Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-05 / 155. szám

3 2007. JULIUS 5., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Óvoda pihenőidőben M. I. Szirák. Rendkívül mozgalmas „tanév” után, júliusban jól meg­érdemelt pihenőjét tölti a köz­ség óvodája, amely azon gyerek­intézmények egyike, ahol nincs gond a gyerekek számával. (Mi­vel egyre több a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek in­kább jelent problémát a hiány­zás, melyet igyekszik a mini­mumra visszaszorítani az óvo­davezetés.) Képzeletbeli napló­ja, munkafüzete bejegyzései szerint számos esemény tarkí­totta a mindennapokat, termé­szetesen a nevelési programnak megfelelő tartalommal megtöl­tött formában. Sok-sok kirándu­lás a szabadban, kedves, csalá­dias hangulatú ünneplések, je­les történelmi események felele­venítése, a népi hagyományok játékos megismertetése egy­aránt gyarapította a kicsik isme­reteit. A gyerekek által kedvelt zenés-táncos rendezvények is ott voltak a sorban, az idősek­nek a részükre szervezett prog­ramon műsorukkal szereztek örömet. Rátermettségüket bizo­nyíthatták a sziráki óvodások a vanyarci óvodafesztiválon, ahol három díjat sikerült megszerez­niük: Bangó Veronika ének-, Szebedi Laura rajz-, Vajvoda An­na vers kategóriában remekelt. Hámori Szilárd, Molnár Zoltán és Novák Bruno oklevelet kapott a szerepléséért. A tanévzárón ti­zenhárom kisgyerektől vettek búcsút, ők ősszel kezdik iskolás éveiket. Szerkesztőségünk számítógépeit a NOD32 antivirus system antivirus védi. Temetetlen kedvenceink baleset Két órán belül elszállítják az elütött állatot, ha bejelentjük Az autók, buszok, teherautók által elütött állatok gyakran hetekig az utakon maradnak és a felismerhetetlenségig roncsolódnak H. B. Salgótarján. Az év minden szakában gyako­ri, hogy a közlekedés áldozataivá válnak macskák, kutyák, sünök, illetve egyéb álla­tok. A nyári meleg azonban felgyorsítja az ál­lattetemek bomlását, ezzel nem kis fertőzés- veszélyt teremtve. Ha már bekövetkezett az állat számára végzetes baleset, vajon mi a te­endő? Az elhullott állatok eltakarítása is a VGÜ feladata a városban - tudtuk meg Bodnár Be­nedektől, a cég igazgatójától. Abban az eset­ben, ha a tetemet bejelentik a 32/440-366- os ügyeleti telefonszámon, amely hétvégén és ünnepnapokon is elérhető. Panasz esetén a gyepmester két órán belül kiérkezik a helyszínre és elszállítja az elhullott állatot. Magyar-lengyel iskolakapcsolat Gulyás E. NÓgrádsipek. A lengyelországi Szczawin Általános Iskola és Gimnázium igazgatója - a Ma­gyar-Lengyel Baráti Társaság segítségével - április elején megkereste az önkormányzatot, illetve az iskolát és felajánlotta az együttműködést az intézmé­nyek között.- Nagyon nagy örömmel fo­gadtuk az új lehetőséget, mert ez azt igazolja, hogy ők is a jö­vőt látják bennünk - mondta el Szita Zoltánná, a helyi óvoda és általános iskola igazgatója. A nógrádsipeki négyfős kül­döttséget június elseje és ne­gyediké között látta vendégül a lengyel intézmény, amely­nek közössége példás vendég­szeretetről és barátságról tett tanúbizonyságot. Az iskola na­pok rendezvénysorozat ünne­pélyes zárásaként együttmű­ködési szerződést írt alá Szita Zoltánné a magyar és Irena Konsowicz, a lengyel iskola igazgatója. A partnerek vállalták, hogy a jövőben továbbfejlesztik és mé­lyítik kapcsolataikat, tapaszta­latokat cserélnek kulturális és oktatási téren, közös táborokat és sportversenyeket szervez­nek, amelyek során a diákok gyakorolhatják az angol nyelv használatát. Mindkét félnek le­hetősége nyílik saját régiójá­nak, kistérségének kulturális népszerűsítésére, megismerik egymás történelmét, kultúráját és hagyományait. Gázpalackot is vitt a hűtőládába Schyeiczer K. Pásztó. Közeli hozzátartozója egy hűtőládában, holtan talált egy 38 éves helyi férfit az egyik Madách úti garázsban - adtuk hírül pár napja. Információink szerint a fagyasztó nem műkö­dött, a fiatalember azonban ma­ga mellé fektetett egy gázpalac­kot, amit meg is nyitott, miután magára zárta a hűtőgép ajtaját. A rendőrök a helyszínen idegen­kezűségre utaló nyomot nem ta­láltak, a rendkívüli haláleset kö­rülményeit a közigazgatási eljá­rás szabályai szerint vizsgálják. Útfelújításhoz kell a pénz P. Zs. Nagybárkány. A település önkor­mányzata az észak-magyarorszá­gi operatív program kistérségi ki­írására nyújtotta be pályázatát a közelmúltban. A forrást a már rossz állapotban lévő Szabadság út egy részének felújítására for­dítanák. A pályamunkák elbírá­lása szeptemberre várható. Járdafelújítás Szilaspogony. A Rákóczi úti járda felújításának befejező munkála­tait kezdték meg. A régi, tönkre­ment és balesetveszélyes burko­lat eltávolítását és az esztétikus, viakolorlapok lerakását 2005- ben kezdték, az összesen mint­egy ezer méteres gyalogjárón. Most hatvanméteres szakasz burkolásán dolgoznak. Harmatjárás Sarudon Az Egri Civil Kerekasztal szabadidő-szekciójának egye­sületei adtak randevút egymásnak - immár hatodszor - a Tisza-tó melletti Sarudon. A táborban három napig együtt éltek a jógások, a speciális mentők, a túrázók, a Baba-Mama Alapítvány képviselői, nagycsaládosok és fogyatékkal élők. Színesítette az idei együttlétet a délvi­dékiek magyarkanizsai csoportjának részvétele. TNL Sarud. A június utolsó hét végéjén megtartott, salgótarjáni résztvevőkkel is tarkított tábor több szempontból is hagyo­mányteremtő. Ritka, hogy több civil szervezet együtt szervezi meg szabadidős-táborát, így az egyes társadalmi csoportok job­ban megismerhetik egymást. A szabad idő értelmes eltöltésének egyfajta próbálkozása is egyben a tábor, hiszen itt együtt készült a reggeli, az ebéd és a vacsora, többnyire persze tábortűznél. A korán kelőket harmatjárás­ra invitálta a jógaklub vezetője, a „svédasztalos” reggeli után pe­dig ki-ki választhatta a tíz perc­re lévő szabad strandot, ahol csó­naktúrára is lehetőség adódott, vagy részt vehetett a tábor prog­ramjában. Ezek között is figye­lemre méltó volt Nadira has­táncosnő fellépése, de legalább ennyien hallgatták meg a magyarkanizsai Bús János tanár úr indián törzsfőnöktől kölcsön­zött gondolatait a fehér ember és a bennszülöttek furcsa együtt­éléséről. A közösen elkészített kondé- ros paprikás krumpli után a gyermekek számára mód nyílt akadályversenyre, amelyen zse­tonokat gyűjthettek. A tábor vé­gén ezeket apró, de annál értéke­sebb ajándékokra válthatták. A magyarkanizsaiak eközben értékes információkkal lepték meg a tábor lakóit. Ifi. Apczi Jenő csodálatos filmet mutatott be lu- liska néniről, aki a két lábon járó történelem, ráadásul nem idegen tőle a humor sem .Juhász Gyula, a magyarkanizsai tanács társadal­mi tevékenységekkel megbízott vezetője a hét második felében megrendezendő gyalogtúrára in­vitálta honfitársait, ecsetelve a Ti- sza-parti város értékeit: gyógyfür­dőjét, áprilistól őszig tartó feszti­válját, írótáborát, jazztalálkozóját. Mi lehet egy ilyen pezsgő tábor bontásának szlogenje: hát persze hogy „jövőre veletek ugyanitt!” Jóga mindennap színesítette a programot Péter- és Pál-napi falunap a strandon A gyermekek igen élvezték az akadályversenyt Tábortűz és a szalonnasütés nélkül nincs igazi táborozás

Next

/
Thumbnails
Contents