Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-16 / 164. szám

3 2007. JULIUS 16., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Balassagyarmat újra az élen (Folytatás az 1. oldalról) melyeket ki kell tölteni. A pályá­zatokat a Magyar Államkincstár nézi át, s engedi tovább a pénz­ügyminiszter asztalára. Csach Gábor kifejtette: a támogatás vi­szonylag jelentős összege sem­miképpen nem jelenti azt, hogy ettől rendbe jön a város költség- vetése.- Sajnos nem köszöntött be a Kánaán. A támogatás csak a hi­ányunkat csökkenti, ráadásul a pénz 12 hónapra lebontott rész­letekben fog megérkezni. A tava­lyi támogatások hetven százalé­kát minden önkormányzat jogo­sult lekérni előlegként, mi 180 millió forintot kértünk előre. A támogatásból le kell vonni ezt az összeget, s a maradékot kapjuk meg 12 havi részletben. E toplis­ta élén nem dicsőség állni, ta­valy ugyanígy vezettük e rang­sort. Az oka az, hogy ló 800 lé­lekszámú városunk több mint húsz intézményt tart fenn - böl­csődét, a korábban összevont öt óvodát, a most összevont három általános iskolát, középiskolá­kat, kórházat, idősek otthonát is. 1999-ben átadtunk már intéz­ményeket a megyének, azonban újabb intézményeket a még rosszabb helyzetben lévő me­gyei önkormányzatnak már nem adhatunk át. Radikális szű­kítésekre sincs módunk, hiszen döntően térségi feladatokat lá­tunk el, elég, ha csak a mintegy háromezer bejáró diákra gondo­lunk. Bevételeink Is soványak, csupán 450 millió forint jön be helyi adókból - ebből az ipar­űzési adó 310 millió - s az szja- részesedéseink is csökkennek, így az önkormányzat - a kórház 3,5 milliárdját leszámítva - hat- milliárdos költségvetésében 800 millió forint a működési hiány, tehát a tavalyihoz hasonló nagy­ságú, miközben a múlt évben két fordulóban 550 millió forin­tot kapott a város az önhikin. Ek­kora hiányt Balassagyarmat egy­előre képtelen egyedül kigazdál­kodni. Hasonlóan a régió többi településéhez, helyzetünkön je­lentősen csak egy új, országos és régiós szinten is dinamikusabb gazdaságpolitika, a befektetések, vállalkozások fellendülése, a munkanélküliség csökkenése, egy önkormányzat-barátabb fi­nanszírozás segíthetne - szögez­te le az alpolgármester. Falujukat védték P. Zs. Öten egy székért Buják. Öt polgármesterjelölt in­dul a július huszonkettedikén tartandó időközi választáson - tudtuk meg dr. Tőzsér Zsolttól, a település jegyzőjétől. Amint ar­ról korábban beszámoltunk, Bu­ják első emberét, Kodák Csabát magánokirat-hamisítás miatt április 13-án elmarasztalta a bí­róság. Ezzel megszűnt polgár- mesteri tisztsége, a büntetett előélethez fűződő hátrányos jog­következmények alól azonban mentesült; nem veszítette el vá­lasztójogát és a közügyektől sem tiltották el. így Kodák Csaba is­mét versenybe száll a faluveze­tői székért. Mellette Agócs Sán­dor, Gécziné Kodák Erika és Pász­tor László független jelöltként, m íg Kucsik László a Magyar Szo­cialista Párt színeiben indul. Jenő napját ünnepelték A Jenő-nap alkalmat ad arra is, hogy az arra méltó emberek teljesítményét elismerjék. A díj­átadó ünnepség keretében ki­emelték azokat, akik portájuk szépítésével járultak hozzá falu­juk jó híréhez. Ez alkalommal került sor a „Diósjenő Szolgála­táért” kitüntetés átadására is. A képviselő-testület döntése sze­rint az idén erre a legméltóbb Teszáry Károly, a börzsönyi tájvé­delmi körzet ma már nyugállo­mányban lévő egykori vezetője, valamint az évek óta nagy lelke­sedéssel működő Kőszirt tánc- együttes érdemelte ki. A Börzsöny közismerten kivá­ló élőhely a nagyvadak számára. Nem maradhatott ki így a bemu­tatók sorából a diósjenői vadász- társaság trófeagyűjteménye sem. A meglepően gazdag kiál­lítás a program egyik ékessége volt. Az este a hagyományoknak megfelelően szabadtéri bállal fe­jeződött be, ám ezt megelőzően a program még egy zenei cse­megére invitálta a falu lakóit. Dr. Lackovszki Győző, Diósjenő há­ziorvosa és felesége, Bartos Edit már több ízben örvendeztették meg a komolyzenét kedvelőket hangversenyeikkel a római kato­likus templomban. A szépen hangzó orgonaszó és a kiváló énekszólók most sem okoztak csalódást senkinek. NÓgrádsáp. Néhány hónapja a he­lyeik úgy döntöttek: felszámolják a községben működő kisebb za­vargásokat és a közbiztonság megerősítése érdekében polgár­őrséget alakítanak. Az elhatáro­zást tettek követték és március harmadikán, több mint ötven lel­kes lakos - közöttük Pintér Berta­lan polgármester - kelt a falu vé­delmére. Az „őrök” nemcsak éj­jel, de napközben is figyelemmel kísérik a község életét - mondta NÓgrádsáp első embere. A több hónapos járőrözés si­kerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az­óta a községben nem volt betö­rés és lopás sem. Kirabolták a piacon Balassagyarmat Fényes nappal, a déli órákban raboltak ki egy 62 éves férfit nemrégiben a város piacán. A sértettet - elmondása szerint - egy általa látásból is­mert személy becsalta a barom­fipiac területére, egy szemetes konténerhez érve hanyatt lökte őt, és a nadrágja zsebéből erő­szakkal elvett 8500 forintot. Az idős úr próbálta visszakérni a pénzét, de az elkövető ekkor több alkalommal arcon ütötte. A ba­lassagyarmati rendőrkapitány­ság megállapította, hogy a bűn- cselekmény elkövetésével egy 40 éves férfi gyanúsítható, aki a rab­lásból származó összeg nagy ré­szét rövid időn eljátszotta. A helybeliek nagy sikert arattak Ez évben immár kilencedik alkalommal tartotta meg névnapját Diósjenő, a Börzsöny lábához simuló nyu­gat-nógrádi település. A történelmi Magyarország te­rületén huszonegy Jenő nevezetű falu van, ezért kapta megkülönböztetésül a középkorban a diós előtagot. S hogy ez a névrész se szomorkodjon, kitalálta hozzá egy helyi civil szervezet az őszi diófesztivált. DÓSjenŐ. Minden év júliusában viszont, a Jenő-naphoz legköze­lebb eső szombaton rendezik meg a falu kulturális seregszem­léjét. Nem túlzás így nevezni, hi­szen - bár természetesen ők is hívnak vendégeket, mert egy ünnephez vendég is dukál - el­sősorban a helyiek mutatják be tudásuk legjavát. E tekintetben talán valamelyest különbözik is a szokásos falunapok menet­rendjétől, s ezt nem csupán az itt is jelentkező pénzszűke okozza. Sokkal inkább az, hogy a falu in­tézményei, csoportjai önmaguk is képesek egy színes program összeállítására. A sort a Göllesz Viktor Intézet gondozottjai kezdték. A volt gró­fi kastélyban működő szociális intézet épp az idén ünnepli fenn­állásának félszázadik évforduló­ját, s az elmúlt évtizedek alatt a A Jenő-napon mindenki talált magának szórakozást falu szerves részévé vált. Még ma is emlegetik, akik látták a ta­valyi fellépésük helyi hagyomá­nyokat feldolgozó palóc lakodal­masát. Ez évben húsvéti népszo­kásokat vittek színre. A napok­ban egy győri találkozón mutat­ták már be ezt a programjukat, nagy sikerrel. A színes programban az álta­lános iskolások folytatták a sort táncaikkal, mesejátékukkal. A Rózsavölgyi Márk Művészeti Is­kola zenei tagozatának növen­dékei hangszerszólókkal ked­veskedtek a közönségnek. Két helyi roma néptánccsoport is működik a faluban, az egyik Romalehopp, a másik Fekete Gyöngy néven. Számos fellépé­sük során hoztak már dicsőséget településüknek. A Kőszirt néptáncegyüttes az egyik közeli hegycsúcsot válasz­totta névadójának. Az elmúlt évek alatt számos környékbeli, sőt határon túli fellépés során gyarapodott a repertoárjuk. Most is megérdemelten arattak vastapsot. A falunap bővelkedett a meg­lepetésekben. Az egyik ilyen volt, hogy az óvónők is előadtak gyönyörű diósjenői népvisele­tükben egy táncot, de talán még inkább meglepte a jelenlévőket, hogy a képviselő-testület is tánc­ra perdült, élén a polgármester­rel és a jegyzővel. Falunap először Palotás. Községi kincsek címmel a település, vala­mint alkotók - festőművészek, szobrász, költő be­mutatkozásával - és az Őszirózsa nyugdíjasklub helytörténeti kiállításával már július 20-án pénte­ken megkezdődnek a 21-i falunap eseményei. Dunakeszi rézfúvósok zenés ébresztője után reggel nyolctól lesz a szentmise, majd népi játszó­ház, légvár és íjászbemutató várja az érdeklődőket. A sportcentrum délelőtt tíztől egész nap nyitva tart, gyermekek, nők és az öregfiúk egyaránt pá­lyára fognak lépni. A szabadtéri színpadon'dél­után kettőtől a helyi civil szervezetek lépnek fel, majd Misi bohóc műsora következik. Fél ötkor ope­rett-előadás kezdődik a Tihanyi Vándorszínpad társulatával. A továbbiakban karaokee-val, megasztárosok produkciójával és koncertekkel, késő este showműsorral, bállal és tűzijátékkal foly­tatódik a falunap. Múlt és hit kapcsolata Herencsény. Úgynevezett csücs- kös talpú hasított pajzs az alapja a község nemrégiben elkészült cí­merének, ezt, illetve a zászlót a falunappal egybekötött palóc bú­csún először láthatták a helyiek. A történelmi múlt és a hit kapcso­latát a következő formában mu­tatja be a Ferenczy Kristóf kerami­kus tervezésében elkészült jel­kép: a bal oldali kék mezőben, sár­ga arany apostoli kereszt, a jobb oldali hasításban pedig vörössel és ezüsttel osztott telek, öt vörös négyzetében egy-egy négyágú, fe­hér csillag. Ez utóbbiak az öt tele­pülésrészt jelölik: Harasztit a Tiszttartósorral, Szemetszöget, Várast, Gándort és Vajdafalut. Mint az ünnepségen Pékár Lst- ván újságíró, önkormányzati kép­viselő elmondta, „Herencsény ez­zel az egymástól szinte a mai na­pig elkülönülő falurészekkél a tá­voli Őrség településrendszerére hasonlít. Itt nem utcák szerint építkeztek az emberek, hanem a porták bokorszerűen helyezked­nek el. Összesen tizenhat címer­tervből, illetve ötvenkét színvari­ációból választott a képviselő-tes­tület. Az elkészítést Jusztin Józsefné polgármester szorgal­mazta, fáradozott a megvalósítá­sáért és a költségek jelentős ré­szét is ő vállalta. BEFEJEZTEK A ROM ALLAGMEGOVASAT Tar. A községben a templom mellett található, Tari Lőrinc udvarházából megmaradt falrészlet állag­megóvási munkálatait fejezték be a közelmúltban. A Tar Községért Közalapítványon keresztül a he­lyi önkormányzat biztosította ennek anyagi fedezetét. A nagyjából két-három hónap alatt elkészült rom megújítási munkálatait egy helybeli kőműves végezte, segédmunkásokként a településvezetés közcélú munkásait foglalkoztatták.

Next

/
Thumbnails
Contents