Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
2007. AUGUSZTUS 18.. SZOMBAT KOZELET Reformokra szükség van, de létezik egy minimum is, ami alá az MSZP semmilyen körülmények között nem mehet az elvei feladásában. Sem a szolidaritásban, sem az igazságosságban - hangsúlyozta Szili Katalin házelnök egy lapinterjúban. Az MSZP-nek a véleményét még akkor is meg kell fogalmaznia, ha köti a koalíciós partnerrel való együttműködés kényszere - mondta.-3’?HÍRSÁV Sérült hőpajzzsal landolhat az Endeavour MÉG SINCS SZÜKSÉG az Endeavour hővédő csempéjének javítására, döntött a NASA. Az űrsikló kedden landolhat a Kennedy Űrközpontban. Vidékpolitikában erősít az SZDSZ LIBERÁLIS SZAKÉRTŐK. SZak- politikusok részvételével megalakult az SZDSZ vidékpolitikai kabinetje, amelynek célja egy tisztességes, bátor és liberális vidékpolitika megteremtése - mondta tegnap Kovács Kálmán, a kabinet elnöke. Bányamentők tragédiája: rájuk szakadt a vájat ÚJABB TRAGÉDIA TÖRTÉNT az amerikai Utah állambeli Huntington közelében lévő bányában: kő- és széntörmelék omlott az eltűnt bányászok után kutató csoport tagjaira is. Az omlás megölt három bányamentőt. Rogán „meggyőzte” a honvédelmi tárcát MINTEGY 20 MILLIÓ FORINTOT fogunk fizetni a Stollár Béla utca HM által használt szakaszáért, jelentette be a tárca szóvivője, miután Rogán Antal V. kerületi pol gármester tárgyalt Szekeres Imre miniszterrel. Rogán több hivatallal „hadban áll”, hogy fizessenek az általuk használt közterület után. \ Rogán: fizessen a használó Kreatív szójátékok. Máris több száz ötlet érkezett a kormányzati negyed elnevezésére meghirdetett pályázatra - tájékoztatott Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője. Néhány ötlet: Széchenyi-park, Európa negyed, Mátyás liget, Smaragdváros, Zöld Sziget, Magyarok kertje, Zöldváros, Államkert, Zöld Kormányzati Övezet, Szivárvány Negyed, HON-KÖZ-PONT, Mátyás király Kormányzati Negyed, Kormányliget. Voltak humorosak is: Négyszögletű Kerek Erdő, Ügyintézőidé, Közöld-köz, A városbarát agyközpont, Fejeskáposzta Negyed, Közügyi Szimbiózis Központ, Közoázis, Közölde. Eredmény- hirdetés jövőre lesz, a nyertes környezetbarát jutalmat kap. (Képünkön a Nyugati pályaudvar környékén létesítendő kormányzati negyed látványterve.) Újabb titkok közkézen szivárogtatás Egy volt rendőrtiszt telefonon „leadta a drótot” A szakember szerint a rendőrségen belüli mélyülő problémákat jelzi a titkos iratok kiszivárgása. Maros László-Tibay Gábor Újabb államtitoksértés miatt kezdődött nyomozás a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) - állítja a Havaria Press. Az iroda egyik munkatársa ugyanis a gyanú szerint közvetve államtitoknak minősülő információkat adott ki egy Pest megyei maffia, a Koszi klán vezetőinek. Az ügy szálai 2005 áprilisára nyúlnak vissza, amikor Diósd határában holtan találták a Pi- pás becenevű alvilági vállalkozót, F. Józsefet és testőrét. A napokban lezárult nyomozás megállapította, hogy a 2002-ben alakult Koszi klán vezetője, Sz. István rendelte el Pipásék kivégzését. A Pest megyei rendőröknek azonban szemet szúrt, hogy az ügy egyik gyanúsítottja - egy volt rendőr ezredes - telefonon folyamatosan tájékoztatja a vezéreket, hogy mikor melyik bandatag telefonját hallgatják le. A börtönt is megjárt exrendőr kapcsolatban állhatott az NNI egyik munkatársával, és így szerezhette meg az államtitkokat. A rendőrség nem kommentálta a hírügynökség információit. A Koszi klán az ország egyik legkiterjedtebb és legveszélyesebb bűnbandája volt. Képesek voltak A koszi klán kiterjedt kapcsolatrendszert üzemeltetett, vezetője még a politikai hírek közé is bekerült. A még kinevezése előtt a kormányszóvivői poszttól visszalépő Dem- csák Zsuzsa férje, Kiss József ugyanis több cégében is üzlettársa volt Sz. Istvánnak. Kiss . ugyan a vendéglátó-ipari és szerencsejátékkal foglalkozó félszáz fegyverest is felsorakoztatni akcióikhoz. A klán elleni vádiratban az olajlopás mellett szerepel rablás, testi sértés, zsarolás, bérgyilkossági kísérlet is. „Az, hogy a rendőrségről titkos anyagok kerülnek ki, nem új keletű” - mondta lapunknak Tarjányi Péter. A rendőrségi szakértő szerint a kikerülő hírek egyfelől a politikai kommunikáció számára lehetnek értékesek, másrészt viszont a nyocégek egy részéből még a sajtóban kirobbanó botrány előtt kiszállt, egy kft.-ben még Sz. előzetesbe helyezése után is közösen szerepeltek, valamint az egyik cégben Dem- csák Zsuzsa is tulajdonostársa volt a maffiavezérnek. A kapcsolat a szóvivőjelölt nemzetbiztonsági átvilágításakor is feltűnt. mozói munkát nehezíthetik meg. Magyarázni sem kell, milyen veszélyt jelenthet például egy maffiaügy beépített nyomozójára nézve, ha felfedik kilétét - mutatott rá a szakértő. „Az ilyen tett árulás, elítélem és megvetem” - mondta. Tarjányi Péter szerint a történtek jelzik, hogy nagy gondok vannak a rendőrségen belül. A közelmúltban sorozatosan derülnek ki az elmúlt 17 év problémái, és hiba azt hinni, hogy például egy etikai kódex megalkotása megoldja a gondokat. „Az emberek és a rendőrség kapcsolatában óriási károkat okoz, ha az állampolgár egy-egy rendőri intézkedés során azon kezd el gondolkodni, együttműködjön-e a hatósággal. A kétségek eloszlatása a rendőrség alkotmányos kötelezettsége lenne: innentől felesleges arról beszélni, mennyi időbe, pénzbe kerülne a problémák mélyére ásni” - mondta lapunknak Tarjányi. A szóvivői karrier ment rá a kapcsolatra Gyurcsány Ferenc posztumusz kitüntetné Sólyom tábornokot Posztumusz kitüntetést adna a Sólyom-perben 1950-ben kivégzett hét katonatisztnek, és emléknappá tenné kivégzésük napját, augusztus 19-ét Gyurcsány Ferenc. Emlékeztetett: „bűnük” az volt, hogy ludovikások voltak. Sólyom László, Illy Gusztáv, Pórffy György, Beleznay István, Révay Kálmán és Merényi Gusztáv tábornok, illetve Lőrincz Sándor ezredes rehabilitációja 1990- ben felemásra sikerült. Bár a hét vértanú katonatisztet már 1956- ban katonai tiszteletadás mellett újratemették, majd 1990-ben - bűncselekmény hiányában - felmentették minden vádpont alól, katonai előléptetésük a mai napig nem történt meg. A miniszterelnök hangsúlyozta: ezek az emberek kiváló hazafiak, patrióták voltak, humanisták, antifasiszták és demokraták, akik nem katonaként és nem vértanúként, a halálukkal lettek hősökké, hanem az életükkel. A kormányfő felkéri a honvédelmi minisztert, hogy a lehető leghamarabb számoljon be a kormánynak arról, hogyan adhatnak posztumusz kitüntetést a hét vezető katonatisztnek. ■ Z. H. Horn Gábor: mi nem állapodtunk mega biztosítókról Nem állapodtak meg csütörtökön a kormánypártok képviselői a hét biztosítási régióról, és a hét egészségpénztárról, közölte tegnap Horn Gábor koalíciós államtitkár, cáfolva a Népszava értesülését. A napilap az egészség- ügyi bizottság szocialista alel- nökét, Schvarz Tibort idézte, aki szerint négy pénztárat a Dunántúlon, hármat pedig a keleti országrészben alakítanának ki. Horn szerint a biztosítókról kedden megbeszélést tart Gyurcsány Ferenc és Kóka János pártelnök. Hangsúlyozta, a liberálisok szerint nem jó megoldás a hét régió. ■ M. L. Szabadkai falfirkák: „Öld meg a magyarokat!” Szabadka központjában a napokban ismét magyarellenes falfirkák jelentek meg ezzel a szöveggel: „Halál a magyarokra!, Öld meg a magyarokat!” Ezért a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István a szerb belügyminiszter határozott fellépését kérte az újabb magyarellenes kilengések megfékezésére. Félő ugyanis, hogy megismétlődnek a 2004-es események, amikor is sorozatos atrocitásokat követtek el a vajdasági magyarok ellen. Pásztor felhívta a szerb belügyminiszter figyelmét, hogy az újabb kilengések a rendszerbe vetett bizalmat is megingatják. Dél-Bácskában, a Tisza-menti Péterévén egy szervezett csoport állandó rettegésben tartja a magyar fiatalokat, de a rendőrség nem avatkozik közbe. Az elmúlt években szinte egyetlen kilengést sem vizsgált ki vagy derített fel, és a tetteseket sem vonta felelősségre. Pásztor István figyelmeztetett: már nemcsak a magyar kisebbség sorsáról és veszélyeztetettségéről van szó, hanem olyan nacionalista közhangulat szításáról, amely bármelyik pillanatban nagyobb méreteket ölthet, és táptalaja lehet a népharag levezetésének. ■ ■ Dél-Bácskában egy csoport rettegésben tartja a magyarokat. Kartellek: több kártérítési eljárást indítanak Négy kártérítési eljárás indult vagy indul el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által feltárt kartellezés miatt - értesült a Világgazdaság. Az autópálya-kartel- lek miatt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt., a budai Bartók Béla út felújításával összefüggésben kartellbe szerveződő cégek ellen a BKV Zrt. nyújtja be igényét. Az informatikaiakkal, kapcsolatban az oktatási tárca a Kaposvári Egyetemmel karöltve, egy másik ügyben a Paksi Atomerőmű érintett. A GVH határozatát a bíróságnak kötelező figyelembe venni. Rengeteg pénzről van szó, egy a Strabagot érintő esetben például 28 milliárdos kár érte a büdzsét. ■ bkv-sztrájk Demszky beszólt a pálya széléről Szeptember 4-én - éppen az iskolakezdés és a nagy útfelújítási őrület közepette - közlekedési sztrájk lesz a fővárosban. De jövő kedden azért még asztalhoz ülnek az érdekeltek. A BKV vezetése érthetetlenfél évre rögzített átlag 15 ezer forintos havi béremelést a második fél évre is garantálják. Deszmky Gábor főpolgármester szerint bár nem lenne helyes, ha ő befolyásolná a bértárgyalásokat, de tekintettel kellene lenni a cég üzleti érdekeire is. Felidézte: egy pedagógus átlagbére 119 ezer forint, a BKV buszvezetői bruttó 220- 230 ezret keresnek, egy volános kolléga meg 170 ezret, a szállítási ágazatban még kevesebbet. Demszky felemlegette a hárommillió BKV-utast is, aki majd kinyilvánítja a véleményét a helyzetről. ■ nek tartja a sztrájkfelhívást, mivel épp- ■ Ha kedden meghogy megegyeztek a állapodnak, elbéralku folytatásé- kerülhetjük ról. Tegnap a cégve- az összeomlást, zetés egy öt plusz egy pontból álló béremelésre tett javaslatot, amely összhangban áll az üzleti célokkal, nem növeli a veszteségeket, és szem előtt tartja a szolgáltatás színvonalának emelését. A cégvezetés fenntartja ajánlatát. E szerint az első Demszky hárommillió utas mit szól ehhez? Csődközeiben a főváros