Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-07 / 209. szám
10 2007. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK SZOLGÁLTATÁS Szeretettel köszöntjük névnapjukon Regina nevű olvasóinkat! regina. Vagy az ugyanilyen alakú latin névből származik, ekkor jelentése: királynő, vagy a Rein kezdetű német nevek becézéséből. Az előtag jelentése: tanács. Gyakori becézése a Gina, amely később önállósult. Védőszentje: Szent Regina galliai szűz, vértanú. Virága: a begónia rex. Nap kel: 6.10, nyugszik: 19.13 órakor. A Hold kel: 1.05, nyugszik: 17.39. ÁTMENETILEG KICSIT JAVUL reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 16 °C . 17 “C 17 °C 4 °C 5°C 5 °C , Szécsény Salgótarján i Bátonyterenye Balassagyarmat Rétság „EMS Pásztó 18 °C EWS' 5 °C Készíttette: ©zones 18 X 18 X 19 X Nógrád megyében ma napközben élénk északnyugati szél fúj. Bo- rongós időben már csak kevés eső esik. Néha előtűnik a nap is. Éjszakára ismét beborul és jelentősebb csapadék is hullik. A szél alig gyengül. A jellemző hőmérséklet délutánra 17 fok köré emelkedik, szombat reggelre 12 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szombaton, vasárnap es hétfőn változó napsütésre, csak elszórt, kisebb esőkre és erős szélre van kilátás. Kedden, szerdán ismét igen sok eső Ígérkezik. Hatására áradások fenyegetnek. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a sok esőtől csúsznak az utak. A mezőgazdasági jármüvek sok sarat hordhatnak az utakra. A féktávolság akár tíz-harminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”, Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 15-20 °C Tisza 19-22 ,JC Balaton 16 °C Velencei-tó 17 °C Fertő 13 °C Tisza-tó 22 °C Pollen Penészgombák magas Üröm magas Parlagfű magas MAJDNEM VÁGTÁZ APRÓ PÓKFÉLE SZERENCSEJÁTÉK TEKINTETES DÖF SÜT, PERZSEL EGYÉN L ▼ GÚNYOS ► ▼ ELSIMÍT ► NÉMÁN NÉZI! UGAT ► SPANYOL VÁROS L GABONAHULLADÉK PÉNZINTÉZET ► T A TETEJÉRE TTJZTŐL KILYUKAD ÚGY LEGYEN ▼ GYAKORI LÓNÉV BARÁT L ▼ ÁTTESZ, ÁTHELYEZ JAPÁN TORNÁSZ ► ▼ T ▼ NÉMET BETŰ ARANY JÁNOS KÖLTŐI MÜVE ► . ▼ ▼ r RÓMA. ANGOLUL ► NAGYNÉNI ÖTLET ► MEGFEJTÉS: ZOHVdlAIOl Szeptember 5-i 4 6 9 16 22 24 29 32 34 35 Kenő nyerőszámok 37 44 48 56 58 60 67 68 75 78 AKCIÓA CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKNÁL! TAKARÉK SZÁMLABETÉT éves kamata: 7,5 % (EBKM: 7,49-7,50%), lekötési idő: 3 hónap. Részletes felvilágosítást adnak dolgozóink. Kirendeltségeink: Balassagyarmat /-//, Salgótarján. Vác, Rétság, Magyarnándor, Bércéi, Orhalom, Nézsa, Cserhátsurány, Szügy, Kétbodony, Hugyag, Palotás. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP szűz (Vili. 24-IX. 23.). Ma elegendő ereje van ahhoz, hogy egy igen fontos lépést megtegyen. Figyeljen kollégáira, akik segíteni ugyan nem segítenek, de bizonyos jeleket megkaphat tőlük. mérleg (IX. 24—X. 23.). Lehet, hogy még erre a hónapra rövid üdülést tervez, ám nem kap szabadságot, mert nagy szükség van Önre a munkahelyén. skorpió (X. 24—XI. 22.). Feladataival könnyen megbirkózik, sürgős elintéznivalói már nincsenek. Egy kis kondíciójavítás viszont nem ártana. Szakítson rá időt! nyilas (XI. 23-XII. 21.). Ne bánkódjék még mindig, hogy elkezdődött az iskola. Már igazán itt volt az ideje. Ha a mai napot átvészeli, már itt is a hét vége. bak (XII. 22-1.20.). Újra itthon üdvözölheti egy barátját, aki már egy jó ideje távol volt. Ne törődjön túl sokat a testi fájdalma orvoslásával, hamar elmúlik! vízöntő (1.21-11.20.). Könnyen kimerül mostanában és igen fáradékony. Lehetséges, hogy hajlamos a depresszióra. Ha ez így van, azonnal tennie kell ellene. halak (II. 21-111.20.). Ha gondjai támadnak szerelmi életében, azokat nem kell komolyan vennie. Hajlamos rá mostanában, hogy a jelentéktelen dolgok miatt is aggódik, de ezzel senkin nem segít, főleg saját magán nem. kos (III. 21—IV. 20.). Teljes figyelmét a munkájának szentelheti. Ha eredményesen dolgozik, elégedett lesz a teljesítményével. Az elégedettség pedig jó érzéssel fogja eltölteni. bika (IV.21-V.20.). Kreatív ötletei támadnak, amelyek nagy benyomást tesznek fontos egyénekre. A Hold rávilágít bizonyos fontos családi, vagyoni ügyekre, melyek remekül alakulnak. ikrek (V. 21—VI. 21.). Egész nap bármihez nyúl is, csak jó jöhet ki belőle. Egy távoli ismerőstől érkező telefonhívás eltéríthet ti eddigi céljától. rák (VI. 22—VII. 22.). A levegő pollentelítettsége következtében légzőszervi betegséget kap. Szedje össze magát és menjen el orvoshoz. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Következetesen kiáll érvei mellett. Szigorúságáért nem örvend túlzott népszerűségnek. Azt azonban méltányolják, hogy ugyanolyan mércével méri önmagát is, mint másokat. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Frasier, a dumagép (am. vígj.-sor. - 70-71.) 9.50 Tv-taxi (ism.) 10.10 Kalandos nyár (francia sorozat-142/115.) 11.05 Gőg (olasz sorozat - 26/5.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Sorstársak 13.00 Sírjaik hol domborulnak... 13.35 Körzeti magazinok 14.25 Válaszd a mozgást! 14.40 Ablak 16.45 Körzeti híradók 17.00 Hírek 17.05 Tv-taxi 17.20 Thomas, a gőzmozdony 17.30 Marci 17.45 Kisváros (magyar sorozat-62.) 18.25 Bűvölet (olasz sorozat - 60/5.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Tiszta kabaré! 21.15 Csináljuk a fesztivált! 2. 22.10 Péntek este 22.45 Kultúrház (ism.) 23.20 Múlt kor 23.50 Hírek 23.55 Sporthírek 24.00 Tv-taxi (ism) ma 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Kulissza 9.25 Nekem ne lenne hazám? 9.40 Amerika a II. világháborúban 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Más kép (6/4.) 13.30 És még egymillió lépés 14.15 Utazás a világ nagy vasútjain (7/7.) 15.10 A bomlás virágai (10.) 15.50 Jelfák 16.00 Infogeneráció 16.30 Válaszd a tudást! 17.30 Membrán 17.55 Doktor Nagyfőnök (francia sorozat-10/5.) 18.40 Esti mese 18.55 Fekete vipera (angol vígjáféksor. - 24/5.) 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Greenwich Village balladája (izraeli dokumentumfilm) 21.20 Klikkerek 21.40 Kultúrház 22.00 Spanyol koktél Elszabott frigy (spanyol- olasz akcióvígj.) 23.45 Napló 23.49 Záróra tv2 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.15 Teleshop 11.35 A haverom nője (francia vígjáték, 1983) Micky és Pascal a Mont Blanc egyik festői síparadicsomában élnek. Pascalnak sportüzlete van, Micky a helyi discjockey. Pascalt imádják a nők, de új barátnője nagyon elkapja. Rajongva beszél róla Mickeynek, aki először csak legyint a dologra, de egyszer ő is megpillantja az ellenállhatatlanul érzéki Viviane-t Pascal ágyában. 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Baywatch Hawaii (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Rex felügyelő (osztrák-német krimisorozat) | 17.30 Monk Flúgos nyomozó (amerikai krimivígjátéksor.) 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit 21.00 Okosabb vagy, mint egy ötödikes? Szórakoztató kvízshow 22.00 Liptai Claudia-show 23.00 Tűréshatár (am. akciófilm, 2003) Egy űrsikló javítása közben az egyik űrhajóst megsebzi egy apró meteor. Visszatérvén a Földre kiderül, hogy az űrhajó teljes személyzetét megfertőzte egy furcsa, idegen életforma. A földönkívülieknek gazdatestekre van ugyanis szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak. A két elszánt tudósnak így 48 órája van arra, hogy találjon valamilyen módszert a földönkívüliek elpusztítására, mielőtt még túl késő lenne. Közben: Kenósorsolás R T L KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 12.00 Híradó 12.15 Alaszka (am. kalandfilm, 1996) A chicagói Jake Barnes - felesége halála ulán - két gyermekével az alaszkai kis faluba, Quincybe költözik, hogy új életet kezdhessen. Jake, a pilóta azzal keresi meg a család kenyerét, hogy utánpótlást szállít a világtól elvágott alaszkai kis településekre. Gyermekei közül a természetimádó Jessie remekül érzi magát új lakhelyükön, de a tizenötéves Seannak édes mindegy, hol van, őt csak a komputeres játékok hozzák lázba. Jake-et egy szép napon éppen egy heves családi vitából szólítja el a kötelesség, egészségügyi szállítmányt kell sürgősen eljuttatnia a rendeltetési helyére. A rossz időjárási viszonyok közepette a gép lezuhan. Jessie és Sean elindul, hogy megkeressék édesapjukat. 14.05 06-91-334-455 15.45 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 VIP Több mint testőr (amerikai akciófilm-sorozat) 17.30 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsorozat) 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz Közszolgálati magazin 20.30 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 A rend őrzője (am. akciófilm, 2001) Rudy, a nemzetközi hírű régész fia inkognitóban műkincsrablóként tevékenykedik. Amikor Izraelben titokzatos körülmények között elrabolják az apját a közel-keleti országba siet, hogy kiszabadíthassa. A mentőakció viszont egyre veszélyesebbé válik, mígnem ki akarják toloncolni az országból. Sikerül azonban rábeszélnie Dáliát, a rendőrnőt, hogy ne tegye fel a repülőre, hanem engedje tovább keresni édesapját. Menekülés közben egyre világosabbá válik számára, hogy titkos vallási szervezetek közti háborúba csöppent. 23.00 Tökéletes áldozat (amerikai krimi, 1998) 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 8.00 Ally McBeal (amerikai sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ism.) 11.05 Nash Bridges Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Léa Parker (francia krimisorozat) 13.10 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch (amerikai sor.-109-110.) 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksor. - 5-6.) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Dirt - A hetilap (amerikai sorozat) 23.05 Dexter (amerikai krimisorozat) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek. Hírháttér 6.25 Heuréka! Megtaláltam! 7.00 Hírek 7.05 Keresztes Ildikó 7.40 A mézédes források földje 8.30 Tweeniék 104/62.) 8.50 Magyar népmesék 9.00 Skippy kalandjai 9.25 Egy lépés előre (spanyol sorozat, ism.) 10.15 Svédcsavar (ism.) 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 14.00 Egy év a Királyi Botanikus Kertben 14.30 A világörökség kincsei 14.45 Impressziók 14.55 Európai biográfiák kelettől nyugatig (magyar dokumentumfilm) 15.50 Bioritmus 16.10 Eurométer 16.55 Csillagvadászok (német sorozat-13/1.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.10 Sétány. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 Parasztregény 5.13.25 Anno. 13.30 A zsidó vallási felekezet félórája. 14.05 Péntek kávéház. 15,05 G7.15.30 Útitárs. 16.00 Közelről. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Válogatás a Napközben délelőtti műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek: Szamos Gabriella, a Marcipánmúzeum alapítója. 20.35 Mikszáth Kálmánná visszaemlékezései 7.20.55 Kató Zoltán szaxofonozik. 21.04 ítélet. 22.00 Krónika. 22.20 Fórum. 22.50 Magyar népzenei feldolgozások. 23.00 Kenő. 23.04 Péntek kávéház. 0.10 Éjszaka. 9.02 Sporthírek. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 11.02 Sporthírek. 13.02,15.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló a napi eseményekről. 16.03 Zene szünidőhöz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02,19.02 Sporthírek - Rövid ösz- szefoglaló a napi eseményekről. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 0.02 Éjféli mix - Dermot (Élő Márton) 1.00 Zenei válogatás. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 08.15 Játék. 9.05 Nektek adom a Földet! 10.05 Közélet. 11.05 Irodalom. 12.00 Harangszó. 13.05 Évezredek asztalánál. 13.40 Népzenei kincstár. 14,05 Kérem a következőt! 14.35 Anyanyelvűnk. 15.00 Az irgalmasság rózsafüzére. 15.15Tegyen valami jót! 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Könyvszemle. 19,35 Esti mese. 20.10 Heti tükör. 21.05 Katedrális. 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 18.35 Hírháttér 19.00 Második műszak (amerikai film, 1984) 20.40 Kikötő 21.35 Hírek. Sport 21.50 Bin-Jip Lopakodó lelkek (japán-koreai film, 2005) Egy hajléktalan fiatalember minden reggel motorjával járja a várost, és szórólapokat tesz ki a házak ajtajára, hogy este betörjön oda, ahol nincsenek otthon - azaz nem mozdították el a kitett hirdetéseket. A célja nem a vagyonszerzés, mindössze szállást keres, ahol meghúzhatja magát éjszakára. A fiú a „szíves vendéglátásért” cserébe még fizet is, hiszen másnap reggeli távozása előtt kimos, kitakarít és megjavítja az elromlott háztartási gépeket. Az élete akkor változik meg gyökeresen, amikor találkozik egy gyönyörű és gazdag nővel, aki tönkrement, boldogtalan házasságban él. 23.20 Talamzenei odisszeia (olasz-spanyol-svájci sor.) SPORT 1 13.45 Seat Leon Márkakupa 14.15 Zuhanyhíradó (Ism.) 15.15 Labdarúgás, olasz bajnokság 2. forduló (összefogl., ism.) 16.15 Labdarúgás, spanyol bajnokság 2. forduló (összefogl., ism,) 17.15 Milan Tv 18.45 IBK nemzetközi tábor, Budapest 19.00 MKB Heti helyzet 20.00 Atlétika Golden League-verseny, Zürich (élő közvetítés) 22.15 Motorshowl 23.00 Poker channel 15.00 Telefortuna 16.05 Fotósuli (9.) 16.35 Tengerek határán (9.) 17.35 Folytassa Jamie nélkül! 18.35 A fal mögött (2) 19.35 Hetedhétország tudománya (5-6.) 20.45 Az utazás jövője (7-8) 21.50 Nigel Marven detektívjei 22.45 Mesélő festmények HALLMARK 8.00 Jelen és múlt (am. sor.) 9.00 Odalent Deltán (am. film, 1998) 11.00 Az igazak ügyvédje (ír sorozat) 12.00 Az álcsalád (am. vígj., 2005) 14.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 15.00 Az igazak ügyvédje (ír sorozat) 16.00 Odalent Deltán (amerikai film, ism.) 18.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) 19.00 Válaszút előtt (amerikai film, 2005) 21.00 Kisvárosi gyilkosságok (angol krimisorozat) 23.00 A gyógyító (német-kanadai-lengyel- amerikai film, 2002) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 130.) 11.00 Csacska angyal (134.) 12.00 Info Tv 15.00 Különjárat 15.30 Modern horgászat 16.00 Info Tv 17.00 Business-mix magazin 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Emlékezés az 1946-os széncsata résztvevőire 19.20 Tanévnyitó ünnepség a Dr. Krepuska Géza Általános Iskolában 19.45 A közgyűlés mártírjai 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 20.55 Ízelítő 21.00 Drogvadászok (amerikai akciófilm) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újsága az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ,'.VNO» Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ; “erke*z,ö*é°' rendszem* készült. NÓGRÁD Ét HÍRLAP _________________• - ,’F -________________