Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
4 2007. JULIUS 24., KEDD NÓGRÁD MEGYE Gyakorlati bemutató sportvadászoknak Salgótarján-Salgóbánya. Nógrád megye vadgazdálkodásának igen súlyos gondja a vaddisznók körében az utóbbi években alkalmanként tapasztalt sertéspestis. Ennek megállítására a vadgazdák mindent megtesznek, de az állat-egészségügyi vizsgálatok elvégzéséhez szükséges minták vétele a sportvadászok többségének gondot okoz. Az Ipoly Erdő Zrt. salgótarjáni erdészetének vezetője, Lévárdi György ezért július 27- én, pénteken érdekes rendezvényre hívta meg a környékbeli társerdészetek és a megye- székhely vonzáskörzetében gazdálkodó vadásztársaságok képviselőit: Salgóbányán, az Erdészház udvarán gyakorlati bemutatót és előadást tartanak a sportvadászok számára arról, hogyan kell szakszerűen mintát venni. A rendezvény 14.00 órakor kezdődik. LOCSOLNAK A HŐSÉG ELLEN Pásztó. A nagy hőség enyhítésére a helyi védelmi bizottság úgy intézkedett, hogy az esti órákban az önkéntes tűzoltóság szakemberei tűzoltóautóról locsolják az utcákat, valamint a fontosabb intézményeket körbevevő területeket, így a Szent Margit Kórház környékét is. ■ FOTÓ: KEREKES L. Mozgalom a virágos faluért DiÓsjenŐ. Ha valaki egyszer is járt már a községben, minden bizonnyal megállapíthatta, hogy a falu fekvése gyönyörű. A háttérben a Börzsöny magas hegyeinek karéja, a lankás végénél egy halban bővelkedő tó keretezi. Oldalát az egykori nagy hírű borkultúra emlékét őrző hangulatos pincesorokkal tarkított Szőlőhegy támasztja meg. Vonulatához csaüakozik a tetején az Árpád-kori templomocska helyén épített kápolnával büszkélkedő Kápolnahegy A hegyek megany- nyi vár történetének tudói, kincsről, lovagokról szóló legendák őrzői. Mi sem természetesebb, hogy már vagy száz éve felfedezte magának ezt a csodás vidéket az idegenforgalom. Az elmúlt század harmincas éveiben már üdülési bizottság szervezte, irányította a faluba érkezőket. Igazi falusi turizmus volt ez a javából, bár akkor még ezt a kifejezést nem a mai értelemben használták. Rájöttek ugyanis, hogy a falusi házak „tiszta szobái” üresen állnak. Rávették az itt élőket, hogy adják ki a Budapestről ide látogatóknak. A kihasználtság érdekében pedig szerződést kötöttek Budapest XIV. kerületével. Ilyen egyszerű a képlet, mely azonban életképes volt. Több száz fővárosi család nyaralt Diósjenőn hosszú éveken át. Némely ilyenkor keletkezett kapcsolat átöröklődve az utódokra még ma is él. A lendületet aztán megtörte a bezártság fél évszázada. Az emberek egyre inkább elfeledték egykori vendégszerető voltukat, s csak arra figyeltek, hogy még nagyobb házat, kerítést, kaput építsenek, mint a környezetükben élők. A falu köztereire pedig nem jutott elegendő figyelem. Kiirtották a falu jellegét meghatározó fasorokat, nem figyeltek az utcák, terek állapotára. Még szerencse, hogy a Börzsöny megmaradt biztos vonzerőnek. Hozzájárult ehhez persze az is, hogy a gyakori katonai lövészetek miatt korlátozva volt a bakancsos turizmus is. Ők azok pedig, akik kitartóan jönnek. Legfeljebb bosszankodva veszik tudomásul, hogy az itt élők olykor nem fedezik fel, hogy milyén kincs birtokában élnek. Átmennek a falun, s aztán máris kárpótolja őket a csodálatos, sokszínű börzsönyi táj. Valami azonban az utóbbi időben mégis megmozdult a településen. Már ismét vannak vendéglátó házak, panziók. Már jut arra is figyelem, hogy szabályozzák a pihenőket gyakorta bosz- szantó szemétégetést, több száz virággal beültetett kivájt fatörzs került az utcákra, s a község ön- kormányzatának képviselő-tes- tülete ez év tavaszán meghirdette a Virágos Diósjenőért pályázatot. Az elbírálás során a falu teljes területét bejárták és minden ingatlant megtekintettek. Ekkor jöttek rá, hogy bizony nagyon nehéz feladat elé állt a képviselő-testületet. Több mint 400 arra méltó rendezett és virágos ingatlan fényképe került fel a község honlapjára. Ä bírálók különböző szempontokat vettek figyelembe, és ezek alapján döntöttek a díjak odaítéléséről, melyeket több száz ingatlanból kiválasztva 2007. július 14-én, a Jenő- napon adott át Tóth János polgármester. Úgy tűnik, befejeződött a „sültgalamb-várás”, s a falu rájött, hogy nem elegendő a gyönyörű természeti környezet, tenni is kell azért, hogy az idegen- forgalom hasznot is jelentsen a településnek. Hogy ne csupán a legszebb börzsönyi túrák kiindulópontjaként legyen ismert, hanem arra is érdemessé váljon, hogy ide jönnek kipihenni a városi zajos, nyüzsgő élet fáradalmait. E cél mentén azonban még bőven van teendő. A legfontosabb az, hogy elindult a folyamat, hogy talán előbb-utóbb felismeri a falu azt, hogy minden egyes polgárának van teendője a jövője érdekében. ■ V.J. Zarándokok visszaemlékezése - A Szent Jakab út (II.) Egy kényelmes szállás Birkás Petra dr. Gubán Ákos Utunk következő szakasza Irache, a borvidék, itt kejl lennie egy kútnak, amiből bor és mellőle víz folyik, de csak víz van, a bor meg az automatában, ez is a camino - üzlet. „... Torres de Rióban bezárták a szállást, nincs hely, a magánszállás megtelt. ... Egy kedves spanyollal már három n&p- ja együtt haladunk, ő is itt alszik a templom mögött és jött még négy német nő is.” Nagyon kellemes volt a templom mellett aludni, bár negyedóránként harangoztak egész éjszaka. Két harangozás között, gondolkodom, mai kifejezéssel élve ez egy virtuális kapcsolat, együtt vagyunk, egy a célunk, nem tudunk és nem is akarunk tudni egymásról semmit, de ha segítségre szorulna valamelyikünk, bármelyikünk azonnal ott lenne és elsőként segítene a másikon. Ez az igazi CAMINO, csodálatos, ez nem ÜZLET. Logrono. Sokat lehetne írni erről a nagyvárosról, de aki ment már át egy Miskolc méretű városon, biztos nem őriz sok jó érzést. Érdekes, az új tartomány, La Rioja feltűnően szegényebb, mint Navarret. „A délutáni szakasz nehezen ment, Petra (én is) kicsit elkeseredett, de egy olasz virágot ad Petrának, ezek után sikerül bevonszolnunk magunkat Navarretbe.” Mindig kapunk egy lökést valamelyik zarándoktársunktól, vajon mi is adtunk ilyet valakinek, ezen gondolkodom, miközben élvezem a csodálatos szállást, ahol még szekrényünk is van, és alig vagyunk 15-en a szobában. Végre haladunk és majdnem élvezzük, Najera teljesen lenyűgözött, de nagyon sietünk, hogy elérjünk a „best of albergue”, azaz camino legjobb zarándokszállására Azofrába. Itt egy új épületben kétágyas cellák találhatók, van mosó- és szárítógép, meleg víz! Egy álom. Hajtunk, megyünk, pedig az idő borongós. Beérünk, szinte az elsők között, így lesz helyünk. Végre pihentünk egy nagyot. A következő nap átléptük a tartományhatárt, Kasztília és Leon, gazdagabb vidék. Egész nap Petra tartotta bennem a lelket. Nincs erőm, kedvem, hiányzik az otthon. „Reggel odajött egy német nő és magyar dalokat énekelt és sok magyar szót tudott, teljesen felvidított, kedvem van indulni....” A kilencedik nap célja St. Juan de Ortega. Egy tradicionális zarándokszállás. A leírások teljesen eltérőek a valóságtól, forrásokat, erdőket ír. Sajnos, hittünk, víz nélkül, tűző napon nagy nehezen beesünk a településre. A kápolnában eltöltött kis szellemi pihenő után irány a szállás. Ezen a régi és huzatos - rovaroktól sem mentes- helyen jót pihentünk. Burgoson, egy 200 000 lakosú nagyvároson „átsántikáltunk, még egyszer nem tudnánk. A szállás spártai, de nekünk jó. Éppen pakoltunk, amikor egy srác megkérdezte, hogy éhesek vagyunk-e- persze azok voltunk. Meghívtak egy grillpartira. Többen is csatla- koztak, egy elég érdekes csapat jött össze, két lengyel, dán, koreai, finn és magyarok. (A finnről kiderült, járt Magyarországon két városban, Budapesten és persze Salgótarjánban.) Nagyon jól éreztük magunkat. ...” (Petra) Ismét egy kellemes virtuális társaság, akikkel, mint később kiderült, többször is találkozunk még. Reggel induláskor nagyon hideg van, esni kezd az eső. Egyre erősebben, dél körül zivatarba kerültünk, nagyon erős a szél is, a betervezett 30 kilométerből - már látjuk - nem lesz semmi. Fázunk, átáztunk mindenünk nedves, a bakancsunk vizes, meg kell állni, pedig csak 19 kilométert mentünk. A szállás már rég foglalt, szerencsére kinyitják a helyi tornatermet, végre vehetünk egy forró fürdőt és megengedték, hogy forraljunk vizet a levesünkhöz. Estére befut sok „régi” ismerős. Egész éjszaka zuhog, de holnap menni kell. Reggel nagyon hideg van és esik. „...helyenként nagy a sár. Még üyen időben is csodálatos fennsíkon mentünk keresztül. Lefelé nagyon fáradtunk. Hideg volt, de mentünk és siettünk, mert a fennsík aljában forrást ígértek és nincs vizünk. A forrás sajnos, nem iható, elkeseredtünk, egy buszsofőr friss palackos vizet adott...” Szerinte a zarándokok tiszteletet érdemelnek, számára a buszos „turista zarándok” csak üzlet Meghatódtunk. Végre beértünk a szállásra, egy villany és komfort nélküli csodálatos kápolna, csodálatos eseményekkel...” Ermita de San Nicolas egy rend által felújított és fenntartott zarándokszállás, a finn barátunk segítségével az utolsó két helyet megkaptuk. A hospitaleró (gondnok) és felesége egy olasz vallási közösség tagja, nagyon kedves és közvetlen emberek. Nem volt igazán száraz ruhánk, de a benti melegség miatt nem fáztunk. Teával kínáltak. Este nagy készülődés kezdődött, a finn barátunk, aki már többedszer indul ennek az útnak, meséli, hogy szertartásos vacsora lesz. Minden zarándoknak az oltár elé széket raktak félkörben és leültettek, majd kezdetét vette a lábmosási szertartás. Ha a történetét kísérjük végig a lábmosás szertartásának: a keleti népeknél Krisztus előtt már megvolt ez, egyszerű, természetes formában. A vendég nek megmosták a lábát, amikor megérkezett A megnyugtatás, a szeretet, az elfogadás, a maguk közé vételnek jele volt ez a szertartás. Krisztus az evangélium szerint a szeretetének jelét adja a lábmosással Szeretetének, nem megalázkodásának a jelét Semmi oka nem volt arra, hogy megalázkodjék. A San Juan TV század után lassan elhalványul ez a liturgiatörténetében, és jellegzetes, hogy ahova a mai lábmosási szertartás gyökerei visszamennek, az a Szent Benedek-i regula. A vendégekkel szemben a fölfogadást, a szeretetet, a nyugodjatok meg jó he lyen vagytok érzését fejezi ki. A csodálatos szertartás után egy nagyon bőséges olasz vacsora következett fantasztikus hangulatban, gyertyafény mellett. Reggel az útra bocsátási szertartás után fantasztikus emelkedett hangulatban indulunk el, a’rossz idő ellenére kezd élvezetessé lenni a gyaloglás, lehet, hogy az őszinte jókívánságok hatnak. Ilyen gondolatok köröznek a fejemben, nincs időm a lábfájásra gondolni. Carrionban sikerült egy szép tiszta egyházi szállásra bekerülni, ahol sokat nem aludtunk az éjszakai zajok miatt, „...reggel utolsónak hagytuk el a szállást, az út borzalmasan köves, pihenőhely alig van, nincs kút, idegileg kikészítő. Az eső megint zuhog, korábban kell megállnunk ma is....” Elkeseredtünk, nem tudjuk a távo- kat teljesítem, sokszor bokáig áll a víz, a sár, megbeszéltük, ha még egy-két nap ilyen az idő, megállunk, hazajövünk és nyáron kezdjük újra, nincs értelme egy komolyabb betegséget összeszedni. Az elhatározásunk olyan komoly volt, hogy amikor másnap délelőtt elállt az eső és megláttuk az árnyékunkat, majdnem táncra perdültem - csak sem a lábam, sem a zsák nem hagyta, meg különben sem tudok táncolni, lehet hogy elriasztom a kis napot is. Grillparti
