Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
8 2007. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT AGRARIUM Kedves Olvasó! A Nógrádi Média Kiadói Kft., a Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége és a magam nevében tisztelettel köszöntőm az Olvasót, abból az alkalomból, hogy útjára bocsáthatom lapunk Nőg- rád Mezőgazdaságáért nevet viselő, új mellékletét. Előfizetőinktől és olvasóink elismerő reakcióiból is tudjuk, hogy a Nógrád Megyei Hírlap időközönként (heti, kétheti, havi rendszerességgel) megjelenő tematikus mellékletei, mint például a Benzingőz, a Kultúra, a Napló(k), a Nógrádi Bulvár, a Nyugdíjasélet kedveltek, olvasottak és keresettek. Ettől is fontosabb azonban - mert ez felel meg leginkább hivatásunknak és küldetésünknek - hogy lapunk a tájékoztatás, az információ sajátos eszközeivel a közélet meghatározó részévé, a megyei nyilvánosság markáns eszközévé vált. Ebben a kommunikációs rendszerben jelentős szerepet, szolgálatot töltenek be lapunk mellékletei, amelyek hosszú évek óta eredményesen és sikeresen segítik egy-egy (kor)csoport, szakma és hobbi, kisebb-nagyobb közösség, réteg és térség összetartozásának, identitástudatának megtartását és erősítését, belső érdekek szerinti szerveződését és működését, mindezek megjelenítését. Hasonló szerepet szánunk a Nógrád Mezőgazdaságáért című, új mellékletünknek is, nevezetesen azt, hogy elsősorban a megye gazdatársadalmának, mezőgazdaságában és annak felemelkedéséért dolgozó, a velük kapcsolatban álló, az agráriumhoz bármilyen módon is kötődő embereknek hiteles és gazdag információs bázisa, kommunikációs terepe, megnyilvánulási fóruma legyen. Mellékletünk összeállításában és megjelentetésében, nem különben fenntartásában magam - mint felelős kiadó és főszerkesztő - számítok Nógrád megye mezőgazdasági szakmai és agrárképviseletei szervei vezetőinek támogatására, szakértő munkatársainak kreatív közreműködésére. Miként kérem és igényelem olvasóink hozzáértésen nyugvó, gazdag tapasztalatokon alapuló tárgyilagos véleményét és javaslatait is. Szerkesszük együtt a Nógrád Megyei Hírlap új mellékletét a megye egész lakosságának érdekében és javára! Megragadva az alkalmat, e gondolatok jegyében kívánok a Nógrád Megyei Hírlap minden kedves jelenlegi és jövőbeli olvasójának, előfizetőjének jó egészséget, munkasikereket és sok szerencsét! Olvassák lapunkat, benne új mellékletünket! Kopka Miklós A megjelenésről és a tartalomról Önök, kedves olvasók, először tartják kezükben lapunk új mellékletét. Erős a hitünk, hogy a Nógrád Mezőgazdaságáért megnyeri tetszésüket, megkedvelik azt, és akik még most nem is jutottak hozzá, a jövőben keresni és olvasni fogják. Mellékletként elsősorban réteglap karaktert kívánunk kialakítani és megjeleníteni, olvasói célcsoportként pedig a mezőgazdaságban dolgozókat és az ágazathoz közel állókat elérni. Ám, ahogy a mezőgazdaság megtermelt kincseivel, feldolgozott termékeivel ezer szállal kapcsolódik a gazdaság egészéhez, életünk minden mozzanatához, úgy kívánjuk mi - miközben középpontba a mezőgazdaságot, az ott dolgozó embert állítjuk - a legszélesebb olvasói rétegeket is megérinteni. Mellékletünket minden második héten veheti kezébe a kedves olvasó. Nem gondolkodunk azonban állandó lapstruktúrában, nem tervezünk állandó rovatokat, jóllehet idővel bizonyára lesznek rendszeres(ebb)en megjelenő információs blokkjaNógrádi mezőgazdaság ink, visszatérő témáink. így például agrármeteorológiai előrejelzés, rövid hírek, általános és/vagy ágazati helyzetértékelés, olvasói vélemények, kispub- licisztika. Természetesen illusztrációkkal, ábrákkal személete- sebbé, képekkel, fotókkal látványosabbá is szeretnénk tenni mellékletünket. Igazán színes és változatos - szándékaink szerint és olvasónk közreműködésével - a tartalom kell legyen. A Nógrád mezőgazdaságáért mellékletünk megjelenésének, működőképességének és hosz- szabb távon történő fenntartásának érdekében - információk beszerzése, nyújtása, tevékenységük bemutatása, lehetőség szerinti támogatásuk elnyerése stb. céljából is - szeretnénk jó kapcsolatot kialakítani és hatékony együttműködést megvalósítani Nógrád megye szakmai és képviseleti szervezeteivel, mező- gazdasági szövetkezetekkel, és a gazdákkal. Őszintén remélem, hogy törekvéseink találkoznak tisztelt olvasóink elképzeléseivel is, és idővel jobbára megfelelnek majd megfogalmazandó elvárásaiknak is. Bízom abban, hogy e melléklet létrehozásával és közös gondozásával többet is tehetünk tájhazánk gazdatársadalmért, s hogy a Nógrád mezőgazdaságáért lapmelléklet idővel egész megyénk agrártársadalmának, lapunk növekvő olvasótáborának is szellemi-lelki tápláléka lehet. (A szerk.) Ahogy szakembereink látják A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Nógrád Megyei Kirendeltségén először dr. Tóth Szabolcs helyszíni ellenőr szobájában egy szakmai beszélgetés közepébe csöppenek, amelyből rögtön kiderül:- A magyar mezőgazdaság - mint egy állatorvosi ló - magán viseli és hordozza, sajátosságaival együtt is, az egész magyar gazdaság betegségtüneteit. Nógrád meg különösen, hiszen e térséget minden természeti csapás - fagykár, aszály - az átlagosnál is nagyobb mértékben sújtott, az alma és szilva termésünk szinte a nullával egyenlő - mondja a szakember, akitől egyenlőre csak azt kérdezem, mi a véleménye kezdeményezésünkről?- Nagyon tetszik nekem. Én már régen kifogásolom, hogy a sajtó elhanyagolja a mezőgazdaságot, arra hivatkozva, hogy a GDP-nek mindössze 3-5%-át termeli. Elfeledkeztek arról, hogy emberek millióinak megélhetését biztosítja ma is, Nógrádban is jóval több családnak ad kenyeret, mint az a statisztikákban megjelenik, vagy ahogy a köztudatban él. Jó lenne, ha a lap minden ágazattal, és szakterülettel - akár az erdészettel, méhészettel, egyebekkel - is tudna foglakozni. Mindegyiknek megvan a jó ismerője, gyakorló gazdája, kiváló szakembere - őket is érdemes megkeresni. Célszerűnek tartanám, ha idővel minden fontos, éppen aktuális kérdés (például a növényvédelem) helyet kapna. Akkor biztos nagyon hasznos, hiánypótló le^z az új melléklet, amit én magam - szaktudásommal, információimmal - szívesen támogatok. Azt is gondolom, a kezdeményezés országos értékű és jelentőségű. Sírkő Jánost, a kirendeltség helyszíni ellenőrzési osztályvezetőjét is megkerestük, aki egyúttal ellátja a hivatal vezetésével járó tennivalókat is. Mint mondja, egyik kollégánk beszélgetett vele a közelmúltban, és a téma ma is nagyon időszerű. Ám előbb még megtudjuk, beszélgetőpartnerünk Nyíregyházán szerezte meg mérnöki diplomáját, első munkahelye a kishartyání termelőszövetkezet, majd a Nógrádmegyeren volt ágazatvezető, később elnökhelyettes. A rendszerváltás után egyéni vállalkozó, a gazdasegítő hálózat kialakítása után, 1994. márciusától főállású falugazdász. 2004- től, a kirendeltség megalakulásától, helyszíni ellenőr, mellette, 2006-tól látja el a vezetői feladatokat is.- Mit gondol az új mellékletünkről? - kérdeztük elsőként a szakembert.- Egyetértve kollégámmal, magam is örülök a kezdeményezésnek. S természetes, hogy készséggel felajánlom együttműködési készségünket és szándékunkat, minden olyan kérdésben, amelyben a kirendeltség illetékes. Ezt a kollégáim nevében is mondhatom, bármikor nyugodtan fordulhatnak hozzánk. Aktuális információk a támogatásokról- Köszönjük és mindjárt tisztázzuk is: ki jogosulta területalapú támogatásra?- Aki a termőföldet használja - és ezt hangsúlyozom! - aki viseli a gazdálkodás kockázatát. Erre a támogatásra a vállalkozás formájától függetlenül mindenki jogosult, legyen az őstermelő vagy akár kft. Ebben az évben 2925-en adták be területalapú támogatási kérelmüket, amelyből 101-en nem igényelték ezt a támogatást. A konkrét igénylő 2824 termelő.- Milyen összegű támogatás igényelhető?- Ennek mértékét rendeletben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állapítja meg. A napokban jelent meg a jogszabály (54/2007.), amely az egységes területalapú támogatásra (SAPS) hektáronként legfeljebb 105,52 eurót fizet. A forintra történő átváltás alapja a 2007. szeptember 30-án érvényes forint-euró árfolyam. Egyes szántóföldi növények termesztése esetén (GOFR növények, gabona, olajos- és fehérje- növények, rizs) nemzeti kiegészítő támogatásra is jogosult a termelő, ami maximum 12000 forint lehet hektáronként. A területalapú támogatások kifizetésének legkorábbi időpontja az adott év december 1-je, a kifizetés végső időpontja pedig a tárgyévet követő év június 30-a. Ennek a kritériumnak a megye mindenben megfelel, melyet a támogatást igénylők is alá tudnak támasztani.- Kik nem részesül(het)nek a területalapú támogatásban?- Mindazok, akik kérelmük benyújtásakor olyan formai hibát vétenek, ami kizárja őket a támogatásból, például nem írják alá kérelmüket. Továbbá azon termelők, akik helyszíni ellenőrzés keretén belül az ellenőri megállapítások folytán kerülnek kizárásra. így például, ha az igényelt és az ellenőrzött terület közötti eltérés a 20, illetve 30 százalékot meghaladja, valamint olyan tények kerülnek napvilágra, amelyek szintén a támogatás megvonását eredményezik. Például több éve beerdősült területre kér támogatást valaki, vagy parcelláinak több mint felén nem felel meg a kívánatos mező- gazdasági és környezeti állapotnak.- Melyek az aktuális támogatások, jogcímenként?- Jelenleg az EMVA két jogcíme az, amiben támogatásigénylésre van lehetőség. Ez az állat- tenyésztő telepek trágyakezelési beruházásai, valamint az építéssel nem járó gépberuházások. Mindkét jogcímen nagyszámú kérelem érkezett be kirendeltségünkre. Az állattenyésztő telepek vonatkozásában 17 kérelem, mely a beruházás összértékét tekintve 2,7, támogatási vonzata mintegy 2 milliárd forint. Gépberuházásnál szintén rekordszámú - megyénk nagyságához képest - a beérkezett kérelmek száma, amely 73 db. Itt az össz- beruházás értéke több mint 1,7 milliárd, támogatási vonzata 437 millió forint. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy e beruházások megvalósulásával a korábbi műszaki-technikai elmaradottág jelentősen csökkenthető.- Melyek a legaktuálisabb feladataik mostanság?- Jelenleg kirendeltségünkön az állattartó telepek trágyakezelési beruházásainak előzetes helyszíni szemléje folyik, célja, a beruházások megalapozottságának vizsgálata. Ezzel is a pályázati pénzek felhasználásának a jogszerűségét ellenőrizzük. Nincs ok aggodalomra a guargumi miatt Az Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága igazgató főállatorvosa, dr. Csábi Mihály megkeresésünkre így reagált:- Örülök kezdeményezésüknek, mert nekünk igazán szívügyünk és érdekünk is, hogy a megye mezőgazdasága jól működjék. S ha ezt a Nógrád Megyei Hírlap sajátos eszközeivel az eddiginél is hatékonyabban teszi, akkor én ezt a kezdeményezést csak üdvözölni és a lehetséges módon támogatni tudom. Csáktornyámé Rácz Márta élelmiszer-biztonsági felügyelő kérdésünkre elmondta, a hatályos jogszabályok szerint hazánkban a termékfelelősség el ve érvényesül, amely szerint, ha gyanú merül fel, hogy az előállított és/vagy forgalmazott termék egészségbiztonsági szempontból aggályos, akkor az előállító, illetve a forgalmazó kötelessége a bejelentést megtenni.- Azok az élelmiszer-ipari/ta- karmányipari vállalkozók, akik guargumit vagy azzal készült adalékanyagot forgalmaznak vagy felhasználnak, kötelességük bejelentést tenni az illetékes szerveknél, megyénkben itt az igazgatóságon. Ez meg is történt. Két vállalkozás az élelmiszeriparban használható adalékanyagok előállításához használ guargumit, mások forgalmaznak ilyen tartalmú adalékanyagot, míg a többség a guargumit tartalmazó adalékanyagot termékei előállításához felhasználja. Ilyen felhasználók lehetnek például a pékségek. Összesen mintegy 15-20 azoknak az „érintetteknek” a száma, akik meg is tették a bejelentést.- Mi a további teendő?- Akik előállítással foglalkoznak, azok vagy beszerzik a beszállítói nyilatkozatokat a guargumit tartalmazó anyagok, tételek dioxin- és pentaklór- fenol-mentességéről, mellékelve a vizsgálati eredményeket, vagy pedig önmaguk kezdeményezik a vizsgálatot. A megyében nincs birtokunkban olyan eredmény, ami alapján élelmiszer-ipari termék visszavonását kellene kezdeményezni. Amíg a vizsgálati eredmények, illetve a beszállítói nyilatkozatok nem érkeznek meg, a guar- gumi-tartalmú adalékanyagokat zároljuk, azok nem kerülhetnek sem gyártásba, sem forgalomba. Ez megyénkben minden esetben megtörtént, az előállítóknál, forgalmazóknál és felhasználóknál egyaránt. Mint megtudtuk még, megtették azokat az intézkedéseket, amelyek garantálják a biztonságos élelmiszer-előállítást és forgalmazást: a bejelentési kötelezettség alapján hatóságilag visszaellenőrizték a bejelentőket. A most polcokon lévő termékek esetében a guargumiü- gy kapcsán egyelőre nincs okunk feltételezni, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyesek lennének. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dr. Baráthi Ottó