Nógrád Megyei Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-29 / 150. szám

12 2007. JUNIUS 29., PENTEt SPORTTÜKÖR Két kategóriában mérkőznek LABDARÚGÁS 9. Barátaink Emlékére Kupa, női torna A Skorpió SE Salgótarján június 30-án, szombaton 9 órától a Salgótarjáni Városi Sportcentrum sa­lakos pályáin rendezi meg hagyományos női kispályás labdarúgó- és futsaltornáját, mellyel az egyesület vezetői évről- évre azon sportbarátaik­nak állítanak emléket, akik már nem lehetnek közöttünk. Az immár ki­lencedik alkalommal ki­írt Barátaink Emlékére Kupán két kategóriában tizennégy csapat méri össze tudását. A mindig nagy érdeklődésre számot tartó futsaltorna ismét remek csemegét ígér a sportág rajongói számára, hiszen a kör- mérkőzéses viadalra a nemrégi­ben véget ért élvonalbeli pont- vadászat dobogósai, vagyis a bajnok Vesta-City Line Székes- fehérvár, az ezüstérmes Univer­zum NFC Budapest, illetve a harmadik helyezett Tolna- Mözsi NLSE egyaránt elfogad­ták a szervezők meghívását, míg a végső győzelemre ezúttal is a legnagyobb eséllyel pályá­zó trió életét a szintén jó erők­ből álló Miskolci Vénusz NFSE, a márciusi Garami János-em- léktornán kellemes meglepe­tést okozó Vesta-City Line Juni- or, valamint a vendéglátó, s az elmúlt esztendők gyengébb sze­replését feledtetni kívánó Skor­pió SE Salgótarján igyekszik majd megkeseríteni. Egyáltalán nem lesz tehát könnyű dolga a legutóbbi két Barátaink Emlé­kére Kupán százszázalékos tel­jesítményt nyújtó Univerzum együttesének, ha zsinórban harmadszor is szeretné elhódí­tani a torna serlegét. Amíg azonban futsalban létrejöhet, addig a hagyományos 5+1-es kispályás szabályok szerint megrendezésre kerülő „ama­tőr” kategóriában biztosan el­marad a triplázás, hiszen a leg­utóbbi két alkalommal diadal­maskodó Alsósági Tigrisek Cell- dömölk együttese ezúttal nem tagja a nyolccsapatos mezőny­nek, amelyet a Héhalom SE, a Híd Unió Budapest, a Miskolci Vénusz NFSE Junior, a Skorpió SE Salgótarján (A-csoport), va­lamint az Amazon SE Apc, a Do­bó Katica SE Eger, a Fortuna Bu­dapest és a Toldi DSZSE Dorogháza (B-csoport) együtte­sei alkotnak. Csúcson voltak Az ország legnépszerűbb hegyiversenyén a jubileumi 10. Kékes csúcsfutáson idén is majd másfél ezren indultak - főleg amatőrök - hogy a 11,6 kilométeres táv végén meg­érinthessék a Magyarország legmagasabb pontját jelző kö­vet. Mint korábban, most is szá­mos megyénkbeli vállalta, hogy a rekkenő hőség ellenére is „megmássza” legmagasabb hegyünket, közülük most a sze­nior salgótarjáni Telek András volt a leggyorsabb, 55 perc 15 mp alatt tette meg a 671 m szintkülönbséget. (A győztes budapesti Tóth Tamásnak 44.36 kellett hozzá.) További jobb nógrádi helye­zések: Férfiak: 93. Lenner Lász­ló (Nógrádsipek) 1:01 08 óra, 161. Sándor Gyula (St.) 1:04,12, 188. Laczkó Gábor (Balassa­gyarmat) 1:05,26,208. Téri Gá­bor (Bgy.) 1:06,17,213. Ifj. Nagy László (St.) 1:06,30, 218. Józsa Krisztián (St.) 1:06,42. Nők: 18. (abszolút 386) Cirbusz Katalin (Pásztó) 1:12,12, 110. (857.) Korenovszkij Júlia (Bátonyterenye) 1:28,48, 115. (890.) Balázsné Lehoczki Piros­ka (SZAFT, Szécsény) 1:30,07. Felcsigáztuk az érdeklődést Jövő hét végén 9. Tóparti randevú Maconkán Még épphogy csak megszellőztettük a lapunk és ki­adónk, a Nógrádi Média szervezte kilencedik Tóparti randevú sportprogramjait, máris érdeklődők tucatja kérdezett rá a hagyományos mountain bike verseny és terepduatlon mellett újdonságként tervezett kerék- páros-futó(páros) stafétára. Persze a további kínálat palettája is folyamatosan bővül és biztos, hogy min­denki, aki július hetedikén szombaton kilátogat a maconkai tóhoz, megtalálja majd szórakozását. kukba a tópart környékét, majd mindjárt rá újdonságként egy különleges páros verseny veszi kezdetét, ahol az előre már gon­dosan betervezett, vagy csak a helyszínen verbuválódott alkal­mi bringás-futó duók mérkőz­nek meg egymással. A megfá­radt sportolók megvendégelése és szokásosan gáláns díjazása A montisok mindig nagy harcot vívnak a tó körül Nem csak a maconkai tó és környezete épül, szépül folyama­tosan - aki például csak egy éve nem járt arra, az is meg fog le­pődni - hanem a Tóparti rande­vú kínálata Is évről évre bővül, színesedik. Az persze nem új­donság, hanem tradíció, hogy a (sport)horgászok kora reggel kezdődő versengése nyitja a na­pot, és a 8 órakor kezdődő főző­versennyel folytatódnak a sport-, szabadidős, kulináris és kulturális programok. 10 órától a hegyikerékpárosok, utána a terepduatlonosok veszik birto­után a kultúra veszi át a főszere­pet, de mivel addigra a főzőcsa­patok is végeznek az ételcsodák elkészítésével, elkezdődhet a kóstolgatás, melyhez a nemes itókát Telek András biztosítja. Mindezek előtt, közben és után sétakocsikázással lehet megis­merni a tó környékét, és a ne­mes négylábúak imádói már most kezdjék el az otthoni koc­kacukorkészlet dézsmálását a lósimogatáshoz. 14 órától az Ig- lice néptánc-, majd az Akkord fúvósegyüttes és a Bányász-ko­hász dalkör műsorait élvezhetik a jelenlévők a szigeten felállított nagyszínpadnál. Ugyancsak nó­vumnak számít a Vertich Szín­pad művészeinek bemutatkozá­sa, és a szabadtéri (Tó)-galéria, ahol a középpontban a macon­kai táj megörökítése áll. Az elő­zőleg, illetve ott a helyszínen az­nap megfestett műveket nem csak megtekinteni, hanem meg­vásárolni is lehet majd. ■ (sts) Nem csak e felnőttek érzik jól magukat a Tóparti randevún Opel modellek kicsiknek és nagyoknak! át \ Opel Astra önerő nélkül, akár 120 hónap futamidőre elvihető! Az akciós modell főbb felszereltsége: klíma, 4 légzsák, ABS, szervokor­mány, bőr kormány, ködlámpa, elektromos ablak, központi zár. Ajánlatunk 2007. április 21. és július 15. között érvényes. Részletekről érdeklődjön márkakereskedé­sünkben! A képen látható outó illusztráció. Fogyasztás: (kombinált használat esetén): 4,8-9,41/100 km, COj-kibocsátás: (kombinált használat esetén): 130-242 g/km. Az Ön Opel-partnere: - - 9 Opel Kenderest 3100 Salgótarján, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255 kenderesi@mail.globonet.hu Kölcsönpénzből az Ebre vívás Most a csapateredmény fontos Július 2. és 7. között a bel­giumi Gentben rendezik meg a vívó Európa-bajnok- ságot, ahol az olimpiai kvalifikáció jegyében a magyar résztvevők főleg a csapateredményekre hajtanak rá. Az olimpiai kvalifikáció jegyé­ben a számításba jövő magyar ví­vók jó része - kényszerből - szin­te körbejárta a fóldgolyóbist. Ez, valamint a hazai rendezésű Vi­lágkupák, Grand Prix-versenyek alaposan leapasztották a sportág büdzséjét, olyannyira, hogy a jö­vő heti belgiumi Eb-re már hitel­ből utazik a 24 tagú magyar tőr-, párbajtőr- és kardcsapat. Tavaly Izmirben két aranyat és 2 ezüstöt gyűjtöttünk be a kontinensbaj­nokságon, idén viszont szeret­nénk némileg túlszárnyalni ezt. A reális esély meg is van erre, hisz 2007-ben eddig a kvalifiká­ciós versenyeken 15 érmet és egyéb értékes helyezéseket sze­reztünk, Szász Emese, Mohamed Aida, Boczkó Gábor és Nemesik Zsolt például vezeti szakága vi­lágranglistáját. Gentben elsősor­ban a csapateredményekre kell ráhajtanunk, hisz ha ezekben az első hatban végzünk, az a csapat­tagoknak egyéniben is automati­kus pekingi részvételt jelent, a vi­lágranglistán a kvalifikációs pon­toktól függetlenül. ■ (sts) Mohamed Aida a napokban vehette át a Peking Klubtól olimpikonjaink­nak biztosított ajándékautóját SPORTTURMIX Sportnap Mihálygergén A mihálygergei sportpályái szombaton délelőtt 10 órai kéz dettel rendezik meg a közséj hagyományos sportnapját amely az érdeklődők színvona las kiszolgálása mellett ezútta is Mihálygerge és Ipolytarnói falvak kapcsolatát hivatott erő síteni. Az egész napos program ban többek között gyermek serdülő, ifjúsági, felnőtt, vala mint női csapatok labdarúgó mérkőzései szerepelnek, zárás ként pedig az SBTC, illetve a he lyi öregfiúk együttesei méril össze tudásukat. A belépés tei mészetesen ingyenes, míg ven déglátásról a házigazdák gon doskodnak. Focitorna EGER. A salgótarjáni Miricz Ta más és Végi Jennifer is kedvez ményezettje a július 27-29-éi Egerben rendezendő 5. Focival gyermekekért elnevezésű jóté konysági férfi és női kispályá labdarúgótornának. A súlyosai beteg gyermekek családjait ti' mogató rendezvényen tavaly 10 csapat indult és az idei, a Skod Gál Autócentrum-kupáért kiír eseményen is hasonló létszán ra számít Béres Mihály főszei vező. Nevezni a 30/749-2141-e telefonszámon lehet. Hegyiverseny autósport. Ezen a hét végé szombaton és vasárnap a Mátr; ban rendezik meg az autós gyoi sasági országos bajnokság 7. é 8. futamát Parádsasváron. A 3 mátrai hegyiverseny gépátvi telét pénteken, szombaton és v< sárnap pedig már a különbőz kategóriák időmérő edzéseit és futamokat tartják meg. Nag csata várható a Renault Clio, y; lamint a Suzuki Kupában, és túra- és a formaautók versenyéi Az edzések szombaton és vasá nap is 7.30 órakor kezdődne! majd ezt követik az ob-futamol A gépek Parádsasvárról robo; nak fel a galyatetői elágazásig: szervezők jó idő esetén minteg 30 000 nézőre számítanak. A v adalt érdekes és látványos beté futamok tarkítják, lesz Histor Rally, Lada-show és néhány Tr bánt is megküzd a kaptatóva szombaton este az Irigy Hónt mirigy és a Kozmix is fellép. Feljebb vitték ENYHÍTÉS. Nemzetközi Labdari gó Szövetség (FIFA) végrehaj bizottsága a tiltakozások hat sára bejelentette, hogy isim engedett a „magasságkorlá ból”, így a jövőben a játékost egészségének védelme érdek ben 2500 méter helyett csak tengerszint felett 3000 méte nél magasabban fekvő stadi nokban nem rendezhetni nemzetközi mérkőzéseket. Hosszabbítottak labdarúgás. Három kulcsját kosával is szerződést hosszabl tott a spanyol labdarúgó-bajno ságban szereplő Sevilla egyi tese. A francia Escudé, valami a brazil Renato 2011-ig, míg spanyol Puerta 2012-ig kötele te el magát a klubhoz. A gár< ebben a szezonban duplázó hiszen az UEFA-kupában me védte címét, míg a spanyol í rály Kupát a Getafe ellenéin hódította el. A Primera Db siónban a 3. lett az együttes, íj a következő idényben a Bajr kok Ligájában indulhat.

Next

/
Thumbnails
Contents