Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-08 / 184. szám

2007. AUGUSZTUS 8., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Kevés jegyet kap(t)unk Látványos játékkal emlékeztek ■jki ti* <*' W,v w« w > l-arl SPORTTURMIX „SZAFTOS” futás KOPROVICA. A Szécsényi Amatőr Futók Társaságának (SZAFT) fu­tói vasárnap a szlovákiai koprovicai nemzetközi futógálán vettek részt, ahol az indulóknak 14 kilométeres távot kellett telje­síteni. A SZAFT futói közül kor­csoportjában Czele Jánosné 2., Czele János 4., Kovácsné Obrecsány Klára 4., Molnár Raj- mund az 5. helyen végzett. Sikeres „úszónagyi” OLIMPIA 2008. A Pegazus Sport Tours Kft. mint a 2008-as pekingi olimpia hivatalos ma­gyarországi jegyirodája 29 290 darab, hozzávetőlegesen 320 millió forint értékű belépőt igé­nyelt a szervezőbizottságtól (BOCOG). Ennek a mennyiség­nek az első körben egyharma- dát igazolták vissza. Több magyar érdekeltségű sportágra eddig meglehetősen kevés belépőt biztosítottak a há­zigazdák, például a kajak-kenu 500 méteres döntőkre 290 dara­bot vagy a férfi vízilabda-finálé­ra csupán 50 darabot. Utóbbi esetében a 6000 ezer férőhely felét kínai nézőknek tartják fenn, 2000 jegyet pedig a dön­tőbe jutott csapatok szurkolói kapnak majd. Meglehetősen ne­héz belépőhöz jutni a megnyi­tóünnepségre és az úszódöntők­re. Utóbbira példa, hogy a férfi 200 és 400 m vegyes fináléjára, ahol várhatóan Cseh László küzd az érmekért, a 600-600 belépő helyett eddig 6-6 dara­bot igazolt vissza a BOCOG. A Pegazus a belépőket a jegyet és a komplett utazási csomagot vá­sárlók igényei, továbbá a ma­gyar érdekeltségű, éremesélyes sportágak iránt várható érdek­lődés alapján rendelte meg. Az utazási iroda - amely a Spanyol Olimpiai Bizottság útjait is szer­vezi - összesen 18 ezer jegy megszerzésére számít. A BOCOG pozitív visszaigazolása alapján a jegyeket 2008 júliu­sában, a Pegazus irodájában le­het majd átvenni. Szép számú nézősereg előtt csapott össze a Baksa Tibor-em- lékmérkőzés két résztvevője a Karancskeszi SE és a Karancskeszi Idegenlégiósok gárdája, de előtte a csapatok já­tékosai, szurkolók, barátok a te­metőben koszorút és egy-egy szál virágot helyeztek el volt egyesületi elnökük sírján. Az emlékmérkőzésen a játékosok bemutatása után a részt vevő csapatok és szurkolók nevében az esemény két szervezője, Chován Péterés Varga Tamás, va­lamint a Stécé-legenda későbbi remek edző, a Kesziben hosz- szabb ideig tevékenykedő Dávid Róbert adott át virágcsokrot az elhunyt feleségének és két lá­nyának, a kezdőrúgást pedig UNIVERSIADE Rengeteg rend­őr és óvszer hivatott megvéde­ni a résztvevőket a XXIV. Nyá­ri Universiadén, amelyet szer­dától jövő szombatig rendez­nek Bangkokban. A kétévente sorra kerülő esemény thaiföl­di házigazdái semmit sem bíz­Tibor unokája, Dalma végezte el, mely után a jelenlévők egy­perces néma csenddel adóztak az egykori remek sportvezető emlékének, majd Ludányi József dirigálásával az alábbi összeállí­tás mellett indult útjára a labda Dénes Zsolt és Dávid Róbert csa­patai között: Karancskeszi SE: Herczeg J. (Sztremi Zs.) - Mancsi T. (Ákos J.), Csonka K., Barta Á. (Bobál Zs.), Zsidai T. (Baksa R.) - Budveszel L. (Baksa R), Varga T. (Veszelovszki Z.), Verbói L. (Szőllős I.), Simon Z. (Básti R.) - Dénes Zs. (Nagy J.), Lantos D. (Dobos A.). Karancskeszi Idegenlégiósok: Kürti G. (Herczeg J.) - Juhász A., Herczeg Z. (Pingiczer L.), Kőhá­nak a véletlenre: a 135 ország­ból érkező közel 8000 sporto­ló biztonságára több mint 9000 hatósági személy fel­ügyel majd, az egymás közti „problémákat” pedig az ingye­nesen és korlátlanul kapható kondom hivatott elhárítani. ­zi T. (László V.), Bozó N. (Szukán L.) - Chován P., Bódi K., Polaneczky P. (Fekete L.), Palkovics Zs., - Szántó Zs. (Strehó S.), Lavaj Z. A mérkőzésen a csapatok egy jó iramú, gyakran látvá­nyos megoldásokkal és gólok­kal tarkított 90 perc után egy baráti döntetlenre 4-4-re vé­geztek. A harmadik félidő a GA Magyarország, Tibor volt mun­kahelye jóvoltából a helyi mű­velődési házban folytatódott, ahol a szervezők vacsorán lát­tál vendégül a meccs résztve­vőit, barátokat, szurkolókat, és abban egyeztek meg, hogy ez az emlékmérkőzés nem vala­minek a vége, hanem valami­nek a kezdete lesz. Ennyi 17 és 28 év közötti fia­talt lehetetlen kordában tarta­ni, így ez tűnik a legegysze­rűbb megoldásnak - jelentette ki az orvosi csapat illetékese. Az 1957-ben indult világjáté­kok idei felvonásán 85 magyar fiatal lesz jelen. INDIANAPOLIS Michael Phelps lett a legeredményesebb sportoló az Egyesült Államok úszóbajnoksá­gán: a 22 éves sztár összesen 6 elsőséggel zárta a viadalt, de el­maradt előre megszellőztetett tervétől, a nyolctól. A nőknél a 18 esztendős Katié Hoff emelkedett ki a mezőnyből 3 győzelemmel. A legnagyobb szenzáció mégsem az ő nevükhöz, hanem a 40 éves Dara Torreséhez fűződik, aki 24.53 mp-cel nyerte a női 50 mé­ter gyorsot, és ezzel nemcsak új országos és egyéni csúcsot állí­tott fel, hanem minden idők leg­idősebb úszóbajnoka is lett az Egyesült Államokban. Hortobágy. Rekordlétszámú né­zősereg előtt küzdöttek 3 napon át Hortobágyon a legjobb magyar díjlovaglók az országos bajnoki címért A seregszemlén 60 lovas indult 90 lóval a különböző kate­góriákban, a küzdelmeket napon­ta több mint félezren tekintették meg a helyszínen. A legfontosabb olimpiai kategóriában címvédés történt, a jelenleg németországi klubban lovagló Ács nyerte meg a bajnokságot, megelőzve Dallos Zsófiát és Kiss Biankát Késésben a lengyelek LABDARÚGÓ EB Az eredeti ha­táridőhöz képest csak jókora csúszással készülnek el a sta­dionok a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra - jelentet­te be a lengyel sportminiszter a minap. Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) április 18-án ítélte oda a lengyel-ukrán pá­lyázatnak a rendezést - az olasz és a magyar-horvát kan- didálás előtt. A beígért 2400 ki­lométer új autópályából azóta egy méter sem épült meg Len­gyelországban. A kezdeti eufó­riát felváltotta az aggodalom, mostanra már biztosra vehető, hogy a stadionok nem épülnek fel az UEFA által kért 2010-es határidőre. Lengyelországnak hárommilliárd zlotyt (1,09 mil­liárd dollár) kellene költenie a négy stadion felhúzására, illet­ve rekonstrukciójára. A sajtóje­lentések is megerősítik, hogy a varsói létesítmény felépítése körül van a legtöbb gond. A kommunista időkben épült sta­dion jelenleg Európa legna­gyobb szabadtéri piaca, és szeptember közepéig több száz kereskedőt kellene onnan tá­vozásra késztetni. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ezen a területen, vagy máshol épül-e fel az új nemzeti pálya. A köz­lekedési miniszter szerint to­vábbi 164 milliárd zlotyba ke­rülne a beígért 2400 kilométer autópálya építése. Tavaly mindössze hat kilométerrel bő­vült a hálózat, az idén még egy centi sem épült. Rendőrök és óvszerek védik a résztvevőket Díjlovagló-ob Tovább nyomul a Betonexpressz kerékpár A világbajnokság és az olimpia a tét Zsúfolt hét végét zárt a hazai kerékpársport, hisz két rangos és fontos UCI pontszerző versenyt is rendeztek a P-Nívó Betonexpress 2000 szervezésében, mindket­tőn szerb siker született. Hat ország 65 kerekese indult a Betonexpressz 2000-Skoda Autóház Békéscsaba GP elneve­zésű 1.2 kategóriába tartozó UCI-pontszerző nemzetközi ke­rékpáros viadalon. A mezőny Békéscsabáról in­dulva és oda érkezve 157 km-t tett meg. Nem sokkal a rajt után nyolc kerekes - köztük Szekeres Csaba (P-Nívó) - szökött meg, az üldözők azonban mintegy 30 km-rel a cél előtt befogták őket, és végül a szerb állampolgársá­gú magyar kerekes, a P-Nívó Betonexpressz 2000 versenyző­je Dér Zsolt nyerte mezőnyhajrát szlovák és szerb vetélytársai előtt.'A legjobb magyar a 4. Ma­daras Zoltán (P-Nívó) lett a győz­tessel azonos idővel. Másnap Tiszagyenda-Ké- kestető között került sor - ugyancsak a P-Nívó szervezé­sében - a szintén UCI 1.2 beso­rolású nemzetközi viadalra. (Ez a minősítés azért fontos, mert ezeken az erőpróbákon ranglistapontokat gyűjthetnek a legeredményesebb verseny­zők. Az olimpiai kvalifikáció­hoz október 14-ig, a kerékpá­ros világbajnokságra pedig au­gusztus 15-ig lehet a pontok számát gyarapítani. Magyaror­szágnak két helyet kell(ene) előbbre lépnie, hogy a stuttgar­ti vb mezőnyversenyében a legjobbak között magyar ke­rékpáros is indulhasson). Itt 194,5 km-t kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A Mátra emelkedőjéig kisebb szökésektől eltekintve egy boly­ban haladtak a versenyzők, az 1014 méter magasságba vezető szerpentinen azonban alaposan szétszóródott a mezőny. Mátra­füred után a Betonexpressz 2000 csapatában szereplő, ma­gyar állampolgárságú Cador Rida és a szerb Janovic Nebojsa vállvetve küzdött egymással, a célba végül a szerb ért be első­ként Rida előtt. Kellemes megle­petésre Ivanics Gergely 4. lett 1:01 perc hátránnyal. A legjobb csapatnak felajánlott különdíjat hazánk egyetlen kontinentális kerékpárcsapatá, a P-Nívó Betonexpressz 2000 kapta. ■ (sts) Szekeres Csaba tavaly a salzburgi vébén nem ment rosszul az egyéni idő- futamon Duisburgon át vezet az út Pekingbe A magyar válogatott tegnap utazott el a csütörtöktől va­sárnapig tartó duisburgi, 36. síkvízi kajak-kenu világ- bajnokságra, amelyen a győzelmek és dobogós helyezé­sek megszerzése mellett ezúttal a minél eredménye­sebb olimpiai kvalifikáció is a céljai között szerepel. Béé, Boros Gergely, Babella Ba­lázs. Női kajak: K-l 1000 m: Ko­vács Katalin, K-21000 m: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, K-4 1000 m: Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexand­Vajon Janics Natasát mennyire viselték meg a közelmúlt konfliktusai edzőjével? A hétfői, csapatbemutató saj­tótájékoztatón Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke hangsú­lyozta: hatalmas mezőny gyű­lik össze a németországi esemé­nyen, így néhány számban már a döntőbe jutás is kemény fel­adatnak ígérkezik. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a hivatalos akkreditáltak száma több mint 1400 lesz, a verseny­zők rekordot jelentőén 90 or­szágból érkeznek. Magyaror­szágot 16 férfi és 9 női kajakos, valamint 13 kenus képviseli a vb-n. A még beteg Séra Miklós helyett az elmúlt hetekben a szakember által edzett férfi ka­jakos csoport munkáját is irá­nyító Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta: mindenki egészséges és úgy érzi, jól sike­rült a válogatottak felkészülése. - Ezúttal az eredményes sze­replés részeként elsősorban a 12 olimpiai számra koncentrá­lunk, a jövő évi,‘pekingi felké­szülés szempontjából ideális lenne, ha mindegyikben sike­rülne már most megszerez­nünk a kvótát, bár tény, hogy ez néhány számban nem ígér­kezik egyszerű feladatnak - mondta a kapitány. A 12 ötkari­kás számból háromban - férfi K-l 500 és 1000 m-en, illetve női K-l 500 méteren - az első nyolc között kell végezni a kvó­ta megszerzéséhez, a többi számban az első hat hely éri ugyanezt. Angyal a tájékoztató során egyenként bemutatta a magyar egységeket, s közben utalt arra, hogy a spanyolorszá­gi Eb-n sikeresen szerepelt együtteshez képest csak néhány helyen van változás. A magyar csapat: Férfi kajak: K-l 1000 rn: Benkő Zoltán, K-2 1000 m: Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor, K-4 1000 m: Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor, K-l 500 m: Vereckei, K-2 500 m: Kämmerer, Kucsera, K-4 500 m: Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor, K-l 200 m: Gyertyános Gergely, K-2 200 m: Gyertyános, Béé Ist­ván, K-4 200 m: Kadler Viktor, ra, Benedek Dalma, K-l 500 m: Kovács, K-2 500 m: Paksy, Bene­dek, K-4 500 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Benedek, K-l 200 m: Janics Natasa, K-2 200 m: Szabó, Patyi Melinda, K-4 200 m: Paksy, Kovács, Fazekas, Patyi. Kenu: C-l 1000 m: Vajda Attila C-2 1000 m: Kolonics György, Kozmann György, C-4 1000 m: Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor, C-l 500 m: Sáfrán Mátyás, C-2 500 m: Kolonics, Kozmann, C-4 500 m: Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Márton, Horváth Gábor, C-l 200 m: Bozsik Attila, C-2 200 m: Horváth, Fürdők Gábor, C-4 200 m: Sarudi, Balázs P, Joób, Horváth

Next

/
Thumbnails
Contents