Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-07 / 183. szám

2007. AUGUSZTUS 7., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Valóban fizetni kell majd érte!? Változások a sportorvosi szolgáltatásban A minap felröppent az a hír, hogy a sportorvosi rendelők szolgáltatásáért hamarosan fizetni kell majd. Van, aki 8000 Ft-os összegről is hallott már. Lapunk utánajárt ennek a sokakat érintő, újabb zsebbenyúlós témának, és a legilletékesebbet, dr. Nyíri László megyei sportfőorvost kérdezte meg, mi is hát a helyzet ezzel kapcsolatban?- Valóban létezik ez az összeg, de ez csak a profikra vonatkozik és' azokra a külföldi állampolgárokra, akik magyar egyesületben versenyeznek. Professzio­nális sportoló Nógrádban nincs, a másik kategória viszont itt is előfordul. Egyéb­ként ez a rendelet nem mostani keletű. Az ŐSEI (Sportkórház) területi rendelő­inek szolgáltatásaiban hamarosan tény­leg változás következik majd be. Alapve­tő szempont, hogy a versenyengedélyek kiadása és bizonyos ellátások ezt követő­en is térítésmentesek maradnak (a fel­nőtteket eddig is érintő vizitdíjat nem a sportorvosi vizsgálatért, hanem a ver­senyengedély megadásához szükséges egyéb kiegészítő vizsgálatok - gégészet, ideggyógyászat, szemészet stb. - elvégzé­séért kellet fizetni). Az eddigi gyakorlat­ban a számítógépes adatfelvételt követő­en megtörtént a fizikális vizsgálat, majd sor került az EKG-ra. Ezt követően beuta­lót adtunk a laborba, ahol elvégezték a vi­zelet vizsgálatát, s ha minden rendben volt, kiadtuk a versenyengedélyt. Ez így mindent egybevetve maximum fél órát vett igénybe. Bizonyos sportoknál (búvár, autó-motor sport, küzdősportok) ez kicsit tovább tartott, mert egyéb kiegészítő vizs­gálatot is el kellett végeztetni - mondot­ta el érdeklődésünkre bevezetőként Nyí­ri doktor.- Mennyiben változik az előbb ismerte­tett vizsgálati rend a változást követően?- A korábbiakhoz hasonlóan történik majd minden, az EKG-vizsgálatot kivéve. Ezután ezt a vizsgálatot azokban a sport­orvosi rendelőben, ahol van ilyen készü­lék csak térítés ellenében végezi majd el a sportorvosi szolgálat (Salgótarján, Ba­lassagyarmat Pásztó). 18 év alatt 500, fel­nőtteknél pedig 1000 forintot kell fizetni ezért a vizsgálatért (számlaadási kötele­zettség mellett), ha helyben, a fizikális vizsgálat keretén belül szeretné valaki azt elvégeztetni. Olyan rendelőben, ahol vizeletvizsgálati lehetőség is van (Balas­sagyarmat, Pásztó) szintén lehet válasz­tani ezt a fizetős formát 250, illet­ve 500 forint ellenében. Salgótar­jánban a korábbi rend szerint működik a laborvizsgálat, itt nincs ilyen választás, tehát ingye­nes a vizeletvizsgálat.- Van-e lehetőség ingyenes EK& vizsgálatra, elfogadnak-e hozott le­leteket ?- A sportoló előzőleg bárhol megcsináltathatja az EKG- és vi­zeletvizsgálatot (háziorvos, szak­rendelő, kórház). Amennyiben valaki lelettel érkezik, akkor azo­kon szerepelni kell a névnek, a készítés dátumának (egy hónap­nál nem lehet régebbi), valamint a leletet kiadó orvos nevének és pecsétlenyomatának. Ezen vizs­gálatok rendelőintézetben törté­nő ingyenes elvégeztetéséhez szükséges beutalót a háziorvostól, vala­mint a sportorvostól egyaránt lehet kér­ni. A versenyengedély kiadásához szük­séges EKG- és vizeletvizsgálat ott azért ingyenes, mert az egészségbiztosító fi­nanszírozza azt a rendelőintézeteknek.- Akkor valószínűleg sokan ez utóbbi le­hetőséget fogják választani.- Feltehetőleg így lesz. Az időtényező lesz az, amely befolyásolhatja a dolgok menetét. Amennyiben a sportorvosi vizs­gálattal egy időben kéri valaki az EKG- vizsgálat elvégzését, akkor hozzávetőle­gesen 3-5 perc alatt elkészül a felvétel és annak kiértékelése, s csupán a korábbi­akhoz hasonló (a vizeletvizsgálat miatti), legfeljebb negyed- vagy félórás várako­zásra van szükség a versenyengedély kézhez vételéig, amennyiben eltérés nem mutatkozik a leletekben. Eddig ez volt a gyakorlat és aki megfordult már a sport­orvosi rendelőben ezzel kapcsolatban már szerzett tapasztalatot. A szakorvosi rendelőintézet EKG-laboratóriumának korlátozott lesz az áteresztőképessége, csak bizonyos számú jelentkezőt tudnak fogadni, mert itt betegek vizsgálata is tör­ténik. Elképzelhető, hogy valaki azon a napon, amikor a sportorvosi vizsgálatra jelentkezik nem fog bejutni az EKG-ra és kap egy előjegyzési dátumot. (Labdarú­góknál évtizedes hagyomány, hogy a baj­nokság indulását megelőző hétre halaszt­ják a versenyengedély megszerzését és ilyenkor nagyobb tömegek keresik fel a rendelőt). Ha minden optimálisan zajlik, akkor is várni kell a leletre 2-3 órát- Mi indokolta az EKG-vizsgálatfizetős­sé tételét ?- Erre azért volt szükség, mert a sport­orvosi hálózat működtetéséhez eddig is csak szűkösen volt elegendő a nyújtott anyagi támogatás összege. Ennek mérté­két 100 millió forinttal megkurtították, s a maradék összeg jóformán a bérekre sem elegendő. A fenntartási költségekre (EKG, szervizelés, terembérlet) pedig alig jut valami. Előzőleg már sor került olyan intézkedésekre, melyek a működési költ­ségek csökkentésére irányultak. Több te­rületi rendelőt megszüntettek, másokat összevontak. így Pásztó körzetének ellá­tása is erre a sorsra jutott, de a kistérsé­gi társulás vállalta a rendelő további mű­ködtetésének anyagi hátterét, s a régió sportolóinak nem kell egy vizsgálatért Salgótarjánba utazni. Jelenleg az ország­ban 100 sportorvosi ellátással foglalkozó rendelő működik. Amennyiben a helyzet nem változik, újabbakat fognak megszün­tetni. Ha végképp pénzhiányos lesz a rendszer, akkor az is elképzelhető, hogy regionális rendelőket alakítanak ki és ak­kor nagyobb távolságra kell majd elutaz­ni a versenyengedély megszerzéséhez. A sportrepülőknél pár éve már ez a rend­szer működik, mert számukra engedélyt a korábbiaktól eltérően csak repülőorvo­si szakvizsga birtokában lehet kiadni.- Mikortól lépett életbe az új rendszer ?- Balassagyarmaton 2007. augusztus 1-jétől, Salgótarjánban pedig augusztus 6- án indult, Pásztón pedig szeptember else­jén tervezik. Ekkor kerül bevezetésre egy új, az illető egészségi állapotával kapcso­latos, kérdőíves adatfelvételi lap kitöltése is (néhány megyeszékhelyen már kipró­bálták). A négyoldalas adatlap kérdései­nek megválaszolása 5-10 percet vesz majd igénybe, s a sportolói pályafutás so­rán csak egy alkalommal kerül sor an­nak saját kezű kitöltésére.- Köszönjük a kimerítő és szakszerű tá­jékoztatást ■ (sts) SPORTTÜRMIX Koch és Pocsai FADD-DOMBORi. A Triatlon Tour- sorozat utolsó előtti versenyét, egyben a sprinttávú (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) országos bajnokságot Fadd-Domboriban férfiaknál ^ Kuttor Csaba nyerte 55:58 per­ces idővel, Pocsai Balázs (56:27) és Bajai Péter (56:38) előtt. A hölgyeknél Koch Renáta (1:01,56 óra) nagy fölénnyel di­adalmaskodott Tóth Zsófia (1:02,43 és Kovács Zsófia (1:02,59) ellenében Ugyanitt másnap aquatlonban (2,5 km futás, 1 km úszás, 2,5 km futás) küzdöttek meg a bajnoki címért, itt a férfiaknál Nógrádi Tamás (31:03) Faldum Gábort (31:06) ^ és Czencz Pétert (31:14) előzte meg, míg a nőknél a junior duatlon-világbajnok, Tóth Zsó­fia győzött (36:30) Kostyál Ág­nes (37:02) és Varga Réka (37:34) előtt. Devalválódó megbecsülés úszás. A július 22-re kiírt bala­tonalmádi Európa-kupa-futam le­mondása miatt 3500 eurós bün­tetést szabott ki a Magyar Hosz- szútávúszó Szövetségre az Euró­pai Úszóliga (LEN). A LEN-büró vezetői teljes értetlenségüket fe­jezték ki amiatt, hogy a versenyt csupán néhány nappal korábban mondták le a szervezők, amikor a résztvevők többsége már meg­vásárolta repülőjegyét. Különö­sen furcsállották a büró tagjai, hogy a lemondás okaként a vár­ható időjárást jelölték meg a ma­gyar szövetség illetékesei, holott ^ egy versenyt általában a helyszí­nen, a LEN delegáltjának dönté­sét követően szoktak lefújni az adott napon. Gyárfás Tamás az úszószövetség elnökeként és a LEN kapcsolattartójaként közöl­te: rendkívül sajnálja, hogy egye­sek így kikezdik azt a megbe­csültséget, amelyet Magyaror­szág az utóbbi időkben kivívott magának az európai úszósport­ban, a kiemelkedően sikeres ese­mények megrendezésével. Molek, a (jó) taktikus atlétika Dr. Bácsalmási Péter-emlékverseny Atlétikában az ősz a serdülőké, így a kvali­fikációkért folyó harc már most elkezdődött Budapesten, a nemzet­közivé előrelépett dr. Bácsalmási Péter-em- lékversennyel, ugyan­is a csapatversenybe, a németországi Dort­mund, és az olaszor­szági Milánó is népes alakulatot delegált. Ve­lük és a szépszámú fő­városi futóval a Salgó­tarjáni AC (SAC) két növendéke is megmér­kőzött. A 14-15 évesek 800 méteres mezőnyé­ben Molek Dávid és Te­lek Patrik is szöges ci­pőt húzott a BEAC pá­lyáján, és ráadásul egy futamban, sőt egy pá­lyáról vághattak neki a távnak. A tájfutásban is vitézkedő Molek jól taktikázott, és miután engedte vezetni legna­gyobb futambeli riválisát, 80 méterrel a cél előtt simán lehaj­rázta, és az ezüstjelvényes szin­tet érő új egyéni rekord (2:09,44 perc) azt jelentette, hogy a két futam alapján az ő nyakába ke­rült az aranyérem. Csapattársa, Molek Dávid jól taktikázott és hajrázott a fiatalabb évjáratba tartozó Te­lek Patrik is élete eddigi leg­jobbját teljesítette a számára kissé rövid távon és ugyancsak jó hajrájának köszönhetően ért célba 2:30,70 perc alatt. ■ bl Totóeredmények L Strasbourg-Marseille 1 Bordeaux-Lats (FOX 1-01 LLilfe-Lorient (FOX 4.RarisSG-Sochaux (FOX 5. Monaco-St-Elienne 1-1X 6. Ahlen-Hannover 1-32 7. Braunschweig-Bremen 0-12 8. Essen-Cottbus 1-1X 9. Magdeburg - Dortmund 1-42 10. Osnabriidc - Möndienglathadi 0-12 lLStfäii-laverkusen 1-01 11 Untertuching-Herthä BSC 0-32 13. Wfehen-Wtebaden - VB Stuttgart 1-22 14. Dynamo Dresden - Bochum 0-12 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 31. fogadási heti totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 4 db, nyereményük egyenként 1 millió 382 ezer 737 forint. 13 ta­lálatos szelvény nem volt. 12 ta­lálatos szelvény 139 darab, nye­reményük egyenként 13 264 fo­rint. 11 találatos szelvény 1915 darab, nyereményük egyenként 963 forint. 10 találatos szelvény 12 428 darab, nyereményük egyenként 247 forint Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Kovács László salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 10 találatot értei Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁDJ, HÍRLAP 32. hét Sor szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern München Rostock Bundesliga 1 2 Bochum Bremen 3. Frankfurt Hertha BSC 4. Hannover Hamburg 5. Leverkusen Cottbus 6 Wolfsburg Bielefeld 7 Dortmund Duisburg 8 Nürnberg Karlsruhe 9 Bolton Newcastle Premier Liga 10 Derby County Portsmouth 11 Middlesbrough Blackburn 12 West Ham Manchester City 13. Aston Villa Liverpool +1 mérkőzés H Sevilla Real Madrid . Spanyol Sz. K. PÓT* 1. Everton 2. Arsenal 3. Chelsea 4. Mancheste Név: ............... MÉ RKŐZÉSEK- Wigan Premier Liga- Fulham- Birmingham United - Reading A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 1 0| 6 17 | lndexszám 64 db

Next

/
Thumbnails
Contents