Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-01 / 178. szám

2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA SPORTTÜKÖR Teljes csapattal, teljes siker Aquacup nemzetközi úszómaraton, Tulln, Ausztria Szoros célbaérés, balról „TGV", jobbról Kő­rös Evelin a salgótarjániak vitték a prímet a jobb, sőt kiváló helyezések te­kintetében. A hagyomány most sem szakadt meg, ugyanis a 11 indulónkból tízen a győzelmi emelvény valamelyik fokára áll­hatták, és a „maradék” bronz­érem is csak pár másodpercen múlt. Míg a júniusi első forduló­ban főleg a legfiatalabbak kap­tak bizonyítási és rutinszerzési alkalmat, most mellettük be­szálltak a tapasztalt felnőttek is. A sok kiemelkedő teljesítmény közül külön említést ér­demel a 10 éves Tóth Zsófi Zsanett (TGV) elő­kelő helyezése és ki­emelkedő ideje a renge­teg idősebb között, de ta­lán még rajta is túltesz Csincsik Dániel hőstette, aki a jelenlévők legna­gyobb megdöbbenésére és hitetlenkedésére 5 ki­lométerre nevezett, és 12 éves létére, legfiata- labbként, ki­váló idejével jó néhány felnőtt ellen­felét meg­előzte. A kö­vetkező, zá­rófordulóra augusztus 8-án utaz­nak a salgótarjániak. Részletes eredmények 350 m, 12 év alatti lányok: 1. Handó Klá­ri 7:13 perc, 2. Csáki Rebeka 7:44. 1000 m, ifjúsági­ak, lányok: 1. Gyergyói Dóra 15:49 perc, 2. Tóth Zsófi Zsanett 15:50,3. Kő­Csincsik Dani az utolsó kört kezdi rös Evelin 15:22. Fiúk: 1. Érsekcsanádi András 15:39, 2. Gedőczi Miska 17:28, 4. Kolonics Benjamin 20:20. Elit felnőtt: 1. Földi Róbert 14:11, 3. Jakab Zoltán 14:21. 5000 m, ifjúságiak: 1. Csincsik Dániel 1:23,04 perc. ■ (sts) Csupa boldog versenyző az eredményhirdetés után „Forr” a víz a rajtnál tos tó partjára, strandjára. Ám nem csak ő örült törzsvendég­nek számító salgótarjániaknak, eddigi 9 évben a német, cseh, szlovák, horvát és hazai (oszt­rák) résztvevők közül magasan A hagyományos, háromfordulós tullni nemzetközi úszómaraton második állomására népes salgótarjáni gárda utazott, hisz négy ország nyolcvan versenyzője között 11-en neveztek a teljesíthető három táv valamelyikére. Ám a meny- nyiséghez minőség is társult, hisz a megszerezhető dobogós helyek nagy részét a mieink foglalták el. Megjött a magyar delegáció, szeretettel köszöntjük őket - harsogta a tullni Aubad hangos­bemondója Marcus Holzschuch városi sportreferens üdvözlő­szavait, amikor a Salgótarjáni Triatlon Klub és a GDSE hosszú- távúszói megérkeztek a csodála­hanem egy tarjáni honfitársunk is, aki már régóta az osztrák kis­városban él és dolgozik, s vala­hogy hírét vette földijei érkezé­sének. Kissé öntelt állítás lenne a mieink jelenlétével magyaráz­ni az egyik osztrák tv-társaság megjelenését, de tény, hogy az Irány a nyári Universiade Tizenegy sportágban 85 versenyző képviseli a magyar színeket az augusztus 8. és 18. között Bangkokban sorra kerülő 24. nyári Universiadén. A megalakulása 100. évfordulóját idén ünneplő Magyar Egyetemi-Főiskolai Sport- szövetség (MEFS) tavaly októbertől folyamato­san egyeztetett az érintett sportági szövetségek­kel a csapat kialakításáról. Az éremszerzésre az olimpiai bajnok mellúszó Kovács Ágnes, a tőrö- ző Varga Gabriella és a párbajtőröző Szász Eme­se, a tekvondós Tóth Balázs, a sportlövő Csonka Zsófia és a férfi vízilabda-válogatott pályázik a legjobb eséllyel. Az egyetemisták és főiskolások világjátékának 1957 óta íródó történetében a ma­gyar csapat eddig két alkalommal maradt arany­érem nélkül Legutóbb, 2005-ben Izmirben egy arany, két-két ezüst és bronz volt a mérleg. Az Universiade előtt tartja tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (FISU), a MEFS a négyszeres Universiade- győztes Kamuti Jenőt, a Magyar Olimpiai Bizott­ság főtitkárát jelöli a végrehajtó bizottságba. Bííviil az evezőscsapat A múlt heti, U23-as vb után há­rom egységgel bővítette világbaj­noki csapatát Melis Zoltán, az eve­zősválogatott szövetségi kapitánya. Bekerült a skóciai korosztályos vi­adalon 3. Szabó Katalin (egypár), valamint a 4. helyen zárt Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyű­súlyú kétpár, míg a férfiak hason­ló számában 2. Varga Tamás Csa­ba, Galambos Péter duó Kitka Ger­gellyel és Markgrúber Balázzsal ki­egészülve könnyűsúlyú négypár­ban száll majd vízre a felnőtt vb-n. Négy egység indulása már koráb­ban biztos volt: a Varga Tamás, Hiding Zsolt kettős könnyűsúlyú kétpárban, Verőd Lídia és Kónya Aliz, valamint Pető Tibor és Haller Ákos normálsúlyú kétpárban, Bencsik Gábor pedig egypárban próbál szerencsét az augusztus 26. és szeptember 2. között müncheni olimpiai kvalifikációs vb-n SPORTTURMIX ZÚTE-tűra Salgótarján. A Zöld Út Termé­szetjárók Egyesülete augusztus 5-én, vasárnap nyílt túrát hirdet Tervezett útvonal: Somoskő - Cseres-fennsík - Abroncsos­• puszta - Pogányvár - Sőreg - Ab- roncsospuszta - Somoskő. Talál­kozó: 6.20-ig az Ofotért előtti buszmegállóban. Túravezető: Molnár János. Tea-rablók A végére feltámadtunk Ifjúsági olimpiai fesztivál, Belgrád Remekül hajráztak a ma­gyar fiatalok a belgrádi ifjúsági olimpiai fesztivá­lon (EYOF) zárónapján, 12 érmet szereztek, így összesen 24 éremmel zárt a magyar küldöttség. A záró aranyak pingpongasz­talokon születtek, a Madarász Dóra, Ambrus Krisztina páros nem mindennapi izgalmakat kö­vetően győzött, majd Perei Ger­gely bronzérmének örülhetett a kis magyar tábor. Ráadásul Ambrus Krisztina duplázott, hi­szen megszerezte második aranyérmét, mégpedig a nagy esélyesnek számító szlovák Bálázóvá ellen. Ugyanitt Mada­rász Dóra *3. lett. Kellemes meg­lepetést okoztak atlétáink: az 1500-on szerzett érmeket megfe­jelve 3000 méteren is kitettek magukért. Szőke Gergő ezüstér­mes lett a leghosszabb távon, míg Czebei Réka duplázott, az 1500 után 3000-en is bronzér­mesként zárt. Nagy reményeket fűztünk Böczögő Donna szerep­léséhez, aki a torna szerenkénti döntőiben szerepelt ugrásban és talajon. Előbbiben végül be kel­lett érnie a 6. hellyel, talajon vi­szont nagyon közel járt a dobo­góhoz, ám végül 25 ezredpontos különbséggel a 4. helyre rang­sorolták. Jó szokásukhoz híven halmozták az érmeket úszóink - kevésbé jó szokásuk szerint arany ezúttal sem került ver­senyzőink nyakába. Három ezüst és két bronz az utolsó nap mérlege: az egyiket Kozma Dominik szerezte 200 gyorson, aki így három medáliával zárt. Szintén 2. lett Kapás Boglárka (800 gyors) és a női vegyes vál­tó, míg Szilágyi Áron (100 hát) és Czifra Cecília (100 mell) harma­dikként ért célba. Csattanóként a vízilabdázók döntője maradt ám sajnos nem úgy ért véget, ahogy szerettük volna, mert ha­talmas küzdelem után (12-13) a fiúknak be kellett érniük a hősi­es küzdelemben kiharcolt ezüst­éremmel. Összességében el­mondható, hogy bár aranyak te­kintetében nem ez volt a legjobb magyar szereplés, az éremszá­mot (3 arany, 7 ezüst, 14 bronz) alapul véve 1991 óta minden idők második legeredménye­sebb olimpiai fesztiválját zárta a magyar csapat 24 éremmel - en­nél jobban csak az oly emlékeze­tes, 14 aranyat hozó 2003-as pá­rizsi EYOF-on „gyűjtögettek” tinédzsereink, ahonnan 30 éremmel tértek haza. Belehúz az Eurosport Angol foci és egyéb csemegék a sportcsatornán Alig két hét múlva a labdarúgó rajongók legnagyobb örömére kezdetét veszi az an­gol labdarúgó-bajnokság, a Premier League, melyet 2007. augusztus 11-től im­máron magyar nyelven láthatnak az Eurosport 2-n. A magyar sporttelevíziózás 50 éve előtt tisztelegve az Eurosport2 parádés névsorral kezdi a szezont. Az első fordu­ló kommentátorai Vitray Ta­más, Knézy Jenő, Gyulai Márton és Hajdú B. István lesznek. Hét végeken szinte nonstop angol focit nézhet az Eurosport 2-n, aki sze­reti a labdarúgást, hisz az új fiatal kom­mentátorokkal (Varga Ákos, Szathmáry Atti­la é§ Székely Dávid) kigészülő fenti sztárstáb fogja nyomatni az angol focit kifulladásig. Külön érdeme a sportcsatornának, hogy visszacsalogatta a ma­gyar televíziózás páratlan öregét, Vitray Tamást, akit több mint egy évtizede nem hallhattak a né­zők futballt közvetíteni. Kedvcsinálóként - ha eb­ben az esetben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről - íme néhány számadat a Barcley's Premier Lague élő és kizárólagos közvetítésének számadataiból:- 600 óra közvetítés az Eurosport 2-n- 380 mérkőzés szezononként- 10 hónapon keresztül élő mérkőzések- 340 külföldi játékos 67 különböző országból- Átlagosan a legmagasabb gólarány Európában: 2,41 gól mérkőzésenként- A legnépszerűbb bajnokság világszerte- 3 csapat Európa 5 legnépszerűbb klubja között- 34 000 néző mérkőzésenként és több mint 13 millió szezononként- 95 országban láthatják a Premier League mérkőzéseit, több mint 1 milliárd ember követi nyomon a bajnokságot. A fentieken kívül az Eurosport 2 gaz­dag kínálattal rendelkezik a többi csa­patsportokból is. így például ott lesz látható a kézilabda Bajnokok Ligája is, ahol jó néhány magyar csapatot láthatunk majd élőben. Augusztus­ban szintén műsorra tűzik a Röp­labda World Grand Prix-t, mely a sportág legnagyobb versenye, továb­bá a Champ Car világbajnoki soroza­tot, mely idén visszatér Európába, vala­mint motokrossz világbajnokság, UEFA-ku- pa-mérkőzések, extrém sportok, tenisz, kerékpár és téli sportok is szerepelnek a kínálatban ■ (sts) SPANYOLORSZÁG. Brit lapértesü­lés szerint el akarták rabolni Thierry Henry kislányát, de a rendőrség megakadályozta a ke­let-európai bűnbanda tervét. A francia futballsztár június végén igazolt az Arsenaltól az FC Barce­lonához. A News of the World úgy tudja, hogy román ember- rablóknkarták elvinni a kis Teát, aki a játékos volt feleségével él a szigetországban. Amikor Henry tudomást szerzett a meghiúsított akcióról, testőröket fogadott a gyermek védelmére. A 29 éves csatár 2003-ban vette feleségül a Nicole Merry néven dolgozó an­gol modellt, közös kislányuk, Tea két éve született, a válást két he­te mondták ki. Még nem üt apjára tenisz. Novák B_alázs legyőzte ifj. Miloslav Mecirt, a nyolcvanas évek kiemelkedő szlovák játéko­sának fiát a kamaraerdei Grand Slam parkban zajló, 10 ezer dol­lár összdíjazású, Budapest Bank Money Plus Open elnevezésű ITF-future férfi tenisztorna selej­tezőjének 3. fordulójában és felju­tott a főtáblára. A kedden rajtoló 32-es mezőnyben Novák mellett további hat magyar teniszező, Kiss Sebő, Kellner Ádám, Balázs György, Krocskó Krisztián, Ba­lázs Attila és Varga Róbert szere­pel. A viadal győztese 12 ATP- pontot kap és 1300 dollárral lesz gazdagabb.

Next

/
Thumbnails
Contents