Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-23 / 170. szám

Fidesz: légkondicionálót minden mentőautóba! MINDEN MENTŐAUTÓBA légkon­dicionáló berendezés besze­relésére szólítja lel a Fidesz a kormányt - jelentette be Koszorús László (Fidesz) országgyűlési képviselő. A párt számításai szerint a 830 autó felszerelése félmilliárd forintból megoldható lenne. Elkészült a rekorder híd, ma indulhatnak az autók ma vehetik birtokba az autósok az ország leghosz- szabb, közel 54 milliárd fo­rintból épült Duna-hídját: a Dunaújvárosnál megépült, 1700 méteres híd a készülő M8-as autópálya része lesz. Az építményt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter adja át: tegnap ünnepséggel és programok­kal köszöntötték a rekorder beruházás elkészültét. Összecsapások, sérültek a török választásokon FEGYVERES INCIDENSEK za­varták meg Törökországban a tegnapi parlamenti válasz­tásokat: egy szavazóhelyi­ségben két, késekkel fel­fegyverzett csoport esett egymásnak. A voksolással kapcsolatos összecsapások­ban a beszámolók szerint nyolcán sérültek meg. Az előrehozott választások esélyese a jelenlegi kor­mányfő, Recep Tayyip Erdogan iszlamista pártja; az első eredmények lap­zártánk után várhatók. Erdogan ismét esélyes Égett az erdő országszerte tűzveszély Lakóházakat is fenyegettek a lángok a fővárosban Az út vége. Az M&ős autópálya inárcsi lehajtójánál húszhektáros fenyvest pusztított a tűz. A füst beborította a sztrádát is, ezért le kellett zárni. A hőség miatt kisebb-na- gyobb tüzek keletkeztek az erdőkben szerte az or­szágban. Valamennyi tűz­oltót mozgósítani kellett a lángok megfékezésére. Vég Márton Füstölni kezdett az erdő, mert a nagy melegben tüzet fogott az alj­növényzet Ilyen híreket eddig ál­talában mediterrán országokból lehetett hallani, tegnap azonban a magyar tűzoltókat kellett ha­sonló esetekhez riasztani. Az már szinte nem is meglepetés, hogy a 40 Celsius-fok körüli hőmérsék­lettel tegnap is megdőlt a július 22-re vonatkozó napi abszolút melegrekord. Az viszont már mi­nimum döbbenetes, hogy vasár­nap az ország valamennyi tűz­oltóegységének dolgoznia kellett, hogy megfékezze a lángokat A legsúlyosab helyzet talán Budapesten, a XV. kerületben alakult ki, ahol egy városszéli erdő aljnövényzete gyulladt ki 60 hektáron. A szél miatt a lán­gok átterjedtek a lombkoronára is, így már a környező lakóháza­kat is veszélyeztették. Lapzártánkig részben sikerült eloltani a tüzet. A rendőrség út­zárat rendelt el, és felkészült a lakosság evakuálására, mert a tűz egy benzinkutat és egy gáz­telepet is megközelített. Az erdő­ben élő hajléktalanokat idejében sikerült kimenekíteni. Az oltás során azonban könnyebben megsérült egy tűzoltó, akit a mentők kórházba szállítottak. Az erdőtűz méretét jól mutat­ja, hogy a fővárosi tűzoltók - 28 fecskendővel vonultak ki - vidé­ki kollégáikon kívül a rendőrség segítségét is kérték. Az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság köl­csön is adta vízágyúit. Szintén katasztrofális volt a helyzet a Pest megyei Inárcs közelében, mert az M5-ös autó­pálya lehajtójánál mindkét ol­dalon lángra kapott egy 20 hek­táros fenyveserdő. A füstöt a sztrádára hordta a szél, ezért balesetveszély miatt lezárták az út egy szakaszát. Ugyancsak nagyobb tűzhöz riasztották a lánglovagokat a Ba­konyban, ahol Kúp mellett kez­dett füstölni az erdő. Több fecs­kendővel sikerült csak lebír- kózni a tüzet. Közben a Balaton vízhőmér­séklete elérte az eddigi legmaga­sabb értéket. A Keszthelyi-öböl­ben kora délután 30 fokos víz­ben lehetett „felfrissülni”. Árvíz Angliában, jégeső Mexikóban, Kínában egymillió embert kitelepítettek vasárnap 22-re emelkedett a hőhullám áldozatainak száma Európában. Romániában és Ausztriában 15, illetve 2 ember halt meg a több napja tartó ká­nikula miatt, de Bulgáriában is a hőséget teszik felelőssé két ember haláláért Közifen Angliá­ban ítéletidő pusztított, egyhavi mennyiségnek megfelelő eső zúdult a szigetországra. Több mint száz embert katonai heli­kopterekkel mentettek ki az ár­vízből, kétezer ember rögtönzött menedékhelyeken töltötte az éf szakát London közelében 300 ház ríz alá került, a Heathrow repülőtéren pedig számos jára­tot törölni kellett Mexikóban ugyanakkor golf labda méretű jégdarabok záporoztak egy városra, amire emberemlékezet óta nem volt példa a közép­amerikai országban. Kínában árvizek pusztítanak, gátszaka­dás veszélye miatt egymillió embert kitelepítettek Vízi katasztrófák Győr melletti bányatóba ful­ladt egy férfi, ittasan ugrott fejest Akárcsak egy 48 éves férfi a kömyei horgásztóba. Boglár strandjánál egy holt­testet találtak a vtben. Ti­hany közelében egy 28 éves, baracskai fiatal, Szabadinál egy 18 éves fiú fulladt a tóba. Orbán: a baloldal lemondott a szegényekről bálványos A Fidesz elnöke menetrend szerint ráront a baloldalra - mondja a kormányszóvivő Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a baloldal által magukra ha­gyott szegények világa között, a Fidesz küldetése, hogy ezt a szö­vetséget létrehozza - mondta szombaton Tüsnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Bálványosi Szabadegyetem zárónapján arról beszélt: az európai politika hátte­rét negyven éven keresztül az 1968-as nyugati diáklázadások adták, amelyek lényege szerinte az volt, hogy meg kell szabadíta­ni az egyént közösségi természe­tű kötelékeitől, azaz a nyelv, a származás és a nemi identitás kö­telékétől. A Fidesz elnöke szerint azonban mára az európai embe­rek ehelyett fogódzókat és el- igazodási [Kaitokat keresnek. A mai magyar baloldalról szól­va azt mondta: az antiszociális baloldal a monopóliumok, a ki­váltságos csoportok barátja. Szerinte az új jobboldalnak kell felkarolnia a szegényeket, mert a baloldal lemondott róluk. Az MSZP-szóvivő, Nyakó István szerint Orbán Viktor egyszerre próbált meg olyat mondani, ami­vel hízeleghet a legelszántabb szélsőjobbnak, miközben meg­próbálja magához édesgetni nem­csak a mérsékelt közepet, hanem a baloldali szavazókat is. „Orbán immár menetrendszerűen ráront a baloldalra - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. ■ Z. M. Orbán: a baloldal a kiváltságosokért Orbánékon ismét földvásárlásaikat kérik számon komoly gondok lehetnek Or­bán Viktornak, a Fidesz elnö­kének és feleségének, Lévai Anikónak korábbi vagyonnyi­latkozataival a tokaji kft ügyé­ben felmerült új információk miatt - állítja az MSZP. Szabó Zoltán országgyűlési képviselő az Élet és Irodalom pénteki cikkére hivatkozva azt mond­ta: ha igaz az, amit Szász Ist­ván Attila ügyvéd a válóperé­ben állított: az ő nevén lévő föl­dek sosem voltak a tulajdoná­ban, azt mások, például Lévai Anikó pénzéből és megbízásá­ból vásárolta meg, akkor joggal várják Orbán Viktor válaszát, miért volt szükség erre. Szász István Attila tagja volt a SzárhegydűlőSára- zsadány-Tokajhegyalja Kft- nek, amelynek Lévai Anikó is résztulajdonosa volt a szocialisták kísérletei Orbán lejáratására rendre kudarcba fulladtak, állítá­saikról sorra kiderült hogy hamisak - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Szász István Attila közölte: meg teszi a szükséges jogi lépéseket. Nem lesz sztrájk, megállapodtak avasutasok a minisztériummal Elmarad a mára meghirdetett vasutassztrájk, megállapodott a vasúti közlekedés biztonságáról a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztérium (GKM) és a Mozdony- vezetők Szakszervezete. A meg­állapodást vasárnap írta alá Ga- ramhegyi Ábel GKM-államtitkár és Kiss László, a Mozdonyveze­tők Szakszervezetének elnöke. ■ A hatóság embere azt mondja, megértették a vasutasok aggodalmait. Borsik János, a Mozdonyveze­tők Szakszervezetének ügyveze­tő elnöke azt mondta: a megálla­podás után már a megvalósítás a legfontosabb. Garamhegyi Ábel azt közölte: megértették az érdek- képviselet aggodalmait, a vasúti közlekedés biztonságával kapcso­latos jogszabályalkotás bekerül a tárca jogszabály-alkotási tervébe. Borsik János a megállapodás menetére utalva azt mondta: a sztrájkbizottság megalakítása után lettek „pörgősebbek” az ese­mények. A mozdonyvezetők 90 százaléka támogatta aláírásával a sztrájkot. Borsik közölte: a meg­állapodás értelmében növekszik az ellenőrzések száma, gyakoribb lesz a tapasztalatok kiértékelése. Garamhegyi Ábel elmondta: az adatok nem mutatják, hogy romlana a vasúti közlekedés biz­tonsága. ■ Z. M. Mobil posták után most mozgópatikák „Mozgópatikák bevezetését ter­vezi a kormány, amelyek főként olyan településeken működné­nek, ahol nincs hagyományos gyógyszertár” - jelentette be teg­nap Budai Bernadett. A kor­mányszóvivő hozzátette: az ötlet gyakorlati megvalósítását úgy kell elképzelni, mint a mobil postákat. Ugyanakkor hangsú­lyozta: nem arról van szó, hogy megszüntetnék a gyógyszertára­kat és helyettük lennének moz­gópatikák. „A mozgópatika kife­jezetten a már meglévő gyógy­szertárak kiegészítése lenne” - mondta Budai Bernadett. A mozgó gyógyszertárban vény nélkül és receptre kapható gyógyszereket is lehetne venni, de fokozottan ellenőrzött szere­ket nem forgalmazhatnának. „A kormány a kis posták után a kis gyógyszertárakat is be akarja zárni, így okozva újabb veszteséget a falvakban élő em­bereknek” - reagált Pesti Imre fideszes képviselő. Szerinte a törvény politikai és üzleti kapcsolatokon keresztül újabb utat nyitna a korrupciónak. Pesti emlékeztetett arra, hogy a patikaliberalizáció állítólagos célja az volt, hogy a kistelepülé­seken élők Is könnyebben jut­hassanak gyógyszerekhez, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy csak különböző multinacionális bevásárlóközpontok szereztek jogot gyógyszerárusításra a nagyvárosokban. ■ Vég M.

Next

/
Thumbnails
Contents