Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-31 / 177. szám
10 SZOLGALTATAS 2007. JULIUS 31., KEDD JULIUS 31. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Oszkár nevű olvasóinkat! OSZKÁR. Sokak szerint északi germán eredetű név, ekkor jelentése: jó dárda, de lehet ír-kelta is, akkor szarvaskedvelőt jelöl. Védőszentje: Szent Oszkár érsek, a dánok és a svédek apostola. Oscar Kokoschka osztrák festőművész kezdetben szecessziós, majd expresszív műveket alkotott. Két művét a Szépművészeti Múzeum őrzi. Ezek egyike, a Veronika kendője fiatalkori főműve. Nap kel: 5.20, nyugszik: 20.20 órakor. A Hold kel: 21.14, nyugszik: 6.41 ISMÉT NYARALOIDO reggeli hómérséklet + déli feliózet 24’C Balassagyarmat Rétság 24-C a*c Szécsény 24 “C 9*C • s' Salgótarján Bátonyterenye Pásztó 24 *C • *C „ EMS - EWS-' Készíttette: zones Nógrád megyében ma gyenge, néha mérsékelt, északias szél fúj. Száraz, délelőtt derült, de délután és az éjszaka első felében erősen felhős idő lesz. Hajnalban ismét csökken a felhőzet A jellemző hőmérséklet délutánra 24 fok köré emelkedik, szerda reggelre 14 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szerdától péntekig száraz, napos időben, várhatóan ismét 30. fok köré emelkedik a hőmérséklet. Szombaton Nyugat-Magyarországon újra eső és enyhülés, vasárnap erős szél valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Kóztekedés-raeleorológia: az úgynevezett jó idő is fokozza a baleset- veszélyt ugyanis ilyenkor az optimálisnál felszabadultabbak vagyunk, több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS" Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mőbile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Víz hőmérséklet Duna 21-25 °C Tisza 21-26 C Balaton 23 C Velencei-tó 24 C Fertő . 22 r,C Tisza-tó 26 C Pollen Fűiéi ék magas Csalán magas Úülű közepes DAJKA FELVOTETŐRE LEMÉR A OLASZ BIANKÓ Ni LÁBUNK RÉSZE & NŐN JÁR RAKTÁK KÖZEPÉN! C VULKÁN DAC L ▼ MINT► ▼ ▼ \ HOGY e X X H ANYAG ÁTMÉRŐ ► A ▼ c T Pl X Xp* BAMBA [ A M r N L A MOTORMÁRKA ► rJ c tA Mjt» Na. •A KOPPÁNY LÁNYA > ■ KESERŰ TEHERAUTÓ MÁRKA ► A / x ▼-ú b CSEN, o CSITT A ? ti BÉKÉS HANGZÓK! ev RÓMAI 200 c c u MEGDICSŐÜLÉS SZÓNAK IS LEHET ájÉT* DERES V X V T e s ÜRES GÁZ! r( > KOSZTOLÁNYI DEZSŐ VERSE , t L V o ▼ 6 IZGULNI KEZD! ► V At ÉRC, ►c TÁVOLI HELYRE NÉMETÜL MEGFEJTÉS: 901VIG Július 29-i 13 21 26 27 28 29 32 33 39 40 Rugó nyerőszámok 49 50 59 65 69 70 73 77 78 79 ) SALGÓTARJÁNIAK FIGYELEM! Meghosszabbított hitelakció a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet salgótarjáni kirendeltségénél JÚLIUS 31 -IG! (S.-tarján, Fő tér 1. első emelet 13-15.,tel.: 32/412-280.) Most érdemes személyi hitelt igényelni: 200 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-lg 12% éves kamattal, kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül. Törlesztőrészlet például 200.000 Ft esetén: 18 000 Ft 12 hónapra. THM: 12,68%. Igazgatóság NAPI HOROSZKÓP OROSZLÁN (VŐ. 23-Vm. 23.). A Hold elfedi a Nepturuiszt, és Ön megért egy összefüggést. Úgy érzi, végre tisztán lát. Lehet, hogy még nincs itt a döntés ideje. SZŰZ (Vm. 24-IX. 23.). Úgy látja, a kenyérharc egyre nehezebb. Ha lehetősége nyílik másodállásra vagy mellékfoglalkozásra, mondjon igent. MÉRLEG (EX. 24-X. 23.). A Hold elfedi a Neptunuszt és zajlik Ön körül az élet. Mindenki Önnel akar tárgyalni, találkozni, csevegni. Ügyesen és jól forgatja a szavakat. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.). Úgy látszik, teljes a nyugalom Ön körül. Szükségtelen, hogy egy tervezett utazást elhaiasz- szon, legfeljebb rövidítse le. NYILAS (XI. 23-XH. 21.). Régóta dédelgetett vágyai sorra teljesülnek. Ezt magától értetődőnek tartja, mert a jót köny- nyű megszokni. A siker fényében se hanyagolja el kedvesét. BAK (XH. 22-1. 20.). Fontos kérdések foglalkoztatják. Ha őszintén megbeszéli hozzáértő személyekkel ezeket a dolgokat, akkor olyan megoldásokat találhat, amit praktiku san és gyorsan kivitelez. VÍZÖNTŐ (I. 21-n. 20.). Semmit ne szorítson háttérbe, ami fontos az Ön számára. Adjon hangot véleményének, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel ellenállásba fog ütközni. HALAK (EL 21-El. 20,). Halak-Hold hatásra remek erőben érzi magát, ezért olyan feladatokat vállal el, melyeket korábban inkább visszautasított volna. Érthető módon családtagjai aggódnak Önért. KOS (El. 21-IV. 20.). Magánélete vidáman alakul. Fontos kérdést kell hoznia, mely hosszú távon befolyásolja életét. Semmit ne kapkodjon el. BIKA (IV. 21-V. 20.). Most abból profitálhat a legtöbbet, ha csendben és türelmesen információkat gyűjt. Kielemzi a dolgokat, és csak ezek után tesz lépéseket. Képzelőereje sokkal nagyobb, mint valódi teljesítőképessége. IKREK (V. 21-VL 21.). Sok múlik azon, hogy mennyire képes a saját problémáit és lehetőségeit objektív szemlélettel vizsgálni. Barátai pihenésre, kikapcsolódásra ösztönzik. Töltődjön fel új energiákkal. RÁK (VL 22-VE. 22.). Munkahelyén elmérgesedhet a helyzet. Könnyen megeshet, hogy új munkahely után kell néznie. Ez pedig mint tudjuk, nem egyszerű eset mostanában. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat mtv 5.10 5.20 5.23 5.50 9.00 10.10 11.05 12.00 12.10 12.20 12.50 13.20 14.10 14.30 14.35 15.05 15.15 16.15 16.30 16.35 16.55 17.10 17.25 t 18.05 18.35 19.28 19.30 19.55 20.00 20.15 21.15 22.15 22.50 23.20 23.25 23.35 Válaszd a mozgást! Hajnali gondolatok Kárpát expressz Napkelte Kántor Kalandos nyár (fr. vígjátéksor. -142/88.) Gőg (olasz sorozat - 26/5.) 50' Híradó délben Sporthírek Srpski ekran Unser Bildschirm Főtér - Dél-Balaton Magyar elsők Engedjétek hozzám... Katolikus krónika Kodály 125 Cinecitta (olasz sorozat-26/4.) 58' Válaszd a mozgást! Hírek Körzeti híradók Tv-taxi Álljunk meg egy szóra! Kisváros (magyar sorozat-38.) 34' Frasier, a dumagép (am. vígjátéksor -120/39.) Quinn doktornő (amerikai sor. -150/125.) Föld Tv Híradó este Balatoni nyár Sporthírek. Időjárás Önök kérték! Üdítő Kedd este Kultúrház (ism.) Hírek. Időjárás Sporthírek Édes álmok (dán-svéd-angol-spanyol- német-fr.-svájci film, 2003) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! - junior 10.00 Jelképtár 10.10 Bodor Johanna-portré 10.35 Kortárs dzsesszestek az A38-as hajón 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.05 Tudásakadémia - junior 14.05 Nemzeti értékeink 14.30 Egy történet, egy zene 14.55 Magyar évszázadok 15.15 Miért? 16.05 Válaszd a tudást! 17.35 Az én hazám (26/24.) 17.50 Az időjárás titkai 17.55 Klikkerek 18.25 Membrán 18.45 Esti mese 18.55 Halló, halló! (angol vígjátéksor. - 83/53.) 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 ízig-véríg Annie-Mary (angol-francia film, 2000) X 22.25 Világokon át (jsm .-terjesztő sor. -12/8.) 23.15 Árulkodó nyomok (olasz krimisorozat-12/9.) 0.10 Napló 0.15 Záróra 1.00 Kodály 125 1.05 Napnyugta 3.35 Jelképtár 3.45 Válaszd a tudást! 90 tv2 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.25 Betűbár 10.05 Teleshop 11.25 A szerelem színei (amerikai film, 1995) 112' Nyárra a nagyanyja kaliforniai házába költözik a végzős Finn Dodd, hogy ott írja meg a diplomamunkáját. Közben azt is végig kell gondolnia, hogy összeházasodjon-e a barátjával, Sammel. Dolgozata a női kézimunkák készítésének szertartását vizsgálja. Kapóra jön neki, hogy a nagymamája varrja a menyegzői ágytakaróját. Varrás közben a két nő feltárja egymás előtt szerelmük titkait, felejthetetlen pillanatait Finn egy új szerelem élményével is gazdagabb lesz. 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Parti nyomozók (am. akcióvígjáték-sorozat) 17.30 Baywatch Hawaii (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.40 Favorit 20.15 Irigy Hónaljmirigy Valóságsokk koncert 2. 21.20 Palira vett a csajom (német vígjáték, 1999) Közben: Kenósorsolás 23.20 Mi kérünk elnézést! Kabaré (ismétlés) 0.20 Alexandra-pódium Kulturális magazin 0.50 Tények esté 1.20 Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimisor.-1985-1989) 1.50 Magyar film Szerelem utolsó vérig (magyar film, 2002) 93' X 3.25 Aktív (ismétlés) 3.55 Favorit (ismétlés) 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.15 XXI. század 12.45 Mozimatiné Viharvadászok (am. kalandfilm, 1996) 82' 14.20 06-91-334-455 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.40 Disney-rajzfilm X 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több mint testőr (amerikai akciófilm-sorozat) Az ajánlat 17.30 Medicopter 117 - Légi mentők (német akciófilm-sorozat) Embercsempészek 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Szeress most! (magyar sorozat) 20.00 Fókusz Közszolgálati magazin 20.30 Pasik (magyar vígjátéksorozat) Ütána: Hírek 21.15 Harmadik műszak (amerikai sorozat) Szó nélkül hazautazik a szüleihez Levine. Carlos annyira aggódik, hogy a rendőrségen is bejelenti a lány eltűnését. Egy hajléktalan asszony Sully segítségét kéri, mert részeg sorstársa megsérült. Grace rájön, hogy a nő az ő édesanyja, akit évek óta nem látott. Monroe gyermeket vár, de nem akarja, hogy Davis megtudja. Sullyt is titoktartásra kéri. Cruz és Santiago többszörös gyilFos után nyomoz, aki úgy tünteti el az áldozatait, hogy mások koporsójába csempészi őket. 23.05 Igaz történetek Az ördögűző - Az igaz történet (amerikai horror, 2000) 103' 1.25 Reflektor 1.40 Rémület minden szinten (amerikai akciófilm, 1998) 85' 6.10 Tv-shop 7.15 Superman (amerikai rajzfilmsorozat) 7.40 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) 8.35 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai (amerikai sorozat) 9.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat, ism.) 10.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.35 Nash Bridges - Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 12.35 Léa Parker (francia krimisorozat) 13.35 Magnum (amerikai akciófilm-sorozat) 14.35 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.35 Baywatch (amerikai sorozat) 17.35 Pacific Blue (amerikai sorozat) 18.35 A Simpson család 19.05 Rejtélyes igazságok 20.05 Emberi történetek Enni mindhalálig 21.05 Előítélet (amerikai akciófilm, 1999) 22.45 Szex és New York (amerikai sorozat) 23.20 Kés/alatt (amerikai sorozat) 0.20 Kukkolók (amerikai erotikus sorozat) 0.55 Előítélet (ismétlés) 2.35 Kés/alatt (ismétlés) ^5^ DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek. Hírháttér 6.25 Isten kezében (ism.) 7.00 Hírek 7.05 Talpalatnyi zöld (ism.) 7.35 Válts! (ism.) 8.00 Szünidei matiné 8.50 Skippy kalandjai (ausztrál sorozat-39/1.) 9.15 Színház az egész utca (kanadai sorozat-13/5.) 9.40 Derrick (német krimisorozat) 58.' 10.40 A Guldenburgok öröksége (ism.) 11.30 Kívánságkosár 13.50 A falu gyermekei 14.20 A látó ember - Wass Albert (magyar dok.-film) 15.10 „Amikor megismertem édesapámat...” 15.40 Halak, vizek... 16.05 Eurométer 17.00 A Guldenburgok öröksége (német sorozat-40/38.) 17.40 Duna tér 18.00 Híróra. Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Doc Martin (angol sorozat -13.) 46' KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Népzene. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Merítés. 9.00 Napközben. 11.10 Sétány. 11.30 Vendég a háznál. 12.00 Krónika. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 13.04 A felesegem története. 7.13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Kultúrkör. 15.05 Tudósfórum. 16.00 Közelről. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Sportvilág. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Válogatás a Napközben délelőtti műsorából. 1940 Mese. 20.04 Aranyemberek: Martinék János olimpiai bajnok öttusázó. 20.35 Szerelmem. Viszockij. 2. 20.56 Vukán György zongorázik. 21.04 Mesélő krónikák. 21.35 Elfelejtett sorsok. 21.55 Gyöngyszemek. Szemelvények... 22.00 Krónika. 22.15 Sportvilág. 22.20 Fórum. 22.50 Részletek a Balázs Elemér Group Magyar népdalok című lemezéről. 23.00 Kenő. 23.04 Kultúrkör. 0.10 Éjszaka. PETŐFI 6.00 Hírek, Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Műsorvezető: Szabó Tamás. Benne: 6.30 Hírpercek. Félóránként hírek, körzeti időjárás és közlekedés. 9.02-töl kétóránként sporthírek - rövid összefoglalók. Napi sportszerkesztö: Sípos János. 10.03 Zene munkához. Benne: óránként hírek, időjárás és közlekedés. 16.03 Zene szünidőhöz. Óránként hírek, időjárás és közlekedés. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki erősítés. 20.00 Hírek. Időjárás és közlekedés. 20.03 Vadonat - A Petőfi rádió zenei újdonságai. 21.00 Zene olvasáshoz. 23.00 Netidők. 0.02 Éjiéli mix. 1.00 Zenei válogatás. Szent István Rádió Eger 20.20 A funtineli boszorkány (magyar ism.-terjesztő film) 21.10 Világunk 22.15 Hírek. Sport 22.30 Néma vizek (fr.-német-pakisztáni film) 0.05 Chaplin szereti a zenét 1.05 Híróra (ism.) 1.40 Hírháttér (ism.) 2.00 Mese 2.10 Labdarúgó-mérkőzés Bp. Honvéd-Fehérvár 3.55 A falu gyermekei (magyar dok.-film) 30' SPORT 1 14.00 Televíziós vásárlás 14.15 K0 Tv 14.45 Motorshowl 15.30 Arsenal Tv 18.45 Vízisport-magazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Német labdarúgás Ligakupa, döntő (ism.) 22.30 Pólus Palace Golfmagazin (ism.) 23.00 Atlétika Golden League-verseny, Róma (ism.) 1.15 Mai helyzet 1.30 NSA Junior 2.30 Kerékpársportmagazin (ismétlés) 3.00 Motorshowl 3.45 Gillette World Sports 4.15 KO Tv Profiboksz-magazin (ism.) 4.45 MKB Heti helyzet 5.45 Labdarúgás Az Inter, a Porto és a Real Madrid bajnoki góljai és az ünneplés (ism.) <6» 5.00 Napköszöntö. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 Kapaszkodó. 10.05 Közélet. 11.05 Cseperedő. 12.00 Harangszó, 13.05 Zene- ismertető. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az erdő fohásza. 14.35 Zenés világjárás. 15.15 Hitvalló 15.30 Kívánságműsor, 16.30 Iránytű. 17.00 Kora esti hírmondó. 18.00 Rózsafüzér. 18.35 Közelkép. 19.10 Mustármag. 19.35 Esti mese. 20.10 Egyházfórum. 21.05 Kávéház. 22.10 Közélet (újra a nap témájáról). 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz. 14.25 Mesél a sivatag (8) A Kaliforniai-félsziget bizarr növényei 15.00 Telefortuna 16.05 Nigella ünnepi lakomái (3.) 16.40 Egészségünk - tények és tévhitek 17.40 Bízd a hódokra! 18.40 Bob Geldof Afrikában (1-2.) 20.00 A melltartófrontról jelentjük 20.55 Két évszázad legszebb kertjei (1.) 22.05 Hétköznapi India (5.) 23.05 Bújj a bőrükbe! Oroszlánok HALLMARK 14.00 McLeod lányai 15.00 Annie’s Point (ism.) 17.00 Amynek ítélve (amerikai sorozat) 45' 18.00 McLeod lányai 19.00 A vadon bűvöletében (angol sorozat) 60' 20.00 Túlvilági történetek (ausztrál sorozat) 21.00 Wanted Az elit csapat (amerikai sorozat) 23.00 Nehéz napok (am. akciófilm, 1998) 88' Logan McQueen nyomozó szereti a maga szájíze szerint intézni a dolgokat. Éppen egy sorozatgyilkos után nyomoz, amikor az események rossz véget érnek, és őt gyilkossággal vádolják. 1.00 Wanted Az elit csapat (ism.) 3.00 Jelen és múlt (ism.) TARJÁNITV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Fekete gyöngy 11.00 Csacska angyal 12.00 Info Tv 15.00 Irányjelző - autósok magazinja 15.30 Szemeszter - egyetemisták, főiskolások magazinja 16.00 Info Tv 17.00 Veled is megtörténhet 17.30 llnfo Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Salgó Rallye 19.15 „Új Nógrád, új utakon” 19.25 Tv-galéria 19.30 Palócország 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló az ország hírei 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 Veszélyben (amerikai film) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postariók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy , Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, - - ................ ’ • ......................... nn . . x- *_z-----zuí-----Vöt a Rí IVTHTR Rt M a kiadn hálózata F.lnfizethető közvetlenül a Nótzrád Meevei Hírlan kiadóiánál, a balassagyarmati nó grád se hírlap ■ MK<í!M ■■ ------ Pásztó'térségében a hí'rlápkézbesitőknél a0Mfr47T~834MÉ«i teiefünszámot. Az áruspéídányokat terjeszti a BUVlílÍR Rt. és a kiadó Jhálózala“Előfizethetö közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sz erkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1695 Ft, negyedévre 5085 Ft, fél évre 10170 Ft, egy évre 20340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATHSZ 2005. február 7-i zárnappal auditálta.______________________________________________________________________________________________________________ sz erkesztőségi rendszerrel készült.