Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-07 / 157. szám
12 SPORTTUKOR 2007. JÚLIUS 7., SZOMBAT Több minden befolyásolta a jobb szereplést labdarúgás Megyei I. osztály, 2006-2007 - Mérlegen az SBTC Az SBTC ezüstérmes csapata (álló sor, balról): Zsíros Gyula, az ifjúsági csapat intézője, Simon Imre egyesületi elnök, Juhász István, a felnőttcsapat intézője, Földi László, Palaticzky Szabolcs, Sztrigán Krisztián, Bállá Dániel, Herczeg Tamás, Milbik Kálmán, Bene Marcell, Berki Krisztián, Almási Dénes edző, Zsédely Sándor technikai vezető. Guggolnak: Kovács Zoltán, Varga Csaba, Forgó Péter, Csömör Roland, Lőrincz Péter, Új Ádám, Tóth Zsolt. A labdarúgó megyei I. osztály Keleti csoportjában a 2006-2007-es évad őszi szezonját százszázalékos teljesítménnyel zárta az első helyen az SBTC csapata. A tavaszi alapszakasz-folytatásra a játékoskeretük alaposan kicserélődött, s a bajnoki versenyfutásban a rájátszásban végül a második helyen zártak. A szezon végén Simon Imre, a tarjáni futball fő támogatója lemondott elnöki tisztségéről.- Az SBTC vezetéséről mondtam le, ahol már egyébként is csak ezt a fél évet vállaltam, addig, amíg a klubot nem sikerül önállóan újjászervezni - kezdte Simon Imre. - Ez az idő lejárt, az SBTC újra versenyképes, így tiszta lelkiismerettel búcsúzom. A Salgó Öblös-Faipar elnöke maradok, de a felnőttcsapat indulási jogát átadtuk a Stécének. Csak utánpótlás-neveléssel foglalkozunk, de korosztályos csapataink SBTC néven játszanak. Ha felkérnek, szívesen segítem az önálló klub elindítását, de eldöntöttem, hogy a felnőttlabdarúgással soha többé nem foglalkozom.- A csapat tavasszal nem tudott megfelelni az elvárásoknak.- Igen, a kitűnő őszt egy gyenge tavaszi szezon követte. Több játékos távozott, mert nem tudtunk számukra megfelelő anyagi kondíciót biztosítani. Az újonnan igazoltak tudása megfelelt, de hozzáállásuk, sportszerű életmódjuk hiányzott. Sokat foglalkoztak a csapat körül történő eseményekkel. Hitüket vesztették, és az önbizalmuk is elment, pedig fölöslegesen. Befolyásolta a jobb szereplést az is, hogy a rengeteg sérülés, sportszerűtlen magatartás miatt kétszer nem állt ki a gárda egyforma felállásban. Ez befolyásolta, hogy az edző által kidolgozott taktikát nem tudták megvalósítani. Döntő volt a szerintem elhibázott versenykiírás is. Kár volt a rájátszásban olyan csapatokat szerepeltetni, akik nem akartak feljutni NB III-ba, és nem a legsportszerűbben viselkedtek. Mindenesetre szerencsésebb lenne ha a jövőben a csoportelsők játszanék a döntőt. Azonban a bajnokság nem ezen ment el.- A felnőttcsapatnak nem sikerült a feljutás. Azért sikerek is voltak a 2006-2007-es bajnokságban.- A serdülőcsapatunk ifj. Répás Béla vezetésével megnyerte a megyei bajnokságot. Kölcsön- játékosaink a SASÉ csapatában szerepeltek, ahol ifj. Simon Imre vezetésével a kiemelt országos U15-ÖS bajnokság Északkeleti csoportjában bronzérmesek lettek. Itt mondanám el, hogy az utánpótlásedzők anyagilag nincsenek megbecsülve. Elvégzett munkájukért tiszteljük, becsüljük őket. Tehetséges játékosok sikereket értek el - Simon András Liverpoolba igazolt, és többen NB I-es csapathoz kerültek - mely összetett nevelési feladat. A siker több edző szorgalmas munkájának az eredménye. Ők a következők: Kiss László, Marosok János, Lipták Zoltán, ifj. Simon Imre, Berta István, Dudás Tibor, Répás Béla, Patkó József, Földi Attila, Simon Attila és ifj. Répás Béla. A felsoroltaknak szeretném megköszönni az elvégzett becsületes munkájukat, amivel elősegítették a tehetséges játékosok előremenetelét.- Úgy hallani, hogy eladták a Munkás úti sporttelepet.- A létesítmény változatlaA csapat gólszerzői 20 gólos: Berki. 19 gólos: Birincsik. 11 gólos: Csatlós. 8 gólos: Kovács Z. 7 gólos: Forgó. 4 gólos: Pál. 3 gólos: Bállá. 2 gólos: Dudás, Herczeg, Palaticzky, Varga Cs., Duró. 1 gólos: Orosz P., Gulyka, Tóth. 1 öngólos: Szabó A. (Karancslapujtő), Kapás Gy. (Pásztó), Máté. (Nóg- rád Volán-Baglyasalja). Akik a bajnoki mérkőzéseken pályára léptek: Földi László, Vonnák Attila, Palaticzky Szabolcs, Herczeg Tamás, Bene Marcell, Gulyka Zsolt, Orosz Péter, Csatlós Tamás, Kovács Zoltán, Bartha Krisztián, Dudás Attila, Forgó Péter, Birincsik Dániel, Berki Krisztián, Pál Gergő, Boros István, Bednár Patrik, Zsély Dániel, Csömör Roland, Csaba Attila, Tóth Zsolt, Sztrigán Krisztián, Bállá Dániel, Botos Attila, Varga Csaba, Bednár Patrik, Új Ádám, Duró József, Milbik Kálmán, Bódi Norbert, Heim Gábor. nul a város sportéletét szolgálja, de fenntartását egyedül már nem tudjuk vállalni. Ezért a tulajdonjog felét átadtuk Bodnár Béla vállalkozónak, akinek nagy tervei vannak a sporttelep hasznosítására, így például tenisz- és tekepályák állnak majd a sportolni vágyók rer ^ delkezésére.- Létezne-e még a Stécé, ha 2003. július 9-én nem születik mega közgyűlési megállapodás? Ekkor a Salgótarjáni FC, amely nem volt más, minta Salgó Öblös- Faipar az SBTC néven nevezte csapatát az NB II-be.- Már nem lenne SBTC, ha a nevét nem tartjuk életben.- Hogyan tovább?- A jövő már biztos, a város- vezetés is úgy döntött, hogy kell a színvonalasabb labdarúgás a városnak, fel kell éleszteni a nagy hagyományokkal rendelkező SBTC-t. Ez a biztos út, ezt támogatni kell annak, aki szereti a futballt. Balogh Tibor almási Dénes EDZŐ: - Amikor tavaly nyáron a Stécénél kezdtem dolgozni, sikerült egy rendkívüli jó szellemű csapatot építeni, így az eredmények is önmagukért beszéltek. Aztán tavasz- szal a gárda hatvan százaléka kicserélődött, ennek ellenére becsülettel helytállt és mindent megtett a bajnoki cím eléréséért. A rájátszásban viszont olyan akadályok tornyosultak elénk, amelyekkel sem játékosok, sem pedig én nem voltam képes megbirkózni. Ezért lennék képmutató, ha mindezek után szakmai analízisbe bocsátkozva szorítgatnám játékosaim és sporttársaim kezét. Személy szerint nem tehetek mást, csak a levonom a megfelelő konzekvenciát. A számok tükrében SBTC Keleti csoport Alapszakasz őszi végeredménye 1. SBTC 11 11 0 0 48- 3 33 Állás a tavaszi folytatás előtt 1. SBTC 15 15 0 0 69- 4 45 Alapszakasz végeredménye 1. SBTC 22 18 2 2 83-14 56 Rájátszás, 1-4. helyért Á végeredmény 2. SBTC 6 2 2 2 5- 4 8 Mérkőzésről mérkőzésre Az SBTC a bajnoki találkozókon az alábbi eredményeket érte el: 1. forduló: Karancslapujtő (idegenben) 3-0,2.: Somosi SE (otthon) 4-1,3.: Mátraszőlős (i) 8-0,4.: Kisterenye (o) 3-0,5.: Zagyvaróna (i) 10-0,6.: Karancsberény (o) 2-0,7: Mátranovák (i) 4-0, 8jTar(i)6-l,9^Nagybátony (o)3-0,10.: Pásztó (i) 1-0,11 j Nóg- rád Volán-Baglyasalja (o) 4-1,12.: Karancslapujtő (o) 4-1, 13.: Somosi SE (i) 2-0, 14: Mátraszőlős (o) 10-0, 15.: Kisterenye (i) 5-0, 16.: Zagyvaróna (o) 3-0, 17.: Karancsberény (i) 0-3, 18.: Mátranovák (o) 1-3,19-Tar (o) 4-0,20.:Nagybátony(i)2-2,21.: Pásztó (o) 2-2, 22.: Nógrád Volán-Baglyasalja (i) 2-0. Rájátszás. 1. forduló: Magyargéc (o) 1 -0), 2.: Berkenye (i) 2-0, 3.: Somosi SE (i) 0-0,4.: Magyargéc (i) 1 -2,5.: Berkenye (o) 1-1, 6.: Somosi SE (o) 0-1. Július 7-én, szombaton: tóparti fesztivál, Maconka Ha valaki még nem tudott határozni szombati szórakozásáról, kikapcsolódásáról és vacillál, még nem késő döntenie. Ha szereti a sport-, kulturális, kulináris és- szabadidő-programokat, a maconkai tónál a helye. íme a kínálat: 6.00 - horgászverseny kezdete 8.00 - főzőverseny 10.00 - hegyikerékpárosok rajtja 10.30 - kezdődik (és tart késő délutánig) a lósimogatás, lovaglás, sétakocsikázás 11.00 - terepduatlon startja 11.45 - páros váltó (kerékpár-futás) 12.00 - főzőverseny zsűrizése, kóstolgatás 12.30 - horgászverseny, sportversenyek eredményhirdetése, versenyzők vendégül látása 13.15 - főzőverseny eredményhirdetése 13.30 - borbemutató és -kóstoló (Telek András) 14.00 - Iglice táncegyüttes bemutatója 14.25 - Tógaléria közönségdíjas alkotásának kihirdetése 14.30 - Akkord fúvósegyüttes műsora 15.00 - Bányász-kohász dalkör bemutatkozása 15.30 - Vertichüzínpad előadása Én idén is kint leszek a tónál! Ti is?