Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-04 / 128. szám

SPORTTÜKÖR 2007. JÚNIUS 4., HÉTFŐ Bajnokcsapat lett a Somosi SE labdarúgás - Megyei I. osztály, rájátszás, 5. forduló 1-4. helyért: Somosi SE - Magyargéc 10-0 (3-0) Somoskőújfalu, 250 néző, ve­zette: Kristóf (Kádár, Bíró). Somosi SE: Babják - Váradi, Kőházi (Csáki), Morva (Serfő­ző), Csata - Balázs, Sebestyén, Híves, Rigó (Novák J.) - Oláh T., Smelkó. Edző: Tóth Ferenc. Magyargéc: Nejman - Sulcz, Ökrös, Lehoczki, Pancsovai - Oláh L, Rádi Richárd, Rácz T., Kiss D. - Rádi Roland, Znavecz. Edző: Oláh Sándor. Gl: Oláh T. (6), Smelkó (3), Híves. Sárga lap: Morva. Jók: Oláh T., Sebestyén, Novák, Hí­ves, ill. Sulcz, Ökrös. A tartalékosán felálló vendég­csapat 45 percig tartotta magát. Fordulás után a hazai csapat erős mezőnyfólénybe került, és tetszés szerint érte el góljait. Tóth Ferenc: - Remélem csat- tanós választ adtunk mindazok­nak, akik kételkedtek a veze­tők, illetve a csapat felkészült­ségében. Köszönöm játékosaim­nak és a vezetőknek, akik végig segítették a munkámat. Ferenczi Béla, a Somosi SE el­nöke: - Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez. A lehetetlennek tűnő 5. helyről elérték ezt a szép sikert, s a baj­nokság befejezése előtt egy hét­tel már a bajnoki címet ünne­pelhetjük. Rácz István, a Magyargéc el­nöke: - Sajnos a sok sérült mi­att nem tudott a csapat kellő ke­rettel pályára lépni, ezért a gó­lok megmutatták a két csapat közötti különbséget. Gratulálok a Somosnak a bajnoki címhez. ■ T.F. SBTC - Berkenye 1-1 (0-0) Salgótarján, 100 néző, vezette: Varga G. (Olasz R., Oláh G.) SBTC: Földi - Herczeg, Sztrigán, Palaticzky, Bene - Varga, Tóth, Forgó, Kovács - Milbik, Csömör (Bállá). Edző: Almási Dénes. Berkenye: Hisbéli - Hanus, Szilágyi, Nyikos, Kábái - Czerman, Beálló, Hugyecz, Hesz (Zsibók) - Koszty, Vanda (Súlyán). Játékos-edző: Füle An­tal. Gl.: Forgó, ill. Nyikos. Sárga lap: Sztrigán, ill. Hesz, Hannus, Szilágyi, Zsibók. Kiállítva: Herczeg. Jók: Palaticzky, Forgó, Földi, ill. Nyikos, Kábái, Hugyecz, Czerman, Gere. Almási Dénes: - Sajnálom, hogy néhányunknak nem elég­gé fontos a győzelem elérése. Nem küzdöttünk eléggé. A dön­tetlen egyébként a két ellenté­tes félidő alapján reális. Az SBTC csapatának nem volt tét­je a mai mérkőzésen. így talán érthető, hogy a kulcsjátékosok nem játszottak. így a pályára lé­pők nem voltak motiváltak. Füle Antal: - Sportszerű küz­delemben úgy érzem a második félidőben győzelmet szalasztot­tunk el. A helyzeteink alapján a mai mérkőzést megnyerhettük volna. De ennek az egy pontnak is örülünk. Ami a dobogós cé­lunk eléréséhez nagyon fontos volt. ■ S. T. J. A csoport állása 1. Somosi SE 5 4 10 19-2 13 2. SBTC 5 2 2 1 5-3 8 3. Berkenye 5 113 4-10 4 4. Magyargéc 5 10 4 5-18 3 5-8. helyért Nagybátony - Kisbágyon 5-0 (3-0) Nagybátony, 250 néző, vezet­te: Pál L. (Szűcs, Ludányi). Nagybátony: Zsignár - Mát­rai (Dömök), Vámos, Kovács A., Varga Gy. - Varga Á. (Nagy), Orosz R, (Kovács T.) Baranyi, Csaba - Lipták, Szabó G. Edző: Sipkó Sándor. Kisbágyon: Szabó - Gulyka, Pisák, Kobka, Tóth - Szőllősi, Maksó (Baranyi), Vidman, Tóth (Petre) - Varga, Jele. Játékos­edző: Nagy Tamás. Gl.: Varga Á., Orosz R, Lipták, Nagy, Kovács T. Sárga lap: Gulyka, Varga. Jók: Vámos, Nagy, Lipták, ill. Vidman. A házigazdák egyetlen pilla­natig nem hagytak kétséget, hogy melyik csapaté lesz a há­rom pont. Sipkó Sándor: - Megyei kettes kaliberű csapat ellen kapott öt gól után egy karakteres, a har­madik vonal jegyeit a mai napig magán viselő csapat ellen rú­gott ugyanannyi gól több mint elgondolkodtató, főleg a „sikert” nehezen viselők számára. Nagy Tamás: - Gratulálok a hazaiaknak, ígéretükhöz híven rendesen visszavágtak. Veresé­günk megmutatta, hogy az el­múlt hetekbeli sikereink ellené­re sem vagyunk egy világverő csapat. Ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy már két for­dulóval a vége előtt megnyer­tük a „futottak még” ligáját és a kupában újra kijutottunk az or­szágos táblára. ■ S. S. Karancslapujtő - Héhalom 3-2 (1-0) Karancslapujtő, 300 néző, ve­zette: Pál L. (Nagy, Baranyai). Karancslapujtő: Szabó 0. - Cseh, Szabó K., Bozó, Tóth - Ju­hász (Horváth), Zsély D. (Mé­száros), Mikáva, Fodor - La vaj, Muzsik (Bozsik). Edző: Zsély László. Héhalom: Fekete - Kiss, Lő- rincz, Abelovszki, Podobén - Varga, Pásztor, Gerhát, Molnár - Jakus, Sipos. Edző: Szilágyi Albert. Gl.: Fodor (2), Lavaj, ill. Lő- rincz (11-esből), Jakus. Sárga lap: Zsély, ill. Sipos. Jók: Fodor, Lavaj, Mikáva, Horváth, ill. Lő- rincz, Fekete, Gerhát, Pásztor. Két idényvégi formát mutató csapat mérkőzésén a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat nyert. Zsély László: - Ebben a mér­kőzésben minden benne volt, ami a fél szezonban jellemzett bennünket. Örülök, hogy győ­zelemmel búcsúztunk hazai kö­zönségünktől. Szilágyi Albert: - Fordulatos mérkőzésen az erőnlétileg job­ban felkészült hazaiak a máso­dik játékrész végén mutatott já­tékuk alapján megérdemelten nyertek. ■ Csuka Tamás A csoport állása 5. Kisbágyon 5 4 0 1 13-8 12 6. Nagybátony 5 2 12 11-9 7 7. K.-lapujtő 5 2 1 2 9-13 7 8. Héhalom 5 10 4 10-13 3 9-12. helyért Pásztó - Szügy 1-1 (l-O) Pásztó, 100 néző, vezette: Fe­kete L. (Lukács L, Godó S.). Pásztó: Székely - Fenyvesi, Odler (Kátai Z.), Árminiczki, Bazsó - Dancsok (Balás K.), Bognár Zs. (Nagy L.), dr. Kanyó, Mikula - Kapás Gy., Kapás T. Edző: Molnár Tamás. Szügy: Szathmári Zs. - Be­nedek, Hodászi (Kovács), Majo­ros, Rados - Pintér, Koleszár, Saár, Tedás - Frankó (Kávás), Varga B (Varga Z.). Játékos­edző: Pintér István. Gl.: Kapás Gy., ill. Tedás. Sár­ga lap: Kapás T., Kapás Gy. ill. Varga Z. Jók: Mikula, Fenyvesi, Odler, Bazsó ill. Benedek, Hodászi, Tedás, Majoros. Kapás Gyula a büntető ugyan kihagyta, de alig ne­gyedóra múlva már gólt ra­gasztott Szathmári hálójába. Fordulást után feljött a vendég­csapat és mérkőzés előtt egy perccel Tedás révén megsze­rezték az egyenlítő találatot. A jó iramú találkozón egy igen korrekt játékvezetői hármas bíráskodott Molnár Tamás: - Tartaléko­sán kiálló csapatomban sze­replő ifjúsági játékosok a rájuk bízott feladatot maradéktala­nul ellátták. A jó iramú mérkő­zésen az első félidőt mi, a má­sodikat a vendégek diktálták. A végére mi kihagytunk egy kicsit, amely megbosszulta magát. Pintér István: - A sportsze­rű, lendületes mérkőzésen négyszer sikerült a kapussal szembeállnunk, három kapu­fát szereztünk, de így is örü­lünk az egy pontnak. További sok sikert kívánok a hazai csa­patnak. ■ Zentai József Karancsberény - Szécsény 4-1 (2-1) Karancsberény, 400 néző, ve­zette: Olasz (Zsélyi, Ágoston). Karancsberény: Sztremi - Paczári, Klement (Boros), Freistag, Fodor P. (Torják) - Ko­vács Gy., Szőke Sz.,. Varga, Rács - Horváth (Szőke M.) Sző­rös. Edző: Földi Attila. Szécsény: Horváth - Farkas, Végh R, Jusztin, Juhász - Ru­tai, Kmetti, Kelecsényi, Galcsik - Végh M., Adamek. Edző: Kómár Gábor. GL: Horváth (3, egyet 11-és- ből), Rács, ill. Galcsik. Jók: Hor­váth a mezőny legjobbja, Ko­vács Gy., Szőke Sz., Varga, Rács, Freistag, ill. Végh M. Sár­ga lap: Fodor R, Freistag, Ko­vács Gy., ill. Juhász. Jó iramú, sportszerű mérkő­zésen a helyzetét jobban ki­használó hazai csapat, Hor­váth szépség díjas találatai­nak köszönhetően megérde­melten tartotta otthon a há­rom pontot. Földi Attila: - Úgy érzem a kidolgozott helyzeteink alap­ján ilyen arányban is megérde­melten nyertünk a sportszerű szécsényiek ellen, így győze­lemmel búcsúztunk a mellet­tünk kitartó szurkolóinktól. Kómár Gábor: - Gratulálok Karancsberény győzelméhez. Az ellenünk jogtalanul meg­ítélt tizenegyes döntően befo­lyásolta a meccs kimenetelét. A játékvezetőnek nem tudok gratulálni! ■ K. J. A csoport állása 9. Szécsény 5 4 0 1 14-11 12 10. K.-berény 5 2 12 11-9 7 11. Pásztó 5 2 12 11-10 7 12. Szügy 5 0 2 3 6-12 2 13-16. helyért Mátranovák - Érsekvadkert 8-1 (3-1) Mátranovák, 50 néző, vezette: Molnár L. (Lukács L., Tolnai). Mátranovák: Rigó Kadlót, Tarlósi (Mihály), Sándor (Répás Bence), Líber Zs. - Gubán, Osz- vald, Líber P. (Hegedűs), Fekete - Horváth K., Kakuk. Játékos­edző: Tarlósi Tamás. Érsekvadkert: Puruczki - Konopás, Dombai, Varró, Szabó Gellért - Szabó Gergő, Nagy R, Kakuja, Molnár - Gréczi, Deák. Edző: Nagy László. Gl.: Horváth K. (5), Fekete, Hegedűs, Gubán, ill. Deák. Jók: az egész hazai csapat, Horváth K. a mezőny legjobbja, ill. Deák. Közepes első félidő után a másodikban végig a novákiak támadtak, s helyzeteik töredé­két kihasználva is magabiztos győzelmet arattak. Tarlósi Tamás: - Gratulálok a csapatnak a mai győzelemhez és a szerdai kupasikerrel kiví­vott országos főtáblára kerülés­hez. Ezeket az eredményeket rengeteg fiatal tehetséggel ér­tük el és hosszú hetek után is­mét egy csapat voltunk. Bízom benne, hogy ezek után is jó ba­rátok és csapat maradunk. Az idő mindent kiforr, mint a jó bor, a közösség és a barátság mindennél fontosabb. Nagy László: - Erről a játékról nincs mit mondanom. Gratulá­lok a hazaiaknak! ■ Gecse István Tar-Rétság 3-0 (1-0) Tar, 150 néző, vezette: Pádár (Fekete, Jónás). Tar: Bózsár - Szabó, Grexa, Nagy I., Sándor - Batta (Nagy L. ) Halász (Göröcs T.) Csömör (Tóth J.), Kecskés - Verebélyi, Maksó. Edző: Veres László. Rétság: Tövis - Steidl, Papp (Ficsur), Józsa N., Nagy - Altsách, Mák, Kolonics, Cser­halmi Á. (Hanzli) - Lichi, Rózsa M. (Cserhalmi Zs.). Edző: Salgai György. Gl.: Nagy I. (2), Kecskés. Sár­ga lap: Halász, ill. Mák, Hanzli, Altsách, Nagy. Jók: Szabó, Verebélyi, Grexa, Nagy I. ill. Kolonics. Az első félidőben a rájátszás­ban jól szereplő vendégek fe­gyelmezett védekezésükkel még tartották magukat, a má­sodik játékrészben azonban a hazaiak több helyzetet kidol­gozva begyűjtötték a három pontot. Veres László: - Hazai pályán megőriztük tavaszi veretlensé­günket és teljesen megérdemelt győzelemmel búcsúztunk lel­kes közönségünktől. ■ B. Z. A csoport állása 13. Rétság 5 3 0 2 13-8 9 14. Mátranovák 5 2 2 1 18-12 8 15. Tar 5 2 12 14-10 7 16. É.-vadkert 5 113 8-23 4 17-20. helyért: Zagyvaróna - Palotás 0-3 (0-1) Zagyvaróna, 100 néző, vezet­te: Szép J. (Strehó, Kazinczi). Zagyvaróna: Godó Bábel, Já­vori, Végi, Szabó Zs. - Király T., Bartha, Szabó T. (Mag), Földi (Elek) - Szabó Sz., Fülöp (Oláh). Edző: Gregán Zoltán. Palotás: Aranyi - Hegyi, Ko­vács, Kocza, Vészeli - Tancsik (Pintér), Morvái, Komáromi R, Jambrik (Jakus) - Burillák, Korecz. Edző: Komáromi Tibor. Gl.: Morvái, Kovács, Pintér. Jók: Bábel, Jávori, ill. Morvái, Komáromi R, Korecz. Kellemes időben, jól előkészí­tett pályán megérdemelt ven­déggyőzelem született. Gregán Zoltán: - Komolyan el kell gondolkodni mindenkinek, hogy akarjuk-e ezt az egészet kellő szinten folytatni, mert a látottak alapján így nem sok jö­vőnk lesz. Komáromi Tibor: - Helyzete­ink töredékét tudtuk csak ki­használni, de ez is elég volt a győzelemhez. ■ Földi László Rimóc - Baglyasalja 4-3 (4-1) Rimóc, 100 néző, vezette: Mol­nár (Mohácsi, Csikós). Rimóc: Tőzsér - Puruczki (Szép), Hodúr, Gordos, Csernák- Bablena (Rádi), Jusztin G., Jusztin B., Percze P. (Bangó R.)- Beszkid, Vincze. Játékos-edző: Árva Róbert. Nógrád Volán-Baglyasalja: Lehoczki - Király, Kaszás, Könnyű, Máté - Kancsulik, Pingiczer, Szigetvári, Rácz - Szolnoki, Kövesdi. Edző: Isdinszki Rezső. Gl.: Vincze B. (2), Jusztin B, Beszkid, ill. Kövesdi (2), Sziget­vári. Sárga lap: Gordos, Hodúr, ill. Könnyű, Király. Jók: Jusztin B., Tőzsér, ill. az egész csapat. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, Kormány Lajos, egy­kori pályagondnok tiszteletére. Az első félidő hajrájában a ha­zaiak öt perc alatt három gólt is rúgtak. A megszerzett előnyt kis híján a második félidőben majdnem kiegyenlítette a végig lelkesen játszó vendégcsapat. Árva Róbert: - Tanulságos mérkőzés, ami sok mindenre rávilágított, de a győzelmet nem akarom megmagyarázni. Isdinszki Rezső: - Kínomban nem tudom sírjak, vagy neves­sek. Győzni jöttünk, amit a já­ték alapján meg is érdemeltünk volna, de ilyen gólokat egy ser­dülőmérkőzésen sem adhatunk az ellenfélnek. ■ Vincze Barna A csoport állása 17. Palotás 5 5 0 0 17-6 15 18. Rimóc 5 4 0 1 13-5 12 19. Zagyvaróna 5 1 0 4 6-14 3 20. Baglyasalja 5 0 0 5 11-22 0 21-24. helyért: Kisterenye - Nógrádmegyer 5-1 (2-1) Kisterenye, 100 néző, vezette: Kovács T. (Vámos, Homoki G.). Kisterenye: Forgács - Kun (Kolompár), Herczeg, Holló, Szeles - Gubacsi (Oláh T.), Tóth (Dinka), Szeberényi M., Szeberényi Zs. - Németh, Griffaton. Edző: Gulyka Ferenc. Nógrádmegyer: Herczeg Á. - Klucska (Krizsanyik), Kiss R, Józsa, Gulyás - Babka T., Komódy, Szűcs, Verbói - Pingiczer, Kovács T. (Babka G.). Edző: Koncsik László. Gl.: Szeles (2), Griffaton, Né­meth, Kun, ill. Pingiczer. Sárga lap: Gubacsi, ill. Józsa, Pingiczer. Jók: az egész hazai csapat, ill. Verbói, Szűcs. Megérdemelt hazai győzelem született a bentmaradásért ví­vott harcban, így a Kisterenye megőrizte megyei első osztályú tagságát. A hazai csapat vezeté­se köszönetét mond mindazok­nak, akik az egész bajnoki esz­tendőben segítették a klub mű­ködését. Gulyka Ferenc: - A játék képe és a kialakított helyzetek alap­ján magabiztos győzelmet ér­tünk el, ezzel biztosítottuk mi­nimális célunkat, a bentmaradást. Játékosaimnak gratulálok a mai napon nyújtott teljesítményükhöz és hozzáál­lásukhoz. Koncsik László: - Nagyon szé­gyellem magam, mert játékosa­im nem azt a teljesítményt nyúj­tották, amit vártam tőlük. Re­mélem, hogy ők is így látják és a jövőt illetően átgondolják, hogy ezt a játékot érdemes-e ilyen hozzáállással folytatni. ■ Cs.J. Szabadnapos: Romhány. A csoport állása 21. Kisterenye 4 2 11 12-7 7 22. Romhány 3 2 0 1 7-5 6 23. Nógrádmegyer3 0 1 2 3-10 1 24. Mátraszőlős 0 0 0 0 0-0 0 Megjegyzés: A Mátraszőlőst az ifjúsági csapat négyszeri ki nem állása miatt kizárták. Zárásként vereség Labdarúgó NB III, Mátra-csoport, 26. forduló Gyöngyösi AK-Ytong - Balassagyarmat 5-0 (3-0) Gyöngyös, 300 néző, vezette: Kömpf Gy. (Csák J., Bánki Gy.). Gyöngyös: Juhász E. - Barta, Nagyfalusi, Vernyik, Szilágyi - Takács, Tari, Tóth T. (Csomós), Gohér (Nagy G.) - Fekete T., Molnár B. (Balogh B.). Edző: Majzik Zoltán. Balassagyarmat: Vida - Lász­ló, Aigner, Ivitz (Széles), Balga - Gyimesi (Cserni), Mohácsi, Fábri, Gaál - Miklián (Benécs), Lovász. Edző: Lenkey Gábor. GL: Molnár B. (11.), Fekete T. (13.), Gohér (44.), Szilágyi (75.), Nagy G. (89.). Jók: Vernyik (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. Széles G. Majzik Zoltán: - Az öt rúgott gól mellett engem igazán a vé­delmünk és a középpályánk magas szintű védekező játéka tesz boldoggá. Lenkey Gábor: - Sakknyelven szólva ma „berosáltunk”! Kö­szönjük az önkormányzatunk támogatását és szeretném meg­köszönni kislányomnak, hogy ő végig kitart mellettem. További eredmények: Felső- zsolca VSC - Ózd FC 0-5, Mag­lód - FC Dabas 1 -0, Dunakeszi Vasutas - ESMTK 0-3, Putnok VSE - Mezőkövesdi SE 2-3, Nagykáta SE - Túra VSK 2 6, RAFC - Veresegyház VSK 0-1. A bajnokság végeredménye 1. ESMTK 2618 5 3 66-25 59 2. Putnok 2618 4 4 73-34 58 3. Mezőkövesd 2614 9 3 53-28 51 4. Túra 2614 4 8 67-41 46 5. Gyöngyös 2612 7 7 51-36 43 6. Dabas 2612 212 48-44 38 7. Dunakeszi 2611 411 43-44 37 8. Ózd 26 9 710 37-41 34 9. B.-gyarmat 26 8 9 9 34-37 33 10. Veresegyház 26 9 215 42-48 29 11. Maglód 26 8 216 39-57 26 12. RAFC 26 6 614 27-42 24 13. Felsőzsolca 26 6 317 38-69 21 14. Nagykáta 26 3 419 23-95 13 Megjegyzés: Dunakeszi csapa­tának 8 pontos büntetése felleb­bezés alatt van.

Next

/
Thumbnails
Contents