Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-05 / 155. szám
10 2007. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK SZOLGÁLTATÁS JULIUS 5. REJTVÉNY Szeretettel köszöntjük névnapjukon Emese és Sarolta nevű olvasóinkat! Emese. Régi magyar személynév, jelentése: anyácska. Védőszentje: Szent Emerentiana római vértanúnő. Virága: a fátyolvirág. Emese, mint Álmos anyja vált ismertté, akinek álmában saskeselyű jelent meg, méhéből folyó eredt, amely idegen földre érve, hatalmassá nőtt. A jósok megfejtése szerint fia kivezeti a népét egy gazdag földre, ahol dicső fejedelmek származnak tőle. Ő lett az Ar- pád-ház ősanyja. Sarolta. Török eredetű, régi magyar személynévből ered, jelentése: fehér menyét. István király anyja, Géza fejedelem felesége viselte ezt a nevet. Később a Sarolta, mint a Károly női alakja, a Charlotte magyar fordításaként is elfogadottá vált. Nap kel: 4.53, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kel: 23.26, nyugszik: 10.16. HŰVÖS IDŐ reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 19 *C 21 *C 21‘C 11*0 12.c Szécsény Balassagyarmat 13 *C * Salgótarján Bátonyterenye Rétság Pásztó 21 *C 13’C „EMS EWS-" Készíttette ás lg) zones Nógrád megyebeli ma változóan, zömmel «ősén felhős lesz az ég. Csak átmeneti, rövid napos időszakok fordulnak elő. Jelentős mennyiségű eső már nem esik, de kisebb záporok lehetnek. Erős, néha viharos északnyugati szél fúj. Az évszakhoz képest hűvös idő lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra 21 fok köré emelkedik, péntek reggelre 12 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: péntekre szerte az országban szeles, kissé hűvös idő, északkeléten kiadós eső várható. Szombattól keddig viszont felmelegedés, száraz idő a legvalószínűbb Orvosmeteorológiai nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia az erős, sót gyakran viharos északi széllökésekre a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a kelet-nyugati irányú utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon okoz a szól jelentős veszélyt! Az előrejelzés bizonytalansága „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile-WAP portálján (httpV/wap.t-ames.hu). Víz hő mérséklet Duna 20-24 °C Tisza 22-25 °C Balaton 23 °C Velencei-tó 24 °C Fertő 23 °C Tisza-tó 24 °C Pollen Fűfélék magas Csalán magas Útitű magas ...BOR HÁZIfTAL TAGADÓSZÓ VÖRÖSMARTY MIHÁLY VERSE DÖNTÉS, ÍTÉLET SZERENCSEJÁTÉK ELŐRÁNT MÉRSÉKELTEN ~* l T KEZDETLEGES ► ▼ IDEJE ENGEDI ► NORVÉG KORONA ► ELTE KAR KODIFIKÁL L ELEKTRONCSŐ RÚDDAL ELLÁTOTT ► T CSUPOR ► ▼ ROMÁN GOND NÉLKÜLI SZERZŐ VÁLTOTT EVEZŐ ► ▼ SEMMI. LATINUL l ▼ T VAJDASÁGI HELY RITKA NŐI NÉV ► APA, BECÉZVE ► 1 l MELYIK HELYEN ► MEGFEJTÉS: IÖNV9 MVW Július 3-i 2 5 10 21 26 28 30 35 36 37 JV Kenó nyerőszámok 38 44 49 51 52 53 57 58 72 75 SALGÓTARJÁNIAK FIGYELEM Akció a CserhátvidékeTakarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél július 15-ig! (Starján, Fő tér l.első emelet 13-15.,tel.: 32/412-280) Most érdemes személyi hitelt igényelni: 200 000 Ft- tói 1 000 000 Ft-ig 12 % éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68 %. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP rák (VI. 22-VII. 22.). Játszva megbirkózik szakmai és személyes kötelezettségeivel. Főnöke jóindulattal és elismerően szemléli mozgalmas tevékenységét. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Végre pontot tehet egy ügy végére, amely rengeteg energiáját emésztette fel. Regenerálódáshoz aktív pihenésre és nyugodt családi életre lenne szüksége. szűz (VIII.24-IX.23.). Egy orvosnak sikerül Önt megszabadítania a kínjaitól. Mindig a dolgok jó oldalát nézze. A munkájában is minden rendben lesz. mérleg (IX 24-X 23.). Magánéletében igen sokféle kellemetlenség fordulhat elő. A felelősség súlyát most nagyon nehéz elviselni. Ilyen „szétszórt” állapotban könnyebben érheti baleset is. skorpió (X. 24-XI. 22.). Derűsen ébred. Kellemes elfoglaltság, jó program vár Önre. Szereti a júliust, mert ilyenkor minden megy, mint a karikacsapás. nyilas (XI.23-XII.21.). Tele van energiával, szomjazza az információt. A rendelkezésre álló energiához meg kell találnia az alkalmas levezetési csatornát. bak (Xll.22-I.20.). Ne figyeljen a pletykákra! Hagyja, hogy fecsegjenek, hadd mondják azt, amit gondolnak. A hallottaknak azonban ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget. vízöntő (1.21—II. 20.). Szánjon időt végre saját magára, lelki békéjére, megjelenésére. Vásároljon néhány divatos, extra holmit. Egy masszázs is jót tenne közérzetének. halak (II. 21-111. 20.). Családjával menjen el egy bevásárlókörútra. Előtte írják össze, hogy mire van szükség. A szervezettség megkönnyíti dolgukat. kos (III. 21-IV. 20.). Ön ma rendkívül kritikus szemléletű. Jobban teszi, ha nem beszél sokat, és a háttérből szemléli az eseményeket. így nem sérti meg mások érzéseit. Este olvasson egy jó könyvet. bika (IV. 21—V. 20.). Ismerőséről kiderül, hogy mennyire egyéni stílusú, érdekes személyiség. Legyen nyitott a mélyebb kapcsolat iránt. Meglepő dolgokat fog tapasztalni. ikrek (V.21—VI.21.). Ismerősét kápráztassa el. Sok ember szívéhez a hasán keresztül vezet az út. Tervezzen el egy több- fogásos, gyertyafényes vacsorát, és valósítsa meg. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 A névtelen vár (magyar sorozat - 6/5.) 10.15 Kalandos nyár (fr. vígjátéksor. -142/70.) 11.10 Titokzatos Násztya (orosz-amerikai romantikus sorozat-127/115.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Rondó Kisebbségi magazin 12.50 Együtt Velünk élő kisebbségek 13.20 Főtér (ism.) 14.15 Önök kérték! (Ism.) 15.05 Kodály 125 15.15 Don Matteo (16/8.) 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek 16.35 Körzeti híradók 16.50 Tv-taxi 17.05 Álljunk meg egy szóra! (ism.) 17.20 TS - Vízilabda Világliga Magyarország- Spanyolország 18.45 Kisváros (magyar sor. - 20/20.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.15 Múltidéző Vitrayval (sorozat-9/1.) 21.15 Titkosszolgálat - MI-5 (angol thrillersor. - 46/28.) 22.15 Csütörtök este 22.50 Kultúrház (ism.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 A tánc legendája (tánctörténeti sorozat) 0.05 Pengető ma 5.22 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Az Árpád kor templomai (30/13.) 10.00 Néprajzi értékeink 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.15 Záróra 13.05 Másfélmillió lépés Magyarországon (14/5.) 13.45 Homokzene mesék 14.00 Apátságok és kolostorok (44/23.) 14.25 A vadon lelkei (12.) 14.55 Az örök szövetség (sorozat-21/2.) 15.25 Taljánok Csizmaországban... (21/8.) 15.55 Martin György gyűjtéséből 16.05 Válaszd a tudást! 17.35 Az én hazám (26/6.) 17.50 Az időjárás titkai (6.) 17.55 Kiikkerek 18.25 Membrán 18.45 Esti mese 19.00 Halló, halló! (83/27.) 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Kultúrház » 20.40 A piszkos kezű kislány (olasz krimi, 2004 - 2/2.) 22.20 Jack és Bobby (amerikai sorozat-22/15.) 23.05 Napló 23.10 Záróra 23.55 Kodály 125 24.00 Napnyugta tv2 6.00 Alexandra-pódium 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Betűbár 10.05 Teleshop 11.25 A boldogító nem (amerikai vígjáték, 1997) A közismerten homoszexuális médiasztár hálás szavakkal emlékezik a televízióban egy békés kisvárosban élő volt tanáráról. A köszönetben kevés a köszönet. Az esetre lecsap a média, a várost ellepik a legkülönbözőbb tévétársaságok forgatócsoportjai, felkapja a fejét a kisváros, az igazságtalanul megvádolt tanár pedig felkapja a vizet. Az egyik riporter mindenáron ki akarja deI ríteni az igazságot. A következmények nem maradhatnak el: a látszólag tipikusan érdektelen település lakóiról érdekes apróságok derülnek ki. Tévedések forró vígjátéka, amelyben elcsattan az évszázad csókja is. Az elkövetők: Kevin Kline és Tom Selleck. Őket ezúttal nem boldogítja a másik nem. 13.10 Észbontó 14.00 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.00 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.00 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) 17.00 NCIS (amerikai krimisorozat) 18.00 Tangó Szerencsejátékshow 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 20.15 GSG 9 - Az elit kommandó (német akciófilm-sorozat) 21.20 Kojak: Ariana (amerikai krimi, 1989) Miközben New York utcáit járja, Theo Kojak nyomozó véletlenül botlik bele egy minden valószínűség szerint elveszettkülföldi, mint később kiderül, görög kislányba, Arianába. Kojaknek azonban nincs könnyű dolga, mivel Ariana egy szót sem beszél angolul, mindennek tetejébe ráadásul a legendás detektív még egy újoncot is kap maga mellé. A kezdeti nehézségek ellenére aztán hamar megtalálják a közös hangot Blake-kel, és rövidesen világossá válik számukra, hogy Kojak egyik bosszúszomjas ellensége állhat a dolgok hátterében, és Arianát használja fel, hogy tőrbe csalja a nyomozót. Közben: Kenósorsolás 23.20 Különleges ügyosztály (amerikai krimisorozat) 0.20 tények este 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub i sm.) 11.30 Te vagy az életem (argentin sorozat) 12.00 Híradó Déli kiadás 12.15 XXI. század - Rotschild Klára; A Bizottság együttes 12.45 Mozimatiné Imádlak, Mr. Manhattan (am. vígjáték, 1992) Toby (Járni Gertz) romantikus ábrándjai végelathatatlanok. A New Jersey egyik kisvárosában élő lány különös álmot dédelget a nagy szerelemről. Minden vágya, hogy a Hudson másik partjáról egy jóképű, öltönyös fiút szerezzen magának. S mivel Mr. Jófiú nem veszi magának »fáradságot, hogy New Jerseybe jöjjön. Toby felkerekedik és megkeresi őt, méghozzá Manhattanben. 14.20 06-91-334-334 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.25 Ariel-show Patyolattiszta vakáció 15.40 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI (amerikai krimisorozat) 17.30 Tru Calling - Az őrangyal (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz 20.30 Barátok közt (magyar sorozat) 21.15 Szupermozi Rendőr-akadémia (amerikai vígjáték, 1984) Az amerikai városban egy csapásra megváltozik az élet, amikor egy nö kerül a polgármesteri székbe. így most, amikor a polgármester asszony hatására a rendőr-akadémia, nemtől, testsúlytól és iskolázottságtól függetlenül, mindenki előtt kitárja kapuit, szeretnivaló, örök vesztesek rohamozzák meg a kiképzőbázist. így nem csoda, hogy ami rossz csak megtörténhet, az meg is történik a két osztálytárssal: Karen Tbompsonnal és Moses Hightowerrel. A kiképzőszemélyzet, élükön Callahan őrmesterrel és a ravasz Harrisszal, mindent elkövet, hogy a hallgatók kihozzák magukból a maximumot. 23.30 Ments meg! (amerikai sorozat) 0.30 Reflektor [SE VIASAT3 7.15 Dexter laboratóriuma 7.40 Lety, a csúnya lány 8.35 Lois és Clark 9.35 Halálbiztos diagnózis 10.35 Gyilkos sorok (ism.) 11.35 Nash Bridges - Trükkös hekus 12.35 Léa Parker 13.35 Magnum 14.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.35 Baywatch (amerikai sorozat) 17.35 Pacific Blue (amerikai sorozat) 18.35 Zsaruk 19.05 Sokkoló videók 20.05 Dunai zsaruk (német akciófilm-sorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 23.00 Szex és New York 23.40 Kés/alatt DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek 6.05 Hírháttér (ism.) 6.30 Élő egyház (ism.) 7.00 Hírek 7.05 A GEO bemutatja (német dok.-film-sor, ism.) 7.35 Szünidei matiné 8.55 Szörfsuli (ausztrál sorozat - 26/2.) 9.20 Félix és a vadállatok (német ism.-terjesztő sor.) 9.50 A Guldenburgok öröksége (német sorozat, ism.) 10.35 Doc Martin (angol sorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 A szivárvány alatt (amerikai film, 1981) 15.35 Magyarország kincsei 15.40 Az Adria mélye (horvát sorozat -18/1.) 16.10 Világunk - válogatás 17.00 A Guldenburgok öröksége (40/20.) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 18.35 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Doc Martin (.angol sorozat - 22/3.) 20.20 ínyenc történet (német-ol. film, 2004 - 2/2.) 21.50 Hírek. Sport 22.05 Shakespeare újra A makrancos hölgy (angol film) 23.30 Ponyvapotting (magyar film, 2000) SPORT 1 14.00 Tenisz Grand Slam-torna Wimbledon 10. nap (élő) 21.00 Zuhanyhíradó 22.00 Suzuki és Renault Márkakupa 3. futam 22.30 Sporthorgászmagazin 23.15 Labdarúgás Az Inter bajnoki góljai 24.00 Tenisz Wimbledon (összefogl.) _________________ 15 .00 Telefortuna 16.05 Legénylakás 16.35 Talpalávaló városok 17.30 Élet-halál kérdése 18.30 Kutyaábécé 19.45 Madarat tolláról 20.55 Ragadozóélet 21.55 Baleseti helyszínelők 22.55 Bűnügyi akták 0.05 Hajók, tengerek, csaták HALLMARK 6.00 Az ember és a gép (amerikai film, 1987-2/1.) 8.00 Jelen és múlt (amerikai sorozat) 9.00 Az otthon kék ege (amerikai film, 2001) 11.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 12.00 Tiltott szerelem (amerikai film, 1998-2/1.) 14.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 15.00 Az otthon kék ege (amerikai film, ism.) 17.00 Ámynek ítélve (amerikai sorozat) 18.00 McLeod lányai (ausztrál sorozat) 19.00 Tiltott szerelem (amerikai film, 1998 - 2/2.) 21.00 Hírszerzők (kanadai sorozat) 23.00 Mámor (amerikai film, 1998) Maurey lába alól kicsúszik a talaj, miután elveszti imádott apját. Nem képes lemondani az alkoholról, kisfiát sem tudja felelősségteljesen nevelni. Férje elhagyja egy másik nőért. TARJÄNITV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy (argentin sorozat, 84.) 11.00 Csacska angyal (argentin filmsorozat, 88.) 12.00 Info Tv 15.00 A kontroll 15.30 Bencze-show 15.55 Ízelítő 16.00 Info Tv 17.00 Modern horgászat (pecamagazin) 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.55 Tv-galéria 19.00 Csendes percek 19.20 Őrvidék (2.) 19.45 Mesteremberek 20.05 Hírfüzér 20.30 Hírháló 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! (főzőcskeműsor) 21.00 Biztos, ami biztos I , (amerikai akciófilm) KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger 9.00 Napközben. 11.10 Sétány, 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.04 Hét bagoly. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Kultúrkör. 15.05 Magyarországról jövök. 16.00 Közelről. 18.03 Parlamenti ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Válogatás. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 20.56 Szabó Tamás A csend partja című albumáról. 21.05 A 20. század titkai. 21.55 Gyöngyszemek. 22.00 Krónika. 22.15 Sport- világ. 22.20 Időalagút 22.45 A Hétrét együttes felvételeiből. 23.00 Kenő. 23.04 Kultúrkör. O.fO Éjszaka. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02 Sporthírek. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 11.02, 13.02, 15.02 Sporthírek. 16.03 Zene szünidőhöz. Benne: félóránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 17.02,19.02 Sporthírek. 19.03 Kultúrfitnesz. 20.00 Hírek, időjárás és közlekedés. 20.03 Zene olvasáshoz. 0.02 Éjféli mix. 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai + zenei és kulturális műsorok. 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Kötetlenül. 9.05 Segíthetünk? 10.05 Közélet. 11.05 Mustármag. 12.00 Harangszó, Úrangyala. 13.05 Zenés világjárás. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Templomok és történetek. 14.35 Zeneismertető. 15.15 Püspökkenyér. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Nyelvlecke. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafi ér. 18.35 Közelkép. 19.10 Irodalom. 19.35 isti mese. 20.10 Katedrális. 21.05 Morali; íjunk! 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúzta , esti ima. 24.00 Himnusz. . TV JÉfe. TTTTVT A TV Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-hel :ttes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96-, kiadó: [V^ I If \ I I 1-1 I I \ Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirck ési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: 11 v/VJlV/ll/ megyei XXXÁVXJxaX Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KFR-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével S lgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, ______! ____________kozéleii napilap_________________ Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30^475-83-80-as te le fon számot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztő ségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évr 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával f zzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. | az újság a az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akc >ira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zárnappal auditálta. ' szerkesztőségi rendszerrel készült.