Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-21 / 194. szám
FOTÓ: HÜVÖSI CSABA 20 07. AUGUSZTUS 21, KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Szent István ünnepén is gondoltak a szórakozni vágyókra Bátonyterenyén Schveiczer Krisztián Bátonyterenye. - Szent István király magyarságunkhoz szabta a mintát, miközben Európához igazodott. Vele s általa lettünk európaiak - hangsúlyozta nemzeti ünnepünkön Molnár József, Bátonyterenye alpolgármestere. Az Ady Endre Művelődési Központnál kialakított szabadtéri színpadon a jeles napon a városi kitüntetéseket is átadták. Molnár József alpolgármester ünnepi beszédében elmondta: Magyarország nyitottsága, befogadójellege Szent István révén nyert formát, a keleti pogány színesség helyett ő alapoz-. ta meg nekünk az európai jövő nem kevésbé sokszínű távlatát. Legyőzhetetlen hittel letette az egész ország és az alkotmányosság alapjait, végeredményben a nemzeti létezés lehetőségét adta népének.- A nemzet ereje az összefogásban és az egymásért érzett felelősségben rejlik. Ma is feladat úgy megőrizni önmagunkat, hogy ami bennünk jó, azt mindenképpen megtartsuk, s ami az egységes Európában jó, azt mindenképpen átvegyük. Haladás, korszerűség, európaiság, nemzeti függetlenség, tolerancia - ezek a Szent tetván-i elvek ma is érvényesek és kívánatosak - hangsúlyozta Molnár József. Mint mondta: államalapítónk másik fontos igazsága, hogy a közösséget nem csak vezetni, hanem szolgálni is kell. Nem nagy szavakkal, hanem személyes példával, mert csak ez hat mélyen és igazán az emberekre.- Az eredményes városépítés érdekében összefogásra, egymás megbecsülésére és az őszinte kritikára van szükség. Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a Szent István-i iránymutatás útját - zárta szavait Molnár József. Ezt követően az önkormányzat által adományozott elismeréseket adták át. „Bátonytere- nyéért” kitüntetésben részesült dr. Balázs Ottó, a megyei közgyűlési volt alelnöke, Oravecz László nyugalmazott gimnáziumigazgató és a Bátony Rehab Kht. munkahelyi kollektívája. A „város szolgálatáért” díjat dr. Sál Klára jogtanácsos, dr. Sótér Margit házi- és gyermekorvos, illetve Lukács Márta közalkalmazott vehette át. A nap folyamán fellépett a Nógrád operett-társulat, Tóth Vera, Kertész Norbert és Menczel Anett, az R-Port együttes, a bányász-fúvószenekar, bányászdalkör és Palóc népdalkor. „Hol otthonunk, ott a jövőnk” M. J. Salgótarján. Friss virágkoszorúk jelzik az utódok tiszteletadását a város szívében, a Szent István-emlékműnél, ahol koszorúzási ünnepséget rendezett augusztus 20-án, délelőtt az önkormányzat. Szent István nagyságát Varga András, a római katolikus főplébánia plébánosa imába foglalta, áldást kérve nagy elődünkre, s utódaira, a magyarokra. Az államalapítóra Székynédr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere ünnepi beszédében emlékeztetett, majd a résztvevők a főhajtás jegyében elhelyezték koszorúikat, virágaikat az emlékműnél. A műsorban a Karancs- völgye népdalkor, a salgótarjáni pedagóguskórus, a Pódium Stúdió és a Vertich Színpad tagjai közreműködtek. Ugyancsak hétfőn, a Tarjáni tóparti délutáni részében szenteltek néhány szép percet a színpadi asztalon elhelyezett, nemzetiszínű szalagos díszbe öltöztetett új kenyérnek. A Karancs- völgye népdalkor tagjainak színes karéjában Baffi István esperes mondott áldást, majd Székyné dr. Sztrémi Melindát hallgatta meg a jelenlévő több száz fős közönség.- István királyunk fundamentumot teremtett nekünk, alapot, hazát adott és azt az üzenetet küldte: vigyázzunk erre az alapra, házra, és naponta építsünk a magunk tudása szerint újabb és újabb emeleteket, míg el nem jutunk odáig, hogy a kupolát is fel tudjuk rá húzni - fogalmazott a polgár- mester, majd azzal folytatta: - Nem kívánhatok mást, mint hogy becsületben és tisztességben élő emberek együtt, közösen teremtsenek otthont Salgótarjánban, hiszen ahol otthonunk, ott a jövőnk. E gondolatok jegyében szegte meg a városvezető az új kenyeret. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester asszony szerint a Szent István által e nép számára megteremtett alapokra vigyázni, s építkezni kell „Saját képünkre formáljuk az országot” Szenográdi Ferenc Szécsény. A római katolikus templomban 10 órakor szentmisével kezdődött a városi ünnepség augusztus húszadikán. A mise végén a temp- .= lomból kijövőket a ■ megszentelt ke-i nyérrel kínálták. Ezt követően 11 órakor a város, a pártok, az intézmények, a civil szervezetek vezetői elhelyezték a megemlékezés virágait a Szent István-emlékműnél. A program fél tizenkettőkor a történelmi belvárosban folytatódott, ahol dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsébet polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Méltatta első királyunk történelmi jelentőségét, majd azt mondta: István király erőfeszítései sem lettek volna elegendők a változáshoz, ha a nemzet többsége nem érti meg, nem fogja fel: nincs más út, mint a kereszténység felvétele, a keresztény Európához való csatlakozás. István király kijelölte az utat, milyen irányban menjen Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet az új kenyér megszegése közben ban csak álmodtunk. Lehetőségünk van a városunkat tovább építeni, amelyek nem csak a szécsényieket, a környék lakosságát is szolgálják. A polgármester végezetül hangsúlyozta az összetartozás, a közösségben való gondolkodás fontosságát. A szentmisén megáldott kenyeret népviseletbe öltözött fiatalok vitték az ünnepség színhelyére, amelyet a polgármester szegett meg, s megkínálták vele a jelenlévőket. Az ünnepi műsort a helyi művészeti iskola, Cs. Szerémy Andrea növendékei adták, közreműködött a Palóc néptáncegyüttes. Délután a 17 órai köszöntést követően kezdődött látványos, szórakoztató műsorban fellépett a szécsényi Gyémánt mazsorett- csoport, a Palóc néptáncegyüttes, a varsányi Avar Színpad színjátszó csoportja, a szécsényi Strooke rockegyüttes, a szlovákiai Trias Varietas operett énekcsoport, s vendégük volt a Megasztárból ismert Ádám Bálint. Este nosztalgiabál, tűzijáték zárta a város augusztus 20-i rendezvényét. az ország, hogyan alakuljon a magyarság sorsa. A polgármester augusztus 20. mai üzenetéről szólva kiemelte: - Mi vagyunk azok, akik az elődök nyomdokain haladva saját képünkre formáljuk ezt az országot, s ezen belül városunkat. Az uniós tagságunkból eredően olyan fejlesztési lehetőségek állnak előttünk, amelyről korábTegyük erőssé Magyarországot! Balassagyarmaton a volt vármegyeházán tartották az ünnepséget Szabó Andrea Balassagyarmat Különleges ünnep volt az idei a balassagyarmatiak számára. A Szent István által választott út - az Európához csatlakozás útja - mintha megtestesült volna a volt vármegyeháza udvarán: a város lakossága ugyanis a testvértelepülésekkel együtt ünnepelt: erdélyi magyarok és románok, lengyelek, németek, olaszok, felvidéki magyarok és szlovákok, kárpátaljaiak közösen emlékeztek az államalapítóra, még emelkedettebbé téve ezáltal az ünnepi hangulatot. Medvácz Lajos polgármester - miután külön köszöntötte a delegációkat, illetve Bállá Mihály és Lombos István országgyűlési képviselőket - a nemzet megmaradásáról szólt elsőként.- Túléltünk mindent A keresztény eszmerendszer nélkül pusztulás lett volna a magyarság sorsa, de Géza fejedelem már „beszőtte” országát a kereszténységbe, fia, István pedig egy rátermett néppel megadta hazánknak az államalapítás történelmi nagyszerűségét. Az ő elszántságát kell továbbvinnünk, jól sáfárkodva ezeréves örökségünkkel. Ünnepeink lehetőséget adnak a múltunkkal való szembenézésre, a számvetésre és a jövőbe tekintésre - mondta a polgármester, aki kiemelte: Szent István mély hitéletből fakadó tudatos döntést hozott, s nem pusztán az elvárásoknak kívánt megfelelni.- Közös hazát építeni csak együtt tudunk. Tegyük erőssé Magyarországot! - szólította fel a hallgatóságot beszéde végén a városvezető. Molnár Zsigmond református lelkész Szent István parlamentáris, demokratikus, egyházépítő munkájáról emlékezett meg, s a „nemzetieskedés”, „magyaroskodás” helyett a nemzetben való gondolkodást állította például. Bartha István evangélikus lelkész kiemelte: a magyar állam nem a többivel szemben született meg, hanem új színfoltként a sokszínű európai palettán, együttműködve a többi állammal.- A hatalmi ideológia a kereszténységtől idegen. Jézus nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Elsősorban emberek vagyunk, ezáltal összetartozunk, s csak másodsorban különbözőek, nemzeti sajátosságainkkal, amelyeket meg kell becsülni - óvott a lejkész. Dr. Stella Leontin kanonok szerint ma több a cirkusz, mint a kenyér. - István felemelni akarta népét, nem elnyomorítani. Magyar nemzetet, egységet, erkölcsöt, kultúrát és szellemiséget adott. Nem leépülő, a rosszul értelmezett szabadságon alapuló országot szeretnénk, hanem embert és jellemet formáló közösségeket - fejtette ki a kanonok, akinek beszédét követően, a Szózat hangjai után a történelmi egyházak képviselői szentelték még az új kenyeret. FOTÓ: HÜVÖSI CSABA „V ele, s általa lettünk európaiak" ■ ~l iWTIiIT II II HIWI I HIWÉMü—lll VJHH ---irmimrirr