Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-14 / 189. szám
2007. AUGUSZTUS 14., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Megkoronázták eddigi szerepléseiket Nemzetközi úszómaraton 3. forduló, Tulln, Ausztria Nyolcévi tullni kalandozás alatt számos remek helyezést értek el a Salgótarjáni Triatlon Klub versenyzői, de például a legutóbbi, a GDSE úszóival közös szereplés annyira eredményesnek bizonyult - csak egy salgótarjáni szorult le a győzelmi emelvényről, az is alig - hogy mindenki azt gondolta, azt már nem lehet (stílusosan) „űberolni”. Nos lehetett! „Terepszemlén” azaz díjmustrán a tarjániak legkisebbjei, Tóth Máté (balra) és Csincsik Zoli) Ilyen szoros küzdelemben nyert Földi Róbert (elöl) Viharfelhők gyülekeztek a virágkiállítása miatt világhírű, Bécshez közeli Duna-parti városka felett a hosszútávúszók késő délutáni rajtjánál, és a műsorközlő is előre figyelmeztette a 77 indulót, hogy villámlás miatt akár félbe is szakíthatják a szokásosan évi háromfordulós verseny idei, utolsó futamát. Ez szerencsére nem történt meg, így egy ritka élvezetes és szoros viadalnak lehettek tanúi a szép számmal összegyűlt szurkolók, fürdőzők, bámészkodók - közöttük egyetlen ott élő salgótarjáni hazánkfia (akihez miután előző alkalommal eljutott földijei sikerének híre, „törzsszurkolóvá” lépett elő) Varga Zsolti. Mert bizony jó volt ott most újra magyarnak lenni, hisz a remekül bevált közös csapat Ennyi döntött Handó Klári (balról) és Tóth Zsófi között szinte tarolt a dobogós helyek tekintetében, igaz párszor csak nü- ánszokon múlt az első hely. Pedig újra vízbe szállt például egy korábban Tullnban többszörös győztes, nem is régen még horvát hosszútávúszó olimpikon, Stjepan Pticar (aki most „csak” 3. lett.), és a további, itt jól ismert favorit, Manuel Wutscher, vagy Michael Dalder, Ivo Unter- dorfer, Alex Krenn, vagy Robert NagL A rutinos rókák mellett viszont a legfiatalabb újoncokkal a tarjáni triat- lonosok dicsekedhettek, az 5 éves Tóth Máté, vagy a 6-nál tartó CsincsikZoli - akiknek a még mindig csak alig idősebb (10 és 12 éves) testvérei, Zsófi és Dani egy, illetve öt kilométeren szerepeltek kiválóan - sikerrel birkózott meg a legrövidebb (350 m) távon a nedves és hideg közeggel. Az idei sorozat befejeződött tehát, de az osztrák szpíker úgy búcsúzott, hogy „auf Wiedersehen” (viszontlátásra). A magyarok pedig reménykedtek, igaza lesz... A salgótarjániak eredményei: 350 m, gyermekek: 1. Tóth Máté 10.22 perc,... 3. Csincsik Zoltán 12.30. 1000m, junior lányok: 1. Handó Klári 17.00, 2. Tóth Zsófi Zsanett 17.02, fiúk: 1. Gordos Péter 15.53, 2. Érsekcsanádi András 16.30,3. Gedőczi Miska 16.40. Elit felnőtt férfiak: 1. Földi Róbert 14.22. 5000 m, juniorok: 2. Csincsik Dániel 1:29,18 óra. ■ (sts) Még magas a győzelmi emelvény, de Tóth Máté azért megoldotta, hogy feljuthasson rá Felújítják a sportöltözőt Bajnok az UNIQA Sailing Team Dejtár. Az önkormányzat a területi és regionális tanácstól 6,8 millió forintot nyert a sportöltöző felújítására. A kivitelezés költsége 9,8 millió forint. A kü- lönbözetet az önkormányzat biztosítja. „Beérett” a sportöltöző a korszerűsítésre. A munkálatok során a vizesblokk kialakítására, a tető cseréjére, a belső helyiségek korszerűsítésére, festésére került sor. Balga József polgár- mester elmondta, hogy a munkálatokat augusztusban kezdik el és remélhetően az őszi hűvös előtt be tudják fejezni. vitorlázás Hagyományosan minden év augusztusában rendezi a Magyar Vitorlás Szövetség a nagyhajós országos bajnokságot. Két hét alatt valamennyi hajóosztályban sorra kerül. A124 osztály újonc csapata az UNIQA támogatásával vágott neki az augusztus eleji, balatonfüredi magyar bajnokságnak, melyet szöuli olimpikonunk, a 19-sze- res hazai bajnok, Székely Antal irányított. A hét végi, erős szeles futamok kedveztek a csapatnak, már az első napon megszerezték a vezetést és azt a verseny végéig meg is tartották. A Regatta magazin és a Balatoni Hajózás sportegyesületeiből összeállított „mancsait” tagjai: Székely Antal, Takács Csaba, Danics Tamás és dr. Bodnár Imre a Diego Sailing Teamet és a Nelson Sailinget előzte meg a dobogón. SPORTTURMIX Focisztriptíz UNIVERSIADE. Botrányt okozott a svájci női labdarúgó-válogatott vetkőzőszáma a bangkoki Uni- versiadén. A csapat tagjai edzés közben annyira kitikkadtak, hogy az öltöző helyett a pályán váltottak mezt, ami élénk tiltakozást váltott ki a helyi önkéntesek részéről. - Megmondtuk nekik, hogy itt a nők nem cserélnek ruhát nyilvános helyeken. Tudjuk, hogy kemény tréninget tartottak, de akkor is alkalmazkodniuk kell a mi kultúránkhoz - hangsúlyozta az egyik segítő. Az esetnek a thaiföldi sajtó is nagy terjedelmet szentelt - fotók nélkül. Boszorkány-bunyó NŐI ÖKÖLVÍVÁS. Ducza Anita (75 kg) és Kovács Mária (86) aranyérmet szerzett a pécsi Boszorkány Kupa nemzetközi női ökölvívótornán. Mindketten orosz bokszolónál bizonyultak jobbnak a döntőben, pontozással. Ducza 19-9-re verte Marija lavorszkaját, Kovács 15-4- re Elena Szurkovát. A program harmadik hazai szereplője, Csík Mónika (48 kg) 4-2-re kikapott A tornán 16 ország 86 versenyzője vett részt FORMA-l. Még az augusztus 26-i Forma-1-es Török Nagydíj előtt sor kerül egy megbeszélésre a McLaren-Mercedes pilótái, Fernando Alonso és Lewis Hamilton között, melyen a szembenálló felek rendezni szeretnék az utóbbi időben elmérgesedett viszonyukat. A wokingi istálló hivatalos közleményt adott ki, melyben arról tájékoztat, hogy a versenyzők menedzsereik társaságában találkoznának egymással. A pilóták viszonya a Magyar Nagydíjon mérgesedett el, amikor a hivatalos időmérő edzés hajrájában Alonso a boxutcában másodpercekig eltartotta csapattársát és csak akkor indult el, amikor Hamiltonnak már nem volt lehetősége az edzésidő lejárta miatt újabb gyors kört megtenni. Fociban is parancs(nok)olna FOCI BIZNISZ. Megvásárolná az Arsenal futballklubot Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője. - Ha piacra kerülne az egyesület, még ma ajánlatot tennék érte. Az öt igazgató jövő áprilisig nem akar tárgyalni az eladásról, de ez még változhat. Annyi biztos, hogy csak akkor venném át az „ágyúsokat”, ha teljhatalmat kapnék - jelentette ki a veterán Fl-főnök. Az öttagú Arsenal- vezetőség 45 százalékot birtokol a részvényekből, a klub jelenlegi értékét 432 millió fontra becsülik. A 2008- as piacra dobástól Eccleston azonban azt várják az igazgatók, hogy a vételár magasabb legyen, mint az a 790 millió font, amelyet Malcolm Glazer amerikai milliárdos fizetett a Manchester United-ért. Ecclestone legnagyobb riválisa Stan Kroenke amerikai sportmágnás lehet, aki már most az Arsenal-értékpapírok 12,2 százaléka felett rendelkezik. A Forma-1-es Renault-csapatot irányító olasz Flavio Briatore ugyanakkor az angol másodosztálybeli Queens Park Rangersre vetett szemet, amelynek ára csupán 30 millió font. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 239 101 forint 11 találatos szelvény 86 darab, nyereményük egyenként 25 022 forint. 10 találatos szelvény 489 darab, nyereményük egyenként 7334 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 23 021 forint Újabb erősítés LABDARÚGÁS. A holland Wesley Sneijder 27 millió euróért a Real Madrid labdarúgócsapatához szerződött. A 23 éves, 35-szörös válogatott csatár 2012-ig szóló megállapodást írt alá a királyi gárdával. Sneijder 180 mérkőzésen lépett pályára eddigi klubjában, az Ajax Amsterdamban, és 57-szer volt eredményes. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken dr. Tomp Ádám romhányi lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 6 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték RL-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁDI HÍRLAP hét Sorszám , X 2 1. csapat 2. csapat 1 Bielefeld Frankfurt Bundesliga 1 2 Bremen Bayern München 3. Duisburg Wolfsburg 4. Hertha BSC VfB Stuttgart 5. Rostock Nürnberg 6 Schalke Dortmund 7. Cottbus Bochum 8. Hamburg Leverkusen 9 Birmingham West Ham Premier Liga 10 Newcastle Aston Villa 11. Blackburn Arsenal 12. Manchester City Manchester United 13. Liverpool Chelsea +1 mérkőzés 14 Internazionael Roma Olasz Sz. K. PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Reading - Everton Premier Liga 2. Fulham - Middlesbrough 3. Wigan - Sunderland 4. Tottenham - Derby County _________■ I 016 17 I A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. ] .64. db Név:.. Cím:.