Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-15 / 190. szám
12 2007. AUGUSZTUS 15., SZERDA SPORTTÜKÖR Nemzetközi versenyek nyári biatlon. A Salgótarjáni Petőfi DSE sportolói is saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a nyári biatlonosoknak idén egy minden eddiginél sűrűbb versenyszezont kell teljesíteniük. Közülük ketten három külföldi versenyen is elindultak a közelmúltban. Időrendi sorrendben a romániai Hargitafürdő volt az első állomás a mi fiainknak, Varga Bencének és Hatházi Péternek. Két nap, két verseny alapján született meg a végeredmény. Peti nyerte a korosztályát, míg Bence az egyik legnépesebb mezőnyben (a korosztálya az 1995-93 között születettek) az ötödik helyezést gyűjtötte be. A román gyerekek mind kitámasztásból lőttek, egyedül Bence lőtt (ahogy egyébként szabályos) könyökki- támasztás nélkül, de így jobban mozgott a puska csöve a célzás alatt. Pár nappal később Szlovákiában, Predajnán rendeztek egy emlékversenyt, itt is Peti és Bence indult, mindkét fiú a jónak mondható ötödik helyet szerezte meg a népes mezőnyben. Ezen a helyszínen fogják megrendezni a tarjániak által rendre látogatott Viessman Kupa záró fordulóját, szeptember 1 -2-án, többek között ezért is volt jó ez a verseny, hogy megismerkedjenek a fiúk a pályával, valamint a lőtér- rel. Bence előrébb is végezhetett volna, azonban követve egyik riválisát, eltévedt, sikerült egy körrel többet futnia, és így érthetően idegesebben is lőtt. Még jó, hogy ez nem egy kupafutamon fordult elő és így sokat tanulhat az esetből. Most hét végén szintén Szlovákiában, Osrblieben rendeztek egy IBU-kupát (Nemzetközi Biatlon Szövetség versenye), ahol Peti indult. Itt a juniorok és a felnőttek versenyeztek, mint ahogy a közelgő Európa-bajnokságon is teszik majd. Itt indult az egész magyar válogatott, köztük a még ifikorú Petivel. Az első napi sprintversenyen a tarjáni nagyon jól elkapta a fonalat, hiszen jól futott, nagyon jól lőtt (két hibát vétett, ami versenyen elég szokatlan teljesítmény tőle), és így a kitűnő negyedik helyet szerezte meg a nemzetközi mezőnyben, nem sokkal lemaradva a dobogóról. Másnap esett az eső, ez nem kedvezett Petinek, ellőtte magát (50%-ot lőtt), így a 13. lett, de tekintve a népes nemzetközi mezőnyt, valamint a tényt, hogy a Peti még csak ifistaként indult a juniorok között, a teljesítményével elégedettek lehetünk. Innen egyenesen indult a magyar válogatott az ukrajnai Euró- pa-bajnokságra, ahol reméljük, sikerül jól szerepelnie a nógrádinak, a kontinenstornát e hét közepétől rendezik. A tarjániak következő fontos versenye a hagyományosan augusztus 20-án megrendezésre kerülő hosszú távú síroller országos bajnokság lesz, a fővárosban. ■ B. L. Rimóc végzett az élen labdarúgás I. Vizslás Kupa A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjában lévő Vizslás AC és a helyi önkormányzat első alkalommal rendezte meg a Vizslás Kupát, amely sportszerű körülmények között zajlott le. A négy csapat viadalából a Rimóc került ki győztesen, így övék lett a vándorserleg. Kakuk János, a torna főszervezője ezúttal mond köszönetét az előkészítőknek, a csapatoknak, valamint a Harmat és Margaréta szponzoroknak. Eredmények. Elődöntők: Salgótarján-Baglyasalja FC II.- Rimóc 3-6 (3-1), Vizslás AC- Kazár 3-0 (1-0). Harmadik helyért: Salgótarján-Baglyasalja FC II. - Kazár 2-4 (2-1). Döntő: Vizslás AC - Rimóc 2-5 (2-1). A torna végeredménye: 1. Rimóc, 2. Vizslás AC, 3. Kazár, 4. Salgótarján-Baglyasalja FC II. Különdíjak. Gólkirály: Vin- cze Benjámin (Rimóc) 5 góllal. Legjobb kapus: Bánkúti Zoltán (Vizslás AC). Legjobb játékos: ifj. Batta Zsolt (Vizslás AC). Legsportszerűbb csapat: Rimóc. ■ B.T. Nyitány előtt a Salgótarján-BFC labdarúgás Winner Sport NB III, Mátra-csoport A labdarúgó Winner-Sport NB III, Mátra-csoportjá- ban a hét végén megkezdődik a 2007-2008-as bajnoki évad. A Salgótarján-Baglyasalja Futball Club csapata - Somosi SE néven vívták a ki a feljutást a labdarúgó NB III-ba - Oláh Béla irányításával gőzerővel készül a nyitányra. Az első mérkőzésen szombaton a Maglód csapatát fogadják.- Mit vársz a nyitófordulóban a Maglód ellen?- Nagyon szeretném, ha a hét végén minél többen buzdítanák a csapatot, mert ez egy pluszt adna nekünk. Győztes mérkőzéssel szeretnénk kezdeni az idényt a megújult Kohász-stadionban.- Három hete, vagyis július 24-től irányítom a csapatot, Baglyasalján tartjuk az edzéseket - kezdte Oláh Béla. Az elsődleges szempont a fizikai állapot rendbehozatala volt. Úgy érzem javulás van e téren, bár igazából még nem vagyunk a legjobb állapotban, de ezt még lehet fejleszteni. Ajátékosok edzéseken való hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. Fizikai állapot mellett a játék . kialakítása is szerepet játszott a felkészülésünkben. Ebben látok biztató jeleket, de igazából még nem működik olajozottan a dolog. Azonban látom, hogy több játékos ráérzett, mit is szeretnék játszatni a csapattal. ló lett volna, ha az edzőmeccseken egy igazi erős ellenféllel is tudtunk volna mérkőzni. Igazából ekkor tudtam volna lemérni, hogy az eddig elvégzett munka mire volt elég. Nagy öröm számomra, hogy olyan játékosokkal tudok együtt dolgozni, akiknek többségét ismerem és ez kicsit megkönnyíti a munkámat. Ebből akkor tudunk még többet kihozni, ha a játékosok ugyanilyen korrektül állnak a munkához és egymáshoz, mint eddig.- Mi a cél a bajnokságban?- Attól függetlenül, hogy nem a felkészülés kezdetétől irányítom az együttest, úgy érzem sokat fejlődtünk. Szeretnénk, ha egy jó közösség alakulna ki a csapaton belül. Sokat kell még tenni azért, hogy az erős NB III-as bajnokságban meg tudjuk állni a helyünket. Célunk az 1 - lO.hely, de ezen belül minél előbb végezni. *** Ferenczi Béla, a Salgótarján- BFC elnöke: - A 2007-2008-as bajnokságban a hazai meccseinket az NB Ill-ban a Kohászstadionban szombatonként, míg a második csapatunk ' pedig a megyeegyben vasárnaponként, Baglyasalján fogja játszani. Várunk szombaton minden futballszerető szurkolót a megújult, megszépült Kohászstadionba. Bízom benne, hogy jó rajtot vesz a csapat a Maglód ellen. ■ Balogh Tibor Újra bajnoki meccsek a Kohász-stadionban! A salgótarjáni Kohász-stadionban az utolsó NB-s bajnoki mérkőzés 1993. június 20-án volt, amikor az Salgótarjáni Kohász FC a Jászapáti csapatával játszott. Az utolsó tétmeccs pedig 2002. május 4-én volt. Ekkor a megyei I. osztályban a Salgótarjáni Acél (Salgótarjáni KFC jogutódja) a Kisterenye együttesével mérkőzött meg. Most szombaton, azaz augusztus 18-án, 17 órától az Winner-Sport NB III, Mátra-csoportjában Salgótarján-Baglyasalja Futball Club - Maglódi Községi Sportkör összecsapás lesz. Mátranovákon a Mezőkövesd LABDARÚGÁS Magyar Kupa, országos főtábla, 1. forduló A labdarúgó Magyar Kupa országos tábláján az első fordulójában a megyei csapataink közül ma utolsóként a Mátranovák lép pályára, melynek ellenfele az NB II Keleti csoportjában lévő Mezőkövesd-Zsóry együttese lesz. A hazaiak a hét végén az új edzőjük, Lakatos Balázs irányításával Kisterenyén egy tornagyőzelemmel hangolódtak a mérkőzésre, míg a vendégek a bajnokság nyitófordulójában a Bocs ellen otthon 0-0-ás döntetlent értek el. Mátranovák - Mezőkövesd Augusztus 15., szerda, 17 óra. Lakatos Balázs, a Mátranovák edzője: - Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de szeretnénk megnehezíteni az ellenfél dolgát. A várható kezdő csapat: Rigó - Dancsok, Varga, Szoó, Maticska - Líber Zs., Horváth, Oszvald, Bujtár - Kakuk, Ajtai. ■ Balogh Jótékonysági focitorna KISTERENYE. Elődöntők. Mátranovák - 3-6. Döntő: Mátranovák - Nagybátony 5-2. VégKarancsberény3-0, Kisterenye-Nagybátony 2-3. eredmény: 1. Mátranovák, 2. Nagybátony, 3. Harmadik helyért: Kisterenye - Karancsberény Karancsberény, 4. Kisterenye. SPORTTURMIX Emlékmérkőzések szügy. Kárpáti László emlékének első alkalommal adóztak a hét végén labdarúgó-emlékmérkőzé- sekkel. Eredmények, emlékmérkőzés: Szügyi öregfiúk - Nagyoroszi-Szécsény vegyes öregfiúk 3-8. Emléktoma-mérkő- zések: Szügy - Nagyoroszi 8-0, Balassagyarmat U19 - Szécsény 0-0 - tizenegyesekkel: 5-4. Leánymérkőzések: Szügy I. - Bgy. Dózsa 3-2, Szügy I. - Szügy II. 3-1, Szügy II. - Bgy. Dózsa 3-1. Tájfutás UTÁNPÓTLÁS LÁNYOK HELYTÁLLÁSA. A nemzetközi Hungária Kupa tájfutóviadalról korábban megjelent írásunkból a legfiatalabb lányok eredményei kimaradtak, melyet ezúton pótolunk. Az öt nemzetet képviselő 10 évesek versenyszámában 32 induló közül a balassagyarmati Kovács Borbála a mezőny legfiatalabb indulójaként az előkelő 10. helyen zárt, míg a Salgótarjáni Dornyay színeiben versenyző Sramkó Réka a verseny 12. helyezettje lett. A Hungária kupa W10D kategória összetett végeredménye: 1. Balázs Otília (Tabáni Spartacus) 82:40 perc... 10. Kovács Borbála (Bgy. Medosz) 133:34 perc... 12. Sramkó Réka (St. Dornyay) 148:16. Vadászíjászat A Szügyi Balassa Bálint íjász Egyesület augusztus 18 és 19-én rendezi meg történelmi vadászíjász versenyt, melynek helyszíne a Balassagyarmat-Galiba- puszta vadászház és környéke. A megrendezésre kerülő versenyszámok a következők: irány- zék nélküli csigás íjak férfi, női, ifi és gyermek kategóriákban, történelmi tradicionális íjak: férfi, női, ifi és gyermek kategóriákban, vadászreflexíjak: férfi, női, ifi és gyermek kategóriákban, long bow íjak: 5 fő felett külön férfi és női kategória. A verseny igen látványos, mivel a versenyzők döntő többsége korhű ruhákba lesznek. Az első három helyezett oklevelet és érmet kap. Az első helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. Bővebb információ Fülöp Géza Zsolt elnöknél, a 30- 336-1397-es mobilszámon. Hazai sztárok támadják Salgó várát - és a pályacsúcsot 11. Bombardier-Salgó Kupa kerékpáros hegyi időfutam verseny, Salgótarján Bár eddigi sem panaszkodhatott senki sem az augusztus 20-i, hagyományos Bombardier-Salgó Kupa kerékpáros hegyi időfutam felhozatalára, színvonalára, most aztán igazán nem lesz ok rá. . A legjobb hazai montisok (például Vinczeffy Zsolt olimpikonunk, Bakos Gergő, Vertich Tamás) és országúti menők (Szeghalmi „Bodrogi-verő” Bálint, Szuromi Bence, vagy Szőke Gábor) közül is megfordult és nyert néhány az északi országrész e kiemelkedő bringás eseményén. Ám idén olyan sztárparádéra számíthatnak a rendező salgótarjáni triatlonosok, valamint versenyzők, nézők, érdeklődők, amire nem is mertek gondolni. A P-Nívó Betonexpressz 2000, az első kontinentális magyar csapat neves hegyimenői jelentkeztek be a klasszikus, percenkénti indítású hegyi időfutamra. A Somoskőújfalu és a híres salgói vár közötti 3,8 kilométeres, 190 méter szintkülönbségű (nem túl jó minőségű) aszfalt- útón ott lesz a Betonexpressz 8 fős „hegyfaló” armadája, közöttük a szakág bajnoka, KusztorPéter, vagy például Szekeres Csaba, Remák Zoltán és Cador Rida - ígérte meg a csapatfőnök Stubán Ferenc. A röpke távot mountain bike vagy országúti kategóriában lehet letekerni, a fiatalabb és idősebb korosztálynak, valamint a hölgyeknek csak egyszer, a többieknek - a „visszacsorgás” közbeiktatásával - ismételni kell. (Utóbbiaknál a két futam összesített ideje dönt a végső sorrendről.) A kerékpáros „várostrom” évről évre a verseny legizgalmasabb és legértékesebb - azaz pénzdíjjal ösztönzött - momentuma a pályacsúcs megdöntése, melyet a Ferencváros volt versenyzője Szőke Gábor tart jó ideje. Nem kunszt megjósolni, hogy a „betonosok” sorra írják majd át a 8 perc 27 másodperces rekordot, a kérdés csak az, hogy mennyit tudnak lefaragni belőle? A fél tizenegykor kezdődő, gálánsán díjazott és hagyományosan vendéglátással záruló versenyre a kétségtelenül favoritnak számító P-Nívó és pár rangosabb hazai egyesület mellett szlovák és német indulók is jelezték részvételi szándékukat, de természetesen bármely hob- bista és kezdő kerékpáros is szívesen látott vendég a patinás hegyi erőpróbán. ■ (sts) A Betonfalanx hasítani fog a Bombardier-Salgó Kupán is