselekmény ügyé­ben is. Végül a nyomozóknak sikerült rávenniük az édesanyát- akinek nincs racionális magya­rázata a történtekre -, hogy ve­zesse el őket a holttesthez. Az anya olyan zavarodott állapot­ban volt, hogy végül az édesapá­nak kellett megmutatnia a holt­test pontos helyét. Az ezredes közölte: a kutya­támadás még nem bizonyított, de az előzetes vizsgálatok szerint az egyik jelenleg is életben lévő ku­tya okozott halálos sérüléseket Dominiknak. Erre azonban csak a boncolási eredmények után kaphatunk választ, amelyeket napokon belül ígér a rendőrség. „Még vannak homályos részle­tek, több dolog nem egyezik az anya és az apa vallomásában”- mondta Bognár Zsolt. Egyelőre kiskorú veszélyeztetésével gya­núsítják a szülőket, ám ehhez további vádpontok járulhatnak, mint például hamis vád és a ha­tóság félrevezetése. Takács Dominik eltűnését augusztus 3-án jelentette be az édesanyja. Állítása szerint sétál­ni vitte a Margitszigetre a kisfiút, ahol a vízparton üldögéltek. „Dominik a víz felé kezdett sza­ladni, akkor felpattantam, hogy visszahozzam, de elestem, be­ütöttem a fejem és néhány perc­re elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem, Dominik már eltűnt” - mondta akkor a két­éves kisfiú édesanyja. A rendőr­ség búvárok segítségével végig­kutatta a Duna csaknem teljes pesti szakaszát, a kisfiú holttes­tét azonban nem találták meg. A kisfiú eltűnésének napján nyoma veszett az édesapjának is, akit különböző bűncselekmé­nyek elkövetése miatt köröztek. A rendőrök ellentmondásokat fedeztek fel az édesanya tanúval­lomásában, így augusztus végén már gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a 38 éves, monori- erdei asszonyt, aki megtagadta a vallomástételt. Később elfogták a kisfiú édesapját, azonban a fér­fi érdemi információval nem tu­dott szolgálni. Az apa azt állítot­ta, hogy eltűnt fiát elrabolták, és magánnyomozót fogadott. A pszichológus szerint az emődi kislány is bűncselekmény áldozata lett „PÁNIKREAKCIÓ állhat a háttér­ben”- mondta Bilkei Pál pszi­chológus lapunknak. A szak­értő szerint amikor Dominikot a baleset érte, a szülők pánik­ba estek, és első gondolatuk a nyomok, illetve a kisfiú eltünte­tése volt „Ezután előre megter­vezett történetet kerekítettek”- jelentette ki. Véleménye sze­rint mindkét szülő beszámítha­tó, tisztában voltak a következ­ményekkel. „Ám nem mondhat­juk őket teljesen egészségesnek: az ilyen viselkedés a pszichopa­ták sajátja - emelte ki Bilkei.- Már az édesanya reakciói is arra utaltak, hogy valami nincs rendjén. Gyanítani lehetett, hogy bűncselekmény történt, és az ilyen esetekbe legtöbbször a szülő is belekeveredik” - vála­szolta lapunk kérdésére a pszi­chológus, aki valószínűnek tartja, hogy a szeptember 4-én Ernődről eltűnt kislány is bűn- cselekmény áldozata lett. Családi fotó Dominikról és a család egyik kutyájáról. A gyanú szerint az ebek ölték meg a kétéves kisfiút. Megtalálták Dominikot gyilkosság A gyanú szerint apja kutyái ölték meg, szülei ásták el HIRDETÉS Pénzügyekről személyesen Tel.: (06 1) 411-8282 www.fundamenta.hu Fundamenta SZEMÉLYI BANKÁR Fundamenta SZEMÉLYI BANKÁR Zombori Adrienn Fundamenta Személyi Bankár Ma válaszol a minisztérium a hallgatók tandíjjavaslatára Szerda déli 12 órára elkészül az oktatási tárca válasza a Hallga­tói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tandíjjal kapcsolatos alternatív javaslatá­ról ■- közölte Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár. Miskolczi Norbert, a HÖOK el­nöke korábban azt mondta, hogy ha szerda délig pozitív vá­lasz érkezik, tervezett fáklyás demonstrációjukat akkor is megtartják, de akkor már nem az oktatási kormányzat ellen, hanem a minőségi felsőoktatás mellett rendeznének jó hangula­tú összejövetelt. A szakállamtitkár részleteket nem árult el, annyit mondott, ■ A hallgatók minden­képpen megtartják tervezett tüntetésüket. hogy a hallgatók koncepciója másfajta filözófiára épül, mint amit a jogszabályok jelen pilla­natban rögzítenek. Manherz Károly értékelése szerint abban „tökéletesen egyetértenek mind­annyian”, hogy képzési hozzá­járulásra szükség van. A HÖOK azt javasolja, hogy az államilag támogatott hallgató a leckekönyvbe felvett, de nem tel­jesített kreditek után tantár­gyanként a hallgatói normatíva 3-5 százalékának megfelelő ősz- szeget fizessen az alapképzésbe az osztatlan képzés első hat fél­évében. A mesterképzésben pedig á normatíva 4-6 százalé­kát kelljen befizetni az osztatlan képzés utolsó négy félévében. (A hallgatói normatíva 116 ezer 500 forint.) ■ Schengeni csatlakozás karácsony előtt December húszadikán éjfélkor szűnhet meg a határforgalom ellenőrzése a schengeni belső határokon, vagyis Szlovákia, Ausztria és Szlovénia felé. Leg­alábbis ezzel számol a határőr­ség - mondta Béndek József, a testület országos parancsnoka az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt. December 21-étől a belső ha­tárokon bárki bárhol átlépheti a határt, de személyazonosításra szolgáló okmányt magunkkal kell vinnünk. A légi közlekedés­ben várhatóan március 29-én csatlakozik Magyarország a schengeni övezethez. A határon túli magyarokkal kapcsolatban még várják a döntést, ám sze­rinte nincs akadálya annak, hogy ugyanolyan könnyen lépje­nek át a magyar nemzetiségűek az országhatáron, ahogy eddig. „A rendőrség is készül a schen­geni csatlakozásra” - mondta Bencze József országos rendőr- főkapitány. Szeptember 11-én „Schengen-ellenőrök” jártak Magyarországon: a bizottság elégedett volt, de úgy ítélték meg, nem elégséges az állo­mány ismerete a Schengeni Információs Rendszerről. ■

Next

/
Thumbnails
Contents