Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-18 / 193. szám

2 2007. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE áprilisban aztán megkaptuk az értesítést, hogy nyertes a pályá­zatunk, természetesen a 2004- es költségvetési számokkal és ez újabb izgalomra adott okot. A közbeszerzési eljárást követően az 1+1 Kft. nyerte a kivitelezé­si munkálatokat. Bár két másik cég is részt vett az eljárásban, csak az 1 +1 adott a költségveté­sünknek megfelelő kivitelezési ajánlatot.- Ezek után 2006 szeptem­berben megtörtént a munkate­rület átadása, így elhárult min­den akadály a 400 négyzetmé­teres, uniós követelményeknek is megfelelő új óvodaszárny megépítése elől. Az építés teljes költsége 109 502 153 forint, melyből 5 475 108 forint önrész hárul az önkormányzatra. A tá­mogatott rész is kettéoszlik, az említett összeg 84,11 százalékát az Európai Unió, 15,89 százalé­kát a regionális fejlesztési alap biztosítja.- További sikerként könyvel­hetjük el, hogy a falura háruló - a teljes beruházást tekintve - öt százalékos önrész nyolcvan szá­zalékát szintén pályázati pénz­ből tudjuk finanszírozni, kö­szönhetően annak, hogy sikere­sen pályáztunk az Önkormány­zati és Területfejlesztési Minisz­térium EU önerő alapjához. Mindez azt jelentette Sóshar- tyánnak, hogy teljesen megújul az óvoda. Most már hetvenöt gyermek elhelyezésére lesz le­hetőségük, több mint 1000 új eszközt szereztek be. Kialakítot­tak továbbá még a korábbi tála­ló helyett egy főzőkonyhát is, ahol százötven fő részére tud­nak majd főzni és ez nem csak az óvodások étkeztetésére jelent majd megoldást, hanem a helyi idősek is az ott készült friss ételt tudják majd fogyasztani. Persze az üzemeltetési feladatokról még nem született döntés, an­nak leggazdaságosabb alternatí­váján még gondolkodik a képvi­selő-testület. Pontosan látszott a vége- Nem volt ez kis munka, úgy az önkormányzat, mint a kivite­lező részéről sem - értékeli az eddig történteket a polgármes­ter. Persze munkából még mos­tanság is akadt bőven. A műsza­Akik felépítették Nem csak az önkormányzat­nak, a kivitele­zőnek sem min­A gyerekek már nagyon várják hogy elfoglalhassák az új ovit Sóshartyán azon ritka települések közé tartozik, ahol nem a gyermekhiánnyal, hanem éppen ellenkezőleg a gyermekek folyamatosan növekvő létszámával „küz­denek”. Ezért érlelődött régen a gondolat: bővíteni kell az óvodát. Az elhatározást tettek követték: mos­tanra pedig megkezdődött az óvoda új épületszárnyá­nak építése - számoltunk be a kis település elmúlt évtizedeinek legnagyobb híréről majd egy esztendeje. Azóta persze még a Dobrodán is sok víz lefolyt, Sóshartyánban viszont megépült az új óvodaszárny. Sóshartyán. Sőt az alapokat adó régi is megújult. Tette mindezt azért, mert a faluban évek óta „gondot jelent”, hogy minden esztendőben majd egy újabb óvodai csoportra való gyermek születik - mondta tavaly szep­temberben lapunknak Tóth Gabriella polgármester. A ROP-2.3.1-2004-11- 0026/31 pályázat segítségével sok mindenen tudtak és tudnak is változtatni a faluban. Elké­szült az új óvoda, megtörtént a készrejelentés, sőt augusztus 17-én a műszaki átadás is. Persze ahogyan a munkálatok előrehaladtak akadtak problé­mák, legutóbb például a gázóra kényszerű cseréjét kellett végre­hajtani és bizony az ilyen jellegű előre nem tervezhető kiadások, komoly kihívásokat jelentettek, de ez esetben több az örömteli si­ker, mint a bosszantó apróság. A kezdetek- 2004-ben nyújtottuk be a pályázatot, mely 2005-ben tar­talék listára került - emlékszik vissza a polgármester. - Tavaly A HARMINCÉVES ÓVODA A sóshartyánl óvoda épületét a hetvenes évek második felében adták át. Az eredetileg huszonöt férőhelyesre kialakított épület az akkori mértékkel korszerű volt. A falak között több száz gye­rek nőtt fel, amíg 1992-ben majd 1995-ben már a Sóshartyán Köz­ségi Önkormányzat szárnyai alatt felújították az épületet. Ez utób­bi évben azért is volt szükséges, mert 1994-ben az óvoda épüle­téhez toldották hozzá az öregek napközi otthonát. A következő je­lentős esemény 1997-hez kapcsolódik, mikor a környéken kiépí­tették a földgázhálózatot és a falu vezetése ekkor a fűtés­korszerűsítés mellett döntött, gázfűtéses lett az ovi is. Aztán az energiatakarékosság jegyében 2004-ben műanyag nyílászárók­ra cserélték az elöregedett ablakokat és ajtókat. Az élet azonban úgy hozta, hogy az önkormányzat élni tudott az európai uniós és regionális pályázatokkal és 2007-ben egy új fejezet íródott az óvoda majd harmincéves „életében”... A műszaki átadáson mindenki elégedett volt az elkészült épülettel pontosan végezte a munkáját, az önkormányzat pedig mindig odafigyelt, hogy a cég folyamato­san megkapja az elvégzett mun­kák után kiállított számlák el­lenértékét. Kis önkormányzat - nagy feladat Ekkora beruházás persze évek óta nem volt Sóshar­tyánban. Gyakorlatilag a közmű­vek építés óta nem találkozha­tott az önkormányzat ilyen mun­napról napra a legkisebbek „má­sodik otthona”. A szülők termé­szetesen nagyon örültek mikor megtudták, hogy egy korszerű, uniós előírásoknak is teljesen megfelelő ovit készít a falu. Ez megoldást jelenthet a növekvő gyermeklétszámra is. Magában az épületben még nem járhattak a kivitelezési munkák miatt, mégis mindenki látja, hogy nemcsak új, szép és jó is lesz a csemetenevelde. Két csoportban közel hatvan lurkó kezdi meg szeptemberben jellemzi a falut, hanem az öröm, hogy a térség legszínvonalasabb, legújabb és talán legszebb óvo­dájába járhatnak a gyerekek. Amire pedig a falu minden lakó­ja büszke lehet: a település költ­ségvetésének a több mint 110 milliós projektből a sikeres pá­lyázatoknak köszönhetően, nem egészen 1,1 millió kellett az ön- kormányzatnak önerőként biz­tosítani. Ez pedig egy igazi siker- történetté teszi az óvodaépítést. A község központját az óvoda épülete szebbé tette. Magyarország célba ér ki átadásig a parkosítást is meg kellett oldani, ami sajnos teljes területileg nem volt benne az uniós pályázatban. A konyha fel­szereléseket viszont az Észak­magyarországi Regionális Fej­lesztési Ügynökség által kiírt „LEKI” forrásokból sikerült be­szerezni. A sikertörténet fontos eleme, hogy a sóshartyáni azon kevés beruházások egyike, mely idő­ben elkészült, gyakorlatilag nem kellett csúszással számolnia a te­lepülésnek. Ez azt is jelenti, hogy szeptember 3-án, már ide jöhet oviba két csoport gyermek.- Mindez persze köszönhető a korrekt, megbízható kivitelező­nek is - mondta el Tóth Gabriel­la. - Az 1+1 Kft. rugalmasan és ka koordinálásával. A polgár- mester erről a következőképpen vélekedett lapunknak:- Új helyzetben találtuk ma­gunkat, hiszen európai uniós pályázatról volt szó. Sokkal szi­gorúbb elszámolást jelentett és ezáltal nagyobb figyelemre is volt szükség az egész folyamat­ban. A helyzetünket ráadásul nehezítette, hogy első ilyen jel­legű projektünket bonyolítottuk le, így kiemelt figyelemmel el­lenőrizték a források felhaszná­lását. Szép lett-Hogy tetszik? Mivel az óvoda épülete a tele­pülés központjában fekszik így minden falubeli látta, hogyan nő dennapi dolog egy ilyen beru­házás. Bár az 1+1 Kft. jó né­hány hasonló volumenű épít­kezésen van már túl, számuk­ra is nagy kihívás volt az óvo­daépítés.- Nem elsősorban műszaki­lag igényelt nagyobb odafigye­lést, hiszen cégünknél a mű­szaki precizitás mindig is az egyik alapelv volt - mondta la­punknak Selmeci Sándor a cég ügyvezető igazgatója.- Az uniós pályázat és az el­számolások miatt, inkább ad­minisztrációs pluszfeladato­kat adott a kivitelezés, ezeket azonban az önkormányzattal együttműködve hatékonyan meg tudtunk oldani. Mindez azt is jelentette, hogy a vállalt határidők előtt elkészültünk és megtörténhetett a műszaki átadás. Egy épületet felépíteni és el­készültén látni mindig nagy élmény, azonban a sóshar­tyáni óvoda ha lehet, még kü­lönlegesebb, mert a saját sze­münkkel láttuk az épület előtt sétáló, játszó gyerekek csillogó szemét! az ovit, majd jövőre egy újabb csoportot fogad az intézmény. Az önkormányzat már előre­tekint és az üzemeltetés gazda­ságos kialakításában is gondol­kodnak. Igyekeztek a kivitelező­vel egyeztetve figyelni arra, hogy a későbbi költségek is vállalha- tóak legyenek. Ezért hőszigetelt ablakokat építettek be, az egész épület, illetve a padlástér hőszi­getelése is megtörtént, valamint korszerűsítették a fűtésrend­szert is. Mindezek ellenére a várható költségek még a jövő kérdései közé tartoznak - mond­ta Tóth Gabriella polgármester. Mégsem a kétségbeesettség NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV . Elkészült a térségi „csúcsovi”

Next

/
Thumbnails
Contents