Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-26 / 173. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK Aranytorkú énekes A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából • az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Új ismeretek lapunkból Virágos belváros Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy pár mondattal zavarjam önöket, mivel a „Nógrád Megyei Hírlapnak” kezdete óta előfizetője vagyok. Több változás is történt az évtizedek óta, amelyek mindig értékesebbé tették a lapot. Alig várom a szombati számot, amelyben a 4. oldalon nagyon sok, tartalmas ismereteket nyújtó inforA salgótarjáni Akkord Fúvós Kisegyüttes egyik fontos feladatának tekinti a fiatal kamaramuzsikusok pályakezdésének előkészítését. Az elmúlt héten a Balaton mellett megrendezett hagyományos zenei táborának is ez volt a fő gondolata. A régi - immár 26. éve - együtt muzsikáló „öreg vadászkürtösök” csapata ez alkalommal fuvolistákkal bővült: a salgótarjáni Váczi Gyula Művészeti Iskola növendékei és tanáruk vittek új, fiatalos lendületet a tábor életébe. Egy hét alatt négy fellépésük volt, közreműködtek a strand- avatón és kiállítás-megnyitón, továbbá evangélikus istentiszteleten. Végül önálló konmációkat olvashatok. Nem vagyok egyedül e véleménnyel, bővebb körben mindig megbeszéljük az új ismereteket. E széles körű, alapos munkájukhoz kívánok további sok sikert, kiemelten Csongrády Bélának. Továbbra is várom az újabb színvonalas cikkeit! ■ özv. Scholtz Lászlóné nyugdíjas tanítónő certtel Veszprémben zárták az együttlétet, melynek egyik fontos célja az elkövetkező évadra történő megfelelő felkészülés volt. Az ezt követő napokban lapunk ünnepén - a maconkai Tóparti randevún, majd a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat keretében Mátrakeresztesen hallhatták őket a fúvósmuzsika kedvelői. Szeptember első napjaiban néhány salgótarjáni zeneiskolás növendéket is magukkal szeretnének vinni Erdélybe. Az Akkord ugyanis az Óradnán sorra kerülő magyar napokra kapott meghívásnak a fiatal muzsikusokkal együtt szeretne eleget tenni. Salgótarján. Országos rekordot döntött a kánikula (40 Celsius- fok körül), s a hőséget magam is megtapasztaltam, amikor este nyolc óra felé kisétáltam a temetőbe meglocsolni a virágokat. Hazafelé jövet örömmel tapasztaltam, hogy alkonyattájt már (még?) elég sokan tartózkodtak a Fő téren. A szökőkút hűsítő, sekély vizében szüleik felügyelete mellett kisgyerekek hancú- roztak, a padokon fiatalok csoportjai társalogtak, s a sátras, napernyős ideiglenes nyári teraszon kellemes, „félig élő” zene mellett is hűsöltek jó néhányan. Már hetek óta csodálom a terelőoszlopokra és kandeláberekre helyezett színes petúnia virágözönét. Azt gondoltam, hogy a kánikula nagyon meg fogja viselni őket, de meglepetéssel és nagy örömmel tapasztaltam, hogy szépségük csak tovább fokozódik, már szinte egybefüggő, Pú tarka virágfüzért képeznek a tér környékén! Más városokban járva eddig nagyon sokszor megirigyeltem a gyönyörű, egynyári virágszőnyegeket, Egerben a patakparti virágvályúk színpompáját, Bátonyterenyén az út menti kandeláberek hosszú sorának dús piros muskátlijait! Most azonban jóleső büszkeség fogott el, mert ilyen szép petúnia-kiülte- tést emlékezetem szerint még sehol sem láttam, akár Ausztriát is beleértve. S a látvány élményét még megtetézte a virágtömeg estefelé széjjeláradó illata! Köszönet érte a VGÜ szakembereinek, mindenkinek, akik közreműködtek ennek a városszépítő csodának a létrehozásában, és naponta fáradoznak fenntartásában. Gyönyörködjünk benne és segítsünk megóvásában! ■ Dr. Fancsik lános RilUÓC. Budapesten, a Vigadóban odament hozzá Vass Lajos és gratulált a szerepléséhez, s azt mondta: „Hölgyem, az ön torkában arany van.” Ennek már jó néhány éve, Vass Lajos már nincs közöttünk, de abból az aranyból, ami a rimóci Holecz Istvánná torkában van, kis hazánkban és határainkon túl már nagyon sokan részesültek. Ő örömét leli az éneklésben, a palóc dalok tolmácsolásában. Előadását hallgatva a közönség gazdagabb lesz, nem grammokban, karátokban kifejezhető aranyban, egy csodálatos élménnyel. Úgy ad, hogy közben ő is gazdagabb lesz, ő is kap tapsot, szakmai elismerést és a közönség szeretetét. Nehéz lenne felsorolni azt a sok elismerést, Arany páva nagydíjat, arany oklevelet, kiváló minősítést, fesztiválnagydíjat, amit az elmúlt évek során kapott. A díjak, elismerések összegzése, a Népművészet mestere kitüntetés, amelyben 1999-ben részesült, s a közelmúltban megjelent CD-je, amelyet Hruz Dénessel, a Dűvő együttessel készítettek közösen. Amikor, az után érdeklődtem, hogy hogyan is kezdődött az éneklés, azt válaszolta: „Nem tudom, lehet, hogy így születtem.” Mindenesetre gyermekkorában, az iskolában felfigyeltek szép, tisztán csengő énekhangjára és az éneklés szeretetére. A tanárnője, aki csak 2 évig tanított Rimócon, Budapestre került a Honvéd táncegyütteshez, levélben arra kérte a volt tanítványát, hogy küldjön a számára azokból a dalokból, amit ő énekel. A kisdiák 400 dalt adott postára. EZ kis töredéke annak a sok ezer dalnak, amit ismer, amit az elmúlt évtizedekben összegyűjtött. Szenvedélye a dalok gyűjtése. Ifjúkorában a nagyszülőket fakasztotta dalra, hogy repertoárját helyi dalokkal bővítse, s ez a jó tulajdonsága a mai napig megmaradt. Margit néni közösségi ember, társak között érzi jól magát. 1969-es országos Röpülj páva sikeres szereplését követően 1970- ben megalakították a helyi népdalkört. Pécsik Sánáomé tanítónőt kérték fel a vezetésére. Később idős Dombóvári József lett a csoport szakmai irányítója. Évek óta ő a Gyöngyösbokréta hagyomány- őrző együttes vezetője. Eddig nagyon sok helyre elvitték a palóc dalokat. Az elmúlt év és az idei esztendő kiemelkedő sikerei bearanyozták a Gyöngyösbokréta életét Kapuvártól kezdve, Mezőkövesden át Egerig számos helyen sikerrel léptek fel, kivívva a közönség, a szakmai zsűri elismerését. Mindenhonnan a legrangosabb minősítéssel tértek haza. Holecz Istvánná nagy szeretettel beszélt a csoport tagjairól, két szólóénekesükről, Pásztor Ferencnéről és Lackó Andrásnéról. Margit néni megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik a tehetséges fiatalokkal, hogy lelkűkben beépüljenek a szülők, nagyszülők, a palócföld dalai, azt átörökítsék az utókor számára. Elsősorban a szécsényi Varga Ivett és a rimóci Pásztor Bianka 11 éves diákokat dicsérte. A népművészet mesterének nagyon sok a meghívása. Június 3- án a Ködellik a Mátra a népzenei találkozón vett részt Egerben. Két héttel később ugyancsak Egerben, a táncházban rimóci táncokat tanított. Eleget tett egy szécsényi felkérésnek. Meghívást kapott Németh Ildikó és Szabó Szilárd táncművészektől, hogy Budapesten énekeljen a műsorukban. Vár rá egy regensburgi meghívás, s cso- [»ortjával készülnek az augusztusi rimóci napokra. ■ Szenográdi Ferenc Zenei táborban is fújták Zarándokok visszaemlékezése - A Szent Jakab út (IV.) Mi, zarándokok Utunk következő szakaszán már azt vártuk, hogy átérjünk Galíciába, amit egy tábla is jelez. Innentől kezdve már fél kilométerenként jelzik, mennyi van hátra. Ez persze csak nagyjából igaz, mivel többször volt útkorrekció, ami növelte a távolságot. Sajnos, Petra torokgyulladást kapott, én nem is vettem észre, mivel csak jött lázasan mögöttem. Én végig azt néztem, mennyire emlékeztet a táj a Karancsra, a Medvesre, a Pécskőre, mintha ezeknek a hegyeknek a makettjei lennének, de sokkal szebben „elkészítve”. Honvágyunk van. Petra egyre lázasabb, be kell érni a szállásra, sajnos, csak egy hely van, és a gondnoknő nem engedi meg, hogy az étkezőben a földön aludjak. Máshol mindig megengedték. Úgy döntök, kint alszom a ház mellett, ezt sem akarja hagyni, de nem érdekel, „megágyazok”. Reggel ittunk egy kis forró teát, Petra jobban lett tőle, de eldöntöttük, hogy Sarriaban veszünk gyógyszert. Szerencsésen alakult a nap, a tervnek megfelelően találtunk gyógyszertárat és a szállásunk is nagyon jó, az út elég szép volt, csak sajnos, mindenhol trágyaszag érezhető. Ez is elkísér végig, szinte minden szakaszon volt egy bűzös rész, de Galíciában rengeteg a tehénfarm. Másnap nagy nap, elérjük a 100 kilométerkövet, ez már nem távolság. Hihetetlen érzés volt a kőnél megállni, egy spanyol vörösborral kínált és lefényképezett a kőnél, a kedvünk egyre jobb, csak a köd szálljon fel. Nagy tempót mentünk, egyben 36 kilométert, egyre jobban bírjuk és élvezzük a menést. Nagyon jó a kedvünk, keveset beszélünk, talán nem is szólunk semmit, csak megyünk. Csodálatos érzés a szabadban gondtalanul gyalogolni, a táj szép, de feledhető, az út a szokásos, bár többet megyünk erdőben szerencsére. Már csak három nap és beérünk a tervnek megfelelően! Ezen a szakaszon sok a középiskolás korú gyerek, szünet van az iskolában és az utolsó 100 kilométert szeretnék megtenni a Composteláért (zarándokoklevél). Miattuk már használjuk a füldugót, nagyon zajosak éjszaka, nem ismerik a zarándokszokásokat .....Nagyon kellemes id őben indultunk el, és (túl) jól haladtunk. Meg akartunk állni, de valahogy átrohantunk a tervezett pihenőhelyen, már 11 előtt a szálláson voltunk, gondolkodtunk, nyugodtan mehetnénk tovább. Nincs értelme, mivel a hazautazáshoz túl jól haladunk. Nagyon kellemes volt az út - túl vagyok a holtponton, Petra most került be.” Ez jó, mert az egyikünk mindig húzza a másikat. Másnapra rövid utat terveztünk, mosni szeretnénk, teljesen tisztán akarunk belépni Santiagóba. Egy hatalmas, 800 fős zarándokszállásra értünk be. Tíz órára a dombról már a látszik a santiagói katedrális és az egész város. Nagyon dobog a szívünk, menjünk tovább? Már csak öt kilométer, ezt akárhogy ki lehet bírni! Jó állapotban vagyunk, de a tiszta érkezés nagyon fontos. Összecsukjuk a túrabotjainkat, megköszönjük a segítségüket, nélkülük nem tudtuk volna teljesíteni ezt a 800 kilométert Iszunk egy internetbárban egy korsó sört és értesítjük az otthoniakat, mikor leszünk Santiagóban, webkamera-közelben. Reggel úgy indultunk, hogy kilenc előtt a zarándokhivatal előtt legyünk. Negyedik-ötödikként érkeztünk, és hamar sikerült kiváltani a Compostelát. Erre vártunk, a kezünkben van, hihetetlen érzés! Sajnos, elromlott a hivatalban a számítógép, szerettem volna segíteni, de annyira régi típusú volt, hogy sajnos, már lehetetlen volt, így nem tudtunk vonatjegyet szerezni. javasolták, valamilyen közlekedési eszközzel menjünk ki az állomásra, mert nagyon messze van. Összenéztünk és majdnem elnevettük magunkat, lementünk 800 kilométert és most az állomásra, ami három-négy kilométerre van, ne gyalog menjünk ki? Hamar sikerült megvenni és szereztünk egy nagyon kellemes panzióban szállást, másnap déligSiettünk vissza a katedrálisba, délben zarándokmise van. Hihetetlen tömeg van, és megdöbbenésünkre elkezdik sorolni megtett távolság szerint, az aznap beérkezett zarándokokat nemzetiségük szerint. Elég hamar halljuk spanyolul San Jean Pied de Portból... két magyar,..., mi vagyunk, bemondtak, tudnak rólunk, büszkeség töltött el, talán el is érzékenyültünk! A nap további része városnézés és webkamerából integetés, többen visszajeleztek, látnak és integetnek ugyanolyan intenzitással, mint mi. Elképzeljük és nagyon jólesik. A város gyönyörű, a katedrálisban szeretnénk végigcsinálni a zarándok-rituálét. Sajnos, a csodálatos oszlopcsarnokban már védettek azok a szobrok, amelyeket meg kellene simogatni, de a főoltár mögött sikerül az Apostol kagylóját megérintenünk. Másnap reggel kilenc óra előtt a Hostal de los Reyes Católico (Katolikus Királyok Kórháza) garázsánál várakozunk egy kanadai nő és egy angol férfi társaságában. Ez a szálloda talán a világ legrégibb és legdrágább szállodája, mivel a tulajdonosok ezt a zarándok- menhelyet átalakították luxusszállodává, a Compostela másolatának fejében, minden nap 10-10 zarándoknak reggelit, ebédet, vacsorát adnak. Mi a reggelit próbáltuk meg, sikeresen, mivel csak négyen voltunk. Csak a baj az volt, hogy nem tudtuk, kell másolat a Composteláról. Szerencsére Petrának sikerült a rendőrkapitányságon másolatot szereznie. Végigvezettek a szálloda luxusbelterén, udvarain és felvittek a konyhába, ahol kaptunk péksüteményeket és valamilyen sült tésztát, hozzá tejet, kávét, majd levezettek a zarándokszobába. Mi, négyen hihetetlen jó hangulatban, nagyon jó beszélgetés közben elköltöttük életünk legelegánsabb helyén a reggelinket. Nagyon jó kedvünk volt, a két társunk ebédre is viszszament, mi már a hazaúton gondolkodtunk. Tudtuk, több mint húszórás vonatutazás áll előttünk, szendvicseket készítettünk és kimentünk az állomásra. Irány Barcelona, onnan Budapest és végre Salgótarján, Nógrád megye. A repülőtéren felirat várt: végre itthon Petra és Ákos. Azóta nagyon sokat álmodom az Útról az El Caminoról, csupa szép és kellemes érzéssel. Sokszor álmodom, hogy reggel van és indulunk gyalogolni, hirtelen felébredek és csalódottan veszem tudomásul, csak a hegyre kell felsétálnom. A Camino nemcsak gyaloglás, teljesítmény, hanem egy emberformáló, örök élmény. Most már megértem azokat, akik másodszor is nekiindulnak ...
