Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-30 / 151. szám

2007. JUNIUS 30., SZOMBAT ELETMOD Káosz a kicsik étrendjében táplálkozás A tízórai hiánya fáradékonysághoz vezet az iskolában Szerencsére egyre több iskolai büfében árulnak már friss gyümölcsöt, joghurtot és teljes kiőrlésű termékeket is Apjuk szeretett vonásait keresik a nők az Igaziban? Egy kutatás arra enged következ­tetni, hogy azok a lányok, akik korábban jó kapcsolatban voltak az édasapjukkal, hasonló kiné­zetű párt keresnek maguknak. A vizsgálatokat a durhami egyetem és két lengyel tudomá­nyos intézet közösen folytatta le. Alanyuk félszáz nő volt 15 és 34 év között. A kutatók fényképe­ket mutattak be a hölgyeknek. Ezután arra kérték őket, hogy válasszák ki a legrokonszenve­sebb férfiakat a felvételekről, amelyeken azonban csak a fület, a hajat, a nyakat, a felsőtestet és a ruházatot lehetett látni. ■ Az apáknak szóló bók, ha vőjelöltjük rájuk hasonlít. A vizsgálat során arról is be­számoltatták a hölgyeket, hogy hétéves korukig milyen volt a kapcsolatuk az apjukkal. Arra voltak kíváncsiak, hogy édesap­juk milyen gyakran ölelte meg őket, mennyi időt töltöttek együtt. Végül kiderült, hogy a párt ke­reső nők csaknem kivétel nélkül a szeretett apára hasonlító férfit választották. Lynda Boothroyd pszichológus szerint az apáknak bókként kell felfogniuk, ha a vőjelöltjük rájuk emlékeztet. „A vizsgálat azt mutatja, hogy az ember agya nemcsak a környeze­tében lévő ideális személy mo­delljét alkotja meg, hanem annak alapján képződik ez a modell, akivel az illető különösen jó kap­csolatban állt” - mutat rá a kuta­tó abban a tanulmányban, amely az Evolution and Human Behavior című folyóiratban je­lent meg. ■ Csák E. A fiatalkori táplálkozás nagymértékben meghatá­rozza felnőtt életünket. Hatással van alkatunk és életmódunk kialakulásá­ra, és megalapozza későb­bi egészségi állapotunkat. Wlcsek Anna A Nagyra Növök Mozgalom fel­mérésében egymilliónál több ál­talános iskolás gyereket kérdez­tek arról, hogyan, milyen gyak­ran és mit szoktak étkezni. A ku­tatásból kiderült, hogy a kicsik­nél a leggyakoribb főétkezés az ebéd, csak ezt követi a reggeli és a vacsora. Tízóraizni és uzson- | názni lényegesen kevesebben I szoktak: több mint 80 ezer gye- 3 rek egyáltalán nem eszik a fő- | étkezéseken kívül. Pedig ezek a § kiegészítő falatozások is szerves részei a napi tápanyagbevitel­nek, nélkülük jelentősen csök­ken a kicsik fizikai és szellemi teljesítőképessége. A gyerekek leggyakrabban otthon vagy az iskolában regge­liznek. Az adatok szerint a szü­lők iskolai végzettségével ará­nyosan nő azoknak a gyerkőcök­nek a száma, akik otthon regge­liznek. A gyermeküket egyedül nevelő nőknél viszont magas a nem otthon reggeliző diákok száma. A tízóraik 59 százaléka otthon kerül az iskolatáskákba, 30 szá­zalékuk pedig az iskolai büfékből kerül a pocakokba. Utóbbi eset­ben problémát jelent, hogy a bü­fék kínálata sok helyen még min­dig egészségtelen, cukros, hizlaló és nem tápláló ételekből áll. Emellett sajnos a gyerekek is sokszor hajlamosabbak kevésbé tápláló uzsonnát vásárolni. A kellő mennyiségű délelőtti étkezések hiánya, és a bőséges AZ ÉTKEZÉSEK száma naponta öt legyen: három főétkezés (reggeli, ebéd, vacsora) és két kiegészítő étkezés (tízórai és uzsonna). A mellékétkezések jelentősége, hogy folyamato­san szinten tartsák a szerve­zet vércukrát, de ne terheljék le túlságosan az emésztő­rendszert és ne okozzanak el­hízást. A meleg ételeket sem meleg vacsorák, valamint a ke­vés zöldségfogyasztás miatt nem meglepő, hogy a felmérés arra világít rá: a gyerekek közt sok a túlsúlyos és kórosan elhízott. szabad túlzásba vinni. Elegendő főtt étel ebédre fon­tos, vacsorára inkább olyan étkeket fogyasszanak, amelyek nem terhelik meg a gyomrot A vlRCUKOR szinten tartására megfelelő egy-egy szendvics, egy alma pár keksszel vagy müzliszelettel. Ajánlott napi háromszor nyers zöldség vagy gyümölcs fogyasztása. A fiúknál a 7 és 10 éves korosz­tálynál a legsúlyosabb a helyzet. Közel negyedük nemcsak túl­súlyos, hanem elhízott. Nagyjá­ból tízéves koruk után a fiúk al­kata többnyire normális, de a kö­vér srácok néhány év múlva már nehezen fogynak le. A lányoknál a 11-12 éves kor az igazán kritikus, ám nem kö­vérség, hanem soványság szem­pontjából. Negyedük kifejezet­ten sovány, ez szintén a nem ki­elégítő táplálkozást bizonyítja. Amikor arról kérdezték a diá­kokat, miket szoktak enni, a vá­laszokból kiderült: a gyorsétter­mi étkezők közt volt a legtöbb duci gyerkőc. Negyedük már el­hízott, negyedük pedig „még csak” kövér. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD A NEVELÉS Megjelent a tvr-hét legfrissebb száma A HÉT FILMJE: Amerikai taxi. A kétbalkezes zsaru és a talpraesett taxislány szóra­koztató kalandjai. Interjú Pataki Zitával, aki Afriká­ban pedálozott. Keresse a tvr-hetet az újságárusoknál! Újabb kisbabára vágyik Mrs. Douglas CATHERINE ZETA JONE» nem­rég még azt nyilatkozta fér­jével, Michael Douglasszel együtt, hogy teljesnek érzik a családjukat két gyerme­kükkel, hatéves kisfiúkkal és négyéves kislányukkal. A 37 éves színésznő azon­ban a héten meglepő ki­jelentést tett: ismét próbál­koznak 62 éves férjével. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: WWW.REGGEli.HU Hogyan épül fel a megfelelő, helyes étrend? Merevedési zavar: nemcsak a szex bánja A merevedési zavar mintegy fél­millió férfit érint hazánkban. Az érintettek jelentős része szé­gyell beszélni róla, és emiatt jóval kevesebben fordulnak orvoshoz, mint az szükséges lenne. Sokan abban reménykednek, hogy ma­guktól rendeződnek a gondok, mások maguk próbálják orvosol­ni panaszaikat. Egyik nagyobb baj, mint a másik - mondja dr. Tóth Károly, a budapesti Jahn Fe­renc Kórház Kardiovaszkuláris Ambulanciájának vezetője. Pedig andrológiai és urológiai centrumok működnek szerte az országban, ahol megtalálhatók azok a rendelők, ahol ezekről az intim kérdésekről közvetlenül szakorvosokkal beszélhetnek a férfiak. Azt csak az orvosok tud­ják eldönteni, hogy a potenciaza­varnak szervi elváltozás-e az oka, vagy olyasmi, amihez elegendő néhány jó tanács. Legtöbbször a probléma orvosi segítséggel meg­oldható, így a páciensek szexuá­lis élete is javulhat, és komolyabb betegségek kialakulását is meg lehet előzni. Ha merevedési gondjai vánnak, keresse fel urológiai, andrológiai szakrendelőinket! A Ne nyaraljon biztosítás nélkül! balesetek Jáksó László csak sétált, amikor eltörte a lábát Idén ünnepli századik születés­napját a hungarikumnak számí­tó utasbiztosítás. Igaz, már év­ezredekkel ezelőtt is kötöttek biztosítást a kínai folyami áru­szállítók, de a személyre szóló biztonság csupán egy évszáza­dos találmány. Az ötlet egy pécsi fakereskedő fejéből pattant ki, aki egy utazása során a luzerni pályaudvaron észrevette, hogy a gőzmozdonyok szikrái milyen könnyen lángra lobbantják a pe­ronon várakozók poggyászait. A károk enyhítése annyira fog­lalkoztatta az üzletembert, hogy másfél év múlva, 1907-ben lét­rehozta útipoggyászokra sza­kosodott biztosítóját, amelyet rövid idő alatt leányvállalatok sora követett. Az üzlet azóta rengetegeit fej­lődött, de sokan még mindig nin­csenek tisztában azzal, hogy pontosan mire jó az utasbiztosí­tás. A bankkártyákhoz járó uta­zási védelem például nem min­denre vonatkozik, így sokszor hoppon maradnak a károsultak. Nyaralás közben ugyanis gyakran adódnak nem minden­napi helyzetek. Például aki ten­gerparti kikapcsolódása során ejtőernyővel repked a víz felett, bungee-jumpingra, toronyugrás­ra vetemedik, netán motort bérel vagy golfozni akar, készüljön rá, hogy esetleg balszerencsésen végződő kalandja sokba kerül­het. Sokan csak legyintenek, mert azt gondolják, hogy ez ve­lük nem történhet meg. Pedig például a teljesen veszélytelen­nek tűnő golfozás közben a nem­zetközi statisztikák szerint éven­te 12 ezren sérülnek meg, és en­nél kétszer több a tárgyakban - autókban, építményekben - oko­zott káresetek száma. Egy rosz­JAKSŐ LÁfZLÓ rendszerint az utolsó pillanatban dönt arról, hogy hova utazik nyaralni Egy biztos: nem vágyik meleg helyre, hiszen kánikula itthon is van. „KÖTIK KC0VKm ÚméWM Finn­ország. Már többször jártam ott, és valószínűleg idén is arra veszem az irányt - mondja.-A hőmérséklet ott a lehető leg­optimálisabb, és nagyon tet­szik, hogy nyáron van, hogy éj­szaka sem megy le a nap. ” szül irányzott ütés bizony sokba kerülhet, ha a biztosítás kima­radt a vakáció költségvetéséből. Nyáron sok fiatal vállal mun­kát külföldön. Népszerű például a nyelvtanulók körében a gyer­mekfelügyelet, amelynek során előfordulhatnak kellemetlen meglepetések. Ezért nem árt olyan biztosítást kötni, amely a vendéglátóknak okozott károkra is fedezetet nyújt. Ezek általában fedezik egy-egy kényszerű költözés, illetve ideiglenes szállás költségeit is. ■ ÁNT van, nagy baj nem lehet BÁR A MŰSORVEZETŐ a finn út szervezését sem kapkodja el, egy dologról nem feledkezik meg: a biztosításról. „Eszem ágában sincs azzal elrontani a nyaralást, hogy orvostól orvo­sig császkáljak, és kínos pilla­natokat éljek át, mert nincs biztosításom. Nekem tört már el a lábam úgy, hogy egysze­rűen csak mentem, és elestem, ezért úgy gondolom, nem éri meg kockáztatnom. ” Jáksó szerint ha biztosítás Az ország legjobb WC-jének nyomában, a Domestos támogatásával buditime.hu u/r YBOPHAfl “Sr n<WIWOMTfcCS BDCnPElUAriCH L* USAGE OU CABINET EST INTÍÍOIT PH- DÁNT l ARRET DU TRAIN EN GAR, WAHREND OES AUFENTHALTES DES 2ÍJGIS AUF DEN STATIONEN IST DIE «EKÜTZUNC OES ABORTES NICHT GESTATTET ir FERMATE NEUE STAZIONI £ VI« SERVIS! DEL GA8INETT0 „...A gyermekkori emlékek és a vonatozás romantikája miatt joggal hihettük, hogy a Pécs Budapest Intercity első osztályának vécéje kiemelkedő élményt fog nyújtani. Sajnos nem így történt..." Horni milyen is voll ei az elmeiig? Itt kiiterul: www.buditime.hu

Next

/
Thumbnails
Contents