Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-11 / 187. szám

2007. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR Sportoló nemzet? Czene Gyula TALÁN A NYÁRI HŐSÉG AZ OKA, hogy meglepő csend kísérte az Országgyűlés június végi dönté­sét, a „Sport XXI. nemzeti sportstratégia” elfoga­dását. Elképzelhető persze, hogy az ellentétekkel tűzdelt világunkban azért nincs különösebb hírértéke a ma­gyar sport jövőjét meghatározó döntésnek, mert sportszakmai és politikai konszenzus eredményeként született. A képviselők ugyanis 340 igen szavazattal fogadták el a határozatot, ame­lyikkel - már csak a tennivalók tervezése miatt is - érdemes lenne széles körben foglalkozni. A 2007-2020AS IDŐSZAKRA SZÓLÓ DOKUMENTUM elemző része megállapítja: az ország egészségi állapota változást követel, s el kell érni, hogy az olimpiákon kivívott sportnemzeti rangot meg­tartva váljunk sportoló nemzetté. Ennek elérése - valljuk be - nem könnyű feladat A vízisportok nemzetközi sikerei sem ho- mályosíthatják el, hogy olyan időket élünk, amikor komoly gon­dok vannak a magyar sporttal az alapoktól a versenysportig; amikor az oktatási intézmények értékrendjében a perifériára került a sport, s nem véletlen, hogy az iskolaigazgatói pályáza­tokban alig található utalás a testnevelés, a diáksport fontossá­gára; amikor az Európai Unión belül nálunk a legrosszabb a lé­tesítményhelyzet; amikor mi fordítjuk a legkevesebb időt a test­mozgásra, s a legtöbbet televíziózásra; amikor a mindennapos testedzéssel kapcsolatos közoktatás-irányítási elképzelések rendre megfeneklenek. KUDARCRA VAN ÍTÉLVE A NAGY GONDOSSÁGGAL KIMUNKÁLT NEMZETI sportstratégia B? Talán nem. Többek között azért nem, mert a határozat meglehetősen konkrét, választási ciklusokon átnyúló gyakorlati tennivalókat fogalmaz meg. Ezek felsorolására e jegyzetben természetesen nem vállalkozhatunk. A későbbiek­ben viszont érdemes lesz a legfontosabb célkitűzésekre vissza­térni. KIEMELT ÁLLAMI FELADATOK KÖZÖTT SZEREPEL PÉLDÁUL ÓZ iskolai testnevelés és diáksport, s azon belül: a létesítményfejlesztés, a mindennapos testedzés megvalósítása, az egyetemi-főiskolai sportélet fellendítése, a testnevelés tantárgy tartalmi és mód­szertani megújítása, annak elérése, hogy példamutató, sportos életvitelű tanárok segítsék az iskolai sportélet, a diáksport ver­senyek fellendítését A szabadidősport élénkülését segítheti a sportra vonatkozó adószabályok felülvizsgálata, s a munkahelyi sportolás lehetőségét biztosító ösztönzőrendszer kialakítása, va­lamint az esélyteremtő, területi felzárkózást szolgáló fejleszté­sek és akciók támogatása. A versenysportban - többek között - a kiszámítható és tervezhető támogatás, az átgondolt létesít­ményfejlesztés, az egységes, széles alapokra épülő utánpótlás­nevelési rendszer kialakítása és működtetése szükséges. A sport feltételrendszerének fejlesztésében az állami szerepvállalás mellett elengedhetetlen a magánszféra és az európai uniós for­rások bevonása. A SPORTSTRATÉGIA MEGVALÓSÍTÁSA VÁRHATÓAN JELENTŐSEN HOZZÁJÁRUL A GAZDASÁG VERSENYKÉPESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉHEZ­állapítja meg a határozat indoklása. Tegyük hozzá: ha komo­lyan vesszük minden szinten a benne foglaltakat Amennyiben belátható időn belül el akarjuk érni a „sportoló nemzet” státust, érdemes alaposan megismerkednünk a különösebb csinnadrat­ta nélkül elfogadott terjedelmes (52 oldalas) „Sport XXI. nemze­ti sportstratégiá”-val. Van az esély az élvonalra kézilabda Készül a Salgótarjáni KC A Salgótarjáni KC férficsapata a 2006-2007-es bajnoki évben az NB l/B Keleti csoportjában szerepelt, ahol a 13. helyen vég­zett, ami nem jelentett bentma- radást. Azonban több csapat anyagi és más jellegű gondokra hivatkozva, nem vállalta az NB I/B-s szereplést, így a megüre­sedett helyekre a búcsúra kény­szerülő csapatok nyerték vissza NB 1/B-s tagságukat, köztük a Salgótarjáni KC is. Az SKC a 2007-2008-as évadban a 37. al­kalommal szerepel a nemzeti bajnokságban megszakítás nél­kül, folyamatosságában a hato­dik összességében pedig a hete­dik NB i/B-s bajnokságát (1980, 2002 évtől folyamatos), vagy el­ső NB I-es évét kezdheti az SKC legénysége. A csapat háza táján nagy megnyugvást jelentett a bentmaradás, de az elnökségre igen komoly feladat vár, mert az anyagi dolgokat rendezni kell. A játékoskeretet szintén meg kell erősíteni. A holtszezonban tör­téntekről és várható változások­ról Harmos Lászlót, a Salgótarjá­ni KC elnökét kérdeztük.- Mikor kezdte el a felkészülést a csapat?- Molnár Ferenc vezetőedző irá­nyításával július 15-én kezdte meg a munkát csapat, heti három edzéssel. A jövő héttől pedig nap­közis rendszerben, napi két tré­ninggel, három héten keresztül folytatjuk a munkát Az edzések mellett több edzőmérkőzést ikta­tunk be a programba.- Olyan híreket lehetett hallani, hogy az SKC azNB I-ben fog indul­ni- Egy jó hírről szeretném tájé­koztatni Salgótarján és Nógrád megye sportbarátait Egy nagyon nagy lehetőség előtt áll a Salgótar- jáni Kézilabda Club, ugyanis olyan lehetőség van kilátásban, hogy a csapat a legmagasabb osz­tályban, vagyis az NB I-ben indul­jon. Az történt, hogy az NB I-es Nyíregyháza felajánlotta a fúziót és ezzel együtt az NB I-es indulá­si jogot is. Mi pedig szeretnénk él­ni ezzel a lehetőséggel. Ezzel kap­csolatban megkerestük Salgótar­ján megye jogú város, illetve Nóg­rád megye vezetőit, s mindenki ré­széről elég pozitív a hozzáállás. Amennyiben sikerülne ezt a lehe­tőséget valóra váltani, akkor hosz- szú idő után újra lenne Salgótar­jánnak és Nógrád megyének NB I- es csapata.- Hogyan rendezőinek az anya­gigondok?- Az anyagi feltételek, úgy néz ki, hogy adottak, komoly ígéretek vannak az önkormány­zattól, vállalkozóktól és Salgótarjáni cégek ré­széről is. Ezekkel az anyagi feltételekkel a hátunk mögött úgy érezzük, hogy bárme­lyik osztályban helyt tudunk állni.- A játékoskeretben és a vezetésben milyen változások várhatóak?- A csapat megerősítésén is fá­radozunk, több játékossal is tár­gyalunk. Minden annak a függvé­nye, hogy melyik osztályban in­dulhatunk. Már vannak végleges megállapodásaink is. Visszajött Kerekes Károly (Hort- FTC), Fejes Endre (Szeged), s mel­lettük több játékossal állunk még tárgyalásban. Találtunk egy két méter tízcentis horvát átlövőt, aki­vel már szinte mindenben meg­egyeztünk. Természetesen folya­matosan szem előtt tartjuk az erő­sítést, mert szeretnénk bebizonyí­tani, hogy az NB I-ben, vagy az NB J/B-ben ennek a csapatnak létjogo­sultsága van. Nem csak a játékoskeretünkben lesznek jelen­tősebb változások, hanem a veze­tésben is. Egy teljesen új elnök­séggel, és egy teljesen átalakított egyesülettel vágunk neki a 2007-2008-as bajnokságnak.- A szurkolók hol lát­hatják az SKC mérkőzé­seit a sportcsarnok át­alakítása miatt?- Bízunk a terveink sikeres megvalósításá­ban, de a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok át­építése miatt a mérkő­zéseinket az őszi sze­zonban felcserélt pálya- választói joggal idegen­ben fogjuk játszani. Tavasszal pe­dig minden mérkőzésünket az új salgótarjáni sportcsarnokban ren­dezzük meg.- A női szakosztály hogyan mű­ködik tovább?- A női csapatunk a Heves me­gyei bajnokságban fog indulni, és szeretnénk, ha ott is minél jobb eredményt érnének el. Harmos László A világ legjobbjai jöttek el TRIATLON 11. TVK BG Világkupa és csapat-vb Megjelenésünk napján, szombaton all. TVK BG triat- lon Világkupát, vasárnap a triatlon-csapat- világbaj­nokságot rendezik meg Tiszaújvárosban, de eddig sem maradtak sportesemény nélkül, akik az egész he­tet „Triatlonújvárosban” töltötték, hisz számos színes és érdekes program (streetball, heteskenu-verseny, ke­rékpáros-viadal, gyalogtúra, duatlonváltó, pókerkupa, sakkszimultán, Retro-kupa az erős embereknek, tánc? est) várt az érdeklődőkre. Bár ma délután már okosab­bak leszünk, érdekes lehet Lehmann Tibor, a magyar válo­gatott szövetségi kapitányának esélylatolgatása (utólag meglát­juk, milyen jós válna belőle). Szerinte a hölgyeknél a tavaly Tiszaújvárosban győztes német Joelle Franzmann, az új-zélandiak kettőse, Warriner, vagy Tanner és a kétszeres Eb-bronzérmes olasz Cortassa oszthatja el egymás kö­zött az érmeket. A mieink közül a debreceni Szabó Zita sajnos nincs nagy formában, míg Walkó Andrea ugyan felépült sérülésé­ből, de még fáj a lába, viszont na­gyon szeretne menni és jól men­ni. Kovács Zsófia nagyon fiatal, de kellemes meglepetést okozhat. Koch Renáta kiválóan teljesít, bát­ran versenyzik mostanában. Je­lenlegi futóformájával ebben a számban az első tízben lehet. Összességében nagyon nehéz megmondani ki lesz közülük a legjobb magyar. A vasárnapi csa­pat-világbajnokságon a Vanek Margit, Tóth Zsófia, Koch Renáta alkotta trió igyekszik minél jobb helyezést kiharcolni. A férfiaknál az idei Eb győzte­se, a Világkupa összetett pontver­senyét vezető spanyol Javier Gomez toronymagas esélyes és bár ő is a három hét múlva, Ham­burgban rendezendő vb-re ké­szül, itt sem fog lazsálni. A fran­ciák kétszeres Európa-bajnoka, vb-ezüstérmese, Belaubte szintén felállhat a dobogó bármelyik fo­kára, csakúgy, mint az új-zélandi Gemmel, a dél-afrikai de Villiers, vagy az oroszok U23-as Eb-ezüst­érmese, Brukhankov. A TVK-Ma- li TK kazalt légiósa, Dmitriy Gaag sajnos két térdműtéten is átesett, így tőle ezúttal nem várhatunk csodát Lipták Tamás a múlt hét végén megnyerte a törökországi Európa-kupa futamot, ami min­den bizonnyal jót tett az önbizal­mának. Kuttor Csaba az elmúlt hetek gyengélkedését követően Fadd-Domboriban már jó állapot­ban volt, ő újra nagyot „dobhat” Tiszaújvárosban. A csapat-vb-n a friss erőkből - Vanek, Pocsai, Fecskovics- álló és a vk-n is rajtoló Kuttor, Török D., Lipták hármasok képviselik Magyarországot. Bírócsere és bő keret LABDARÚGÁS Magyar -olasz barátságos mérkőzés Továbbra is hatalmas érdeklődés előzi meg-az augusz­tus 22-i magyar-olasz barátságos labdarúgó- mérkő­zést, mely előkészületeiről, híreiről egy kis csokrot gyűjtöttünk össze olvasóinknak. Ketten is aranyjelvényesek atlétika Dr. Papp Pál-Csermák József-emlékverseny Nemrég bonyolították le a Tapolcaiak hagyományossá vált emlékversenyét, amely már nemzetközi szinten is ismert. A kalapácsvetők számára évről évre kiírt rendezvény 14 kategóriájában tíz balassagyarmati is sporteszközt ragadt, hogy a serdülők szeptemberi versenydömpingjére versenyszituáció közepette is kipróbálják magukat. Lubos Michelt, a korábban felkért szlovák játékvezetőt ép­pen az augusztus 22-i baráti el­lenfelünk következő Eb-selejte- zőjére, a Franciaország - Olaszország meccsre delegálta az UEFA, ezért a neves bíró kérte az MLSZ-t, tekintsen el meghívásától. Az MLSZ Játék­vezetői Bizottsága felkészült erre a lehetőségre is - a „beug­ró” játékvezető neve semmivel sem cseng rosszabbul a szak­mában, mint a szlovák bíróé, mert a spanyol Mejuto Gonzá- lez érkezik Budapestre. A 42 esztendős játékvezető jó né­hány Bajnokok Ligája (közöt­tük a 2005-ös Liverpool - Milan döntő) mérkőzés mellett közreműködője volt a 2004-es Európa-bajnokságnak is. A Puskás-stadionban két honfi­társa segíti. Közben Várhidi Péter szövet­ségi kapitány kihirdette a válo­gatott bő, huszonöt fős keretét, melyet túlnyomó többségben a külföldön játszó idegenlégiósa­ink alkotnak. A keret összeál­lításánál természetesen szóba került Komán Vladimir is, de - miután a szövetség illetékes vezetői, minden részletkérdést alaposan kielemezve konzul­táltak erről - Kisteleki István, az MLSZ elnöke úgy döntött, hogy a tizennyolc esztendős já­tékost egyelőre ne hívja meg a szövetségi kapitány. Ennek oka: az MLSZ vezetői semmi­képpen nem akarják elhamar­kodott, visszafordíthatatlan lé­pésre kényszeríteni a Samp- doria ifjú futballistáját. Gon­dolkodási lehetőséget, a meg­fontolt döntésre időt kívánnak számára biztosítani. Természe­tesen amennyiben a piros-fe- hér-zöld színek mellett kötele­zi el magát, akkor - ezt kíván­ja az egyetemes magyar labda­rúgás érdeke is - nagyon fog­nak ennek örülni, s természe­tesen szóba kerülhet a váloga­tott keretek összeállításánál. Kapusok: Fülöp Márton, Ba­logh János, Balajcza Szabolcs. Védők: Szélesi Zoltán, Csizma­dia Csaba, Balogh Béla, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos. Középpályások: Vass Ádám, Zsidai László, Tóth Ba­lázs, Leandro, Tőzsér Dániel, Fiikor Attila, Hajnal Tamás, Buzsáky Ákos..Támadók: Gera Zoltán, Farkas Balázs, Bori Gá­bor, Priskin Tamás, Rajczi Pé­ter, Feczesin Róbert, Dzsudzsák Balázs, Halmosi Péter. Bár a belépőkből effektive 13 ezer már készpénzért elkelt, számos cég és vállalat rendel­kezik előjegyzéssel, és bármi­lyen furcsa, a drága jegyek bi­zonyultak a legkapósabbnak, melyekből esetleg elvétve talál­hatnak a vásárolni akarók. Vi­szont az olcsóbbakból (3600, 4000, 5000, 6000, 7000, 8Ó00 forint) akad még választék az IBUSZ-irodákban. Az illetéke­sek viszont felhívják arra a fi­gyelmet, hogy gyakorlatilag már csak a jövő hét áll rendel­kezésre, hiszen augusztus 20. hétfőre esik és utána már csak egy nap marad azoknak, akik későn kapcsolnak. A hosszú út kicsit megvisel­te Fábián Gábor tanítványait, de szerencséjükre az ellenfe­lek sem csúcsformában érkez­tek a viadalra. Az ideális idő­járási körülmények ellenére kimagasló eredmények nem nagyon születtek még a felnőt­teknél sem, azonban a mie­inknél négyen is egyéni rekor­dot dobtak, mellettük pedig két gyermek élete legelső ver­senyén indulhatott el. A tava­lyi esztendő serdülő magyar bajnoka, Tömön Gergely arra készült, hogy megvédje címét. A nyaralásából épphogy visz- szatért dobó ezúttal bár elma­radt egyéni legjobbjától, így is simán aranyjelvényes szintet dobott, és ez elég volt ahhoz, hogy senki se tudja megelőz­ni. Az egy kilogrammal nehe­zebb golyóval is kipróbálta magát, és az idősebb korosz­tályban is ezüstjelvényes do­básig jutott,, így bizakodva várhatja a szeptember végén esedékes ob-t. Mellette Nagy Brigitta is nyerni tudott Tapolcán, ráadá­sul nem is akármilyen ered­ménnyel. A több mint három­méteres egyéni rekord bizony aranyjelvényes szint, így ő is éremesélyesként készülhet a bajnokságra. A junioroknál - a saját korosztályában már or­szágos bronzérmet szerzett - Gömör Marianna is egyéni re­kordig jutott, ami továbbra is ezüstjelvénynek felel meg. Az ifista fiúknál két „vitalitá- sos” egyéni csúcs is született, Jakus Csaba korábbi rekordja is ezüstjelvényt ért, ám most már Vetró Gergely is erre a szintre „ugrott”, miután csak két centiméterrel bár, de túl­szárnyalta a szinthatárt. A többiek ezüst-, illetve bronzjelvényes eredményével kiegészülve a balassagyarma­tiak nyugodtan készülhetnek az év legfontosabb versenyére, és jó esélyül van, hogy megis­mételjék a tavalyi öt darab do­bogós helyezést. Legközelebb e hónap végén, Pápán feszege­tik majd saját határaikat. A Balassagyarmati Vitalitás SE kalapácsvetöinek eredmé­nyei. Fiúk. Gyermekek (2 kg): 4. Danisovszky Erik 24,69 mé­ter. 14 éves serdülők (4 kg): 7. Gál Bence 35,72. 15 éves ser­dülők (4 kg): 1. Tömön Gergely 57,34 ... 6. Jakus Dávid 42,10. Ifjúságiak (5 kg): 4. Jakus Csa­ba 51,65. 5. Vetró Gergely 48,02. Versenyen kívül (5 kg): Tömön Gergely 49,94. Lányok. Gyermekek (2 kg): 3. Zólyomi Bianka 27,72.14 éves serdülők (3 kg): 1. Nagy Brigitta 36,41. 15 éves serdülők (3 kg): 3. Ko­vács Aliz 35,26. Juniorok (4 kg): 2. Gömör Marianna 45,38. ■ B.L.

Next

/
Thumbnails
Contents